MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP
XLIX. évfolyam - 2005. 4. szám

___________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Scholz László:

Kérdd ma a holnapi kenyeret!

Hieronymus egyházatya megőrízte számunkra a Héber evangéliumból a Miatyánk negyedik kérését is, mégpedig ebben az értelemben: „Add meg nekünk ma a holnapi kenyerünket.“ Ma általában ezt a fordítást tartják a bibliatudósok a leginkább valószínűnek...

Roppant nagy tanulságokat kell nékünk ebből levonnunk s belevinnünk a negyedik kérés mindennapi imádkozásába, mert úgy lehet, nemcsak az első három kérést, de ezt a negyediket sem tudjuk mi helyesen imádkozni. Úgy szoktuk-e imádkozni, hogy a legkevesebbre gondolunk? A szűkös napi adagra? – mint Jézus tanítványai, mikor vándorútjukat járták; mint Pál, ki városról városra járt és sátorkészítéssel napról napra, hét-ről hétre kereste meg egyszerű eledelét. Vagy pedig a mohóság lelkével imádkozzuk, mert sohasem elég, ami van. Nem érzitek például, hogy egy roskadásig megrakott asztalnál lehetetlen a negyedik kérést asztali imádságként elmondani, szűkös kenyeret kérni torták halmazában válogatva? A napi kenyeret kérjük ebben a kérésben, vagyis azt, ami a legszükségesebb. Mit tegyünk, ha többünk van? Szórjuk ki az utcára? Nem okvetlenül. Luther a Kiskátéban bőségesebben is el tudja sorolni, mi minden tartozik a kenyerünkhöz, a mindennapi életünkhöz, beleveszi még a jó szomszédokat is. Ne szórjuk ki, amink van, de gondoljuk meg, hogy Isten el is veheti s ha ő nem tartja meg, valóban elveszítjük. Talán úgy, hogy megkárosítanak bennünket, talán úgy, hogy egészségünk megrokkan, talán úgy, hogy könnyelműen mi magunk pazarlunk. Aki nem tud imádkozni a kenyérért, a mára, vagy a holnapi napra szólóért, csak vigyázzon minden nagy tartaléka mellett is!

Aba-Novák Vilmos: A teremtés negyedik napja (Vázlat)
Aba-Novák Vilmos: A teremtés negyedik napja (Vázlat)

A kenyeret alázatosan kérnünk kell. A kenyérhez Isten előtt nincs semmiféle jogunk, mert bűnösök vagyunk. Isten az ő bűnbocsátó irgalmát előlegezi a mindennapi kenyér nyújtásával minekünk. A kenyér kiosztását Istentől kell kérnünk, mert mi emberek alkalmatlanok vagyunk arra, hogy helyesen elosszuk a föld javait. Erről szemléltetést ad a XX. század szociális helyzete. Folyik a kenyérharc. S a kenyérharc arról tanúskodik, hogy nem kérjük Istentől a kenyeret. Mert, ha Tőle kérnénk, akkor másokét el nem vennénk, hanem a magunkéból juttatnánk másoknak is. Hiszen a Miatyánk imádkozója nem az én kenyeremet, hanem a mi kenyerünket kéri. Legalább a tanítványi körben, a gyülekezetben nem volna szabad olyan óriási különbségnek lenni kenyér dolgában, mint az van. Rosszul imádkozzuk ezt a kérést.

(Két sugárzó igazgyöngy, 1992-részlet)

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

KÉTHAVI ÚTRAVALÓ

„Isten nincs is messzire egyikünktől sem.” (ApCsel 17,27b)

AZ ÚR KÖZEL!

Ezekben a nyári hetekben sokan felkerekednek, hogy az eddig számukra ismeretlen vidékeket, kultúrákat és népeket közelebbről is megismerhessék. Időt, pénzt és fáradságot sem kímélve, törekednek arra, hogy az előre elkészített útiterv szerint haladva, a lehető legtöbb információt és élményt szerezzék meg az úti célról a helyszínen, a személyes találkozás során. Az eddig oly távol lévő ismeretlen világ így közel kerül az utazóhoz, s az új élmények további felfedezésekre ösztökélnek.

A világmindenség Teremtő Urának a megismerése iránti vágy is ott van minden ember szíve mélyén. Már Augustinus egyházatya is felismerte, hogy nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Istenben. Pál azt állítja, hogy „az Úr közel!” (Fil 4,5) van hozzánk, nemcsak a tér és idő emberi korlátai között, de a mi lelkünktől-szellemünktől sincs messzire! Hogyan tudjuk őt megismerni? Kiábrándító a valóság; nem vezet út a földről a mennybe! Az űrhajósok a kozmoszban sem „találkoztak” annak Alkotójával. Az Édenben, az ember főbűne, a hitetlenség miatt keletkezett szakadékot, mi nem tudjuk áthidalni. Noha Isten örök hatalma s istensége a teremtett világban, a történelemben, az ember lelkiismeretében, s a szívekbe írott törvényben is felfedezhetŐ, mégis távol maradt a bűnös ember szíve Teremtőjétől. De Isten: szeretet, s nagyon szerette teremtett világát, mert egyszülött Fiát küldte el megmentésünkért! Egyedül Jézus keresztje hidalta át ezt a szakadékot, mert Ő az út. Csak általa van szabad utunk vissza az Atyához. Ezért nincs más választásunk: elfogadjuk, vagy elutasítjuk a visszatérésnek ezt az egyetlen lehetőségét. Mivel Ő nincs messzire egyikünktől sem, mindenkinek egyforma jó esélye van arra, hogy egészen közel kerüljön hozzá, és végleg visszatérjen az atyai házba, nem csak egy nyári „kiruccanás és kikapcsolódás” idejéig. S ehhez nem kell fáradságos, költséges felfedezőútra indulni, mert az Úr közel van; és ingyen, kegyelméből, hit által, egyedül Krisztus érdeméért elnyerhetjük az üdvösséget! Ki is van „táblázva” a megtérésre vezető keskeny út: a Szentírás igéi olvashatóak az útbaigazító táblákon, csak vegyük komolyan a veszélyt jelző és a helyes útirányt mutató életmentő információkat!

