MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP
L. évfolyam - 2006. 5.szám

___________________________________________________________________________________________________________________________

 

Ittzés János:

Néhány őszinte szó a reformációról

Az 1960-as évek vége felé úgy alakult az életem, hogy teológiai végzettségem ellenére néhány évre az akkori uralkodó osztály, a munkásosztály tagjává lehettem: segédmunkás voltam az egyik nagy budapesti építőipari vállalatnál. Azóta őrzöm a következő emléket. Brigádunk tagjai közül néhányan többször is eljátszották ezt a jelenetet; bár sok mindenhez volt, lett volna kedvük a korai órán, csak éppen játszani nem. Amikor reggelente háromnegyed hat tájban egymás után megérkeztek, gyakran megtörtént, hogy egyik-másik az akkortájt még előelőforduló "Szabadság!" köszöntéssel toppant be az öltözőbe. S voltak közöttünk, akik rögtön feleltek is rá: "Az kéne!" Ez a "Szabadság! Az kéne!" – egy idő után úgy éreztem, szinte tüntető bátorsággá nemesült abban a tízegynéhány fős közösségben, amelynek sorsában én is osztozhattam akkor. Nagyon szomorú vagyok, hogy ma ismét aktuális ez a játék – annyi különbséggel, hogy a szabadság helyére az igazság szót kell tenni. S ha még az is eszembe jut, hogy nemcsak hazai politikai közéletünkben, de még hitünk és egyháztörténeti események dolgában is időszerű ez a figyelmeztetés, csak növekszik szomorúságom. De mivel tudom, hogy nem kellene ennek így lennie, ezért írom le – figyelmeztető szeretettel – ezt a néhány őszinte szót a reformációról.

Szeretném ezt úgy tenni, hogy e sorok olvasói közül minél többen felismerjék és megértsék, hogy a reformáció alapkérdése ma is életünk, sorsunk fő kérdése. Vagyis nem igaz az, hogy a Luther és kortársai számára egzisztenciális gondot jelentő probléma ma már nem időszerű. Bár meglehet, hogy sokakat nem foglalkoztat, és még az is lehetséges, hogy az ilyen kérdésekkel viaskodó ember manapság ritka, mint a fehér holló. De hogy ne lenne életünk alapkérdése, azt én semmiképpen nem tudom elfogadni. Az igazság nem attól igazság, hogy sokakat foglalkoztat. Az igazság önmagában is megvan. Nem az igazság létezése lesz bizonytalan attól, hogy nem törődnek vele az emberek, hanem azoknak az élete lesz célt tévesztett, akik fittyet hánynak rá. Isten Isten volta, a bűn és a bűnbocsánat, a kárhozat és az üdvösség kérdése akkor is emberlétünk végső kérdése marad, ha a tudományától, technikájától és lehetőségeitől megszédült emberiségben senki nem foglalkozna velük. Nem tűntek el ezek a történelem süllyesztőjében, velünk maradnak, és elkísérnek a sírig. Sőt azon túl is, mert Isten kereső, hívó szavára adott válaszunktól függ nemcsak földi életünk, hanem örök életünk, üdvösségünk is.

El kell mondanom kedves olvasóimnak is: a kérdéseket mindenkinek magának kell megválaszolnia, az utat mindenkinek magának kell végigjárnia. Luther hite minket nem üdvözíthet, az ő lába minket nem juttathat a célba. Ezért nem elég emlékezni rá, nem elég idézni és hivatkozni rá, és nem elég büszkélkedni vele! Hite példát adhat, tanúságtétele eligazíthat, de hitvallásunkat – ha az egyház közösségében tesszük is ezt – csak egyes szám első személyben mondhatjuk el.

Mégsem kerülhető meg az a kérdés, hogy mi volt Luther titka. Hogyan lehetséges, hogy nemcsak a magukat a reformáció örököseinek valló egyházak, de azok határain túl is sokan úgy tekintenek rá, mint aki életükben Isten eszközévé lett. Számomra is nagy meglepetést, és nem tagadom, örömöt is okozott, amikor a reformátor születésének 500. évfordulójára megjelent egyik tanulmánykötetben a következőt olvashattam: Luthernak "az a megjelölése, hogy ’ő atyánk a hitben’, nem evangélikus körökből származik, hanem az ismert mainzi római katolikus teológiaprofesszortól, Peter Mannstól… Azt mondta: olyan sokat tanultam és kaptam tőle, hogy őt ’hitben atyám’-nak kell neveznem."[ 1 ]

Ki kell mondanunk: Luther titka nem Luther titka volt, hanem ez a titok magáé az Úristené. Akinek élő igéje nélkül csak szűkölködünk, sorvad és pusztul az életünk. Aki nélkül a legnagyszerűbb tervek és elgondolások ellenére is egyre zavarosabb viszonyokba és helyzetekbe bonyolódunk. Amikor nemcsak a politikusok, hanem – egy mai amerikai teológus, Forde szavaival élve – "Az igehirdetők is megpróbálják optimista szózatokkal növelni önbecsülésünket, mégis egyre több ember szenved önértékelési problémák miatt. Majd így folytatja: Talán a dolgok néven nevezésének mégiscsak van létjogosultsága."[ 2 ] Itt a lényeg! Ez történt a reformációban is: néven neveztettek a dolgok. A bűn bűn, a kegyelem kegyelem. És Isten Isten – aki gyűlöli a bűnt, de kegyelmes a bűnbánó bűnöshöz. Krisztus érdeméért könyörül rajta, és őérte igaznak fogadja el.

És ahol ez megtörténik, ott ma is reformáció – azaz megújulás – történik.


[ 1 ] Hermann Dietzfelbinger, Überfluß haben am Wort der Wahrheit, Flacius-Verlag 1984, 57. old.
[ 2 ] Gerhard O. Forde, Ki a kereszt teológusa?, Magyarországi Luther Szövetség 2005, 8. old.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

KÉTHAVI ÚTRAVALÓ

"Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú és hűsége nagy!" (2Móz 34,6b)

IRATKOZZUNK BE ISTEN IGE-ISKOLÁJÁBA!

A beköszöntő ősz az új egyházi munkaév és az új iskolai tanév kezdete is. Az ÚR Ige-iskolájába felvételi vizsga; korhatár és tandíj nélkül minden teremtménye önként beiratkozhat, s (újra) elkezdheti, vagy folytathatja tanulmányait.

Ebben a félévben a fő téma: az ÚR szent neve. Öt "tantárgy" keretében ismerhetjük meg az irgalmas, a kegyelmes, a türelmes, a szerető és a hűséges Istent. Oktatóink a Szentlélek vezetése alatt, Mózes és Luther. Mindketten a saját életükben tapasztalhatták meg: mit is jelent a mindennapi gyakorlatban Isten neve. ők keresték és meg is találták a kegyelmes Istent! S ha nekik sikerült, a mi helyzetünk sem reménytelen.

