MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP
XLIX. évfolyam - 2005. 5. szám

___________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Ittzés János:

Az időszerű reformáció

Örülök annak, hogy a mögöttünk lévő hét egyik jeles napjára gondolva, a szívemnek olyan kedves egyháztörténeti évforduló kapcsán, most a reformációról beszélhetek. Mi, evangélikusok – a protestánsoknak is nevezett keresztények nagyobb családjával együtt – október 31-én Luther Márton 1517-es legendás tettére emlékeztünk. Ez volt az az esemény, amikor az Úristen lelki műhelyében már évek óta érlelődő ágostonos szerzetes híres 95 tételével a nyilvánosság elé lépett. A reformátornak ekkor még esze ágában sem volt, hogy ezzel a tettével új egyházat, felekezetet alapítson. Nem akart többet – de kevesebbet sem – elérni, mint hogy a középkor végére eredeti küldetésétől messze eltávolodott egyház újra csak a Szentíráshoz, az Isten igéje tiszta forrásához mérje tanítását és életét. A Luther tanúságtételében megszólaló üzenet sokak szívében talált örömteli visszhangra, és sokakból váltott ki – így az akkori hivatalos egyházból is – ellenkezést, tiltakozást, amely később a reformátor kiátkozásához vezetett. De ami elindult, az már feltartózhatatlan volt és széles körben ható.

Remélem, senkit nem sértek meg, ha kimondom, hogy a reformáció felismerései már az 1545 végén kezdődött Trienti Zsinatra is hatottak. Arról pedig talán már szólnom sem kellene, milyen nagy örömmel láttuk, hogy a Szentírás komolyan vétele világos nyomokat hagyott az 1960-as években megtartott II.Vatikáni Zsinat sok határozatában. Ami a mai ökumenikus helyzetet illeti, arra már legtöbbször “a megbékélt különbözőségek” kifejezést szokták használni. Bárcsak mindig mindannyiunkra illene ez a megjelölés!

A reformáció mégis, ma is időszerű. Mi magunk is tudjuk, hogy a régi tétel, amely szerint “az egyház szüntelen reformációra szorul”, minket is húsba vágóan érint. A hitetlenség, azaz az Isten iránti bizalmatlanság és az ebből fakadó bűnök kísértése ellen napról napra harcba kell indulnunk. És e harcban csak vesztesek lehetnénk, ha Jézus Krisztus magunkra hagyna bennünket. Ezért az “egyedül hit által, egyedül kegyelemből” üdvözülhet az ember, “egyedül a Szentírás” a hit és a tiszta tanítás forrása és mértéke, és “egyedül Krisztus” a közbenjáró Isten és ember között, ősi reformátori hitvallása hitünk szerint ma sem adható fel. A régi latin kifejezések alapján ezt szokták a “négy solus”-nak nevezni.

... AZ IGAZ EMBER PEDIG HITBŐL ÉL ...
Róm 1,17

A másik, ilyen ma is időszerű – a lutheri reformációtól elválaszthatatlan – tétel arra vonatkozik, hogy Isten igéjében kétféle, egymással össze nem keverhető módon szól az emberhez. Szól a törvényben, amely feltétlen engedelmességet követel és a bűnöst elítéli, – és szól az evangéliumban, amelyik Jézus Krisztusért bocsánatot hirdet a bűnös embernek. A törvénynek és evangéliumnak ez a Szentírással egyező megkülönböztetése mai, feszültségeket okozó problémáinkban is elsegítene bennünket a jó és megbékítő megoldásokhoz. Csak példaként említem az igazságtétel és az átvilágítás sokakat foglalkoztató, sokakat nyomasztó kérdését. Bizony, ez mind teológiai kérdés is. Van-e bármi is az emberi életben, amihez Istennek ne lenne köze?

A megreformált, vagyis az Isten Lelke által megújított, Jézus Krisztusban hívő emberek és közösségeik a jövő reménységei. Ezért időszerű ma is a reformáció.

(Az Evangélium hullámhosszán – Bp.2004)

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

KÉTHAVI ÚTRAVALÓ

„Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” (Zsolt 62,9)

ERŐS VÁRUNK AZ ÚRISTEN

Ez a kijelentés olvasható arany betűkkel írva a nyíregyházi evangélikus nagytemplom főbejárata felett és az orgona-karzat homlokzatán is, hogy mind a kint, mind a bent lévő „népek” szeme előtt legyen ez a hitvallás. Nem az általunk megszokott, hanem Sántha Károly fordítása szerint való ez a köszöntés, amely nemcsak nyelvtani kérdést jelent a számunkra. Istent a már keresztények nem sajátíthatják ki önzően csak maguknak, a birtokviszonyt kifejező fordítással; mert ő minden nép, az ő teremtményeinek oltalma és erős vára kíván lenni.

Dávid e kéthavi útravaló zsoltárban is kétszer sorolja fel, ki is a pásztorfiúból lett király számára az ÚR: „Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram” (3. és 7. vers). A személyes hitvallásból – „erős sziklám és oltalmam (Károli szerint: menedék) az Isten” (8. vers), – mindenki számára elfogadható bizonyosság válhat: „Isten a mi oltalmunk!”; s ez szó szerint azonos a Zsolt 46,2 megállapításával! A személyes, élő hitre jutott keresztények missziói küldetése az, hogy Dávidhoz hasonlóan, egyszerűen beleénekeljék ebbe a világba az általuk már sokszor átélt hitbeli megtapasztalásokat; ami nem jelent mást, mint feltétlen bizalmat Istenben. Minden nép, nemzet, faj és közösség számára egyaránt közel jött ő Jézusban, mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16)!

Ezért adta az Úristen a reformációt is, és hű szolgái által újra felragyogtatta ezt az örömüzenetet: Mindenkit nyitott kapukkal vár ez az erős vár! Jézus e vár fundamentuma, s minden betérőnek végleges szabadítást kínál a bűnből, a halálból és az ördög hatalmából. Még a gyermekek is megérthetik e képet: a vastag sziklafalak erős védelmet s oltalmat nyújtanak. Gondolhatunk a mennyei Jeruzsálem száznegyvennégy könyök (kb. hetven méter) vastag falaira is, amely szintén kép, s az Úristenben bízók teljes és tökéletes biztonságát ábrázolja ki, számunkra is érthető módon.

