Gémes István prédikációi
Kérdezzük meg Pált!
2009

 

2. Bohóckodjunk-e?
(1Kor 4, 9-13)



Farsangidő van. Bohóckodjunk-e, ahogy az szokásos? Mért ne!? Vagy két hete 26 országból 3800 maskarás farsangoló táncolta-ugrálta-bolondozta végig a cannstatti utcákat. Nem voltam ott, de a napi sajtó biztosan közölte a vidám spektákulum nézőinek rekordmagas(?) számát. A világ karnevál-fővárosában, Rio de Janeiroban is csak egyszer láttam az észvesztő pompájú felvonulást, mert – nem gondolva rá – arra a hétvégére terveztem meg ottani magyarjainknak a havi istentiszteletet. Azt azonban tudom, hogy gazdag, külföldi túristák micsoda észveszejtő belépődíjakat hajlandók fizetni, évről-évre, hogy lássák a szamba-iskolák seregszemléjét a világ legnagyobb és leghíresebb karneválján.

Persze szerényebb formában, de nekünk sem kell „szégyenkeznünk“: nálunk is vidékenként ismert volt az alakoskodók, a maszkosok házról-házra járása, akik bőséget, jó egészséget idéztek-ígértek a meglátogatottaknak – megfelelő ajándékozás reményében. Moldvában úgy vélték, hogy ők hozzák a szerencsét a házba. Békés megyei hazámban pedig még a nagyapám disznótorairól sem hiányozhatott a maskarások esti látogatása, akik nem csak a friss kolbászból loptak szívesen, ha a háziasszony nem volt elég figyelmes, de jól meg is tréfálták a vendégeket. Gyerekfejjel izgatottan vártuk, hogy végre jőjjenek már az egész napi munka után, hogy aztán találgatni lehessen: ki is volt az, aki az álarc mögött bújt meg? Mohácson ma is van busójárás és Magyarországon már 1773-ban megjelent királyi rendelet tiltotta meg az eldurvult álarcosbálok rendezését és az álarcban való utcai rohangálást.

Bohóckodjunk-e? Miért ne?!

1.

Tulajdonképpen hogy is lehet ilyet kérdezni? Hiszen ez valahogy a vérünkben van. Már a csöpp kis gyermek egyik legkedvesebb játéka a bújócska. Elrejtőzni, elbújni, láthatatlanná lenni bizonyos helyzetekben, – ki ne szeretne? Van ebben valami az ősi Ádám-magatartásból, mert amikor Isten számon akarta kérni a viselkedését és rákérdezett: Ádám, hol vagy? – ő azt felelte: „meghallottam a hangodat a kertben és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.“ (1 Móz 3,9-10). Anélkül, hogy a mezítelenség mély pszichológiai jelentőségével foglalkoznék most, elég a szavakra figyelnünk: az ember elrejtőzik a felelősségrevonás elől, félelmében teszi ezt, s ijedelme a ruhátlansága, a mezítelensége miatt van.

Van az alakoskodásban egy bizonyos nagyra törekvés, fontosnak, érdekesnek lenni akarás is. Szerény képességű-szépségű leány vagyok, de maskarában királykisasszony vagy világszépe, esetleg teljhatalmú boszorkány lehetek. Vézna, vékonydongájú fiú vagyok, de a maskarában mindenkit legyőző királlyá, hadvezérré, vagy talán még marcona kalózkapitánnyá is válhatok! – Végül csiklandozóvá teszi az álarcviselést az önmagam elrejtése vagy éppen valaki más lényének, képének, tulajdonságainak az átvétele vágya. Hát nem úgy vagyunk vele, hogy bizony még az egérlyukba is szívesen elbújnánk, ha valami kellemetlen ügybe keveredtünk? No és milyen jó lenne, ha olyan gazdag, szép, sikeres, erős lehetnék, mint az irígyelt másik?!