Helyzeti előnyünk, hogy a reformáció népe "csak" Krisztusban ismerheti meg az Úristent, ezeken a neveken. S mert Jézus érdeméért megnyertük az örök "Vagyok" jóindulatát, név szerint ismer bennünket, s beiratkozásunkkor új nevet is ad nekünk, amelyet csak az tud, aki kapja. Keresztségünkben nyert nevünk közismert, de új nevünkről Jézus tesz vallást az Atya előtt, s nem törli ki azt az élet könyvéből sem, ha mi szándékosan "ki nem iratkozunk"az Úr Isten Ige-iskolájából, a vele való örök szeretetközösségből! Sőt, Jézus "cserébe" az ő új nevét is adja annak, aki vele győz!

A név maga a személy. Ezért a zsidók nem mondták ki Isten szent nevét: (JHVH = Jahve). Én Vagyok, aki leszek – így mutatkozott be az ÚR Mózesnek az égő csipkebokornál. Jézus Krisztus is így nyilatkoztatta ki önmagát: "Én vagyok!" ő Isten egyszülött Fia, aki egylényegű az Atyával, amint ezt a Niceai Hitvallásban megfogalmazták az egyházatyák. "Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30)! A Mózesnek adott Tízparancsolat is Isten nevével kezdődik: "Én, az ÚR, vagyok a te Istened" (2Móz 20,2)!

A látszólag Isten nélkülivé vált világ számára Luther Márton fedezte fel az első parancsolat időszerűségét: "Amin csüng a szíved, és amire bízod magad, tulajdonképpen az a te Istened." S Kiskátéjában ezért így magyarázta ezt a főparancsolatot: "Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk." Nem elég az eszünkkel megismernünk és megtanulnunk az Úr Isten (minden) nevét és jelentését, hanem az ő Ige-iskolájában, e földi életünk során, a "gyakorlati képzés" keretében személyesen élhetjük át szívünkben e kéthavi tanévnyitó útravaló öt kulcsszavának igazi áldását a mi számunkra. De ez az "egyéni foglalkozás" nem magától értődő esemény, hanem Isten kegyelmének nagy csodája! Reformátorunkkal együtt vallom: "Én, a saját eszemmel és erőmmel nem tudnék az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek, aki az Atya-Fiú Lelke, ő hívott el engem az evangélium által". Megtérésem és újjászületésem is az ő, emberileg érthetetlen szeretetének bizonysága!

A reformáció is azzal kezdődött el egy szerzetes toronyszobájában, hogy a Szentírás értelmét világossá tette a Szentlélek: "Az igaz ember pedig hitből fog élni" (Róm 1,17)! Az igében Luther megtalálta az irgalmas és kegyelmes Istent, aki igazzá tesz minket a hit által. S csak így lehet az Úr Isten szent neve a mi számunkra is – Jézus tanítása alapján – Mi Atyánk! S boldogan dicsőíthetjük egy örökké tartó életen át a mi üdvözítő Istenünket, mert egyedül Krisztusért, kegyelemből, hit által, a Szentírás alapján, mi is az ő megváltott gyermekeivé lettünk – Isten Ige-iskolájában!

Garai András

***

Az Ige szolgája

35 évvel ezelőtt halt meg Túróczy Zoltán. A prédikátor püspökről szól ifj. Fabiny Tibor tanulmányrészlete in: Isten embere, II.

"Túróczy Zoltán igehirdetései mindenek előtt megszólító jellegű biblikus igehirdetések. Túróczy sohasem téveszti el a hallgatóságot, azt, hogy kinek beszél: nagyvárosi gyülekezetnek, egyszerű, természetes gondolkodású parasztembereknek, idősebbeknek vagy gyerekeknek. A megszólító jelleg abban is kifejezésre jut, hogy Túróczy mindig egyes szám, illetve többes szám második személyben, vagyis tegezve szól a gyülekezethez. Mára igehallgatói fülünk talán jobban hozzászokott a "tudják, kedves testvérek" jellegű, nagykorúságunkat tiszteletben tartó megszólításhoz, ám Túróczynál mégsem tűnik bizalmaskodónak, ez a nyílt és direkt (kétségtelenül evangelizációs jellegű) tegezés. Az igehirdető azonnal megteremti a bizalmas kapcsolatot a hallgatósággal, legyen szó a gyermekeknek mondott a "Tyúk-anyó beszéd"-éről szóló prédikációról, a börcsi parasztembereknek a Luther-rózsa jelentését kibontó reformációi igehirdetésről, a Szeretetház öreg lakóinak szóló "a mennyországban nincs temető", "öregotthon sincs" jellegű vígasztalásról.

Az igehirdető és a hallgatóság között tehát azonnal megteremtődik a bensőséges kapcsolat, és ez mindenképpen komoly élettapasztalatra és jó emberismeretre vall.

Ugyanakkor Túróczy sohasem felejti el, hogy ő Isten igéjének szolgája. Nem cseveg az emberekkel, hanem Isten küldötteként szól. Többnyire előírt igehelyek alapján prédikál, és mindig a textus az igehirdetés fókusza. De nem egyszerűen a "mai megfeleltetést" keresi a textus számára, hanem Isten igéjével bátran bevilágít az igehallgató emberek lelkébe. Tudatosan vagy tudattalanul is a reformáció igemagyarázati elvét követi: a Szentírás önmagát magyarázza: az egyik bibliai igevers fényt ad a másiknak, az egyik bibliai történet a másik bibliai történet révén válik érthetővé. Túróczy benne él a Bibliában és alapvetően "biblikusan gondolkodik". Ellenvetésként mondhatjuk hogy a mai, szekularizált hallgatóság valószínűleg már nem ismeri annyira a Szentírást mint Túróczy idejében. Lehet, hogy ez így van, de én úgy látom, hogy ma nekünk erre a biblikus gondolkodás (újra) elsajátítására van leginkább szükségünk, ugyanis a "tudományos", ún. "elit" bibliaolvasás kivette a Szentírást a hívők kezéből, amikor atomizálta, dezintegrálta, dekanonizálta a Könyvek Könyvét. Túróczy prédikációit olvasva azonban újra a teljes Szentírás nyílik meg előttünk, anélkül, hogy ez a fundamentalizmus veszélyét hordozná. Az olvasás évében, elhangzott már a felszólítás, tényleg jó lenne a Biblia olvasásának művészetét újra elsajátítanunk. Túróczy igemagyarázata sokat köszönhet a protestantizmus hagyományában különösen is elterjedt az egyes verseket egy-más után kibontó ún. expozitorikus homiletikai hagyománynak."

