Gémes István prédikációi
Kérdezzük meg Pált!
2009

 

5. Kit is ünneplünk pünkösdkor?
(Róm 8,8-11)


Bibliaismerőnek nem kell sokáig keresgélnie, hogy felelni tudjon erre a kérdésre. Vagy ötven nappal Jézus feltámadása után (innen a pünkösd görög, pentekosté neve) Isten titokzatos és csodálatos módon kitöltötte az ő Szentlelkét az apostolokra. Zúgás támadt az épületben ahol összegyűltek, lángszerű jelenségek szálltak rájuk, furcsa nyelveken kezdtek beszélni és meglehetősen nagy lett a zűrzavar köztük. Elannyira, hogy maguk is megdöbbentek, a kívülállók pedig gúnyosan részegséget gyanítva akarták őket nevetségessé tenni.

Pünkösd tehát a Lélek kiárasztásának ünnepe, őt ünnepeljük, – így tanultuk ezt a kátékban, s így áll ez az Apostolok Cselekedetei című bibliai könyvben. Aki pedig még tovább akadékoskodik, annak figyelmét föl lehet hívni arra, hogy a történtek hatására Péter apostol olyan tüzes prédikációt mondott el, hogy egyszerre háromezer ember lett Krisztus követőjévé. Ezen a napon ünnepeljük tehát a Krisztus földi egyháza születésnapját.

Azt hiszem azonban, nem vagyok az egyedüli, aki mindezt már százszor és ezerszer elmondtam iskolai hittanórán vagy konfirmációi oktatásban. S a válasz minden esetben valami tompa tudomásul-vétel volt, mert az elmondottakkal tanítványaim nem sokat tudtak kezdeni. De felnőttek is gyakran ostromoltak már a kérdéssel: hiszem az Istent, Jézust Uramnak tartom. De nem tudok mit kezdeni a Szentlélekkel. S ha most még tudatosítjuk magunkban, hogy minden istentiszteletünkön ebbe az Atya-Fiú-Szentlélek Istenbe vetett hitünket valljuk meg, s hogy ennek tagadása miatt Kálvin János genfi köztársaságában halállal lakolt egy spanyol orvos, akkor bizonyára megdöbbenünk. És hitetlenül csóváljuk a fejünket. De hát ki, vagy mi is ez a Lélek? S főleg: mit kezdünk ma ezzel a tanítással, amelyen áll vagy bukik a keresztény egyház?

1.

Pál erre vonatkozó válasza olyan sokrétű, hogy most kisebbfajta igecsokrot kellene összeszednem a leveleiből, de félek, hogy akkor se tudnám kimeríteni a mondanivalóját. Az elmúlt alkalommal arra hívtam föl a figyelmet, hogy Pál az emberre vonatkozóan igen sok kifejezést használ. Például azt, hogy az ember: test (görögül: szóma), vagyis mint ilyen foglal helyet Isten teremtett világában. Most egy másik kifejezésével kell megismerkednünk: görögül: szarx – magyarul ez is testnek fordítandó! – amellyel bennünket úgy jelöl meg, mint akik mintegy arra rendezkedtünk be, hogy kizárólag csak a magunk feje után menjünk, a magunk önző terveit valósítsuk meg, s hogy ebbe még Isten se szóljon bele. Test tehát az az ember, aki ellenszegül Isten akaratának. Ez az ember nem hisz, nem hajlandó önmagán kívül senki mást elismerni, arról pedig szó se lehet, hogy engedelmeskedjék bárkinek is. De legkevésbé az Istennek!

Pál ismételten mondja az ilyenekről, hogy „testi emberek“ vagy „test szerint járnak“ vagy „a test dolgaival törődnek“. Sőt a legfelindultabb írásában, a Galatákhoz írt levelében nem átalja felsorolni a „test cselekedeteit“, egy nem igen hízelgő listában: „házasságtörés, tisztátalanság, bujálkodás...“ – hadd ne soroljam föl végig őket! De a végén ki is mondja a verdiktet, hogy „akik ilyeneket cselekesznek, nem örökölhetik Isten országát“ (Gal 5,19-21).

Ha pedig ezt még fokozni akarom, akkor a korintusi perlekedőknek írt fontos mondatát is idéznem kell: „...senki sem átkozza Jézust, aki Isten Lelke által szól“ (1Kor 12,3).

Jegyezzük meg hát Pál első, negativ válaszát. Ki is a Szentlélek? Nincs ott, ahol tisztátalanság, harag, önzes, széthúzás, gyilkosság történik. De ott se, ahol átkot szórnak Jézus Krisztusra, kigúnyolják, nevetségessé teszik őt. Akár a tudományosság leple alatt teszik ezt, akár a felvilágosodásra való cinikus hivatkozással. Híjával vagyunk Valaminek vagy Valakinek, aki/ami nélkül belőlünk, a mi embervoltunkból, csak a Galáciában kifogásoltak telnek ki.

2.

S ezt azért kell Pál első válaszaként elfogadnunk, mert ő ezzel a magunkgyártotta test-emberrel szemben állítja Isten Lelkét, mint nagy ellentétet. Mert, ha van testi ember, akkor van „lelki ember“ is, ha valaki test szerint jár, akkor ezt a Lélekben való járásra is felválthatja, s aki a test dolgaival törődik csupán, annak ellenlábasa a Lélek dolgaival törődő. Pál tud tehát arról – és ez az ő evangéliumából következik –, hogy „természetellenes“ a testember járása és Isten ebbe nem törődik bele. Szentlelke az az erő, amely belőle, Pálból, a keresztényüldözőből misszionáriust formált, aki az ateista természettudósból Krisztus-hívőt faragott, s aki a kétségbeesés szélén vergődő ágostonrendi szerzetesből a reformátor Luthert varázsolta elő. Éppen Luther mondta azt, saját tapasztalatból, hogy „olyan tanító a Lélek, aki bizonyos, bizonyossá tesz és nem engedi, hogy bizonytalanságban vergődjünk.“ S ebben nyugodtan hivatkozhatott Pálra, aki szerint „ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek“ (Róm 8,9). Sőt egészen konkrétan a Lélek gyümölcsének nevezi azt, ahol szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, ...“ van (Gal 5,22-23).

Ez tehát Pál második válasza. Magunkból mindarra telik, amit ő a „test cselekedeteinek“ nevez. Ám, ahol a „Lélek gyümölcse“ van jelen és fejti ki hatását, ott az Isten nyomát fedezhetjük föl, mert ott van Lelke által. Ha tehát valaki azt várja el Páltól, hogy valami matematikai pontosságú meghatározását adja a Szentléleknek, akkor csalódnia kell. ő ugyan tanít töményen a Szentlélekről, de sokkkal inkább mutatja fel és éri nyomon munka közben. S hogy ezzel is milyen hűségesen Jézuson tájékozódott, az kiderül az Úrnak Nikodémusszal való beszélgetéséből. „A szél arra fúj, amerre akar: hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy, így van mindenki, aki Lélektől született“ (Ján 3,8). Nem jelent ez kevesebbet, mint ami a mi tapasztalatunk is. A Szentlelket nem, hogy prezentálni nem tudjuk, de még a jövetele eredetéről sem tudunk. Nem is beszélve a céljáról, hiszen teljesen váratlanul vehet uralma alá bennünket. Nem kell hát szégyenkeznünk, ha nem tudunk szabatosan beszélni Róla. Esetleg segít a Biblia legelső mondatainak egyike, amely szerint már a teremtéskor „Isten Lelke lebegett a vizek fölött“ (1Móz 1,2). Mindenképpen azonban ő az, Aki benne van világunkban a kezdetektől, s akit Jézus még nyomatékkal elküldött tanítványainak.

3.

Hol látja Pál a Lelket munka közben? – ez tehát a tulajdonképpeni döntő kérdés. Erre is igen sokrétű válasza van. Például a szent keresztségben. Ahogy ezt ő fogalmazza: „...egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg“ (1Kor 12,13). Bármennyire alábecsülik a keresztény keresztelési gyakorlatot, mi soha nem mondunk le arról a reménységünkről, hogy – akár teljes testtel bemerítkezünk, akár csak a fejünkre öntenek az ige által megszentelt vizet –, a megkeresztelt az Igével és a vízzel együtt a Szentlélek ajándékában is részesül. Sőt abban is egyetértünk Pállal, hogy aki felnőttként szánja rá magát a keresztelésre, nem a maga döntése vagy elhatározása alapján cselekszik. Mert – ahogy azt Pál mondja –, „akiket az Isten Lelke űz“, nyugtalanít, Isten után vágyakozóvá tesz, „azok az Isten fiai“ (Róm 8,14).

Imádságos gyakorlatunkat is ebben a reménységben tesszük. Mert ha mi naponként legalább egyszer szívből és nem csupán kötelességszerűen elhadarva imádkozunk, s őszintén „mi Atyánknak“ szólítjuk meg Istent, akkor ott a Szentlélek van jelen és dolgozik. S ha vígaszt vagy bizonyosságot szeretnének azok, akik már belefáradtak az imádkozásba, Pálnál biztatást találhatnak. „... a Lélek segít a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kellene, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk...“ (Róm 8,26). Micsoda áldást jelenthet ez egy nehéz pillanatban!

Azután ott az Isten Szentlelke, ahol reménytelenség, kilátástalanság vesz erőt rajtunk. Csak ő képes egyéneket, sőt közösségeket is kivonni a letargiából és új életre kelteni. Ezért nevezi az apostol a Lelket életre keltő, megelevenítő Léleknek (Róm 8,11 – 1 Kor 15,49). ő ajándékoz meg embereket életrekeltő ajándékaival. Azon boldogok közé merem számítani magamat, aki nem sokra vitte volna nélküle. De ő nem mértékkel, kidekázva, hanem igen bőségesen áldott meg karizmáival, ahogy ezt Pál apostol szereti mondani.

Kifogynék az időből, ha mindazt felsorolnám, ami életünkben a Szentlélek jelenlétét bizonyítja. Pál szerint bennünk lakik, hívogat, belép, közbenjár, a Krisztussal egyesít, megvéd a lelki megkeményedéstől, arra képesít, hogy Úrnak valljuk Jézust, átalakít. Mindezek után nem csoda, hogy milyen féltve és erőteljesen óv Pál a Lélek „kioltásától“ (1Thess 5,19). Vigyázzatok, semmit ne tegyetek, ami lerombolná bennetek a Lélek munkáját, ne fojtsátok el, ne szomorítsátok meg!

Nos, erről a csodálatosan jelenlevő és dolgozó Szentlélekről kell szó essék pünkösdkor. Ez az ő ünnepe. Nem a mi hangulatainknak, a mi lelkendezésünknek, nem is a mi kegyességünknek állítunk emléket ezen a napon. Hanem azt imádjuk, Aki Isten lélegzetvétele, életre keltője, Isten és Jézus Lelke. Ahogy azt búcsúzásakor megigérte a tanítványainak az Úr. „Elküldöm nektek a Szentlelket...“

A hidegháború vitatott berlini püspöke, Dibelius vallotta be egyik pünkösdi prédikációjában, hogy ő minden pünkösdkor semmi másról nem prédikál, mint arról, hogy itt van a Szentlélek köztünk, az első pünkösd óta. Nem szükséges tehát a kiléte felől érdeklődnünk vagy kérdezősködnünk, csak föl kell őt fedeznünk munkája közben. S tudatosítanunk kell, hogy mit jelent az, ha Pál kijelenti, hogy a mi ember-testünk a „Szentlélek temploma“ (1Kor 6,19). Ennyire közel jön hozzánk az Isten, bennünk lakik Lelke által.

Ha persze kereszténységünk és a magunk hite mai sanyarú állapotára tekintünk, itt is kétségeink támadhatnak. Nem kellene-e másnak lennie világunknak, ha Isten Lelke tényleg közöttünk és bennünk lakna? Hát nem ezt hozzák föl ellenségeink legfőbb ellenérvként? Vagy talán még magunk is?

De ha már egy püspököt idéztem, hadd említsek egy másikat is, akinek egyházában azelőtt szolgáltam. Lilje püspök az ilyen okoskodásra így felelt: Ez rossz érvelés, akár csak az, ha panaszkodunk a piszkos emberekre. Évszázadok óta ismeri az emberiség a szappant, mégis mennyi ember szaladgál piszkosan ebben a világban...

Isten óvja meg kereszténységünket attól, hogy Lélek nélkül ügyködjék csupán, miközben élhetne a biztosan jelenlevő Szentlélek határtalan ajándékaival. Csak kérnie kell azokat. Fáradhatatlanul. „Jövel, Szentlélek Úristen / Töltsd be szíveinket bőven / Mennyei ajándékoddal...“ Ámen


 


Tovább a következő prédikációhoz
 
Levél a szerzőnek: istvan.gemes kukac freenet.de
 
© Gémes István 2009