Az embert kereső Isten és az őt kereső ember találkozási pontja kétezer éve a Golgota keresztjénél van, ahol összeér a menny a földdel. Ott a „nulla kilométerkőnél” kezdődik el az örökélet a minden bűneit megbánó s azokat az Úr Jézus keresztjénél lerakó ember számára. S újjászületésünk pillanatában, – akik eddig távol voltunk Istentől, Krisztus vére által közel kerülhettünk az ő atyai szívéhez, mert igaznak, bűntelennek tekint –, gyermekeként visszafogad, s így elnyerjük mennyei örökségünket. Pál Athénben, az Areopágoszon „leleplezte” az ismeretlen Istent a pogányok előtt. Missziói igehirdetésében így tette közelvalóvá s megismerhetővé ezeket a nyári útra való igéket. Akik életében mindez már valóság, továbbadhatjuk minden úton levő, az ismeretlen Istent kereső embernek. Megosztva velük felfedezésünk örömét is: „nekem olyan jó Isten közelsége” (Zsolt 73,28)!

Garai András

***

VÉGRE EGYÜTT

A Szentírás legrégibb, eredetiben megőrzött kézirata, az ú.n. Codex Sinaiticus 1844-ben a Sinai-hegyi Katalin kolostorban történt felfedezése óta, igen hányatott életet élt. A német tudós, Konstantin von Tischendorf, aki fölfedezte, annak idején csak 43 oldalnyit vitt magával német hazájába. Az idők folyamán a kolostorból ismételten eltűntek a kecskebőrre írt szövegek és titokzatos módon Londonba, Szentpétervárba, Lipcsébe kerültek. Tudományos kutatóknak ez igen megnehezítette a munkáját. Ezért most négy ország kutatói egyezményt kötöttek Londonban, amelynek értelmében a teljes kéziratcsomagot digitalizálják, s így az interneten is hozzáférhető lesz. A Kr.u. 350-es évekből származó kézirat így most tényleg az emberiség közkincsévé lesz, már az emberiségnek azon részéé, amelyik érti az ó- és újtestámentumi iratok ógörög nyelvét.

*

VATIKÁNVÁROS

A pápai könyvtár a világ egyik legnagyobb „palimpszeszt”-kézirat gyűjteménnyel rendelkezik. Palimpszesztnek nevezzük azokat a kéziratokat, amelyeket egyszer leírtak, de aztán – különböző okok miatt –, a leírt szövegre újabb szöveget írtak rá. A két- sőt többfajta, különböző korból származó írások megfejtése szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Most egy japán vállalkozás számítógép segítségével végzi ezt a munkát, teljesen új átvilágítási technika alkalmazásával.

*

RITKA MEGTISZTELTETÉS

Az amerikai fizikus, Charles Townes, aki 1964-ben a mikrohullá-mok kutatása terén végzett munkájáért Fizika-Nobel-díjat kapott, most, 89 évesen átvehette az ú.n. Templeton-díjat is, amelyet azoknak itélnek oda, akik a vallási fejlődés terén kiváló munkát végeztek. Townes szerint ideje lenne, hogy a természettudományok és a teológiai kutatás elássák a csatabárdot és inkább a közös kapcsolatokat keressék. Teljesen valószínűtlen, hogy a mindenség törvényszerűségei a véletlennek lennének köszönhetők. Szerinte még természettudományos szempontból nézve is, az anyagi világot „mély titok“ hatja át.

***

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Akit Isten hordoz

15. Ámósz próféta könyve

VALÓSZÍNŰLEG

Bibliánk legrégibb könyve a Tékoából származó pásztor-próféta, Ámósz kilenc fejezetre osztott írása. Szerzője viszonylag sokat elmond magáról. Ámósz a neve, ami az Amacja név rövidebb formája és annyit jelent, hogy Isten gondoskodik, hordoz. Ahogy a zsoltáros szépen megfogalmazva írja: „napról-napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk“(Zsolt 68,20). – Egy Betlehemtől nem messze fekvő, egykor erődítménnyel és katonasággal őrzött városból, Tékoából való volt (mai nevén: Chirbet Tagua). „Pásztor vagyok én és fügét termesztek“ – vallja magáról nagy öntudatosan (7,14). Hogy ezt a foglalkozását hogyan tudta összeegyeztetni a prófétasággal, azt nem tudjuk. Azonban meggyőzően vallja, hogy „elhívott engem az Úr a nyáj mellől és ezt mondta nekem: Menj és prófétálj!“ (7,15).

Működése idejét is pontosan megadja: Uzzija júdeai és II.Jeroboám izraeli király uralkodott akkor, a Kr.e. 8. században. Zakariástól tudjuk, hogy Uzzija király uralkodása idején volt egy emlékezetes földrengés (Zak 14,4-5), amelyre Ámósz is hivatkozik.

KETTŐS GOND

Ennek a prófétának kettős gondja van: végzetesnek tartja azt, ahogy a népek egymással bánnak és elbánnak. Könyve első két fejezetében azt olvassa a fejükre, hogy mennyit vétettek a békés együttélés legelemibb szabályai ellen: foglyokat szolgáltatnak ki az ellenségnek, testvéreiket üldözik, asszonyok megölésével növelik felségterületeiket, az ellenség elfogott királyát sem átallanak megégetni, stb. Nyilván ez alól nem kivétel Júda – Ámósz hazája –, de Izrael sem: bálványimádás, erkölcstelen életvitel, az Úr törvényeinek megvetése, korrupció és leitatás napirenden van náluk is. Pedig Isten a népek iratlan törvényeit is vigyázza, de főként arra a népre ügyel, amelyhez így szól: „kihoztalak benneteket Egyiptom földjéből“ (2,10; 3,1). Isten az így tévelygőknek a lelkére beszél: „Engem keressetek és éltek“ (5,4). És hogyha – kibúvóként – valami utolsó napra várnak, amely még végső diadalra juttatná is őket, akkor csalódniok kell: „Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! ... sötét lesz az és nem világos!“ (5,18)

Sőt, ha lehet, Ámósznak ezzel az utolsó idővel kapcsolatban még mellbevágóbb üzenete is van: éhséget és szomjúságot jövendöl meg. Nem üres gyomorról beszél, hanem arról, hogy az emberek – nagy zavarukban és tanácstalanságukban! – Isten útmutató, mentő Igéjére lesznek éhesek, tőle várják a válságból kivezető út megmutatását. A tengertől tengerig, északtól napkeletig futkosó-kapkodó eltévelyedettek számára azonban már elmúlt a meghallás ideje: „Futkosnak, hogy keressék az Úr beszédét, de nem találják meg.“ (8,12)

Mintha csak hasonló lenne ehhez a prófétai üzenethez Luther elhíresült kijelentése az Isten kegyelméről: olyan, mint a záporeső, amely jön, de gyorsan el is megy. És nem jó, ha valakinél süket fülekre talált az Isten igéjében közölt kegyelem! Az ige záporozása után már csak ijedt és fejetlen „futkosás“ marad!