Itt azonban már azt pontot érintettük, amikor a bohóckodásnak, maskarába bújásnak a negativ oldala is megmutatkozik. A riói karneválok után óriásit ugrik minden évben a házassági elválások és az azzal kapcsolatos tragédiák száma. Nem is szólva arról, hogy a pompázón felvonulóknak a maskara levetése után vissza kell térniök a domboldalakon lemezekből és papirkartonokból összeeszkábált viskóikba. S újra kezedhetik gyűjteni a jövő évi maskarára a pénzt, mert tavalyi, egész évi keresetüket az idei csillogó kosztümre költötték. A szamba-iskolák aktőrjei többsége koldusszegény nyomortelep-, favela-lakó, aki az év egy-két napján úgy tehet, mintha boldog és ragyogóan gazdag lenne, egyébkénti, mindennapi nyomorúsága közepette. – Hát nem lestünk-e el mi is valamit ebből, amikor úgy élcelődünk, hogy majd elég lesz hamvazószerdán szórni fejünkre a megbánás hamuját amiatt, amit a bohóckodás karneváli idején elkövettünk?

2.

Ha azonban most a prédikáció-sorozatunkban Pál apostolt akarjuk kérdezni, akkor itt az ideje: bohóckodjunk-e, Pál? Ez talán azért sem illetéktelen, mert a karnevál szokása eredetileg a déli népek között honosodott meg. Már maga a szó is az olasz carne vale!-ből származik, ami annyit tesz, hogy „Isten veled, hús! - amit a bőjti hústól való megtartóztatásra kell érteni. A déliek pedig legnagyobbrészt római katolikusok. A mi evangélikus, református vidékeinken – mindenütt más-más hangsúlyeltolódással! – nem hogy nyoma sem volt, de helyenként még bűnszámba is vették. Ami katolikusoknál magától értetődő volt, annyira nem volt az a nem-katolikusoknál.

Viszont, ha Pál apostolt a maga korában kérdezte volna efelől valaki, Pál valószínűleg széttárta volna a karját és kicsit értetlenül visszakérdezett volna: hát nincs szemed, nincs füled? Nekünk, keresztényeknek nem szükséges bohóckodnunk, hiszen a környező társadalmak amúgy is bohócoknak, színháznak, halálraszánt arénatölteléknek, a társadalom söpredékének tartanak bennünket! Az a levélszakasz, amelyet az imént felolvastam, szinte gyűjtőhelye az akkori világ kereszténység-elleni propaganda-hadjárata gúnyszavainak. Itt Pál ugyan a maga apostolsága megítéléséből indul ki, de ez nyugodtan úgyanígy állhatott az egész kereszténységre. Amikor István vértanút megkövezték, Lukács alig talál szavakat az emberi düh kifejezésére: megkövezői felbőszülve és fogcsikorgatva ölik meg a Krisztus-hívő Istvánt. Elpusztítandó!- a jelszó. A pogány világ véleménye szerint a keresztényeket az istenek haragja megérdemelten sújtja! – Amikor itt a levelében Pál azt írja, hogy „halálraszántak“ ők, akkor ezt sem ő találta ki: ez volt a gladiátorok gúnyneve, hiszen addig kellett küzdeniök egymással, amíg csak meg nem halt az egyik, hogy a legyőzőjét aztán a vadállatok tépjék szét. – Amikor azt írja Pál, hogy a „világ látványossága“ lettünk, akkor az eredeti szövegben theatrum, azaz színház áll. Ez pedig szintén a cirkuszi véres játékok szava volt és az arénát megtöltő, szórakozni vágyó tömeg nem valami békés, kamaraszínházi darabra, hanem az ott küzdők és szenvedők drámájára volt kíváncsi. – Amikor pedig Pál azt mondja magukról, hogy „mezítelenek“, akkor ez is ismerősen hangzik: a zsidók az emberi méltóság legdurvább megtaposásának tekintették, ha valakit a nyilvánosság előtt lemeztelenítettek.

Történelmi tény – ezt a kereszténység zsidóság ellen elkövetett bűnei bevallása mellett is tudni kell -, hogy a kereszténység első három évszázada keresztényüldözéseinek kezdeményezői, inspirálói Pál honfitársai voltak. Magát Jézust sem kímélték, amikor azt híresztelték, hogy nem volt más, mint Máriának és egy Panthera nevű római katonának a törvénytelen gyermeke. Máté evangéliumából tudjuk, hogy Jézus feltámadása után azonnal azt terjesztették el, hogy szó sem volt feltámadásról, hiszen a tanítványok egyszerűen ellopták a sírból Jézus holttestét. Naponként elmondott imádságukban Istent arra kérték, hogy a keresztényeket törölje az élet könyvéből!