Ifj. Fabiny Tibor

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

De hol van az Isten?

22. Jób könyve

MODERN OLVASÓKNAK VALÓ

könyv lehetne ez a Jób könyve, ha csak az első két és az utolsó fejezetből állna. Igazi, filmvászonra kívánkozó, jól végződő élettörténet a Jóbé. Úc földjén él boldog házasságban, népes családja körében ez a tehetős ember – a neve vagy azt jelenti: "a megtámadott" vagy "hol van az atya(Isten)"? –, akit rögtön úgy ismerünk meg, mint a feddhetetlent és becsületest, aki istenfélő és a rosszat kerüli. Nyilván elment a híre a környezetében, s ennek megfelelően, nagy a tekintélye.

Éppen ez szúr szemet a Sátánnak, aki próbára akarja tenni és – legnagyobb meglepetésünkre! – Isten ki is adja őt neki "kisérletezésre". A próba túl erősre sikerül, s miután Jób mindent és mindenkit elveszít, aki és ami fontos neki, megátkozza a saját életét és már a halált is kívánja, csak, hogy vége legyen szenvedésének. A rettenetes próba azonban mégis "happy end"-del végződik: Jób rájön, hogy meg kell bánnia viselkedését, s miután megismeri az igazán szerető, igazságos és kegyelmes Istent, Isten is visszafogadja kegyeibe: csodaszép lányait csodálhatja a világ, újra ugyanannyi gyermeket mondhat a magáénak, vagyonát ismét visszakapja, s miután még 140 esztendőt él, az élettel betelve, öregen hal meg. Hát nem szép, kerekded történet ez? Filmvászonra kívánkozó!

GONDUNK NEM IS

ezzel a kerettörténettel van, hanem azzal, amiről a közbefogott, többi, 39 fejezet szól. Nagyon szép nyelven elmondott, mesterien felépített, négy szakaszból álló, magasszintű irodalmi alkotás van a kezünkben, s úgy is kell olvasnunk és értékelnünk. De amiről itt szó van, az igen kemény dió, s miután tudjuk, hogy Jób milyen helyzetben van, egyrészt ijesztő, másrészt gondolkodásra serkentő. A megpróbált ember nem érti a sorsát, ezért teljes tanácstalanságában, hol még a születése napját is átkozza, hol az Istent tagadja, akitől bekerítettnek érzi magát. Máskor meg van győződve ártatlanságáról és kiszolgáltatottságát sem tudja megemészteni. Majd igazat ad az Istennek, de igaz volta felől még egyáltalán nincs meggyőződve. Mindene fáj, testelelke szenved, s már a puszta ránézésre is elsírják magukat a vígasztalására elősiető barátai.

A vígasztalási kisérlet nem igen sikerül. Az egyik barát régimódi gondolkodású és nem tudja elképzelni, hogy Jób ne valami bűne miatt szenvedne: hiszen, aki szenved, az bűnös, s a bűnös mindig szenved, így tanították ezt a régiek. Ártatlanul senki sem szenved. S ha már szenved, akkor viselje azt el zokszó nélkül! De a másik két barát sem sokkal bölcsebb az elsőnél. Az egyik arra akarja rávenni Jóbot, hogy jajgatás helyett keresse becsületesen az Istent és bízza rá magát, a harmadik pedig rápirít, hogy alázkodjék meg az Isten előtt és ne reklamáljon! Érthető, ha Jób egyáltalán nem vígasztalódik, s amikor védekezik, számonkéri Istentől elesettségét, méltatlannak tartott szenvedését és szinte eszelősen vélekedik úgy magáról, mint aki teljességgel ártatlan. Természetesen jön is most már a barátok ujbóli korholása, hiszen barátjuk Isten ellen nyújtotta ki a kezét és ok nélkül lázadt fel. Nem csoda, ha Jób ezt kínzásnak és nem vígasztalásnak veszi és szemükre veti, hogy gyötrik őt. – Majd egy következő menetben tovább bölcselkednek – segítés helyett – a barátok és felszólítják a szenvedőt, hogy térjen meg és béküljön ki az Is-tennel!

A további öt fejezetben eltűnnek végre az okos és kioktató barátok, de Jób ott marad továbbra is egyedül a fájdalmával, szenvedésével és vígasztalanságával. Továbbra is makacsul védi ártatlanságát, felpanaszolja a gonoszok sorsának rosszra fordulását, bántja, hogy az emberek elfordulnak tőle, pedig igazán semmit nem vethet a maga szemére. Ekkor tűnik föl váratlanul egy negyedik vádló, aki ugyan elmarasztalja a három barátot Jób kínzásáért, de azért ő is azt veti a szemére, hogy Isten előtt igaznak vallotta magát, ami tűrhetetlen. Okos tanítással akarja most helyére tenni a dolgokat: hirdeti a megbocsátó Istent, aki megkönyörül a megtérőn, mert ő az igazságos és hatalmas. Ezért méltán bünteti meg Jóbot is.

Egyedül Isten tud igazán választ adni a Jób helyzetével kapcsolatos kínzó kérdésekre. Ezeket találjuk meg a 38-42. fejezetekben. Isten kérdez, de egészen másképpen, mint a barátok! ő Jób megalázkodását kívánja, mert ő az igazság Istene. Jób végül meghajtja fejét, enged Isten követelésének. Mindezt azzal okolja meg, hogy most személyesen találkozott Istennel és megismerte őt, mint szerető Istenét.

A SZENVEDÉS

örök emberi problémája áll Jób könyve középpontjában. De még ennél is több: Jóbot Isten és a szenvedés kapcsolata izgatja. Részben azért, mert nagyon komolyan veszi Istent, elannyira, hogy nemcsak számol vele, de reménykedik is benne. Akiben reménykedünk, annak a felénk forduló arca csak szerető arc lehet. Ha viszont a szenvedő önmagával és szenvedésével van annyira elfoglalva, hogy nem is keresi az Istent, könnyen meglehet, hogy Isten tényleg elrejtőzik előle. Ebben áll Jób számára is a legnagyobb kisértés. Ilyenkor nem sokat segítenek a "barátok". Saját magának kell tapasztalatokat szereznie az Istenről és meg kell aláznia magát előtte. "Egyszer beszéltem, de ezután nem szólok, vagy, ha kétszer: többé nem te-szem" – bánja eddigi ellenkezését és oktalan panaszkodását. Szabadon ad, akinek ad az Isten, de az embernek nincs joga kérdőre vonni őt, ha semmit nem kap. Mégis csak Istennél van a végső igazság. Ezért: "visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban", – s ezzel elérkezett Jób arra a pontra, ahol "békességünk van Istennel..."