A MÁSODIK

Ámósz második nagy gondja – bár-mennyire furcsán hangzik – korának rendkívüli jóléte és gazdagsága. II. Jeroboám 40 évig tartó uralma alatt nem csak nemzetközi és a palesztinai politikai viszonyok kedveztek a fellendülésnek, de ezt segítette elő a királyság gazdaságpolitikája is. Hihetetlen, de még modern régészek is szinte elképzelhetetlen gazdagságra, sőt luxus nyomaira bukkannak. Nem kevesebb, mint kétszáz finoman megművelt elefántcsont-lapocskát találtak például, amelyek a királyi palotát díszítették. Izrael az akkori világ legeredményesebb lóexportőre volt, s ez az üzlet milliókat hozott az országnak. A Samáriában talált cserepek pedig számlákról, nyugtákról, megrendelésekről, bor- és olaj-szállítmányok tömegéről tanúskodnak. Nyilván látta prófétánk az itt rejlő veszélyeket: „Jaj a gondtalanoknak... akik elefántcsont ágyakon heverésznek...megeszik a nyájból a bárányokat... kelyhekből isszák a bort és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek.“ (3-6.fejezet).

Igen, a „József romlását“ konkrét példákon is bemutatja: A „templomi énekek” szólnak még, külsőleg tehát nincs baj a vallásossággal (8,3). A baj másutt van: „akik a szegények vesztét kívánják… hamis mérleggel kereskednek, megvásárolják a nincsteleneket, rossz minőségű árút adják el a szegényeknek”. (8,4-6) Itt a baj, hogy a vallásosság csak külső máz, de a gonoszság szabadon tombolhat. Ezt a képmutatást leplezi le Ámósz. Nem csoda, hogy valaki „az Ótestámentum szocialista prófétájának“ nevezte őt.

AZ ÚJTESTÁMENTUM

alig hivatkozik Ámósz könyvére. Csak az Apostolok Cselekedetei könyvében találunk utalást rá. Az első apostoli zsinaton Jakab apostol Péter térítésének nagyszerűségét Ámósztól vett idézettel méltatja: „felépítem Dávid leomlott sátorát ...“ (Ám 9,11-12; ApCsel 15,16). Igen, Isten nem csak felépítette a dávidi sátrat, de Jézus Krisztusban teljesen újat is adott, ahogy azt János evangélista írta: „Az Ige testté lett és közöttünk ütötte fel a sátorát és láttuk az ő dicsőségét...“ (Jn 1,14).

G.I.

***
Ritter Lajos András:

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Ifjúsági Konferencia - 2005

BEMUTATJUK . . .
Joób Szilárd, az Evangéliumi Ifjúsági Konferencia lelkésze
Joób Szilárd,
az Evangéliumi Ifjúsági Konferencia lelkésze.

Nem csak én vagyok lelkész a családunkban. Ha mindegyiküket meg akarom számolni, mindkét kezemre szükség van. A két nagyapám mellett, akik odahaza voltak az evangélikus egyház szolgálatában, édesapám és bátyám is lelkész. Ez a hagyomány, jobban mondva, ez az életstílus, erősen befolyásolt és meghatározott. Bizonyára ismerik azt a rövid mondást, hogy "papfi gazfi". Nem vagyok illetékes eldönteni, hogy nevelésem mennyire jól sikerült. Szüleimnek viszont egész biztosan sikerült az evangéliumi hit lényegét továbbadni: Isten kegyelem által fogad el és nem teljesítmények alapján. Ez számomra már a gyerekkoromban nagy könnyebbséget jelentett, hiszen spontán természetem és éles nyelvem lelkiismeretemnek sok gondot okozott. Ha valamit elszúrtam, tudtam, hogy bocsánatot kérhetek Istentől. És meg voltam győződve, hogy ő megbocsát.

Az Isten kegyelmébe vetett bizalom kísért és hordozott, változó életem folyamán is: öt évesen elhagyta családom Magyarországot Svédország irányában, 11 éves koromban pedig Svájcba költöztünk. Ez a bizalom annyira fontos volt számomra, hogy erről mindig újra szóba elegyedtem emberekkel: nincs olyan nagy teher és vétek, hogy el tudna választani Istentől.

Ezzel már a két fő okot meg is említettem, ami engem teológiai pályára indított: személyesen megérintett Isten kegyelme és szívesen meséltem erről másoknak. De csak lassan ért meg bennem az elhatározás, hogy lelkésznek tanúljak.

Természetesen szerepet játszott ebben a döntésben a családi hagyomány is. Nem úgy, hogy elvárták tőlem: folytassam elődjeim szakmáját. A családom abban az időben már elégedett lehetett, hiszen bátyám a teológiai pályán volt Svédországban. Inkább arról van szó, hogy a családbeli példák – édesapámmal az élen – közel hozták számomra a lelkészi hivatást, vagy inkább elhívást. Tudtam, hogy mibe bocsátkozom és – hogy is lehetne másképp – jobban akartam csinálni édesapámnál. Így a zürichi egyetemen végzett tanulmányaim alatt a leggyakoribb beszédtársam és legerősebb támaszom édesapám és bátyám volt.

