Bibliatanulmány:
Jézus fõpapi imája (János 17)
Zászkaliczky Pál (ev. lelkész, Budapest)
EMEIK 2000. április 17-20.





3. Számbavétel és gondoskodás

Jn 17,12-19

 Az elsõ szakasz alapján arról szóltunk, hogy Jézus önmagáért imádkozik. Kölcsönös megdicsõülésrõl volt szó, az Atya és a Fiú csodálatos, egyedülálló kapcsolatáról. De tulajdonképpen Jézus értünk is imádkozik, hiszen örökéletet akar adni az övéinek.
 A második szakaszban Jézus értünk imádkozik, azokért, akik az övéi, azokért, akikben megdicsõül, azokért, akiket kénytelen - legalábbis testi értelemben - magukra hagyni.
 Tulajdonképpen mai szakaszunk is arról szól, hogy Jézus értünk imádkozik, de most elsõsorban imádságának a célja, imádságának értelme bontakozik ki elõttünk. Összegzés ez, bizonyos leltározás, számadás. Nagyszerû gondolatritmus lüktet ezekben a versekben, segítségükkel csapást szeretnék vágni a mondanivaló sûrûjében. Azt mondja Jézus: "megtartottam õket,...megõriztem õket" (12.v.), ugyanakkor ezt kéri: "Szent Atyám, tartsd meg õket a te neved által" (11.v.). Azt mondja: "nekik adtam igédet" (14.v.), - azt kéri: örizd meg õket a gonosztól!" (15.v.). Továbbá: "...elküldtem õket a világba" (18.v.), - "szenteld meg õket az igazsággal!" (17.v.). A tettet, melyet Jézus vitt véghez, összegzi, leltározza, s azután  ezzel kapcsolatban kéri az Atyát.
 
1. Jézus megtartotta az övéit.
 Ezzel a szóval indul földi élete, a karácsonyi angyalok hirdetik a pásztoroknak: "Megtartó született nektek!" Jézus Megtartó, aki megtartotta övéit a maga számára, az Isten számára, megtartotta egy fajta becsületes, normális, törvénytisztelû élet számára. Megtartotta övéit az üdvösség számára. Hozzáteszi - de nem dicsekedéssel, inkább szánalommal: "...senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia..." (12.v). Mindenkit megtartott az egy Júdás kivételével. S bár az Isten országában az "egy" is fontos szám - gondoljunk példázatok sorára (az elgurult drachmáról, a századik juhról s a tékozló fiúról szólókra) - mégis emberileg szólva jó arány, hogy egy kivételével megtartotta övéit.
 Mit jelent megtartani? Az embernek sokszor meg kell tartania önmagát egy fékezõ vagy forduló jármûben, egy sodró erejû folyóban. Megtart egy fogódzó a városi villamosban, megtarthat egy erõsebb, biztonságosabban álló társ. A gyermeket megtartja az apa ereje, az anya szeretete, ragaszkodása, a hajót a hogony és a hajókötél.
 Az ötvenes években egy szigorú rendõr Kecskeméten nem büntette meg a közlekedési kihágást elkövetõ evangélikus lelkészt, mert eszébe jutott az édesanyja, aki evangélikuskéént sokat járt Fótra konferenciákra. "Utána - mondta - mindig más volt a családban az élet, mert amit õ ott kapott, az tartotta benne a lelket!"
 Jézus megtart attól, hogy az ember kisodródjék az élet kanyarjaiban,  megóv  a szélsõségek miatti hitehagyástól. Már az Ószövetség kegyese imádkozik így: "Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem.., hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak és ne gyalázzam Istenem nevét!" (Péld 30,8-9). Ki lehet sodródni a szegénység, de a nyomorúság állapotában is, de Jézus megtartó!
 Igéjével akar megtartani továbbra is. Megszólít minket betegágyon, koporsó mellett, de az élet gondtalan, felhõtlen pillanataiban is. Azt akarja, hogy Júdás sorsát többé senki ne kövesse, hogy senki el ne vesszen. Idõnként létszámot ellenõriz vagyis leltárba vesz bennünket.
 A ceglédi laktanyában - ahol éveken keresztül katonák voltak az elõfelvett teológiai hallgatók, egy alkalommal azt mondotta a kommunista laktanyaparancsnok: "Közös érdekünk, hogy ugyanannyi teológus szereljen le, mint amennyit behívtunk!" Ha egy kívülálló örülni tud, mennyivel inkább örülnünk kell nekünk a másik örömén!
 Jézus megtartotta az övéit, s azért imádkozik, hogy az Atya továbbra is tartsa meg õket neve által.