A BÖLCSESSÉG-IRODALOMHOZ

sorolják Jób könyvét az írásmagyarázók. Már csak azért is, mert a szenvedés mellett nagy problémája az isteni igazság kérdése. De talán éppen ezért – néhány utaláson kívül –, alig is jut szóhoz Jób könyve az Újtestámentumban. Az Újtestámentum írói ugyanis nem Jóbon tájékozódnak, hanem azon a Jézus Krisztuson, aki maga az út, az igazság és az élet. A könyv mégis sok vívódónak és szenvedőnek nyújtott már segítséget, amennyiben hajlandó volt ennek az embernek a szenvedés mélységeiben megjárt útját követnie. Itt bizony nagy segítséget jelenthetnek éppen a könyvben található igék, amelyek kitörölhetetlenül az emlékezetünkbe vésődnek: "Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve" (1,21). –"Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (2,10). – "Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!" (5,17). – "Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utóljára megáll a por fölött..." (19,25). – "Ime, az Úr félelme a bölcsesség és a rossz kerülése az értelem" (28,28).

Jób könyve nem felszínes olvasásra való. De izgalmas, – mert esetleg a saját problémáival találkozik benne az olvasó.

G.I.

***

Ima-sarok

Amikor Jézus azt mondta, hogy az imádságban ne legyünk sokat fecsegők, akkor ezzel utat nyitott a "mini"-imádkozásra. Ha nincs időd, fogd rövidre! De imádkozz mindig, és rendszeresen! Például:

... betegségben:

"Uram, az orvosom nem sok jóval biztatott.
Akármi lesz, akkor se hagyj el, Istenem!
Adj erőt!"

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Túróczy Zoltán:

TANÁCS

***

Ima-sarok

... fáradt vagyok:

"Tehernek érzem a munkámat. Nem elégít ki, örömöm sincs benne.
Mutasd meg, hogy mégis miért kell még dolgoznom? Kinek használok vele?"

***

5. Fütyülök a félelemre

"Nap mint nap hivatalból a halállal foglalkozni megkeményíti az embert, másként nem is lehetne elviselni ezt a munkát!" – mondta nekem S. úr, akit mint beteget meglátogattam a klinikán. A kezelésnek láthatóan jó eredménye volt, vágyódott haza és szó volt már elbocsátásáról is. Túl volt nyolcvanadik életévén és egy nagycsalád tagjaként élt abban a kisvárosban, ahol a klinika is volt. Arról kezdtünk beszélgetni, hogyan folytatódik majd az élete odahaza. "Egy életen át dolgoztam, most pedig nem tudok mást csinálni, mint egy sarokból nézni, hogy a többiek hogyan fáradoznak-küszködnek a napi feladatokkal. Olyan feleslegesnek tűnik az életem."

S. urat halálának gondolata és vele járó félelmei gyötrik. "A halálom soha nem volt téma nekem" – mondja. "Bár munkám a halállal volt kapcsolatos, de mások halálával (temetkezési vállalkozó volt). Magamról soha nem gondolkodtam el." Egy kis szünetet tartott, némán hallgattam, majd megkérdeztem, elgondolkodott-e már arról, hogyan szeretne meghalni. Lélegzetét visszafogva, kissé meglepődve nézett rám, majd kibuggyant belőle: "Mit tudom én! Hát rémes arra egyáltalán gondolni is, nem?" Kezemet karjára téve, megnyugtatva megkérdeztem, emlékszik-e arra, mit csinált fiatal korában, amikor a félelem a hatalmába kerítette? Bizonyára többször is átélt ilyen helyzetet.

Az emlékezés különös, szinte vidám fényt varázsolt szemébe. "Majd megbirkózom veled! – mondta – és elkezdtem fütyűlni." Meleg mosollyal biztattam, talán ezt kellene most is tennie, ha a haláltól való félelem meglepné. Azután kis gondolkodás után mondtam neki, gyakran hallottam lelkigondozói beszélgetésekben, egyesek elképzelik magukban, kifestik maguk előtt, hogyan szeretnének meghalni. Nem egyszer tapasztaltam, hogy vágyuk teljesült. Ugyanolyan körülmények között haltak meg, ahogyan elképzelték. Nem csodálatos ez?

Mivel tudtam, hogy Bibliát olvasó ember, emlékeztettem arra az Igére, ahol ezt olvassuk: "Mindazt, amit hittel kértek imádságotokban, megkapjátok." (Mt 21,22) Szóltam neki olyanokról, akik békésen tudtak elmenni e világból, mert ezt kivánták, ezért imádkoztak. Haláluk csendes megnyugvásban történt. Ezek az életpéldák felejthetetlenül élnek bennem. Felajánlottam, hogy folytathatjuk erről még a beszélgetést hamarosan, de addig is kérje meg családját, adjanak neki erejéhez mért kicsi feladatokat, amivel segítheti a többieket. S ha mást nem tehet, nézze egyszerűen kedvteléssel, ahogyan körülötte a többiek szorgoskodnak és fütyűljön hozzá, különösképpen akkor, ha félelem bukkanna fel lelkében.

Cseriné Nagy Katalin

***

Ima-sarok

... hálás vagyok:

"Olyan szép élettel ajándékoztál meg bennünket, Istenem.
Szeretnék ezért örökké hálás lenni Neked!"

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Kiszáll a sorból?

Pósfay György

az oka annak, hogy valaha is elkerültem dél-amerikai szolgálatba. Ez pedig úgy történt, hogy dániai munkám idején Bécsbe hívta össze az Ev. Világszövetség a nyugati országokban dolgozó magyar evangélikus lelkészeket. Az ausztriai menekülttáborok zsúfoltsága miatt tenni kellett az 56-os menekültek elhelyezéséért. Ehhez kérték a lelkészek támogatását is. Barátunk nagyon jó előadást tartott ott Dél-Amerikáról. Remek volt. Azt hittem, hogy hallgatói megostromolják majd kérdéseikkel. Csalódtam, mert egy hang nem hangzott el az előadás után. Erre – szinte szánalomból – odamentem hozzá és hangosan megköszöntem neki a remek előadást. Csak Koppenhágába visszaérkezve értesültem arról, hogy beszélgetésünk után azonnal táviratot küldött Genfbe azzal, hogy "van itt egy lelkész, aki érdeklődik Dél-Amerika iránt". Asztalomon feküdt már is a munkaszerződés, amit velem "kötöttek", hogy elmenjek Braziliába, az ottani magyar evangélikusok istápolására, akik évek óta lelkészt keresnek ...