Erősen meghatározott engem az a másfél év, amit Tübingenben cserediákként töltöttem. A pietista környezetben mély és vidám hitet ismertem meg. Ha az ember nyomasztó bűnben Isten bűnbocsánatát tapasztalja meg, az valóban ok az örömre. A segédlelkészi gyakorlatomat Svájcban egy zürichi városi gyülekezetben végeztem. Ott egy fiatal lelkész mellett tapasztaltam: miként szólítja meg a fiatalokat Isten feltétel nélküli hívása és hogyan mozgatja meg őket Krisztus követésére és a gyülekezetben való munkára.

Így gyerekkorom óta Isten kegyelmének vagyok a tanúja. A zürichi külvárosi gyülekezetbe való megválasztásomat is Isten ajándékaként fogadtam. Lassan két éve szolgálok az itteni református kantonális egyházban. Mindig újra megtapasztalhatom, hogy Isten gyengeségem és hibáim ellenére hordoz és szolgálatomat megáldja.

Elődeim az Isten hatalmas kegyelmétől megérintve éltek és szolgáltak. Én sem tudok mást, mint ezt az életstílust továbbvinni: a kegyelemtől megérintve másokat is a kegyelemhez vezetni.

***
Scholz László:
***

22 ÉV UTÁN . . .

Interjú Kiss Jenő nyelvészprofesszorral

ÚTITÁRS:

1983-ban vettél részt utoljára egy a mostani konferenciához hasonló együttléten. Ha visszagondolsz erre az alkalomra, van-e valamilyen emléked az akkor nyert benyomásokról, amelyeket megoszthatsz az Útitárs olvasóival?

KISS JENő:
1) A nyugat-európai emigráns magyarok tucatjaival találkoztam, s első kézből szerezhettem benyomásokat életükről, gondolkodásukról, az anyaországtól való elszakítottság/elszakadtság világáról, az emigráns lét lelki, szellemi és érzelmi gondjairól, arról, milyen támaszt, erősítést jelentett ezeknek az embereknek az anyanyelvtársakkal való együttlét, kapcsolat és a hit. Mint magyarországi magyarnak nekem az akkori konferencia igen fontos horizonttágító alkalom volt! 2) Hallottam tudományos kérdésekről olyan előadásokat, amelyeket hívő szakemberek tartottak. Ilyenekben Magyarországon addig nem volt részem.

ÚTITÁRS:
Az elmúlt 22 év során, amikor személyesen nem lehettél jelen a konferencián, volt vele mégis kapcsolatod, hiszen nővéred az ebben az időszakban tartott találkozók legtöbbjén részt vett és azokról neked mindig beszámolt. Ezért megkérdezem, hogy amikor megérkeztél, jobban be tudtál illeszkedni az idei konferencia világába, mintha ilyen élményed nem lett volna?

KISS JENŐ:
Természetesen igen! A beilleszkedés zökkenőmentes és gyors volt, hiszen az egymásra nyitottság kellemes légköre fogadott most is, sőt, több kedves régi ismerőssel is találkozhattam nagy örömömre. S mivel megvan a több évtizedes időbeli távolság, van okom és talán jogom is így fogalmazni: a konferenciák mindazoknak ajándék, akik nyitott szemmel, füllel és szívvel vettek és vesznek részt rajtuk. Viszont: a fiatalok nagyobb számban való részvétele mindenképpen kívánatos, a jövő szempontjából pedig egyenesen szükséges! De azt is mondom: az „öreg” konferenciások jelenléte nemcsak színesíti, hanem nagyban gazdagítja is a konferenciákat. Legyen tehát együtt a múlt és a jelen, hogy a jövő jobb lehessen!

ÚTITÁRS:
Családoddal jöttél. Feleséged először volt ilyen konferencián, ezért neki minden új lehetett. Tőle azt kérem, említsen meg olyan programpontot vagy előadást stb., amely különösen tetszett neki.

KISS JENŐ:
Három személyt említek. Kálmán Attilát, illetőleg szellemes és mélytartalmú, könnyen követhető, nevelő erejű, didaktikus előadásait. Átsütött szavain hite, ember- és magyarságszeretete. A hiteles, hívő pedagógus ragadott meg benne. Pósfay Györgyöt, illetőleg a vele való beszélgetéseket, mert ritka ajándékok voltak: egy világlátott, kivételes áttekintésű és tapasztalatú ember részeltetett bennünket bölcsességéből – hol finom humorral fűszerezve, hol biblikus mélységgel és komolysággal nyomatékosítva mondanivalóját. Id. Joób Olivért, illetőleg nagypénteki záró prédikációját.

ÚTITÁRS:
Három egyetemista gyermekedtől azt kérdezem, vajon 2005 őszén véleményük szerint mire emlékeznek majd a konferenciával kapcsolatban?

KISS JENŐ:
Endreffy Géza bibliatanulmányaira, Schulek Mátyás és Kálmán Attila előadásaira és a konferencia nyitottságára. Az esti áhítatoktól viszont többet reméltek.

ÚTITÁRS:
Arra kérlek, foglald össze röviden, amit nyelvészként a mai „boldog” szó eredetéről, kialakulásáról, jelentéséről elmondtál.

KISS JENŐ:
A szónak nincs egészen biztos etimológiája. Nagyon valószínű magyarázat viszont van. E szerint a „boldog” a „bódít”, „bódul” igék tövének olyan „-g” képzős származéka, amilyen például a „csillag” és a „harag”. A „boldog” eredetileg a (pogány értelemben vett szent) kábulatban, révületben levő személyre vonatkozhatott, tehát a pogánykori szellemi élet elemeként s átértelmezéssel vált a keresztény terminológia részévé, mégpedig ’szent’ jelentéssel. A szó első biztos előfordulását a Halotti Beszédből tudjuk adatolni (a 12. század utolsó harmadából). A kereszténység felvétele után a magyarban három szó jelölte a ’szent’ fogalom különböző fokozatait: az ősi „egy” (régi formájában „igy”), amely az „üdít”, „üdül”, „üdvöz” és „ünnep” szavak első tagjával azonos (nincs tehát köze a számnév-hez!), a szláv eredetű „szent” és a szóban forgó „boldog”. Gondoljunk az efféle szavakra: „egyház”, „Szent Isten”, „Szentlélek”, „Boldogasszony anyánk” (= Szűz Mária). A „boldog” szó jelentett ’gazdag’-ot is a régi magyar nyelvben, s nyilván ez is szerepet játszott ma használatos jelentésének (’szerencsés, derűs lelkiállapotú, megelégedett’) már korai kialakulásában.