 2. Jézus nekünk adta igéjét, mert a világ gyûlölte az övéit, s azért imádkozik, hogy az Isten õrizzen meg mindket a gonosztól.
 Érdekes "oda-vissza" kapcsolat ez. Jézus nekünk adta igéit, mert a világ gyûlöli az övéit. De fordítva is igaz: azért gyûlöli a világ a Jézushoz tartozókat, mert nekünk adta az igéit. Vannak bizonyos válaszaink az igébõl, s ezen nem mindig hízelkedõek az Istennel nem törõdõ emberek számára. Bizonyos elkülönülést is jelent ez: az Isten gyermekei két világ polgárai. Egyszerre tartoznak bele ebbe a világba, élnek benne a hétköznapokban, családot alapítanak és gyermekeket nevelnek, hivatásban élnek, másokért szolgálnak, de valami láthatatlan határvonal van a világ gyermekei és közöttük. Isten megszenteli az övéit. Szent pedig az, aki vagy ami az Istené. Ez az elkülönítés nem mindig szemmel látható, de akik a Krisztushoz tartoznak, nem idomulhatnak a világhoz, nem fogadhatják el a világ Istennel nem törõdõ gondolkodásmódját, azt, hogy mindent meg akarnak magyarázni az Isten nélkül... Idõnként nemet tudnak mondani nem az ellenkezés szellemében, egyszerûen az igazság  miatt.
 Példaként a "Lélek gyümölcse" páli fogalmának utolsó tagjára hívom fel a figyelmet: a Lélek gyümölcse - mértékletesség. Idõnként fellángol a vita keresztyén határokon belül: szabad - nem szabad. Sok vitát eldöntene, ha a mértékletesség "erényére" figyelnénk. Jobban kell ismernünk az erkölcs, a tisztesség, a becsület és a divat határait. Ezekre is áll Jézus szava: "Én pedig azt mondom nektek...!" Ha mindenki visszaüt, én akkor sem állhatok bosszút! Azt is tudnom kell, hogy az Isten nemcsak a tetteket látja, de ismeri tetteim indítórugóját...
 Akinek Krisztus odaadta az igéjét, a "második mérföld utasa", nemcsak azt végzi el, ami a kötelessége, de mindig azon fölül teljesít: végzi  a kötelezõt is, nyújtja a ráadást is. S ez a ráadás a szeretet. Amikor az egy-mérföldútra kényszerített ember már a második mérföldön cipeli a ráerõltetett terhet, akkor következik be a megkérdezettség állapota. "Mondd, miért teszed ezt?" Ez a keresztyén ember számára a legcsodálatosabb pillanat. Ritka pillanat, mert - úgymond - "a keresztyén ember sem balek!" Pedig nagyon fontos, hitelképességünk miatt nélkülözhetetlen. S ünnepi a pillanat, ha egyszer megkérdeznek, honnan van ez az erõd, a plussz erõd, hogy a mindennapi munkád közben gondolsz arra az emberre, aki használni fogja azt, amit éppen készítesz... A második mérföld, amit már senki nem ellenõriz, amit senki számon sem kérhet,  amit ráadásként hozzáteszel? S ha így megkérdeznek, honnan kapod "fölösleges" energiádat, akkor, de akkor igazán lehet beszélni a Krisztusról.