Ez volt Pósfay György. A gyors intézkedések embere.

Braziliába utaztomban

útba ejthettem az USA-beli Minneapolist, mert meghívtak a Világszövetség nagygyűlésére vendégnek. Maradandó számomra nem az "american way of life" vagy a "korlátlan lehetőségek hazája" felfedezése volt. Hanem mindenekelőtt új barátom, ahogyan ő a nemzetközi porondon otthonosan mozgott. Hihetetlen ismeretségi és baráti körrel rendelkezett. Szájtátva hallgattam, amikor számomra teljesen ismeretlen nyelveken üdvözölte a konferenciai résztvevőket. Tudod, – mondta nekem, a bámuló zöldfülűnek –, mindenki megérdemli, hogy a saját nyelvén üdvözöljem... Igy volt ő magyar megbízott az Egyházak Világtanácsa amszterdami alakuló gyűlésén, a Luther-kutató tudósok testületének tagja, később latinamerikai titkár, – mert szinte mindenkit a maga nyelvén tudott nemcsak köszönteni, hanem megérteni is.

Ez Pósfay György. A széles látókörű, s mégis személyesen megszólító ember.

Rábíztak,

hogy bevezessen a délamerikai, az európaitól teljesen elütő, más világba. Chicago-ból együtt repültünk hát Venezuelába, ahol ő már évek óta a caracasi gyülekezetek lelkipásztora volt. Gyülekezeteké, mondom, mert nem csak a magyar gyülekezetet építette föl, hanem, ha bármikor elutaztak az ott élő skandináv, német, lett, spanyol gyülekezetek lelkészei, – Pósfay kollegájuk csaknem minden nyelven tudta helyettesíteni őket. Caracasban ő vitt el – először életemben – a trópusi műjégpályára korcsolyázni, s ott mondhattam el, a Feltámadás templomában első, délamerikai prédikációmat! Mindenüvé magával vitt: a néhányszáz kilométerre fekvő szórványaiba csakúgy, mint melegszívű és nyitott gyülekezeti tagjai otthonába. S leginkább az ragadott meg, hogy milyen szeretettel és megértéssel pásztorolta a rábízottakat. Sokat tanultam tőle.

Ez Pósfay György. A lelkipásztor.

Lelkészi munkaközösségünkben

bármilyen munkát rábízhattunk: jó és pontos időre dolgozó cikkíró volt, remekül vezette a rádiómunkánkat, máig besegít az ifjúsági konferenciákba, vigyázott arra, hogy idegen környezetünktől ne vonuljunk nemzeti vagy felekezeti gettókba. Amire felkértük, azt mindig nagy szaktudással, jó akarattal és pontosan elvégezte. Ebben segítségére volt szédítő emlékezőtehetsége és hallatlan munkabírása.

Ez ay György. A hűséges, megbízható munkatárs.

Meleg szívű

testvér maradt mindig, akit sem posztok, sem címek nem tudtak eltávolítani tőlünk, ezért a barátságát mindig nagy örömmel élveztük. Élmény volt leülni vele egyszerű beszélgetésre. Mert nem csak Ádámtól-Évától ismerte a dolgok genezisét, összefüggéseit, hanem értette a módját azok színes és élvezetes elmondásának is.

Ez Pósfay György. Köszönjük Istennek, hogy adta őt nekünk: a jó testvért és barátot.

*

A napokban azt hallottam/olvastam, hogy nyugdíjazása után vállalt, nyugat-svájci, magyar lelkipásztori munkáját 25 év után most "leadta". Kiszállna végleg a sorból? Ezt alig is tudom elképzelni! Hiszen ő nagyon jól tudja, hogy "a keresztény ember mindig szolgálatban áll". S ahhoz Isten, – amint azt Pósfay György egy hosszú életen át mindig újra meg újra megtapasztalhatta –, mindig is megadja a szükséges segítséget.

Nyugodjék rajta, – második "nyugdíjasságában" is –, Isten gazdag áldása, hogy feleségével, Emesével és lányaival, unokáival együtt számunkra is, még sokáig megtartassék.

Ez Pósfay György. Isten segített, őrzött, megáldott és szeretett embere.

Gémes István

***
Hősiesség – fellélegzés – lelkesedés – szabadság – öröm – függetlenség – békességvágy – reménység – csalódás – exodus – megtorlás – börtön – pártterror – kínzás – besúgás – kivégzés – néma csönd – megalkuvás – mozgolódás – szamizdat – materializmus –hazug jólét – felszabadulás –    1956 – 2006
"... emlékezzél, hogy mi történt, Uram, mi rajtunk ..."
   – függetlenség – naivitás –vallásszabadság – kapitalizmus – korrupció – büntetlenség – hazugság – Európa – pártoskodás – lecsúszás – széthúzás – ügynöklisták – szegény szegények – gazdag gazdagok – félelem – mafia – karrier – új materializmus – külföldi tőke . .

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

ÚTITÁRSam volt

"Németországi életünket a stuttgarti ökuménikus gyülekezetbe való beépüléssel kezdtük (1989). Természetesen többszörös örömben volt részünk, amikor mi is megkaptuk az "Útitárs" Magyarnyelvű Evangéliumi Lapot.
Nagyon megkaptak bennünket a rendszerességgel megjelenő bibliai cikkek. A szerényebb bibliai ismereteinkhez feltétlenül jól jöttek és jönnek a mindenki számára érthető magyarázatok.
Figyelemre méltók azok a rövid formájú tájékoztatók, melyek bemutatják a más országokban munkálkodó testvérközösségeink életét, és a "Kitekintés" hírei.
Egy-egy verssel nem merülnek feledésben hírneves, leginkább magyar költőink versei.
Rövidsége, tömörsége, mondanivalója miatt többször is kiolvassuk szinte teljesen a kedves "Útitársunkat".
Ezúttal kívánok magam és családom nevében Isten áldását a szorgalmas szerkesztő "csapat" munkájára. Kívánjuk, hogy a lap nagyon sokáig legyen még hűséges "Útitársunk".

Varga Pál, Németország

 

"Hogy miért szeretem még mindig az Útitársat? Mert érdekes, tartalmas; hogy mondjam? üdítő! Mind a "hírek", mind a vallásos cikkek részéről. Mert emlékeztet a hosszú, igazán ökuménikus, közös cserkészfoglalkozásra; Pista bá’ mindig élvezetes prédikációira, melyek "pátosz" nélkül egyenlően hatottak (mint most a cikkei) értelemre és szívre. Nehéz kifejezni, de remélem valamennyire érthető, mit akarok mondani!"