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

Egyháztörténelmünk „csillagai”

3. Bocskai István

A genfi „Reformátorok Fala” (újabban ezt az 1909 és 1917 között épült alkotást „A Reformáció Nemzetközi Emlékművé”-nek is nevezik) főrészéhez tíz embernagyságnál nagyobb kőszobor tartozik. Középen áll négy lelkipásztor szobra, akiknek igen sok közük volt a genfi reformációhoz: Farel Vilmos, Kálvin János, Béza Tódor és Knox János.

 

Bocskai István

 

Rajtuk kívül hat, különböző országokban élt nem-teológiát végzett történelmi személyiség szobra látható az emlékművön. Farel mellett áll a mártírsorsú Cologny tengernagy, majd a holland református tartományokat egyesítő Orániai (Hallgatag) Vilmos herceg és a francia menekült protestánsokat befogadó brandenburgi (porosz) választófejedelem, Frigyes Vilmos szobra. Knox Jánostól jobbra Williams Roger látható, aki egy angol kivándorló csoporttal érkezett Amerikába, ahol megalakította a később Rhode Island-nak nevezett gyarmatot. Az ötödik szobor Cromwell Olivéré, aki az angol puritánok vezére volt.

Végül egy magyar ember szobra zárja le a sort: Bocskai István erdélyi fejedelemé, aki 1557-ben Kolozsvárt született. Gyermekéveit Prágában és Bécsben töltötte, ahol akkor a császári udvar letelepedett, majd a család bihari és erdélyi birtokaira vonult vissza. 25 éves korában már (Nagy)Váradi főkapitány lett. Közben az erdélyi rendekkel nehézségei voltak és visszatért Prágába, ahol rövid ideig Rudolf császár és király tanácsosa volt. Életének eddig tartó szakasza meggyőzte, hogy a Habsburgok szeretnék megszüntetni a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség addig élvezett önállóságát, illetőleg önkormányzatát, és főleg pedig az evangélikus és református hitvallások egyházait, amelyek különösen az említett országrészekben már ekkor igen elterjedtek. Ezért egy felkelés élére állt, majdcsak Bécsig eljutott a melléálló magyar és erdélyi vezetőkkel és a hajdúkkal. A császári megbízottat (a császár öccsét) így rákényszerítette a „Bécsi Béke” tárgyalások révén létre jött megegyezés aláírására.

Így elmondhatjuk, hogy szobra méltán került az ismertetett emlékműre, mert Bocskai István, 1) mindenütt, ahol élt, ragaszkodott hitéhez; 2) ennek a szabadságát, mint erdélyi hitsorsosai, fél évszázaddal korábban mindenki számára akarta biztosítani; 3) bár katona-ember volt, hacsak lehetett, a béke és tárgyalások révén akarta célját elérni; 4) szavát megtartotta és pedig nem csak a Habsburgokkal szemben, de a törökökkel kötött béke terén is. Nem fogadta el a török szultán által felajánlott magyar királyi címet. A küldött koronát is csak ajándékként vette át, hivatkozva arra, hogy Magyarországnak van megkoronázott királya, tehát nincs szüksége új uralkodóra; 5) embertársait is szerette. Bocskai tízezernél több hajdút telepített le – miután nemességet adományozott nekik – elnéptelenedett tiszántúli birtokaira. Az így letelepítettek mentesültek a földesúri terhek alól, és csak katonai szolgálattal tartoztak.

A Felvidék evangélikussága is szívvel-lélekkel támogatta a református Bocskai szabadságharcát. Később világi történetírók, sőt már kortársai is „a magyarok Mózesének” nevezték őt.

Pósfay György

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

A kereszténység 7 oszlopa

4. A szent keresztség

1.

Biblikus tanításunknak megfelelően két olyan cselekmény van az egyházainkban, amely a „szent“ melléknevet megérdemli: a keresztség és az úrvacsora. Azért, mert mind a kettőt Jézus maga rendelte el. A keresztséget e szavakkal: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében...“ (Mt 28,18-19). A keresztség tehát nem valami „felvételi ritus“ vagy névadási ceremónia, hanem a feltámadt Jézus Krisztus által elrendelt, kegyelmet közvetítő cselekmény. Olyan értelemben, hogy benne Isten cselekszik, amennyiben a megkereszteltet a „gyermekévé“ fogadja, – másrészt pedig úgy, hogy a megkereszteltet a Szentlelkével ajándékozza meg. Nem biblikus a keresztségnek tehát olyan értelmezése, amely az én akaratomtól, döntésemtől vagy a hitemtől teszi függővé az érvényét. Isten elvárja, hogy a keresztségben nyújtott ajándékára pozitive válaszoljunk, de magát a cselekvést fenntartja magának.

 

 

2.

A keresztségnek igen sokféle neve van az Újszövetségben. Ilyen az elpecsételés, megvilágosítás, Krisztussal együtt való meghalás, ill. feltámadás, meghintés vagy megtisztulás. De talán a legmélyebb értelmű az „újjászületés fürdője“ kifejezés (Tit 3,5; Ján 3,5). Már csak ezek a különböző nevek is mutatják, hogy a keresztség az ember teljes felszabadulását, birtokbavételét és megmentését jelenti. Tehát szükséges az üdvösséghez, az Isten gyermekévé válásához.

 

3.

Ma felszínesebben látják sokan a keresztség és az egyháztagság összefüggését. Már csak ezért is hangsúlyoznunk kell, hogy már az első pünkösd utáni megkeresztelkedések is közösséggé, gyülekezetté formálták a megkeresztelteket. Hiszen ezekbe gyűjti a keresztség által is a Szentlélek a megkeresztelteket. Ezért minden egyes keresztelés nem csupán a megkeresztelt és a családja/rokonsága, hanem a gyülekezet örömünnepe is. Ezért kellene minden keresztelésnek – a szükségkeresztelésektől eltekintve –, gyülekezeti, azaz istentiszteleti keretben történnie.

 

4.

