Az ifjúsági felelős 2002. évi jelentése

 

Tisztelt közgyűlés!

Röviden szeretném összefoglalni a 2002-es évben lezajlott egyházmegyei vonatkozású gyermek és ifjúsági eseményeket.

Tavaszi csendesnap és hittanverseny Répcelak - április 13.

Két korosztályban 12 csapat vett részt a versenyen. Nagyon jó hangulatban, kiválóan felkészülve érkeztek a gyerekek. A két győztes csapat képviselte megyénket az országos hittanversenyen. (A következő évben is ebben a rendszerben zajlik majd a hittanverseny az előzetes tájékoztató szerint.)

A versenyzőkön kívül több mint 100 résztvevője volt a rendezvénynek, ahol a délelőtti előadást Havasi Kálmán lelkész tartotta, és a zenei szolgálatot a vendéglátó gyülekezet ifjúsága végezte.

Itt került kihirdetésre a gyülekezettörténeti internetes pályázat, melynek értékelése most van folyamatban. Részletesen beszámolni erről Erdélyi Károly fog! Szerintem nagyon értékes munkák érkeztek. Fontos, hogy gyermekeink megismerjék gyülekezeteik múltját is!

Nyári táboraink: Elsőként is, köszönet azoknak a lelkészeknek, pedagógusoknak, akik felvállalták a táboroztatás nem kis felelősséggel járó dolgait!

A négy őrimagyarósdi héten összesen 150 gyermek és fiatal vett részt. Ebben az évben elmondhatom, hogy simán mentek dolgaink, nem volt nagy probléma, csak igazi tábori hangulat. Remélem a hazatérő ifjak is, olyan jól érezték magukat, mint a vezetőség tagjai. Várunk a következő nyáron is még több gyermeket a már átalakított magyarósdi táborba!

Őszi csendesnap és tábortalálkozó Szentgotthárd: október 12.

110 fős nagy csapatunk bízom bent, hogy sok kellemes élménnyel gazdagodva, és nem az időjárás borús hangulatával tért otthonába. Egy negatív észrevételem volt a nappal kapcsolatban: sokan voltunk, de hiányozott a táborokban résztvevők többsége. Pedig jó lett volna újra együtt látni a nyári barátokat!

A programok lebonyolítási költségeihez pályázatokon 210 ezer forintot nyertünk. 70 ezret az ifjúsági osztálytól, 150 ezret a Mobilitás táborozási pályázatán. Mindkét pénzösszegről az elszámolást leadtuk, és az anyagokat lezárták.

Egyéb: öröm volt számomra, hogy Kismaroson az Országos Ifjúsági találkozón nagyon sok vasi fiatal vett részt. Egy ilyen alkalom is a bizonyítéka annak, hogy nem hiába munkálkodunk, ha nem is látjuk minden vasárnap a fiatalokat a templomban, akkor is vannak, és a maguk rugalmas módján kötődnek Evangélikus Egyházunkhoz.

Szombathely,2002.11.23.

Giczi Nikolett

.