Bohóckodjunk-e? Pál széttárja a karját és azt mondja: nézzetek körül! Hát nem látjátok, hogy annak bélyegzett meg bennünket a világ?

3.

Aki azonban azt gondolná, hogy Pál elkezd keseregni és könnyzacskókra hatni akaró panaszdalt énekel, az téved. ő elsősorban tényfeltárást végez. Tudatosít. S Pál kései kollegájaként az a meggyőződésem, hogy nekem is jól állna, ha követném a példáját. Mert újra nagyot változott a világ. Évszázadokon át, legalább is a földteke északi és nyugati részén, kereszténynek lenni azonos volt a tisztességesnek, szorgalmasnak, megértőnek és megbocsátónak levéssel. Hányszor tapasztaltam pályafutásom során, hogy milyen előnyökhöz jutottam azért, mert keresztény voltam, sőt ezt, hogy úgy mondjam, foglalkozásommá is választottam. Ugye emlékszünk, hogy hányan választották előszeretettel azt a kórházat, öregotthont, bölcsődét vagy nevelő intézményt, ahol diakonisszák, apácák ápoltak-gondoztak-neveltek-gondoskodtak. Még a mai, posztkommunista Magyarországon is – a kormány minden diszkriminativ intézkedése ellenére -, öt-hatszoros a keresztény egyházak iskoláiba való túljelentkezés, abban a reményben, hogy a gyermekek ott nem csupán matematikai képleteket, biológiai újdonságokat és nyelveket, hanem emberséget is tanulhatnak. De ez az éremnek csak az egyik oldala, ez ne tévesszen meg bennünket!

Mert kereszténységünk a világ nagyon sok országában templomfelgyújtásos, faji, etnikai, ideológiai és főleg vallási alapú üldözések elszenvedője. A Vatikán közlése szerint a rk.papok-szerzetesek-apácák sokaságát ölték meg csak az elmúlt évben is.

De én most nem szeretném erre a drámai „fejlődésre“ szűkíteni a feladatomat. Mert bohóckodónak, a társadalom söpredékének más eszközökkel is meg lehet bélyegezni valakit. Több, mint 300 ezer aláírást gyűjtöttek össze a berliniek, hogy vörös városvezetésük akaratával szemben újra az iskolai oktatás szerves része legyen az eltörölt vallástanítás. Már 170 ezer aláírásra is mozdulnia kellett volna a szenátusnak, de eddig még mindig semmit nem tett. De nem is a számok voltak annyira döbbenetesek, mint inkább a médiának a lenéző, gunyoros, helyenként becsmérlő, megvető megjegyzései, amelyekkel ezt a kampányt kísérték és kommentálták!

Többször említettem már a világon szinte futótűzként terjedő ateista mozgalmak egyre harciasabb, mindenféle vallásosságnak hadat üzenő propaganda hadjáratát. Az ő befolyásuknak tekinthető, hogy az EU még meg sem született alkotmányába még Európa keresztény gyökereire való utalást sem hajlandók bevenni.- Egy nagymultú angol intézet professzora a vallásosságot egyenesen „istenőrület“-nek nevezte, s erről írt könyvét a médiák cinikusan az „ateisták kátéjának“ magasztosították fel. Ébereknek kellene legyünk, hiszen itt többé nem ártatlan elszólásról van szó csupán. Ami Pál korában a megkövezés, a görögöknél a szamárfej keresztre rajzolása, s ami a rómaiaknál az arénabeli népszórakoztató vadállat-marcangolás volt, az ma már a legelmaradottabbnak gondolt világcsücsökben sem képzelhető el. Ma ennek „modernebb“ formái jöttek divatba: a felvilágosodás nevében a kereszténység maradiságának bizonygatása, az emberiesség álarca alatt a kíméletlen kigúnyolása, a tudományosság nevében a kereszténység pellengérre állítása, az emberi jogok védelmének látszata alatt az a szellemi fertőzés, miszerint a vallás már csak a butáknak, az elmaradottaknak, a műveletleneknek való, sőt a vallás az emberiség legnagyobb ellensége! S ne áltasson bennünket az, hogy az utóbbi vádat már a római birodalom keresztényüldöző propagandaszólamai között is előszeretettel buzgón idézték: a keresztények a humánum ellenségei!

4.

Pál nem ellentámadásra fúj riadót! Már csak azért sem, mert nem mondhat ellent önmagának. Ha egyszer azt írta, hogy „ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért!“ (Róm 12,17), akkor ebben a konkrét helyzetben sem cáfolhatja meg azt, amit Jézustól tanult: „...imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátok fiai...“ (Mt 5,44). Így mondta ezt Jézus a hegyi beszédében és ez alól Pál sem tehet kivételt. Neki viszont három érve van, ami nem biztos, hogy nálunk is minden további nélkül helyeslésre talál.

Először is azt jelenti ki, hogy végső soron Isten hozott minket ilyen helyzetbe. Ennek a kijelentésnek éle volt az akkori helyzetben, amikor a görögök sokistenhite szerint az emberek üldözését, szenvedését az istenek tétlenül, sőt gyönyörködve szemlélik. Pál nem csak az Ótestámentum nagy szenvedőjére, Jóbra utalhat, hanem Arra, akit Isten nem kímélt, hanem halálra adott, Jézusra, az ő Urára! Akinek szenvedésében nem gyönyörködött az Isten, de tudott róla. Isten együtt szenved a megtámadottal, sőt együtt örül, ha megszabadíthatja. „Elég neked az én kegyelmem...“ mondta egyszer Pálnak, amikor nagyon elesett volt.

Félre ne értsetek! Számomra nem bagatell az, amit a világ ma tervez és tesz a kereszténységünk ellen, s azt kicsinyíteni sem akarom. De annak tudata, hogy Isten ismeri az övéit, mindenkori helyzetükkel együtt, az már jó néhány kilátástalan helyzeten átsegítette a kereszténységet. Ebben ma sincs jogunk kételkedni! Ellenfeleink és ellenségeink bohóckodást láthatnak a hitünk gyakorlásában, Isten azonban mélyebben lát belénk és végső soron az ő megítélése a lényegesebb!

Másodszor pedig – azért ezt a Tárzusi Pált sem a gólya költötte! Érvei között felhasználja korának kedvelt fegyverét: ki kell mutatni, hogy az ellenfél érvelése téves, hazug és alaptalan. Írásmagyarázók úgy vélik, hogy amikor ilyeneket mond: „mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek...“- akkor itt megcáfolja az ellenfelek érvelését azzal, hogy ez egyszerűen nem igaz. Hadd emlékeztessek csak arra az osztrák filozófusra, aki az előbb említett, beképzelt angol természettudós „istenőrület“ vádjára úgy válaszol, hogy annak tudatlanságát veti a szemére. S azt is határozottan állítja, hogy Dawkins professzor egy, a fantáziájában elképzelt szuperdémon ellen küszködik, akinek a keresztények Istenéhez, Jézus Krisztus szerető Atyjához, semmi néven nevezendő köze nincsen. Nekünk nem kell bohóckodnunk, de ha annak akarnak megbélyegezni bennünket, akkor szabad felülemelkednünk ezen és amennyire lehet, helyére tenni a dolgokat. Nagyon öntudatosan és határozottan. Erre éppen Istenbe vetett bizalmunk kötelez és fel is jogosít.

De a legfőbb érve Pálnak még mindig nem ez! Hanem ez a mondata: „Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk.“ Valljuk meg, hogy első hallásra a mi szemünkben ez nem más, mint meghunyászkodás, tehetetlenségünk és gyávaságunk nyílt bevallása.! Aki a mai, tülekedő társadalomban így viselkedne, az eleve feladná magát! – Ám ne legyenek illúzióink! Pál is legalább ilyen tülekedő, irgalmatlan társadalmakban élt és jól ismerte őket saját tapasztalatból. De tudott arról is, ami a keresztények Jézus szerinti egyetlen ismertetőjele, s amiről ő egyszer így énekelt költői szárnyalással: „A szeretet türelmes, jóságos...mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik.“ (1Kor 13) S hogy ez nem valami passzív ellenállás csupán, azt Pál a Római levelében még így pontosítja is: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem TE győzzed le a rosszat, a jóval.“ (Róm 12,21)

Megmaradásunk attól függ, hogy hiszünk-e ennek megvalósíthatóságában. Ámen


Tovább a következő prédikációhoz
 
Vissza a prédikáció-jegyzékhez
 
Levél a szerzőnek: istvan.gemes kukac freenet.de
 
© Gémes István 2009