Évszázadok óta folyó vita sem tudta eldönteni, hogy csak felnőtteket vagy kisgyermekeket is szabad-e keresztelni? Az első felfogás, – bármennyire látszik észszerűnek és modernnek –, emberi döntés függvényévé teszi a keresztséget. A második hosszú történelmi gyakorlatra is hivatkozhat, sőt arra is, hogy éppen Jézus hívta magához a gyermekeket és nem akarta őket kizárni az Isten országából. Utóbbi esetben viszont kétségtelenül megnő a szülők és a keresztszülők felelőssége, amiben mai viszonyaink között igen nagy hiányosságok vannak.

 

5.

Biblikus látásunk szerint a két szentség és az Isten igéje szorosan egybetartozik. Nem a víz vagy a szertartás teszi hatékonnyá a keresztséget sem, hanem az az ige, amely ott elhangzik és szavatolja a keresztség érvényét. Reformátoraink Augusztinusz egyházatya tanítását fogadták meg, aki szerint a keresztség vizét vagy az úrvacsora kenyerét és borát a hozzájáruló Ige teszi igazán szentséggé. Az Isten teremtő Igéje korábban volt már, s ez alapozta meg a szentségeket is. Egyszóval: nem szabad senkinek kereszténynek lennie a keresztség nélkül. Középkori templomokban azért állt a keresztelő medence a bejáratnál, jelezve azt, hogy a templomba, az egyházba és az Isten országába is a keresztségen keresztül juthat el az ember.

***
Isten bizonyára Atyánk és Istenünk –
de csak Jézus Krisztus által.

(Luther)
***

SZEMÉLYES BÚCSÚ SCHOLZ LÁSZLÓ HALÁLÁRA.

Május 5-én reggel kaptam munka közben a szomorú hírt, hogy Dr.h.c. Scholz László nagytiszteletű úr meghalt.

Öt év óta rendszeresen látogattam a Budafoki úton levő lakásukban, mindig születésnapja előtt. Beszélgettünk a zuglói időkről, melyekre én, mint gyermek, nagyon jól emlékszem. 1947 óta sokat járt hozzánk a német diakonisszákkal házi bibliaórát tartani.

A két Makovitzky fiú személyesen neki köszönheti az életét: az ő közbenjárására kerültünk a svájci Vörös Kereszt útján egy negyed, illetve én háromnegyed évre 1948-ban Svájcba. Kis nyakba akasztható cédulámat azóta is őrzöm, s ennek az országnak, a többi 40 ezer gyermekkel együtt, én is különös hálával tartozom. Svájci nevelő szüleimnél Niederwichtrachban (Kanton Bern) meg is látogatott. 1949-ben elváltak útjaink, de ő Pécsett járva, többször is meglátogatott minket, ahogy mi Budapesten 1960-ig a Scholz családot Zuglóban.

*

Figyelemmel kisérte pályaválasztásomat – az akkori időknek megfelelően elfogadta döntésemet, hogy nem teológiát fogok hallgatni (édesanyám fogadalma: „ha fiam meggyógyul, lelkészt nevelek belőle“, 1944).

Később németországi útjaimon majdnem minden lelkész avagy teológus professzor szeme megcsillant, ha az ő nevét említettem. Martin Niemöller, a „Bekennende Kirche“ alapító tagja, jól ismerte őt személyesen és nagyrabecsülte teológiai munkáit. Dietrich Bonhoefferrel is találkozott Berlinben 1935/36-os tanulmányútja során. 1980-ban a bécsi úti templomban kétszer is hallottam prédikálni. Németországból leveleztem vele.

Édesanyám halálakor személyes levelet írt nekem, osztozott gyászomban, tudta, hogy mit jelentett ő a legkisebb fia számára. Egyik fő művét „Az evangélium Pál szerint“, Római levél a szószéken (Budapest Zugló 1948-1952) a következő szöveggel dedikálta nekem: „Makovitzky Józsefnek a hajdani közös zuglói évek emlékére őszinte szeretettel“, 2003 ápr. 3.

*

Minden alkalommal úgy búcsúzott, hogy a viszontlátásra Isten segedelmével. Szívében a történtek után sem volt harag. Díszdoktorrá történő avatása a budapesti Ev. Hittudományi Egyetemen 1991-ben, valamint gyermekei, tanítványai sikerei begyógyították a sebeket. Nagyszerű, a hívekért, egyházáért élő lelkész volt, aki mindenkit kedves testvérének tekintett. Emléke örökké legyen példa minden hivő számára, mert vallotta:

Kedves Laci bácsi, ezzel a Tőled 1949-ben tanult első magyarnyelvű énekemmel köszönöm meg Neked határtalan emberi segítségedet, emberi szeretetedet és feledhetetlen evangélizációidat.

Makovitzky József

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

4. A búza

A bibliai idők embere számára, akárcsak nekünk is, a legfontosabb mezőgazdasági termék a búza volt, amelyből a mindennapi kenyér készül. Hogy Jézus a legfontosabb imádságába, a Miatyánkba is fölvette a kenyér kérését, az csak megerősíti ezt a tényt. Elvégre az antik világban sokszor volt a kenyér, a víz mellett, az emberek egyetlen tápláléka. Az Ótestámentumban megigért „igéret földjét“ is úgy írták le, hogy az jó föld, mert rajta bőven terem – egyebek között – a búza is (5 Móz 8,8). Mégis tudjuk, hogy a szeszélyes időjárás, a köves, sziklás talajt kiszámíthatatlanul meglátogató eső, gyakran okozott zavart a kenyérellátásban (Joel 1,11). A Szentírás a termés kimaradása miatt előállt igen sok éhinségről tudósít. Mégis reménykedett a hívő, hogy Isten megkönyörül rajta és „megelégíti a legjobb búzával“ ( Zsolt 147,14).

Lehetőleg az első eső után vetették el a búzát, mégpedig először szórták szét a magot, amit aztán beszántottak. Igy értendő Jézusnak a négyféle szántóföldről elmondott példázata (Mk 4). De egy sereg más példázata is valamiképpen a búza vetése, növekedése, begyüjtése és raktározása körül forog. Valami nagyobbra utaló lesz a földbehulló gabonamag, az aratás az itélet képe, a búza elraktározásával való visszaélésben mutatja meg Jézus, hogy nemcsak kenyérrel él az ember („bolond gazdag“, Luk 12,16-21).

Az általunk ismert legelső szociális intézkedés is a búzával függ össze. Ha a gazda learatta éles sarlójával a búzáját, nem volt szabad lekaszálnia a búzatábla szélét, s ott kellett hagynia az elhullajtott kalászokat is, mint ahogy az elfelejtett kévékért sem volt szabad visszatérnie, mert az „a jövevényé, az árváé és az özvegyé...“ (5 Móz 24,19).

A learatott búzát botokkal verték ki vagy állatokkal nyomtatták, hogy az így kiszelelt magot nagy agyagedényekben tárolhassák ( = kórus, Luk 16,7). „Ne kösd be a nyomtató ökör száját“ – ez a közmondás is a gabonacséplés folyamatából származik. A gabonamag és a polyva szétválasztása az itéletben való kettéválasztásra mutat, ahogy azt Keresztelő János is hirdette (Mt 3,12).

A megőrölt gabonából sütötte a háziasszony a mindig csak egy napra való kenyeret (Mt 13,33; Luk 11,5-6), de ebből készültek az áldozati oltárra a „szent kenyerek” is, valamint az égő gabonaáldozat.

A sok búzaszem és annak kenyérré válása egy apostoli irat szerint Istennek a világ négy tájáról egybegyűjtött gyermekeit ábrázolja. Jézus pedig a földbe hullott gabonamagon mutatja meg az ő halála és feltámadása hasznát: „Ha a földbe hullott gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem“ – mondta, amikor görög látogatók valószínűleg a biztos haláltól akarták megmenteni (Ján 12,24).

Ám a búza, a kenyér a legmagasabb méltóságát akkor kapja, amikor Jézus az utolsó vacsorán a megtört és szétosztott kenyérrel azonosítja magát:

„...vegyétek és egyétek, ez az én testem...” (Mt 26,26)
***
Presbiter-kapcsolatok

A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége meghívására és ennek szervezésében 2005. március 18-20 között sor került a harmadik nyugat-európai magyar presbiteri találkozóra. A találkozó színhelye ezúttal is a németországi Holzhausen volt. Összesen 36 résztvevője volt az idei konferenciának – hét országból, több mint tíz gyülekezetből, s az életkor a huszonévesek és a nyolcvanasok között mozgott. Jó érzés volt ismét viszontlátni a régieket és ismerkedni az újakkal. Az is örvendetes ténynek számít, hogy a résztvevők között volt hét lelkipásztor és három magyarországi vendég.

Az előadókat idén a Kárpát-medencéből hívtuk és ennek maga a konferencia témája a magyarázata: „A Kárpát-medence presbitériumainak szerepe az egyházban és a jövőbeli kapcsolatok lehetősége a nyugati magyar diaszpóra presbitereivel”. Előadást hallgattunk a magyar evangélikus presbiterek szerepéről az orosházi Koszorús Oszkártól, a Magyar Református Presbiteri Szövetség küldöttei – Szabó Dániel és Balla Tibor – pedig a református presbiterek helyzetét mutatták be. Mindenik beszámolóból jó tájékoztatást kaptunk és mindenikből tanulhattunk. A találkozó ott vált igazán érdekessé, ahol a kapcsolatok lehetőségéről beszéltünk a vendégekkel és egymással. Ezeket a lehetőségeket a következő pontokban összegezhetjük:

Világossá vált e találkozón, hogy a presbiterek „megnyerése” erre a tiszteletbeli egyházi szolgálatra mind nyugaton, mind a Kárpát-medencében komoly gond. Fontos ezért a jövőben a nők és a fiatalok bevonása ebbe az egyházi munkába is. A mi, nyugati presbiteri találkozóink jövőjét illetőleg elég világos kép alakult ki: ezek után a tájékoztató jellegű konferenciák után, most a presbiter-képzésre kell fektetnünk a hangsúlyt! Ennek a célnak a kivitelezésében biztatást és segítséget kaptunk az idei vendégeinktől, különösen a Magyar Református Presbiteri Szövetségtől, amely programot dolgozott ki a presbiter-képzést illetően. Ezt részben – lerövidítve – mi is átvehetjük és a következő találkozóinkon a presbiter-képzést ezekben a lépésekben valósíthatjuk meg:

A konferenciánkat bezáró, értékelő ülésen úgy döntöttek presbitereink, hogy a találkozókat ezután is évenként rendezzük meg. Köszönet az előadóknak, köszönet az érdeklődő és elkötelezett résztvevőknek!

Varga Pál

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

KITEKINTÉS

Berlin, NSzK. A II. világháború befejezésének 60. évfordulóján tartott istentiszteleteken éberségre és vigyázásra szólítottak fel az igehirdetések. Az EKD elnökpüspöke, W. Huber a békéért és kiengesztelődésért való munkát jelölte meg „az emberi gonoszság mélységei” elleni küzdelem legfontosabb eszközének.

Frankfurt/M, NSzK. Vagy 10 ezer hívő jött össze pünkösdkor, hogy a karizmatikus egyházi megújulás ügyét ébren tartsa. Európát egy szociológus „a kereszténység katasztrófaterületének” nevezte, s ennek csak a Lélek közvetlen megtapasztalásával lehet ellenállni.

Vatikánváros. Az új pápa új hangja. Május 8-i beszédében XVI. Benedek azt mondta, hogy „a pápa egyáltalán nem abszolut szuverén, akinek gondolata és akarata törvényerejű lenne. El kell köteleznie magát neki is Krisztusnak és az ő igéjének.”

Hannover, NSzK. A 30. német evangélikus Kirchentag százezer látogatót vonzott az alsószász fővárosba. Az élményekre olyan nagy súlyt helyező megmozdulás 3000 rendezvénye között nem volt könnyű eligazodni. Az ellentétek most is kiéleződtek: meghívták egy ezoterikus központ vezetőjét, de a zsidómisszió minden fajtáját megtiltották. A Kirchentag elnöke kijelentette, hogy meg kell szüntetni az egyházi adót – de elfogadta a helyi egyház (leginkább egyházadóból származó) csaknem három milliós segélyét. – Olyan lelkészt szerepeltettek, aki Jézus keresztjét „rém-ajánlatnak” nevezte és olyan zeneszerző szerezte a találkozó énekét, akinek – saját bevallása szerint – mindegy, hogy valakinek evangélikus, római katolikus vagy buddhista énekeskönyve van.

Strasbourg, Elzász. 40 éves az itt székelő Ökuménikus Intézet, amelynek alapítását az 1963-as Helsinki-i evangélikus világgyűlés határozta el. Az intézetnek hosszú éveken át volt vezető kutatóprofesszora a magyar Vajta Vilmos. A jelenlegi kuratóriumnak a dán Niels H. Gregersen az elnöke.

Kota, India. Kr.u. 345-ben érték el India nyugati partjait az első keresztény misszionáriusok és megalapították a Tamás-Egyházat, amely jelenleg a hinduk egyre fokozódó támadásainak van kitéve. Húsvétkor a legrégibb templomukat dúlták fel radikális hinduk. A hindu párt törvénytervezetet akar benyújtani a parlamentnek, amely megtiltaná a más (mint hindu) vallásokra való áttérést.

Saigon, (Ho-Si-Minh város) Vietnam. 2001-ben a hatóságok letartóztattak két keresztényt, akik lelkészeik elrablása ellen tiltakoztak. A bíróság most kihirdetett ítélete szerint 12 év börtön és még 5 évig tartó háziőrizet jár nekik, mert „a Kommunista Párt politikája ellen” uszítottak.

Pakisztán. Két éve tartják fogságban egy pakisztáni keresztény iskola igazgatóját, akit feljelentettek, mert állítólag gúnyolódott Mohammed felett. Ha a feljelentésnek helyt ad a bíróság, halálos ítélet is születhet.

Chalous, Irán. Május 23-án letartóztatták Khosroo Yusefi pünkösdista prédikátort, mert „túl sok” embert térített meg a mohamedánok közül.

Moszkva, Oroszország. Az ortodox és római katolikus egyházak feszültsége Kasper bíboros látogatása után sem szűnt meg. Most az a panasz, hogy az Orosz Vallásközi Tanácsban még mindig nincs képviselője a római katolikusoknak. Becslések szerint a fővárosban 65 ezer rk. él, s az országban 200 rk. gyülekezet van, amely felének saját temploma sincsen.

Moszkva, Oroszország. Az orosz parlament 20 képviselője, csaknem félezer további támogatóval felerősödve, felszólította a főügyészt, hogy az országban levő „összes zsidó vallási és társadalmi célú intézményt extremizmus veszélye okán tiltsa be.” A régi repertoárból való megokolások közé tartozik a zsidók nem-zsidók elleni gyűlölet szítása, hogy keresztény- és emberiség-ellenes a propagandájuk, és hogy a rituális gyilkosságokat igazolják.

Zágráb, Horvátország. Bozanic bíboros húsvéti üzenetében óvott attól, hogy országa egy terroristának számító tábornok ki nem adása miatt izolálja magát Európától. A kérdésben nincs egység a horvát római katolikusok között.

Bukarest, Románia. A román ortodox egyház könyvet készül kiadni, amely a kommunizmus keresztény üldözöttjeit és mártírjait mutatja be. A kb.kétszáz személy között valószínűleg csak féltucatnyi lesz a nem-ortodox.

Bensheim, NSzK. Itt alapította meg Ernst Christoffel ev.lelkész 1908-ban missziói társaságát, amely a vakok gyógyítását írta zászlajára. Ma 37 millió vak él a földön, s az egyesület több, mint száz országban dolgoztat orvosokat, ápolókat és misszionáriusokat.

Brüsszel, Belgium. Az EU Tanácsa mostani elnökével, a luxemburgi J.C. Juncker-rel találkoztak egyházi vezetők. Az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) és a Katolikus Püspöki Konferencia képviselői arra kérték az elnököt, hogy az EU az eddiginél szociálisabb gazdasági politikát dolgozzon ki. Ezen kívül több támogatást kértek a családok számára.

Benoni, Dél-Afrikai Köztársaság. Az Evangélikus Világszövetség meghívására több, mint 200 vallási vezető tartott gyűlést az Afrikai Béke Vallásközi Kezdeményezése keretén belül. A kereszténység mellett képviseltették magukat a buddhizmus, a bahaizmus, a hinduizmus, az izlám és a zsidóság. A küldöttek több, mint 30 országból jöttek. A gyűlés központi témája: „Együttműködés a békéért Afrikában”.

Meckenheim, NSzK. A volt Szovjetunióból bevándorolt németek között 1.100.000 a lutheránus, félmillió a római katolikus és 86 ezer a baptista felekezet tagja.

Párizs, Franciaország. A francia római katolikus egyházban egyre több nő vállal vezető szerepet. A 93 egyházkerület közül 34-ben már rendszeresen részt vesznek a kerületi tanácsüléseken, ahol a teendőkről döntenek.

Bilbao, Spanyolország. Leváltották a Püspöki Konferencia elnökségéből a madridi érseket, aki állandó harcban állt a jelenlegi spanyol szocialista kormánnyal. Utóda a baszk egyházmegye püspöke, Ricardo Blázquez Pérez lett.

***

 

Weöres Sándor:

   

ÚTITÁRS-honlap Tovább az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. oldalra

ÚTITÁRS
Magyar evangéliumi lap
Evangelisches Blatt für Ungarn
Előfizetési ár egy évre: EUR 15,-
ill.annak megfelelő más valuta.
Bankszámla: Ung.Ev.Luth.Seelsorgedienst in Deutschl.
Landesbank Baden-Württemberg (BLZ 600 501 01) Konto-Nr. 1180084
Szerkesztőbizottság-Redaktionsausschuss:
Gy.Cseri, Beethovenstr. 18, D-35452 Heuchelheim;
J.Glatz, Berrenratherstr. 514, D-50354 Hürth-Efferen;
L.Terray, Presterod, N-1640 Rade, Norwegen.
Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur:
I.Gémes, Gänsheidestr. 9, D-70184 Stuttgart
E-Mail: istvan.gemes kukac freenet.de
www.utitars.de
St.Johannis-Druckerei, D-77922 Lahr.