Kiss Molnár Nóra, Olaszország

***

Mexikóváros, Mexikó. A rk. püspöki konferencia érdekes adatokat közölt a mexikóiak USA-ba való elvándorlásáról. 2005-ben 1,3 millió mexikói akart átszökni a gazdag szomszédhoz. 400 ezernek ez sikerült is, akik az USA-ba már régebben átkerült hat millióhoz csatlakoztak. A többit elfogták és visszatoloncolták. Az USA-ban munkához jutott mexikóiak 30 millió otthon élő honfitársukat segítik anyagilag. Ennek összegét évi 25 milliárd USA-dollárra teszik.

***

"Hitünkért és szabadságunkért"

400 éves a bécsi béke

A genfi "Reformátorok falá"-nak a legvégén egy magyar ember szobra látható. Népünknek egy – sokszor méltatlanul – elfelejtett hithőse ez az állam-férfi: Bocskai István, aki 1557-ben, valószínűleg Kolozsvárt született. "Miért került a "Reformátorok falá"-nál álló szobrok közé?" – kérdezhetjük. A válasz erre: "Mert azt hirdette és azért küzdött, hogy Európa országai fogadják el az "Erdélyi Rendszert", egy ország minden lakosának kijáró vallásszabadságot.

Bár a Bocskai család nem tartozott Erdély és az ahhoz kapcsolt részek szegényebb földbirtokos családai közé, a hitújitási mozgalom keretében a tiszántúli részeken elterjedt református hitvallásokat fogadta el hite alapjának. Nem volt különösen törökbarát vagy habsburgellenes beállítottságú. István fiatal korában Bécsben és Prágában is nevelkedett, 25 éves korában már bihari főispán és váradi kapitány. Ezt követően a harmadszor is az erdélyi fejedelmi trónjához visszatérő unokabátyja oldalára áll, de ekkor hűtlenség miatt elkobzott birtokait nem tudta visszaszerezni. Így rövid időre Prágába ment, ott töltött valamivel több, mint egy évet, majd amikor visszakapta birtokait, visszatért azokra. Közben 1604 végén Belgiojoso kassai főkapitány kezébe került a törökök oltalma alatt élő Bethlen Gáborhoz írt levele. Ez a császári generális megtámadta Bocskai birtokait, aki azonban a hajdúkkal szövetkezve, az Álmosd-Diószegi ütközetben vereséget mért Belgiojoso egyik hadoszlopára, mire mellé álltak a felsőmagyarországi városok. Az egyre gyarapodó hajdúsereg november 11-én bevonult Kassára, 1606 elejére pedig a királyi Magyarország többi része és Erdély is Bocskai csapatainak a kezében volt.

Az erdélyi országgyűlés 1605. február 21-én megválasztotta Marosszerdán Erdély fejedelmének, Szerencsen pedig a magyar felkelt rendek a magyar királyság fejedelmének. Ezt követően a török szultán egy ékköves koronát küldött Bocskainak, aki azt személyes ajándékként elfogadta és kijelentette, hogy Magyarországnak van koronázott királya, Rudolf, az akkor Prágában élő és az ország ügyeivel alig törődő, sőt a kormányzás legtöbb dolgát idegenekre bízó uralkodó.

Az előnyös helyzetet Bocskai nem saját javára használta, hanem béketárgyalásokba kezdett a császárral, illetve megbizottaival, főleg Mátyás főherceggel, a kiszemelt következő királlyal, és 1606. június 23-án egyességet kötött a császári udvarral. Igaz, hogy Erdélyt, a Részeket és az öt észak-keletmagyarországi megyét, ahová kiváltságok adományozásával több mint 10.000 hajdút letelepített, megtarthatta. Ezalatt tárgyaló-megbizottjai megalkották a Bécsi Béke pontos szövegét, amelyet ugyan-ezen év decemberében a Kassára összehívott magyar királysági országgyűlés lelkesen elfogadott. Ezzel megtörtént az "Erdélyi Rendszer" bevezetésének az első része a Habsburgok által közvetlenül kormányzott területen. Pár nappal később Bocskai István Kassán, 1606. december 26-án, váratlanul meghalt. Mivel erdélyi fejedelem is volt, Erdély fővárosában, Gyulafehérvárott temették el ünnepélyesen.

Ezzel azonban nem tűnt el a magyar történelemből a Bécsi Béke, illetőleg a vallásszabadság ügye. Amikor Rudolf lemondott a magyar királyságról, egy korábbi (Habsburg) megállapodás értelmében öccse, II. Mátyás lett Magyarország királya. A magyarok az 1608. évi megkoronázáshoz azonban csak akkor járultak hozzá, ha Mátyás előbb szavatolja a korábban meghatározott rendi jogokat, amit meg is tett, sőt, 11 éves uralkodása során mindig meg is tartott. Ilyen szempontból kitűnt a II. József előtt uralkodó Habsburgok között.

Bár a Bethlen Gábor és II. Ferdinánd közti, 1622-ben megkötött Nikolsburgi, majd az I. Rákóczi György és III. Ferdinánd között 1645-ben Linzben létrejött békeszerződések nem tagadják meg a Bécsi Béke pontjainak az érvényességét, de azok megtartása szinte elvesztette a Habsburg uralkodók számára érvényességét. 136 évnek kellett elmúlnia a "Türelmi Rendelet" császári aláírásáig.

Pósfay György

***

Szöul, Dél-Korea. A Metodista Világkonferencia, amely kb. 70 millió hívőt képvisel, először ülésezett a dél-koreai fővárosban, július 18-24 között. A 300 küldött 130 országból érkezett, de a többségében ázsiai vallású országban a napi sajtó alig is szentelt figyelmet a tanácskozásnak. Legfontosabb döntésével a Metodista Egyház elsőként csatlakozott a római katolikusok és lutheránusok között hozott megállapodáshoz, melyet 1999-ben a németországi Augsburgban írt alá a két egyház. A csatlakozás elfogadásának aktusára Walter Kasper rk. bíboros és Ismael Noko, az Ev. Világszövetség főtitkára is Szöulba utazott.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Testvérek testvéreknél

"Gyönyörködj az ÚRban és megadja szíved kéréseit" (Zsolt 37,4).

2006. június 7-13 között Stuttgart-ban járt a sajógömöri ág. hitv. evangélikusok kis csoportja. A látogatás főcélja: a Stuttgartban és környékén élő protestáns testvérek meglátogatása. Ha esetleg valaki előtt nem ismeretes, elmondom, hogy a stuttgarti és a sajógömöri gyülekezet között testvérgyülekezeti kapcsolat alakult ki néhány éve és e kapcsolatot próbáljuk ápolni és minél jobban kiépíteni.