 3. Jézus elküldte õket a világba, s azért könyörög: "Szenteld meg õket az igazsággal!"
 "Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem õket a világba..." (18.v.) Elõzõleg arról beszél Jézus, hogy az övéit gyülöli a világ, s most mégiscsak oda küldi õket?! Azért, mert "Isten is úgy szerette a világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta" (Jn 3,l6). Ezt mondja Keresztelõ János is: "Ime, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bûnét!" (Jn 1,29) Itt már a megváltásra váró világról van szó. Hiszen az Isten-teremtette világ elfordult Teremtõjétõl, s így lett belõle bûnös világ. De a bûnös világban ott él az egyház s a Krisztus megváltottjai a megváltás nyomán ujraélesztik, újra az Isten felé fordítják a világot. Fizika órán az üveglapra homokot és vasreszeléket szórt a tanár, s az üveglap alatt végighúzott mágnes hatására a vasreszelék bizonyos vonalba állt be, kirajzolta a mágneses erõvonalakat. Isten népét a világba küldte, a poros világba, s ha szemmel mindig nem is látható, az övéi benne állnak ebben a krisztusi erõvonalban, mert õhozzá tartoznak, mert õt szolgálják, s Tõle kapják mindehhez az erõt. Ezért küldte el Jézus övéit ebbe a világba.
 S amikor Jézus az Atyához megy, a tanítvány veszi át Krisztus küldetését a világban. A mi dolgunk a tanítvánnyá létel és a tanítvánnyá tétel, Isten kegyelmének, evangéliumának meghirdetése. Hallatlan felelõs pozició! A tanítvány "Krisztus képében, áldott követségben" jár ebben a világban.
 Két szélsõséggel találkozunk ezen a téren. Vannak keresztyének, akik mindenképpen ki akarják oktatni ezt a világot, a rá szeretnének kényszeríteni  a világra egy igen szigorú istenes rendet, ha kell még erõszakkal, sõt fegyverrel is. S persze, ez nem szokott sikerülni, akkor megsértõdve kivonulnak e világból. A másik elõforduló  szélsõség az Isten igéjét akarja odaigazítani a világnak éppen aktuális "izmusához". Ez az ige "aktuális modernizálása" sok veszedelmet rejt magában. Ámde "a világnak nem másodrendû világiasságra van szüksége, hanem elsõrendû keresztyénségre!" (Gyökössy). Ez az igazi jószolgálati küldetés, csodálatos misszió. Ezért van szükségünk arra, hogy értünk könyörögjön Jézus: "Szenteld meg õket az igazsággal!"
 "Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, magatokra öltve a megigazulás páncélját!" (Ef.6,14) A megigazulás páncélja (dikaioszüné) tart meg az ördög csalárdsága ellen, attól, hogy az ördög elvegye üdvbizonyosságunkat. Fejünkre olvassa bûneinket, de vele szemben arra hivatkozhatunk: engem már megigazított az én Jézusom. Már nekem ajándékozta igazságát, eltörölte a múltamat. Ugyanakkor övezzétek fel derekatokat az igazság szeretetével (alétheia). Ez az eföldi emberi tisztesség, a reformátoraink által sokat emlegetett "iustitia civilis", az a norma, amelynek megvalósítása minden keresztyén hatalmában van, amit nem háríthatok el magamtól.
 Kettõs feladatot kell teljesítenünk, ezt hadd érzékeltessem két nagyszerû verssel:
 "Az Isten küld, testvéreim, tinéktek,
 hogy sugarai eleven tüzét,
 mik arcáról a szívembe égtek
 sugározzam csendesen szerteszét...
 Testvéreimnek, kik az éjben járnak
 az Isten küldött szentjánosbogárnak. (Sík Sándor).
 A szentjánosbogár tulajdonképpen csúf kis jószág, mégis csodálatosan fénylik esténként a bokrok tövében... Isten azért küldött ebbe a világba, hogy mindenki hazataláljon az est vagy az éjszaka árnyai között az Isten atyai házába.
 A másik egy Reményik vers, tulajdonképpen a költemény hivatásáról szól. A költõ megszólítja saját versét:
 "Te másokért, mások számára vagy
 Örömszerzõ vagyok általad én...
 Te azért vagy, hogy elmenvén vigasztalj,
 Lelkemet idézd, szépséget magasztalj.
 S megtérve  megkönnyítsd az én keresztem,
 hogy olyan kevés örömet szereztem".
 Mindenki hazataláljon az atyai házba, de ezen túl az is dolgunk, hogy örömöt szerezzünk ebben az örömtelen világban, Krisztus képében, áldott követségben.