1Kor 10,31
Vasegerszeg
2000. július 30.
Hálaadó istentisztelet a megújított imaházban
"Bármit cselekesztek, mindent Isten dicsõségére tegyetek!"
Isten dicsõsége töltse be e házat!
Örömünnepre
gyülekezett a vasegerszegi evangélikusok serege. Régóta
várták már ezt a napot, hiszen már évekkel
ezelõtt szerepelt terveikben az imaház renoválása.
Nem volt könnyû belefogni az építkezésbe,
hiszen mindnyájan tudjuk, hogy hiszen mindnyájan tudjuk, hogy ez anyagilag, fizikailag és
lelkileg mit jelent. Sok kétség, aggodalom kísérte
az elõkészületeket és a munkálatokat.
Vajon lesz-e elegendõ anyagi ereje a kicsiny gyülekezetnek?
Vajon lesznek-e, akik felajánlják kétkezi munkájukat?
Vajon bírják-e majd lelkileg a munka során adódó
feszültségeket, nézeteltéréseket?
Most viszont örömmel legeltetjük szemünket az elvégzett
munka eredményén. Isten megáldotta a hívek
törekvését, erõfeszítéseit. Boldogan
gondolhatunk arra, hogy az elkövetkezõ idõkben szívesen
lépik majd át e hajlék küszöbét
mindazok, akik vágyakoznak az Istennel való találkozásra.
Semmi nem zavarja majd meg az áhítatot, sõt minden
Õfelé vezet bennünket: azt oltár, a frissen
festett falak illata, s annak az emléke, hogy igen, mi is ott voltunk
az építkezésnél!
1. Hálát adunk az elvégzett munkáért.
S amikor ujjongó énekre nyitjuk ajkunkat, visszaidézzük
az elmúlt idõszak eseményeit. Újra meg újra
átéltük a csodát, hogy Isten vezetett minket
a felújítás során. Beláthatatlannak
tûnõ utat jártunk be, elérhetetlennek tûnõ
célt értünk el, megoldhatatlannak tûnõ
gondokra találtunk megoldást. Csodák ezek: a hétköznapok
apró szirom-csodái (ahogy nemrég elhunyt evangélikus
költõnõnk, Túrmezei Erzsébet, fogalmazott).
Nyilvánvaló, hogy köszönet illeti mindazokat,
akik közremûködtek abban, hogy az imaház megszépüljön:
szakemberek, segédmunkás-ok, önkéntes segítõk
vették körül ezt az épületet. Sokan vannak
viszont, akiknek a személye láthatatlan marad a nyilvánosság
számára. Õk csöndes imá Õk csöndes imádságaikkal,
buzgó adományaikkal járultak hozzá az építkezéshez.
Az istentiszteletet követõ közgyûlésen bizonyára
méltóképpen elhangzik majd azok neve, akik a mai
örömünnepet elõkészítették.
Mégsem õket ünnepeljük a mai napon! Hálát
adunk azért, hogy Isten buzdította, lelkesítette
õket. Hálát adunk azért, hogy minden baj nélkül
sikerült elvégezniük a munkát. Hálát
adunk azért, hogy volt erejük, kitartásuk, hogy befejezhessék,
amit elkezdtek. S ez a hálaadás egyre inkább Isten
felé irányítja tekintetünket, aki gondviselõ
jóságával kísérte a munkálatokat.
2. A szép imaház Istent dicsõíti.
Örömmel zendült fel az ének: "Itt az Isten
köztünk!", mert meg vagyunk gyõzõdve arról,
hogy Miatta, Érte tettünk meg mindentacute;rte tettünk meg mindent az elmúlt hetekben,
hónapokban. Az Õ jelenlétét reméljük
ezen a helyen; ezért kívántunk méltó
hajlékot építeni Neki. Az imaház tornya messzirõl
hirdeti, hogy erre a helyre magát az Istent várják
a hívek, hogy Vele találkozhassanak vasárnapról-vasárnapra,
alkalomról-alkalomra, ünneprõl-ünnepre.
Jól tudjuk tehát, hogy nem emberek dicsõsége
ez a megújult, megszépült imaház! Isten hûségének
jele, jelenlétének biztos tanúsága. Õ
ad reménységet akkor is, ha aggódó testvérek
úgy gondolják: egyre kevesebben vannak, akik egyáltalán
megtölthetik a padsorokat.
A mai ünnep valóban Istent dicsõíti. Az Õ
nevét zengi ez a népes gyülekezet. S a jelenlévõk
sokasága azt is bizonyítja, hogy ha van alkalom, ha van
ünnep, akkor van gyülekezet is! Ne felejtsék el a Testv&eac! Ne felejtsék el a Testvérek
a mai nap élményét! Töltsék meg újra
meg újra az imaház padsorait, töltsék meg ezt
a teret énekszóval és õszinte imádsággal,
hogy elvégzett munkájuk ne legyen hiábavaló,
és imaházuk valóban Isten dicsõségét
szolgálja!
Ámen
.