Elmondhatjuk, hogy a dolog mindkét oldalról jól működik. Köszönhető ez elsősorban lelkészeinknek, gyülekezeteink presbitériumainak és nem utolsó sorban a két gyülekezet tagjainak.

Jelenlegi kirándulásunkat nagy izgalommal vártuk. Kicsit féltünk, hogy talán nem a legjobb az időzítés, mivel hogy Németországban zajlik a labdarúgó VB és minden ekörül forog. De nem így történt.

Megérkezésünk alkalmával nagy szeretettel fogadta kis csoportunkat a Gémes lelkész-házaspár. Az út fáradalmait kipihenve, felfrissülve kellemes beszélgetés kezdődött vendéglátóink és kis csoportunk között. Megtudtuk, hogy a stuttgartiak minden napra külön programot készítettek nekünk és családoknál leszünk elszállásolva. Minden napra be volt osztva hozzánk egy vezető, akivel sikerült megtekintenünk Stuttgart néhány nevezetességét.

Ellátogattunk a mezőgazdasági múzeumba, a híres egyetemi könyvtárba, mely egy régi kastélyban van, aztán a TV toronyba, ahonnan megláthattuk a festői szépségű Stuttgart fekvését. Nem maradhatott ki a Biblia Múzeum megtekintése, ahol Gémes lelkésztestvér sok érdekességet mondott nekünk szent könyvünk történetéből, majd a saját könyvtára különlegességeit mutatta meg nekünk. Másnap az impozáns Mercedes Múzeumot fedeztük fel. Megnéztünk egy kis tejüzemet is és betértünk néhány templomba. Ellátogattunk ismerős családokhoz is.

Sajógömöriek és stuttgartiak a Bibliamúzeum elött
Sajógömöriek és stuttgartiak a Bibliamúzeum elött

Lelki élmény volt számunkra, mikor résztvehettünk egy házi bibliaórán, ez újdonság gyanánt hatott valamennyiünkre. Egy kedves házaspár volt a vendéglátó. Túl azon, hogy lelkiekben teljesen felfrissültünk, a közös ima és éneklés bebizonyította, hogy összetartozunk, megfogva egymás kezét tudtuk, hogy valamenynyien egy cél felé tartunk. Nagyon tetszett az, hogy felekezettől függetlenül mindenki egyet akar: Isten dicsőségére szolgálni, mert Isten a szeretet és Isten munkálja a keresztények összetartozását. Köszönjük ezt a gyönyörű délutánt, testvérek!

A vasárnapot mindenki nagyon várta. Délelőtt szabad program volt. Sokan ellátogattak Tübingenbe és Ludwigsburgba is. Felejthetetlen élmények! Délután közös istentiszteleten vettünk részt, amelynek keretében egy kisgyermek keresztelése volt. Az igét Rusznyák Dezső sajógömöri lelkészünk hirdette. Utána közös úrvacsorán vettünk részt a gyönyörű Bad Cannstatt-i templomban. A tanulság – az úrvacsora összeköti az istenfélő keresztényeket. Részünk volt még Kálmán Attila gyönyörű orgonajátékában.

Az istentisztelet után résztvettünk a szeretetvendégségen, amelyet szintén nagy gondossággal készítettek elő a testvérgyülekezet tagjai. Volt ott minden, mi szemnek, szájnak ingere. Azon kívül a lelkünket is ápolták a lelkes fiatalok. Egy irodalmi délután keretében mutatták be Kányádi Sándor életét. A műsor nagyon színvonalas és szép volt. Molnár Csilla, Molnár Emese, Schiemert Gusztáv, Tamás Péter vezették, ismertetve a költő életrajzát, néhány versét és főbb köteteit. A műsor után kötetlen beszélgetés keretében szót kaptak a sajógömöriek is. E sorok írója mutatta be a gömöri gyülekezet mindennapjait.

Végezetül engedjék meg, hogy kis csoportunk nevében megköszönjem az önzetlen szeretetet és törődést amellyel elhalmoztak bennünket. Elsősorban a lelkészházaspárnak, kísérőinknek, vendéglátóinknak, a lelkes fiataloknak és a gyülekezet minden tagjának. Úgyszintén hálás szívvel köszönjük Gémes Pál lelkész úrnak, Nóra asszonynak valamint kedves gyermekeiknek felénk áradó szeretetét. Itt köszönjük meg támogatóinknak, Koncz Lászlónak és Bor-bély Ferencnek, hogy lehetővé tették nekünk ezt a látogatást.

Valamennyiünknek azt kívánom, hogy még sok ilyen találkozóban legyen részünk.

A Mindenható Isten adja, hogy úgy legyen!

Kiss Istvánné, Sajógömör

***

Ezt írtuk 50 éve:

***

Brüsszel, Belgium. Az Európatanács a jövőben az egyházakkal és vallási közössé-gekkel jobban kíván együttműködni. Kép-viselőik ugyanolyan tanácsadói státust kap-nának, mint a civil (nem kormányzati) szer-vezetek.

Jeruzsálem, Izrael. A vesztfáliai Michael Wohlrabot nevezték ki a Mennybemenetel Hegyén levő evangélikus zarándok- és talál-kozóközpont lelkészévé.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

KITEKINTÉS

Stuttgart, NSzK. 50 éves a németországi telefonlelkigondozás. 105 központban hétezer önkéntes, speciálisan kiképzett munkatárs áll éjjel-nappal a telefonálók rendelkezésére. 2005-ben másfél milliószor csengtek a készülékek. A segélyt kérők legtöbbje a magányra és személyes problémákra keres megoldást.

Freiburg, NSzK. Az első Vatikáni Zsinat (1869-1870) meghirdette a "pápa tévedhetetlensége" dogmáját. A döntés ellen tiltakozók kiváltak akkor a rk. egyházból és „Ókatolikus Egyház” néven új egyházba tömörültek. Most annak ünnepelték évfordulóját, hogy egyházuk 75 évvel ezelőtt az anglikánokkal egyházi közösségre lépett. Az ókatolikusoknak Németországban 56 gyülekezetben él kb. 25 ezer tagja.

Potsdam, NSzK. Az itt székelő Abraham Geiger Kollégiumban a háború óta most először avattak itt kiképzett zsidó rabbikat. A három új rabbit Münchenbe, Csehországba és a délafrikai Fokvárosba küldik ki zsidó gyülekezetekbe.

Varsó, Lengyelország. A Keresztények és Zsidók Tanácsának volt elnöke nyilvánosan kért bocsánatot azért, hogy a kommunista titkosszolgálatnak dolgozott.