Akiben teljes bizalmam van, annak öntöm ki szívem örömét és bánatát e földi vándorút során; de itt fennáll a bizalmunkkal való visszaélés veszélye is. A szíveket vizsgáló Isten azt várja, hogy ne más emberekbe, vagy mai hazug bálványokba vessük a mi hitünket, hanem az érettünk testté lett, meghalt, de feltámadt és élő Úr Jézusba, aki az erős vár kapitányaként vére által megpecsételte, hitelesítette belépő-jegyünket s végleges letelepedési engedélyünket! Csak rajtunk áll, hogy átlépjük-e már e földi életünkben az erős vár, Isten országa kapuját. Jézus az odavezető út és az ajtó is, de a megtérés felvonóhídja csak halálunk pillanatáig van leengedve a számunkra! Jézustól tudhatjuk: a gazdag és Lázár között már áthidalhatatlan, nagy szakadék tátong! S mi, a reformáció népeként János apostollal együtt megélhetjük és hirdethetjük is minden népnek az újra felfedezett örömhírt: „hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban (az erős várban), az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. ő az igaz Isten és az örök élet” (1Jn 5,20). S csak az általa kegyelmet nyert vár népe énekelheti hitelesen, Sántha Károly fordításában: „Erős várunk az Úr Isten, / Jó pajzsunk és fegyverünk. / Kiáll értünk, hogy segítsen, / Ha vész támad ellenünk. / ős ellenségünk / Háborog velünk / Erővel, csellel / Nagy sok hadi szerrel, / Nincs rettentőbb e földön.”

Garai András

***

"Roger testvér"

A modern idők történetírói egészen bizonyosan a fénylő csillagok között emlegetik majd ennek a református lelkésznek a nevét, aki a Dél-Franciaországban levő Taizé nevű falucskában furcsa munkára vállalkozott: megalapította az első ökuménikus szerzetesrendet. Vagy ahogy ő szerette nevezni: az ökuménikus szeretetközösséget. Mára kb 100-ra nőtt a taizéi testvérek száma, függetlenül attól, hogy azok milyen egyházi vagy vallási közösségből jöttek.

Roger Schutz testvérnek nem csak hosszú élet jutott osztályrészül, nemcsak tízezrével tudta összeszedni a világ fiataljait a különböző országokban, karácsony és újév között megrendezett találkozókra, nem csak hívei, de a világ hatalmasai is felfigyeltek szavára. Sőt még az a kegyelem is megadatott neki, hogy bizonyságtevését ne csak szóval, nagyon sok énekkel, meditációkkal és zarándoklatokkal, szerzetesi szegénységgel tegye nyomatékosabbá. A mártirium, a végső nagy bizonyságtétel is megadatott neki. Egy elmezavarodott asszony támadt rá – éppen imádkozás közben!

Mégis tragikusnak kell tartanunk az elmenetelét. Roger testvér szeme előtt népek és vallások, felekezetek és egyházak kiegyezése lebegett célként, – s egy kiengesztelhetetlen világból tért meg Urához. Talán egyik legfontosabb szava volt az erőszakmentességre való buzdítás, – s erőszak ontotta ki az életét. Kelet-európai országból jött a merénylő, keletről, – amely országainak sorsa és a bennük élő kereszténység Roger testvérnek egyik legfontosabb szívügye volt a legnehezebb időkben is. A nemrég elhúnyt pápa Roger testvértől vette az ifjúsági világtalálkozók ötletét, s Roger testvér éppen egy ilyen, Kölnben megrendezett találkozó idején távozott el közölünk.

Reméljük, hogy műve megmarad igazán ökuménikusnak. Még akkor is, ha Roger testvért a rk. egyház szertartása szerint temették el és egy német római katolikus testvért jelölt ki utódjául.

***

Imádság

(Assziszi Szt. Ferenc)

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Reménységre születettek

16. Péter két levele

SAJÁTSÁGOS KORBA

vezeti el olvasóit a Péter apostol neve alatt megőrzött két levél: a korai kereszténység két különböző korszakába. Ha a két levelet egyvégtében elolvassuk, magunk is rájövünk, hogy a kettőnek a háttere nem azonos. Mert míg 1 Pt (=első levél) megrágalmazott és meggyanúsított keresztények reménysége erősítését tartja legfontosabb feladatának, addig 2 Pt (=második levél) betolakodott szekták ellen veszi fel a küzdelmet, amelyek elhomályosítják a világvége és az ítélet, az új ég és új föld jövetelének reménységét és elbizonytalanítják a Krisztus visszajövetelét várókat.

ABBA AZ IDŐBE

vezet el 1 Pt, amikor a keresztény hitre való áttérés a környező világtól való teljes elfordulással járt együtt. Ha János azt írta hiveinek, hogy „ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak“(1 Ján 2,15) – akkor azt szószerint vették és be is tartották az új megtértek. Ennek megfelelően tartózkodtak például a közéleti szerepléstől, mert az az istenek tiszteletét is megkívánta. Nem jártak az akkor olyan divatos teátrumba, azaz színházi előadásokra, mert ott a szereplők a színpadon gyakran erkölcstelenkedtek. Nem lehettek katonák és tisztviselők, mert ez pogány szertartásokon való kötelező részvétellel is járt volna. Szabados, kicsapongó, léha orgiáktól is tartózkod-tak, mert komolyan vették új hitük tanítását az életszentségről. Kétség kívül elzárkóztak így a világ elől. Istentiszteleteiken pogány hitetlenek nem vehettek részt, s a legnagyobb titoktartás mellett vettek úrvacsorát. Egymást testvéreknek nevezték, s boldogok voltak, hogy – bár azelőtt nem tartoztak a zsidósághoz, amely magát Isten népének nevezte – most ők alkotják Isten népét, az Isten családját.

Nem csoda, ha pogány környezetük egyre gyanakvóbban szemlélte viselkedésüket. Hírek és pletykák kezdtek elterjedni róluk. A hivataltól való tartózkodásukat isteneik megvetésének tekintették. Híre ment, hogy húst esznek és vért isznak összejöveteleiken, s a zsidókhoz hasonlóan megvetéssel szólnak a közösségükön kívül levő világról. Titokzatosaknak tartott összejöveteleiken „semmi sincs nekik megtiltva“, azaz mindenfélét megengedhetnek maguknak, – ahogy azt még olyan tudós történetíró, mint Tacitus is, egész komolyan állította.

IDŐVEL KIALAKULT

a vád is a keresztények ellen: ateisták, erkölcstelenkedők, babonásak, no és az emberi nem gyűlölői. Helyenként fellángolt ellenük a gyűlölet és tettlegességre is sor került. Megrágalmazták őket, mint gonosztevőket (2,12) és közönséges bűnözőket (3,16), s bizony a „megpróbálás tüzének“ érezték környezetük ellenségeskedését (4,12). Antióchiai Ignác még büszkén jegyezte meg, hogy „a kereszténység csakis valami nagyon fontos ügy lehet, ha a világ ennyire gyűlöli“. 1 Pt azonban egyáltalán nem büszkélkedik. Egyrészt a hívek zaklatását is Isten akaratával egyezőnek vallja (3,17), másrészt a keresztség által kapott reménységükre apellál (3,21). Erre az élő reménységre Isten szűlte őket a Jézus Krisztus feltámasztása által (1,3).

EZ A REMÉNYSÉG

mondatja Péterrel a biztatás és vígasztaló erősítés igéit. Milyen csoda már az is, hogy ők, akik azelőtt nem számítottak népnek, most az Isten népe (2,10). Akiket az emberi nem ellenségének csúfolnak, a közrendnek engedelmeskednek – éppen az Úrért (2,13). Akiket sárral dobálnak, azok arról az Úrról vehetnek példát, akit szidalmaztak, de ő nem válaszolt ugyanezzel (2,21-25). Asszonyok, férfiak példás élettel válaszolhatnak az őket erkölcstelenséggel rágalmazóknak (3.fej.). Külön dicsőség, hogy környezetük feslettségeiben nem vesznek részt (4,3). Példás életvitel most fontosabb, mint nagy szavak (3,1). S az általuk megtalált igazságért még a szenvedést is vállalhatják, ahogy azt Mesterük is tette (3,14). Hálásak lehetnek, hogy gyülekezeteikben Isten Szentlelke gondoskodik önzetlen, nem a maguk hasznát kereső pásztorokról, a generációk egymással jó együttéléséről, s éberekké teszi őket a körülöttük ordító oroszlánként körbenjáró ellenséggel szemben (5.fej.).

MINTHA CSAK

modern világunkban valami hasonló menne végbe, mint 1 Pt idején. Mai társadalmak sem lelkesednek túlságosan a vallásért, s még kevésbé a kereszténységért. Sőt erős mozgolódás van atekintetben, hogy a vallásnak még a külső nyomait is el kellene tüntetni a társadalmak életéből. Vissza kell szorítani a magánszférába, s aki akar, vallásoskodjék magának. Legyen a vallás magánügy! – ez lett a mai idők jelszava. S nekünk nagyon kell vigyáznunk, nehogy – mint annakidején – csupán valami veszélyes, fundamentalista, türelmetlen szektának tartsák kereszténységünket, amelynek nincs létjogosultsága a „haladó, szabad“ világban. – Egyet azonban nem engedhetünk meg magunknak – már csak az evangélium érdekében sem! – hogy tudniillik visszavonuljunk zárt köreinkbe a világtól elkülönülve – ahogy azt ma tényleg sok szekta teszi is! – és önként vállaljuk az elhatárolódást. Éppen ellenkezőleg: legyenek istentiszteleteink, összejöveteleink nyitott kapus alkalmak, ahol szívesen látunk talán csak kíváncsiskodó, vagy igazán érdeklődő betévedőket is! Ne is álmodjék a „világ“ arról, hogy begubózunk és magára hagyjuk minden bajával és tévelygéseivel. Bele kell szólnunk annak a világnak az ügyeibe, – a Péter féle reménységre hivatkozással! – amelyet úgy szeretett az Isten, hogy Egyszülöttjét adta érte...

EHHEZ A SZOLGÁLATHOZ

ad 2 Pt szinte kézzel fogható utasításokat. Az egyedül üdvözítő hithez még sok mindent kell „ragasztani“, hogy megerősödjünk és ezt a nehéz feladatot el tudjuk igazán végezni. Nem szabad szem elől tévesztenünk Jézus Krisztus visszajövetelére tett ígéretét, s az ezt hirdető prófétai szót. Az idők veszélyesek, de még gúnyolódók és csúfolódók se tehetik semmissé Isten ígéretét: ez a világ megérett az ítéletre, Isten új eget és új földet teremt, amelyben majd maradéktalanul az ő igazsága (3,12) lakik. Erre „igyekeznünk“ kell, nehogy „biztos meggyőződésünkből“ kiessünk (3,17). Nem szabad felülnünk a gúnyolódóknak sem, akik az Úr jövetele késésén akadnak meg, hiszen – szép ótestámentumi gondolat! – ezt inkább Isten hosszútürésének javára kell írnunk, s hálásaknak kell lennünk érte. Az Úr is megmondta már annak idején, hogy ő úgy jön el, „mint éjjeli tolvaj“, amikor senki se számol vele.

Nem késlekedik az Úr az igérettel! Hát nem biztató igéret ez elernyedő mai kereszténységünk számára? 1-2 Pt üzenete ma is „testünkhöz szabott“, érdemes figyelni rá!

G.I.

***
Kutas Kálmán:

KOLDUS VAGYOK

Koldus vagyok. Már amikor születtem,
rendelt sors volt: kezdettől az legyek ...
Templomajtókba sodródva álldogáltam –
Próféták léptek át a küszöbön –
nyomukban Pál apostol lépkedett
s evangelisták hosszú szép sora.
S én főm lehajtva álltam. A szívem
vette, mit adtak, s itten állok most:
dúsgazdag koldus. És barátaim
kezébe testálom a kincseim. –

Gazdagon halhatunk mi, koldusok.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Megújult a sajógömöri evangélikus templom

Bensőséges, lélekemelő ünnepségnek lehettek tanúi 2005. június 4-én Sajógömörön (Szlovákia), akik részt vehettek a templom újraszentelésén.

A neobarokk stílusban épült templom, melynek ajtaja fölött ez olvasható: „Isten dicsőségére építtetett 1882–ben”, végre megújult.

Sajnos az elmúlt rendszerben nem volt lehetőség a templom javítására, pedig szükséges lett volna. Az Úr kegyes volt hozzánk, amikor gyülekezetünk hűséges lelkipásztort kapott Rusznyák Dezső személyében. Fáradságot nem ismerve hozzáfogott a templom felújításához. Természetesen nem volt könnyű feladata a nehéz anyagi helyzetben és a magas munkanélküliség közepette. Ennek ellenére immár 18 éve keresi a lehetőségeket, hogyan lehetne szebbé tenni templomunkat. Isten segítségével és különböző támogatásokkal, valamint adományokból sikerült elérnie, hogy a templom belső tere is megszépüljön.

Templombelső-részlet Ünneplő gyülekezet
Templombelső-részlet Ünneplő gyülekezet

A munkák oroszlánrészét Marián Švec festő-restaurátor és csoportja végezte a 2004-2005-ös esztendőben. A június 4-i ünnepi templomszentelő istentiszteletet két nyelven végezték. Magyarul Dr. Szebik Imre elnök püspök, szlovákul pedig Ivan Osuský püspök hirdette az igét. Vendégeink voltak többek közt Simon Zsolt, a szlovákiai földművelésügyi miniszter, megyei és járási képviselőink, a környékbeli falvak, városok polgármesterei, a testvéregyházak lelkészei, az esperesség lelkészei. A stuttgarti testvérgyülekezetet Gémes István nyug. lelkész és fia Gémes Pál képviselték, valamint néhány lelkes fiatal is eljött erre az ünnepségre a messzi távolból. Az istentiszteleten részt vettek az egykori és jelenlegi sajógömöri polgárok és az iskola pedagógusai is.

Rusznyák Dezső lelkész és a presbitérium bíznak benne, hogy nemcsak templomunk belseje, hanem gyülekezetünk keresztény lelki élete is meg fog újulni. Ezúttal is szeretnénk megköszönni a lelkészünknek, presbitereinknek, a falu vezetésének és mindenkinek, aki adományával hozzájárult a felújítási munkálatokhoz. Köszönet és hála a Szlovák Köztársaság kormányának, a Magyar Köztársaság Kulturális Minisztériumának, az Illyés Alapítvány-nak, a stuttgarti testvérgyülekezetnek, a testvéregyházaknak, a sajógömöri önkormányzatnak és mindenkinek, aki segített.

A 2005. augusztus 6-án megrendezett falunap keretében Zsíros Gábor polgármestertől „Díszoklevelet“ vehetett át Rusznyák Dezső lelkész, áldozatos munkája elismeréseként.

Befejezésül a  templom déli falán található festmény jelszavát idézem Luther Mártontól: „Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen! Ámen.“

Kiss Tamás

***

RÖVID HÍREK

Riga, Lettország. A lett evangélikus egyház lelkészeinek többségét kiképző Luther Akadémia rektora, a volt erlangeni professzor, Reinhard Slenczka nyugalomba vonult. A lett érsek búcsúztatta a rigai dómban.

*

Stuttgart, NSzK. A kongói kiongó nyelven jelent meg a Német Bibliatársulat gondozásában a teljes Biblia. Ezt a nyelvet a Kongói Demokratikus Köztársaságban kb. egy millió ember beszéli, sőt a határokon túl, még a Kongói Köztársaságban és Angolában is sokan.

*

Moszkva, Oroszország. Az orosz főváros központjában teljesen új mecsetet építenek, a hozzá csatlakozó iszlám kultúrális intézettel együtt. Moszkvában több, mint egy millió mohamedán él, legtöbbje a Kaukázusból vándorolt be.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Egyháztörténelmünk „csillagai”

4. Az evangélium hitvallói: a gályarabok

Ha a magyar egyháztörténet kutatóinak a 17. század eseményei iránt érdeklődő emberek felteszik a kérdést, hogy nevezzenek meg egy, vagy néhány e században élt kiemelkedő személyt, akiknek a szolgálata e két egyház későbbi évszázadaiban nagyfontosságúvá vált, akkor csak ezt felelhetik, hogy egyet nem tudnak megnevezni, még tizet sem, hanem több százat, részben olyanokat, akiknek a nevük jól ismert, részben olyanokat, akiknek a nevét elfelejtették feljegyezni, amikor elítéltként, mint szenvedéseket elviselni nem tudó emberekként, meghaltak.

Hogyan jutottak ilyen helyzetbe Magyarország lakosai?

*

Az „ÚTITÁRS” legutóbbi számában arról olvashattunk, hogy 1605-ben Bocskai István, Erdély fejedelme és Mátyás főherceg (akit 1608-ban koronáztak magyar királlyá II. Mátyás néven), bátyja, Rudolf császár és magyar király megbízásából megkötötték a bécsi békét. Ez Erdélyben, a németországi fejedelemségek nagyrészében és Franciaországban már megvalósult, s most a Magyar Királyság területére is kiterjesztették. Ennek határozatait az ország 1619-ig uralkodó királya megtartotta és megtartatta. Mivel II. Mátyás nem alapított családot, nagybátyjának más nevelésben részesült fia majd unokája, II. és III. Ferdinánd követte, akik közül mindegyik aláírt erdélyi fejedelmekkel, Bethlen Gáborral és I.Rákóczi Györggyel egy-egy békeszerződést (1619-ben Nikolsburgban, illetőleg Linzben), amelyben ígéretet tett a bécsi szerződés pontjainak betartására, amelyek a Magyar Királyság területén nem csak a vallásszabadságot biztosították volna, hanem az ország függetlenségét is. De ezeket egyikük sem tartotta meg, különösképpen az 1647-ben trónra került I. Lipót nem, aki 48 évig volt az ország uralkodója.

Mi volt ennek az oka? Bizonyos főpapok, köztük Bársony György szepesi prépost (aki e kérdésről 1671-ben könyvet is írt), azt tanították, hogy „az eretnekeknek adott ígéretet nem kell megtartani”. Ezzel az erdélyi fejedelmek szolgálata, amelyet nem csak a vallásszabadság területén, hanem Magyarország függetlensége érdekében is végeztek, szinte semmivé vált.

Az emiatti elkeseredés olyan méreteket öltött, hogy Wesselényi Ferenc nádor lépéseket próbált tenni annak megváltoztatása érdekében. Ez nem volt politikai összeesküvés, amint azt később beállították, csak tanácskozás, amelynek a vezetői szinte mind római katolikusok voltak. Persze, a protestánsok legtöbbje is örült volna e mozgalom sikerének, de főleg egyről tudunk, egy soproni evangélikus ügyvédről, Vitnyédy Istvánról, az evangélikus iskolák nagy segítőjéről, akinek egyik levelét a császár titkos szolgálata elfogta, s amelynek alapján az abban résztvevőket az uralkodó elleni hűtlenség vádjával illették. Ennek az ügynek a kivizsgálása céljából l671-ben Pozsonyban egy külön törvényszéket állítottak fel, amelyet 1687-ben az eperjesi rendkívüli törvényszék felállítása követte.

A pozsonyi törvényszék eljárását arra az elgondolásra építette, hogy mindenek mögött protestáns lelkészek vannak, akiket ezért felségsértéssel, lázítással, a törökkel való cimborasággal és a római katolikus vallás megsértésével vádoltak. E vád alátámasztására l673-ban 33 evangélikus lelkészt idéztek Pozsonyba, majd egy évvel később 33 vármegyéből kb. 700 tanító és lelkész, evangélikus és református, kapott idézést az ország akkori fővárosába. Közülük a fele a bíróság előtt meg is jelent. A többiek már ekkor külföldre vagy Erdélybe, esetleg török területre menekültek, más hivatást vállaltak vagy elrejtőzködtek. Egy hónapi tárgyalás után a törvényszék a lelkészeket és a tanítókat mind halálra ítélte. Akik hajlandók voltak elhagyni az országot vagy lemondtak hivatalukról, azok ettől a büntetéstől megszabadultak. Csak néhányat késztetett a megfélemlítés az áttérésre. Kb. 100-an vállalták a büntetést. Ezeket – egyelőre – várakban börtönözték be, ahol sokan közülük elpusztultak. A megmaradtakat, valamivel több, mint 60 személyt 1675 elején útnak indították Nápoly és más olaszországi kikötők felé. Ott eladták őket fejenként 50 aranyért, mint „gályarabokat”, hajótulajdonosoknak, akiknek nagy teherszállító hajóit evezőikkel hajtották.

Egész Európa felháborodott e hír hallatára. Végül De Ruyter holland admirális kiszabadította az életben maradtakat, akik azután – haza nem térhetvén – Nyugat-Európa több országába vándoroltak tovább és ott, ha tudtak, hivatásukban tovább szolgáltak. Példájuk nagyban erősítette a későbbi század magyar protestánsait hitükben, nekik köszönhette a Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc a sikereit. I. Lipótot pedig arra kényszerítette, hogy l68l-ben, a soproni országgyűlés követelésére, engedélyezze vármegyénkét két magyar protestáns templom építését, abban istentiszteletek tartását, valamint ugyanott protestáns iskolák működését.

*

Mindezek késői utóhangja az, hogy a nemrég elhúnyt II. János Pál pápa egyik magyarországi útja során meglátogatta Debrecenben a „Gályarabok emlékművét” és ott azért imádkozott, hogy ilyesmi a jövőben sohase történhessen meg. Majd egy Kassán történt látogatása során – bár ez nem volt eredeti tervei között – eljutott Eperjesre is, hogy ott is imádkozzon a Caraffa Antal tábornagy által 1687-ben felállított vésztörvényszék halálraítéltjeinek emlékműve előtt.

Pósfay György

***
Kutas Kálmán:

Isten-tanú

Láttam magam elődeimben,
egyik ősömben, vérpadon –
vérpadra Bibliával mentem
s egy angyal csókolt homlokon.

E nagy ősömben benne voltam –
nem hittem azt, hogy meghalok –
utódok során meg nem haltam –
századok multán itt vagyok.

Rokon vagyok a vértanúkkal:
szép öröklét-dallamú –
s hiába hangzik rám ma gúnydal:
vagyok ma is Isten-tanú.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

5. Az olajfa

A bibliai világ egyik legértékesebb és leghasznosabb kultúrnövénye az olajfa. Már a régi athéniek is városuk védő istennőjének, Minervának ajánlották föl, majd Jupiter lányát, Eirénét, a békesség istennőjét is vele ábrázolták. Ugyanez lett a szerepe a vízözön után is. Amikor Noé kibocsátotta a galambot, hogy megtudja, hogy visszatértek-e a vizek, akkor az olajággal a csőrében jött vissza. Jelezve, hogy Isten békét kínál föl a tőle elszakadt emberiségnek.

A bibliai időkben nemcsak nagy elterjedettsége volt ismert, de az egyik próféta még a messiási idők egyik nagy ígéretének is az Isten által ültetendő olajfát tartja (Ézs 41,19). Az olajfa szinte „örökké“ él. A Gecsemanei kertben ma is élő olajfák minden tudományos vizsgálat megállapítása szerint már Jézus korában is ott álltak. Még ennek a jelentős kertnek a neve is az olajfa termésével, az olajjal kapcsolatos: héber neve gat smaním, ami annyit jelent, mint olajütő. Nyilván hatalmas olajfa-erdők gyümölcsét préselték itt régóta.

Az olajfa fáját magát legfeljebb a faragó mesterek értékelték, s nagyon szépen erezett fájából dísztárgyakat, de háztartási eszközöket is készítettek. Annál fontosabb volt a gyümölcse, az olaj-bogyó, amelyet teljesen felhasználtak. Húsát a mindennapi étrend szinte minden ételéhez mellékelték. Olaját pedig világításra, templomi mécsesekbe, illatszer készítésre, sőt gyógyításra is alkalmazták. Nem csak a példázatbeli samáriai töltött olajat és bort félig agyonvert védence sebébe, de Babylonban még az orvost is asú-nak nevezték, s ennek a szónak eredeti jelentése „olajszakértő“.

Olajjal kentek meg személyeket vagy tárgyakat és helyeket is, akiket vagy amiket Isten vagy egy istenség szolgálatába állítottak. Igy kente meg Jákób a hely kövét, amelyen fekve mennyei látomása volt (1 Móz 28,18), Sámuel pedig Sault kente királlyá (1 Sám 10,1). Dávid is hálás Istennek, hogy „fejemet megkened olajjal“ (Zsolt 23,5). A felkent felkenése mindig is áldást, elkötelezettséget, elismerést és tekintélyt jelentett számára.

Jézus és tanítványi köre is ismerte ezeket a régi hagyományokat. Igy mondhatja Pál is Jézusról, hogy benne erősít meg bennünket az Isten, amikor „megken“ (2 Kor 1,21). János pedig emlékezteti olvasóit, hogy a kenet, amelyet a Lélek által kaptak, bennük maradjon (1 Ján 2,27). Márk szerint az apostolok sok beteget kentek meg olajjal, s meggyógyították őket (Mk 6,13). Ezt a hatalmat Uruktól kapták, s ezért írhatja Jakab, hogy az olajjal való megkenést a gyülekezetekben is gyakorolják (Jak 5, 14-15).

Jézus életében is nagy szerepet játszott az olajjal való megkenés. Már maga a messiás mellékneve, akárcsak annak görög formája, a krisztosz sem jelent mást, mint a FELKENT. Akit tehát Isten választott ki magának, hogy egy személyben egyesítse a király, a főpap és a próféta méltóságát. Mai kereszténységünkben valahogy teljesen elveszett ennek tudata, hogy a Szentírás ebben a hármas szerepben ismerte fel Jézus Krisztust, mint az Isten felkentjét.

Jézus gyakran látogatta az Olajfák hegyét és végül is ott gyötrődött, hogy elfogadja Isten megbízását. Előzőleg azonban már Bethániában is megkente őt egy asszony olajjal, mintegy – ahogy ezt ő értelmezte – előkészítve őt a temetésére (Ján 12,3). Nagy megtiszteltetés érte az olajfát Jézus jeruzsálemi bevonulása alkalmából. Az evangélisták szerint az ünneplő tömeg valószínűleg az Olajfák hegyéről hozott olajfa-ágakkal köszöntötte őt, mint a bevonuló messiás-királyt (Mt21,8; Mk 11,8). Ezidőtől kezdve a kereszténység életében mindig is nagy szerepet játszott az olajfa, mint a béke és a termékenység, a tisztulás és a megbékélés szimbóluma.

***
A kereszténység 7 oszlopa
5. Az úrvacsora szentsége

A keresztség mellett Jézus még egy másik szentséget, az úrvacsorát is elrendelte. A halála előtti estén búcsúvacsorára hívta meg tanítványait. Ott megtört és megáldott kenyeret és bort osztott szét közöttük. Ezzel fejezte ki azt, hogy – várható hamaros halála ellenére! – továbbra is közösségben marad velük. Másrészt a kenyér és a bor nyújtásánál azt mondta, hogy ez ő maga, testében és vérében, s hogy ezt a közösségteremtő gyakorlatot, Rá emlékezve, tovább is folytassák.

Az egyháztörténet során igen sok elemmel bővült az úrvacsoráról szóló tanítás és a „kenyértörés“ eredeti szertartása. A keleti, ortodox egyház ma is titoknak tartja az úrvacsorát, s arról semmiféle vitát nem enged meg. A középkori egyház úrvacsoráról szóló tanítása nagyon sok filozófiai elemet vett fel, amelyeknek semmi bibliai alapja nincsen. Ez ellen a reformáció mindkét ága hevesen tiltakozott. Sajnos – leginkább külső szempontok miatt! – a protestáns táboron belül is sokáig nem volt egyetértés az Úr szent vacsorájáról.

Magyar evangélikus és református hagyományunk megőrízte az úrvacsora előtti, nyilvános bűnvallást és feloldozást. Alapvető tanításunk ma is, hogy az úrvacsorát is a benne elhangzó Ige teszi érvényessé. Aki hisz ezeknek az igéknek: „érettetek adatott és kiontatott a bűnök bocsánatára“, az él helyesen az úrvacsorával. Benne Krisztus magát adja nekünk és ígéri bűneink bocsánatát. Igy az úrvacsorához Isten hívogat, ő old fel bűneinkből és a Fiával szerzett közösségbe vezet el, hogy már most megízleljük jóságát, amely majd az ő országában lesz teljessé és soha véget nem ér.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Interjú

A Magyarországi Ev. Egyház Déli Egyházkerületének egy éve püspöke Gáncs Péter. Vele beszélgettünk.

– Az Ev. Egyház missziói lelkésze voltál. Szeretted-e ezt a munkakört?

– Nem volt könnyű elszakadni a nagytarcsai gyülekezettől, ahol 16 felejthetetlenül szép évet szolgálhattam. De 1997-re annyire beindult a rádiómissziós munka, hogy már nem lehetett időben összeegyeztetni a gyülekezeti lelkészséggel. Vonzott, hogy hat évre egyházunk országos evangélizációs-missziói munkájának vezetésére kaptam megbízást, és létrehozhattuk Cinkotán az Evangélikus Rádiómissziói Központot.

– Mi vitt rá arra, hogy püspökjelölt legyél?

– A jelöltek – különböző okokból – sorban visszautasították a gyülekezetek bizalmát. Végül ketten maradtunk Lupták György kollégámmal. Furcsa helyzet állt volna elő, ha mi is nemet mondunk…

– Hol látod a két szolgálat különbségét?

– Szeretnék püspökként is missziói lelkész, lelkipásztor maradni, de azzal már szembesültem, hogy számos nehéz anyagi és személyi kérdésben kell felelős döntést hoznom.

– Mi a legkedvesebb bibliai igéd?

– Jézus bíztató szava Péterhez: „Legeltesd…őrizd az ÉN juhaimat...” Ezt választottam püspöki szolgálatom vezérigéjének is.

– Ráérsz-e püspökként olvasni és mit olvastál legutóbb?

– Sajnos kevés idő jut a töltekezésre, de a nyáron el tudtam olvasni Spiró Görgy „Fogság” című regényét. Ami a teológiai szakirodalmat illeti, Martin Nicol dramatizált homiletikája a legutóbbi könyvélményem.

– Hogyan látod a MEE szerepét a megosztott magyar társadalomban?

– Fontos, hogy az egyház ne váljék a politikai pártok hatalmi harcának eszközévé. A krisztusi evangélium az Egészről szól az egésznek, így felette áll a párt/részérdekeknek…

– Mi a véleményed a „történelmi egyházak” kapcsolatainak hazai állásáról?

– Örömmel vállaljuk szinte már történelminek mondható „híd”-kül-detésünket a két nagyobb testvér, a katolikus és református egyház között. Több területen lehetne és kellene erősíteni a konkrét együttműködést: média, misszió, képzés stb.

–Rövid püspökséged fénypontjai?

– Élmény volt az ünnepélyes indulás a zsúfolt békéscsabai nagy-templomban 2003. szeptember 6-án. Fénypontot jelentenek a gyülekezet-látogatások, öröm volt a nyár végi munkaév-kezdő lelkészkonferencia Balatonszárszón,ahol éppen az Útitárs szerkesztőjétől kaptuk a mindennapi lelki kenyeret.

– Hol szorít jelenleg legjobban a cipő?

– Sajnos egyre több olyan gyülekezetünk van, amelyik csak mester-ségesen, központi támogatással, tartható életben. Kérdés, meddig szabad ezt vállalni, esetleg más gyülekezetek rovására? Gond a lelkészek túlterheltsége, sokszor éppen a valódi lelki építkezésre nem jut már idejük és erejük.

– Kit tartasz példaképednek az egyháztörténetből?

– Igen vonzó számomra Löhe Vilmos munkássága, aki integrálni tudta az egyházba, egy kis falusi gyülekezetbe, a misszió és a diakónia ügyét. Szolgálatának gyümölcsei mai is láthatóak Neuendettelsauban.

– Hogyan viseli el családod a püspökséget?

– Feleségem első számú munkatársam, öröm, hogy gyakran elkísér a gyülekezetlátogató utakra is. Tamás fiam már lelkészjelölt, a kecskeméti gyülekezetben gyakorló éves teológus hallgató. Kristóf végzős bölcsész Piliscsabán, Tünde már óvónőként dolgozik Óbudán. Ritka ünnep, ha együtt a teljes család, de ez – sajnos – már korábban is így volt…

– Van-e „három kívánságod”?

– Jobb időbeosztási képesség, hogy több idő jusson Istenre, családra, lelki, szellemi, fizikai rekreációra…

– Mit üzensz az Útitárs nagy olvasótáborának?

– Ha Isten is úgy akarja, szeretettel várjuk a nagyvilág magyar evangélikusságát az első Magyar Evangélikus Világtalálkozóra, 2006. október 14-én, Budapesten!

***

Működik a MEK-iroda

Megkezdte működését a Magyar Evangélikus Konferencia szervező irodája a Déli Egyházkerület székházában. A formálódó szervezet célja az anya-országban, a Kárpátmedencében, valamint az európai és a tengerentúli diaszpórában élő magyar evangélikusok hitbeli, lelki és nemzeti egységének kifejezése és erősítése. Az iroda egyik első feladata a határon túli evangélikus gyülekezetek címlistájának összegyűjtése, amely bekerül a 2006-os Evangélikus Naptár névtárába. Összetartozásunkat ezzel is szeretnénk kifejezni.

További feladat a Magyar Evangélikus Konferencia hivatalos szervezetének létrehozása, bejegyeztetése, valamint a 2006 őszére, a budapesti sport-arénába tervezett Magyar Evangélikus Világtalálkozó előkészítése.

Az iroda vezetésére Zászkaliczky Pál nyugdíjas lelkész kapott megbízást az Országos Egyházi Elnökségtől.

Az iroda elérhetősége:
Magyar Evangélikus Konferencia,
1088 Budapest, Puskin u. 12.
Tel/fax: 338 23 02 mobil: 30-486 50 20,
e-mail: mek@lutheran.hu

***

Torre Pelice, Olaszország. A 15. századi Vald Péter előreformátor főleg Olaszországban élő egyháza először választott nőt vezetőjéül, Maria Bonafede személyében. A valdensek sokat szenvedett közössége a franciaországi Lyonban kolduló barátok rendjeként indult a 12. században, s erre épített Vald Péter. A középkori egyház eretnekként üldözte őket, s a teljes kiirtásuk elől sokan Olaszországba menekültek. Már a 16. század folyamán csatlakoztak a reformáció mozgalmához.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

KITEKINTÉS

Hildesheim, NSzK. Házkutatást tartott az államügyészség Konstantin Dokics szerb ortodox püspöknél. Azzal gyanúsítják, hogy 120 ezer szerb „hívőt“ illegálisan hozatott be az országba, azzal a megokolással, hogy ezek „egyházi alkalmazottak“. Dokics a Nyugat-Európában élő 700 ezer szerb ortodox feje.

Astana, Kazahsztán. A helyi evangélikus egyház először választott nem német, hanem orosz származású püspököt, a 49 éves Juri Novgorodov személyében. Az új püspök beiktatása alkalmával hangsúlyozta, hogy gyülekezetei népe nem a lelkészek diplomáját nézi, hanem, hogy azok „Isten előtt állnak-e?“

Pozsony, Szlovákia. Az ügynöklista a szlovákiai Ev. Egyházat is igen élénken fog-lalkoztatja. Bár a püspökség „bűnbánati nyi-latkozatot“ adott ki, a közvélemény mégis felháborodással reagált a lista közzétételére. A lelkészegyesület betekintést követel az összes iratba és követeli a püspök lemondá-sát, akinek neve szintén szerepel a listán.

Porti, Törökország. Az ortodox egyház hagyományos nyári gyermektáborát a török hatóságok elszabotálták, arra való hivatkozással, hogy az ügyintéző tisztviselő szabadságra ment. II. Bartholomaiosz pátriárka az üres tábort szimbólikusan mégis megnyitotta, amiért most neki gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Az EU-ba törekvő országot egyre kevesebben tartják EU-tagságra méltónak és felkészültnek.

Berlin, NSzK. A Német Evangéliumi Szövetség (EKD) bejelentette, hogy visszavonja embereit a katolikusokkal közös bibliafordító- és kiadó bizottságból. A rk. fél ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy ne a Biblia eredeti nyelvéből fordítsanak, hanem a vatikáni irányelveknek megfelelően a Szt. Jeromos által fordított és a rk. egyházban ma is egyedül érvényes latin Vulgata-t vegyék alapul. Ugyancsak akadálynak bizonyult, hogy a Vatikán liturgikus utasításait kellett volna alapul venni és a kész Bibliát általa engedélyeztetni.

Omszk, Oroszország. A történelem fintora: évtizedek óta vándorolnak ki a volt SZU területéről német származású evangélikusok, s ezzel gyakorlatilag sok helyen megszünnek a szovjet által annyira üldözött és sokat szenvedett gyülekezetek. Most ezek a maradék gyülekezetek kérik a kivándoroltakat, hogy küldjenek vissza nekik oroszul is beszélő misszionáriusokat.

Jassy, Románia. Ördögöt akartak kiűzni egy 23 éves apácából nővértársai, gyóntató lelkészük vezetésével. A fiatal lányt halálra kínozták. A gyóntatóját a rendőrség letartóztatta, s az ortodox egyház sürgősen bezáratta az engedély nélküli kolostort.

Hannover, NSzK. A társadalmi élet teljes „piacosítása“ ellen emelte fel szavát Wolfgang Huber, az EKD püspök-elnöke. Szerinte, ahol egyedül a piacgazdaság törvényei uralkodnak, azt megszenvedi első sorban a nevelés és a család, a kultúra és az egyházak. A politikusoknak szemére vetette, hogy nem mernek nyíltan beszélni a következő nemzedékeket sujtó államadósságról, amelynek törlesztési kamatai évenként több, mint 300 milliárd euróra rúgnak.

Gáza, Palesztina. Sajnálatos taktikázással kétes részvétet kívánnak kelteni a világ közvéleményében a kivonuló zsidó egységek. Palesztinoknak átengedett telepeik összes épületét lebontották, kivéve a zsinagógáikat. A most bevonuló új lakók, mint a 38 évig tartó zsidó megszállás utolsó ott maradt nyomait, a zsinagógákat pusztítják el haragjukban. A világsajtó visszafogottan ugyan, de mégis „szenthely-rombolásról“ beszél.

Fokváros, Dél-Afrika. Miközben az egész világ megmozdult, hogy a cunami, vagy az USA-beli hurrikán áldozatain segítsen, teljesen elfeledkezett az afrikai éhhalál-fenyegette nyomorultakról. Az UNO kétségbeesetten jelenti, hogy felhívására még egyetlen fillér sem futott be, hogy Nigéria, Malavi és Mozambik éhezőinek segítséget nyújthassanak.

Varsó, Lengyelország. Az ország lakóinak 95%-a a rk. egyházhoz tartozik és csak 80 ezer az evangélikusok száma. A többségi egyház most egyre nagyobb nyomást gyakorol a kisebbségre, azzal a soviniszta érveléssel, hogy az evangélikus a „német egyház“. A németországi Gusztáv Adolf Egyesület, amely kisebbségi sorsban élő evangélikus egyházakat támogat, segítséget ígért az egyre súlyosabb helyzetbe kerülő evangélikusoknak.

Bad Boll, NSzK. Az Evangélikus Akadémia üldözött kisebbségekről tartott konferenciáján a török kémszolgálat, a MIT emberei is résztvettek titokban. Nyilván azzal a céllal, hogy a kurdok ügyének tárgyalásánál első kézből értesüljenek a dolgok állásáról. A kémek jelenlétét török lapok hozták nyilvánosságra

Vatikánváros. XVI. Benedek pápa ünnepélyesen fogadta az államilag elismert kínai egyház (amelynek nem szabad kapcsolatot tartania a szentszékkel) 20 püspökét. Már hivatalba lépése után kijelentette, hogy a Vatikán szívesen látná azon nemzetek képviselőit is, amelyek nem állnak diplomáciai kapcsolatban vele. Kína 1951-ben szakított a Vatikáni Állammal.

Hannover, NSzK. A német lutheránusok és az uniált egyházak együttműködési szerződést kötöttek az EKD-val, hogy az országban élő 25,8 millió hívő ügyét egységesebben képviseljék. Míg az uniáltak nagy öröméről szólt a képviselőjük, addig „fájdalmasnak“ jelentette ki a szerződést az Egyesült Lutheránus Egyházak Szövetsége (VELKD). Utóbbi 10 millió lutheránust képvisel.

Castelgandolfo, Olaszország. Az új római pápa hivatalosan fogadta az elődei által elítélt „Lefébriánus Piusz Közösség“ generálisát. Ez a közösség elítéli a nemzeti nyelveken való misézést és nem tartja érvényesnek a második vatikáni zsinat határozatait. Vatikáni jelentés szerint a beszélgetés az egyház szeretete és az egység helyreállítása jegyében folyt.

Betlehem, Izrael. Az amerikai Mark S. Hanson, az Ev. Világszövetség elnöke, világméretű keresztény zsinat összehivását javasolta, amelyen a római, az anglikán és a lutheránus egyházaknak a Szentírásról és annak tekintélyéről kellene egyességre jutnia.

Betlehem, Izrael. Az Evangélikus Világszövetség Tanácsa itt megtartott ülésén elfogadta a Württembergi Ev. Egyház meghívását, hogy 2010-ben tartandó nagygyűlését Stuttgartban rendezze meg. A másik meghívás Pozsonyból jött.

***

Falu Tamás:

Esti ima

Ne fájjon a lelkem, Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.
Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.

***
ÚTITÁRS
Magyar evangéliumi lap
Evangelisches Blatt für Ungarn
Előfizetési ár egy évre: EUR 15,-
ill.annak megfelelő más valuta.
Bankszámla: Ung.Ev.Luth.Seelsorgedienst in Deutschl.
Landesbank Baden-Württemberg (BLZ 600 501 01) Konto-Nr. 1180084
Szerkesztőbizottság-Redaktionsausschuss:
Gy.Cseri, Beethovenstr. 18, D-35452 Heuchelheim;
J.Glatz, Berrenratherstr. 514, D-50354 Hürth-Efferen;
L.Terray, Presterod, N-1640 Rade, Norwegen.
Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur:
I.Gémes, Gänsheidestr. 9, D-70184 Stuttgart
E-Mail: istvan.gemes kukac freenet.de
www.utitars.de
St.Johannis-Druckerei, D-77922 Lahr.