München, NSzK. Hat bajorországi egyetemen létezik rk.teológiai fakultás, ahol a jövendő papokat oktatják: Augsburg, Bamberg, München, Passau, Regensburg és Würzburg. Az Állami Számvizsgáló Bizottság már évekkel ezelőtt javasolta három kar feloszlatását, egyrészt a csekély hallgatószám, másrészt anyagi okok miatt. Most a Würzburgi Teol. Fakultás javasolja, hogy csak a müncheni, a regensburgi és a würzburgi szükséges, a másik három felesleges. Mivel a karok fennállását az állam és a Szentszék közötti egyezmény biztosítja, annak újramegkötésére lenne szükség a Vatikánnal.

Szudán, Dárfúr. Mindenfajta egyezmény ellenére még mindig rettegésben élnek a déli tartomány keresztényei. A muszlim kormány katonai egységei ma is terrorizálják a lakosságot.

Genf, Svájc. Az Egyházak Világtanácsa nagyobb erőfeszítést vár el az ENSZ tagállamoktól a közelkeleti válság megoldásához. A világ felelős azért, ami Palesztinában és Izráelben történik – mondta Samuel Kobia főtitkár.

Stuttgart, NSzK. A Württembergi Ev. Egyház egyre több templomában tartanak valamelyik munkanapon esti, rövid 20 perces áhítatot. Ezeken nem csak lelkészek, hanem más gyülekezeti munkatársak is prédikálnak. Fontos a zenei "körítés" is. A látogatók száma egyre emelkedik.

Ramat Rahel, Izrael. A Jeruzsálem és Betlehem közötti dombon folytatott ásatások valószínűleg a bibliai Beth-Hekerem (Jer 6,1) városára bukkantak. A feltárt, hatalmas palota feltehetően Jojákim királyé volt. Legérdekesebb része a kb. Kr.e. 600-ból származó vízvezeték és ciszterna. Egyes vélemények szerint itt állhatott a zsidók temploma és nem Jeruzsálemben.

Vatikánváros. A Vatikáni Levéltár kutatási célokra feloldotta a XI. Piusz pápa idején titkosított iratokat. Piusz pápasága 1922-39-ben volt és a kutatók főleg a rk. egyház és a német nemzeti szocializmus kapcsolatáról remélnek új dokumentumokat. XI. Piuszt már többször látták el „nácibarát”és „antiszemita” jelzőkkel.

Colombo, Srí Lanka. Az ország lakosságának 71%-a buddhista és 12%-a hinduista vallású. Mivel a két vallás egyben népi hovatartozást is jelent, akik harcban állnak egymással, gyakran fordul elő, hogy a kb. 5%-ot kitevő keresztény és 3%-nyi muszlim lakókat is megtámadják.

Beregszász, Ukrajna. A kárpátaljai magyar református egyház zsinata ezentúl csak bizonyos feltételek mellett engedélyezi nők lelkészi szolgálatát. 2005-ben ugyan még 108 gyülekezetben nők is szolgáltak, de sehol nem gyülekezeti vezető lelkészként. A zsinaton csekély nyolc ellenszavazat mellett nagy többséggel fogadták el a tiltó törvényt. Nyugati megfigyelők szerint ez, többek között, tiltakozás a nyugati egyházak ellen, amelyekben az elvilágiasodás, a homoszekszualitás tűrése, a szabadosság és az üres templomok ijesztő képviselőit látják. A döntésben a megfigyelők a Hollandiából és az USA-ból ideérkező konzervativ misszionáriusok kezét is benne látják.

Manopello, Olaszország. A helybeli kapucinusok 500 éve őrzik „Veronika kendőjét”, amely állítólag Jézus arcvonásait mutatja. A római pápa, akit inkább a hit és értelem ügyéért dolgozónak ismertek meg eddig, magánemberként tett most látogatást a hegyi falucskában, hogy tisztelegjen a kegytárgy előtt.

***

Gyülekezeti képek

Stuttgarti vasárnapi iskolások József történetét adják elő
Stuttgarti vasárnapi iskolások József történetét adják elő
***

München, NSzK. Több mint 600 ezer németet kérdeztek meg afelől, hogy van-e bizalma az egyházakhoz? A meglepő ered-mény szerint a megkérdezettek 24%-a nem bízik az evangélikus, 45%-a pedig a római katolikus egyházban. Hat év alatt az evangélikusoknál 6%-al csökkent a bizalmatlanság, a katolikusoknál nem változott. – 37% evangélikus bízik az egyházában, 4%-al több, mint két évvel ezelőtt, és 23% katolikus bízik a sajátjában. A felekezeten kívüliek és ateisták 39%-a szavazott bizalmat a rk. egyházban, míg 60% nem bízik benne.

Aszmara, Eritrea. Hite miatt van 1900 ember börtönökben és kényszermunka-táborban. 35 lelkészt tartanak fogva, akik nem tartoznak az államilag engedélyezett ortodox, római katolikus és lutheránus egyházhoz, ill. a muszlim hitközösséghez.

Vatikánváros. A következő években a Vatikán afrikai rk. püspökök zsinatát tervezi. Időpontja még ismeretlen, de a témája már tudott: "Az egyház Afrikában a megbékélés, igazság és békesség szolgálatában".

Hebron, Izrael. A Palesztinai és Izraeli Ökuménikus Békeprogram konferenciáját fiatal zsidó telepesek megzavarták és kövekkel dobálták a résztvevőket. Az ott szolgáló rendőrök és katonák semmit sem tettek, hogy megvédjék a megtámadottakat. A szervező missziói társaság tiltakozott az izraeli hatóságoknál.

Zimbabwe. Hat héten belül 700 ezer embert tettek földönfutóvá a buldózerek. A kormány leromboltatta üzleteiket, házaikat és felszólította őket, hogy menjenek vissza vidékre, ahonnan jöttek. A barbár intézkedés egész telepeket, helységeket törölt el a föld színéről.

***
ÚTITÁRS
Magyar evangéliumi lap
Evangelisches Blatt für Ungarn
Előfizetési ár egy évre: EUR 15,-
ill.annak megfelelő más valuta.
Bankszámla: Ung.Ev.Luth.Seelsorgedienst in Deutschl.
Landesbank Baden-Württemberg (BLZ 600 501 01) Konto-Nr. 1180084
Szerkesztőbizottság-Redaktionsausschuss:
Gy.Cseri, Beethovenstr. 18, D-35452 Heuchelheim;
J.Glatz, Berrenratherstr. 514, D-50354 Hürth-Efferen;
L.Terray, Presterod, N-1640 Rade, Norwegen.
Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur:
I.Gémes, Gänsheidestr. 9, D-70184 Stuttgart
E-Mail: istvan.gemes kukac freenet.de
www.utitars.de
St.Johannis-Druckerei, D-77922 Lahr.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra