Gémes István prédikációi
Jézus 12 példázata
8.

 

A konkoly
(Mt 13,24-30)


Jézusnak ez a példázata legalább annyi rejtélyes ellentmondással van tele mint amennyivel a saját világunk és az életünk is. Valaki jó magot vetett el. De hát ki az, aki otthon raktáron tart konkolymagot, csak azért, hogy azt éjjel idegen vetésbe szórja? És milyen fölöslegesen hangzik a szolgák kérdése: hát nem tiszta magot vetettél el..? – S ugyanilyen meglepő a válasz is: ellenség tette ezt... De hát honnan tudja ezt olyan pontosan a gazda?

Aztán az is köztudott, hogy a konkollyal szennyezett gabonát csak jóval alacsonyabb áron lehet értékesíteni. De akkor viszont mért nem engedi meg a gazda a szolgáinak – mielőtt összekeveredhetne az egymásra igen hasonlító mag – a kettő szétválasztását? Milyen válasz az, hogy nőjjön együtt az aratásig? Hiszen, ha csak akkor választják szét egymástól a búza szalmáját és a konkolygazt, a mag szétválasztása alig is sikerülhet?!

Nem ilyen ellentmondásos a világ, a társadalom, a magunk élete is? Például mennyit köszönhetünk az elmúlt 100 év technológiai fejlődésének! Ki merné ezt tagadni? De ki merné bevallani azt is, hogy fél, vagy legalább is tart attól, amit ez még magával hozhat? – Mennyire megszoktuk, hogy az atomerőt a szolgálatunkba kényszerítettük, – de ugye milyen allergikusan reagálunk minden hírre, amelyik atomerő hűtővize kicsöpögéséről, meghibásodásáról, kiszivárgásról szól, még akkor is, hogy ha ezt gyorsan igyekszünk el is nyomni magunkban és felejteni, ahogy Csernobilt is régen elfelejtettük már. – No és hogy van ez az egyházban? Hála Istennek, az egyház még mindig él. De tényleg minden egyes tagja kizárólag azon az alapon áll és él, amit Jézus úgy fogalmazott meg, hogy az egymás iránti szeretetről fogja megtudni a világ, hogy mi az ő tanítványai vagyunk? Hol vagyunk ettől a nemes ideáltól?

Mindezek után viszont Jézus elbeszélő szándéka felől kell érdeklődnünk: mit akart ezzel a példázattal a lelkünkre kötni?

1.

Először is, meghökkentően realista Jézust ismerhetünk meg, amikor azt mondja, hogy ebben a mi világunkban nincs kert gyom, nincs vetés gaz nélkül. Elvethetjük mi a legtisztább magot, mégis egyszerre csak megjelenik valahol a nem kívánt, szennyező selejt. Van valami nyomasztóan kiábrándító abban, ahogy legjobb elgondolásaink, terveink és elképzeléseink soha nincsenek védve az eltorzítás, a rontás, a beszennyeződés ellen. Csak a jónak, a nemesnek, a szépnek kell ápolás, védelem és gondozás. Mert a gyom, a gonosz, a rossz, a nem-szép magától nő, sőt burjánzik. – Gondoljunk történelmünk sok-sok jó kezdeményezésére, amely a szabadság, a függetlenség, az emberi méltóság kivívását tűzte ki célul és szinte kivétel nélkül gyásszal és vereséggel végződött. Vagy gondoljunk a svéd feltalálóra, Nobel Alfrédra! Vajon föltalálta volna-e a dinamitot, ha előre látta volna a sok halottat, akit az ő találmányának köszönhetően öltek meg száz meg száz háborúban? – Gondolhatunk a zsidóság évezredes, hite szerinti máig nem teljesült várakozására, amely a Messiás eljövetelére irányul. Történelme azt bizonyítja, hogy szinte reszketés fogta el, ha valaki a Messiás igényével lépett fel, mert eddig még mindegyik gyászosan végezte.Valaki, valahol, valahogyan mindig is elgáncsolta. Vagy ott van Jézus nagy munkája. Hát nem azzal az eltökélt szándékkal hirdette meg az Isten országa eljöttét, hogy abban békesség, megértés, szeretet és igazság uralkodik? S mi lett belőle? Hogy igazoljuk a történelem ítélőszéke előtt kényszerkereszteléseinket, boszorkány- és eretneküldözéseinket, kereszteshadjáratainkat, amelyekben valamiképp mindig is Jézusra hivatkoztunk? Ki szórta bele Jézus tiszta vetésébe a gyűlölet és bosszú, a megtorlás és az irgalmatlan pusztítás konkolyát?

Isten veti ma is a jó magot ebben a világban. De valaki más is ugyanezt teszi a rosszal! Ne nevezzük őt rövidzárlatosan ördögnek, mert sem a nevével, sem a személyével ma nem sokat tudunk kezdeni. De annál súlyosabban nehezedik ránk a teher, emberi életünk kettősségének ez a terhe, amikor a nevelésben, emberi kapcsolatainkban, gazdasági és társadalmi kérdéseinkben a legszebb elképzeléseink is zátonyra futnak. Jézus marad realista: egyén, egyház, társadalom mindig is a búza és a konkoly lakóhelye. Nem ringathatjuk magunkat az abszolut tisztaság álmában!

2.

Jézus második üzenete türelemre int bennünket. Mert amikor a legnemesebb elképzeléseink eltorzulását, sőt szertefoszlását látjuk, általában mindig is pánikba esünk. S a pánik egyik legfőbb ellenszerének tartjuk, ha sietve erőszakhoz folyamodunk. Valamit le kell rombolni, valakit le kell győzni, valakit/valamit el kell távolítani az utunkból, valakit meg kell büntetni. Ez pedig mindig is radikális megoldási kisérlet. „Akarod-e, hogy össszeszedjük a konkolyt?“ – kérdezik szolgálatkészen szolgái a példázatbeli gazdát. Megfigyelték, hogy a gazda helyzetismerettel rendelkezik: a palesztinai Hebron környékén a sovány talajban igen gyenge a búza gyökere, de a konkolyé annál erősebb. S mi több: a kettő annyira összefonódik a növéskor, hogy csak erőszakkal lehetne szétválasztani őket. Akkor pedig a gyengébb gyökérzet szenvedne többet. Tépni, szaggatni kellene, s ez bizony rontással jár.

Érdemes arra is gondolni, hogy az emberiség történelme folyamán hányszor és hányan igérték már a tiszta búzatábla kívánatos, tetszetős és csalogató álmát?! Tisztáknak, görögül katharoi-nak, másképpen albigenseknek is nevezték magukat a 12.-13. századi franciaföldi keresztények, akik a középkori, szennyes egyháztól elkülönülve, a gall hegyekbe kívánták levarázsolni az Isten országát a földre. Tisztának, jobbnak, nemesebbnek, hívőbbnek nevezi magát minden meginduló, új vallási csoportosulás, s leválik az általa szennyesnek tartott egyház testéről. – Tisztábbaknak tartjuk mi is magunkat, amikor lenézzük, lesajnáljuk azokat, akik nem vallják a mi nézeteinket. És tiszta, nemzetiségi országért folyik a háború és vérengzés ott, ahol – mai szóval – „ethnikai tisztogatással“ kívánják kiirtani a más nemzetiségűt, ahogy azt a nemrégi balkáni háború vagy a közelkeleti borzalmak máig is a szemünk elé tárják.

Türelem, türelem és még egyszer türelem! – mintha itt is ezt mondaná Jézus. Nem írthatjuk ki a gonoszt személyes erőfeszítésünkkel, egyenes megtorlással. Sem a magunk, sem a társadalom így nem tisztítható ki tökéletesen. Minden fanatikus világjobbító terve eddig még mindig is meghiúsult. Sokáig nem értettem a nagy német tudós, Heisenberg mondatát, de korunk eseményeinek tükrében most már világos az értelme: „Az ember megteheti, amit akar, de nem akarhatja, amit akar!“

Jézus közvetlen körében is volt Júdás, az egyházban máig is együtt élnek mártírok és istentagadók, igazhitűek és téves tanításoknak hódolók. S a társadalomban sincs ez másképpen: mert egymás mellett szorong a közösségért szívesen dolgozó és a parazita, aki csupán a maga hasznát keresi, a jóért küzdeni kész és aki alig lesi, hogy tönkretehessen valamit. Ám aki azt gondolná, hogy Jézus csupán elméleteket hozott a világba, alaposan téved. ő saját példájával támasztotta alá a türelemre való intését. Amikor egy samáriai faluban nem akartak éjszakai szállást adni neki, tanítványainak rögtön elfogyott a türelme és haragjukban legszívesebben tüzet kértek volna a falura. „Nem tudjátok milyen lélek van bennetek?“ – intette le őket a Mester. S hozzátette rögtön, hogy nem pusztítás, hanem mentés végett jött ő ebbe a világba! (Lk 9,51-56) S milyen tapintatosan fűzte hozzá Lukács evangélista, hogy türelmesen elmentek hát szállást keresni egy másik faluba! Ezzel Jézus távolról sem hátrált meg a falusiak szívtelensége elől. De tudomásul vette a való helyzetet.

3.

Azt gondolom, hogyha itt megállunk, igen meggyűlik a bajunk a sok kérdéssel, amely természetszerűen adódik. Joggal kérdezhetné például valaki, hogy Jézusnak ez a megértésre és türelemre intő hozzáállása nem szabadjegy-e a bűnözőknek és nem szájkosár-e a jó, a nemes híveinek? Hagyjuk hát, hogy csak nyugodtan tomboljon közöttünk a gonosz, a rossz, a negatív? Hallgassak, amíg apránként bele nem törődöm, hogy hát bizony ilyen rossz a világ? Keresztény türelemmel ne figyeljek arra, ahogy a szórakoztató ipar megrontja az ifjúságot, az élemiszerhamisítók teszik tönkre az egészségünket, a csak haszonra spekuláló, gátlástalan kapitalizmus eméssze föl a fizetésünket/ nyugdíjunkat? Mégis, nincs határa valahol ennek a jézusi türelemnek is? – Sőt: nem leszek-e bűnös cinkosává a háborúkon és véren is kereső bajkeverőknek, a szántszándékkal megrontóknak, – éppen a türelmes hallgatásommal? Van-e még értelme a jóért való kiállásnak, az egészséges törvényhozásnak és bíráskodásnak, az erkölcsös életvitelnek?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések késztetnek arra, hogy ezt a példázatot ne pusztán önmagában, hanem Jézus igehirdetésének összefüggésében vizsgáljuk meg. Máté evangélista ugyanebben a fejezetben szintén megkisérli a feleletadást a maga gyülekezete számára (13,36-43) – A mi válaszunk kettős lehet.

Az elsőben komolyan vesszük ennek a példázatnak a végét. Jézus osztotta kortársai véleményét ennek a jelenlegi világnak a romlottságáról és arról, hogy szükség van egy újabbra. Ez volt nála az Isten országáról szóló üzenet. Az egyikből a másikba való átmenet küszöbén viszont ott lesz a megmérettetés, az elszámolás, a számonkérés. Bibliai kifejezéssel, az utolsó itélet. A számonkérést Isten maga hajtja végre, azaz ott mindenfajta kisérlet manipulálásra, taktikázásra, csalásra teljesen kizárt és lehetetlen. Ezért bízhatjuk rá magunkat bizalommmal az igaz bíró itéletére. A példázat szavaival: „az aratás idején mondom az aratóknak: szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe és égessétek el. (aztán) takarítsátok csűrömbe a búzát.“ Magyarul: a konkoly tehát végsősoron nem kerülheti el a sorsát, azért a kárért, amit okozott, felelnie kell. Ez a bíró, a gazda, az Isten dolga, ez rá tartozik. Ezért írhatta nyugodt lelkiismerettel Pál veszekedő és elhamarkodott itélkezésre hajlamos gyülekezetének, hogy „egyáltalán ne itéljetek addig, amíg el nem jön az Úr. ő majd megvilágítja a sötétség titkait...“ (1Kor 4,5). Bízzátok rá bizalommal ezt az ügyet! – Mennyire megszívlelendő a mi Reményik Sándorunk bölcs szava: „Nem a mi dolgunk igazságot tenni, a mi dolgunk igazabbá lenni.“

Ezt mondta el Jézus az utolsó itéletről szóló példázataiban is. Igenis, elválasztatnak a juhok és a kecskék, az ajtón kívül rekednek a mennyegzőre nem jól felkészült lányok. De ezt az itélethozatalt Isten tartja fenn magának és nem adja ki nekünk a kezéből. Mert mi nem vagyunk erre illetékesek, ahogy azt a túlbuzgó szolgák gondolták a mi példázatunkban.

A másik magyarázat-kisérlet az kell legyen, hogy Jézusnak e példázata mellé azonnal hozzáolvassuk a Hegyi Beszéd egyik fontos szakaszát. Ez így hangzik: „óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok..., Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.“ (Mt 7,18-20) – Mit jelent ez számunkra? Kettős kötelezettséget. Egyrészt soha nem szabadulhatunk az alól a kötelezettség alól, hogy a világban, de az egyházban is fellépőknél mindig is megkülönböztessük a bárányt és a farkast. Az idézet legelső szava ezt még csak aláhuzza. Nem „óvakodjatok“-ot kellene ott olvasnunk, mert a megfelelő görög ige sokkal mélyebb értelmű: tartsátok szemmel, legyetek éberek, tartsátok nyitva a szemeteket, ez lenne a helyes forditás. Ez a magunk életére nézve ugyanolyan nagy feladatunk, akár a társadalomban is. Nem mehetünk el szótlanul – valami álkeresztény türelemre hivatkozva – a gonosz, a téves, a hazug, a hamis, a félrevezetés mellett, anélkül, hogy azt nevén neveznénk! Az őskereszténység még tudatában volt annak, hogy birtokolja a diakrízis = a megkülönböztetés lelki ajándékát! Mai nyelven: ez a kereszténység egyik főfeladata a világban és nem az, hogy sietve hozzáidomuljon és megszoktassa a világgal a rossszat. Másrészt pedig Jézus itt a Hegyi Beszédben sem a rossz gyümölcsöt termő fa gondozásáról, hanem határozott kivágásáról és elégetéséről beszél. A „megégetés“ ugyan nem máglyák felállítására vonatkozik, de feltétlenül arra, hogy a rossz gyümölcsnek már a megtermését is lehetőleg meg kell akadályozni. Keresztények csak helyeselhetnek és támogathatnak minden intézkedést, amely ezt szolgálja. Mellé kell állnia azoknak, akik az igazságszolgáltatásnak érvényt akarnak szerezni. Mert a keresztény értelemben vett igazságszolgáltatás sem a jog érvényesítéséről, sem a köteles megbocsátó szeretet alkalmazásáról nem mondhat le. Egyszerűen azért nem, mert a bűnösben nemcsak a vétkest, hanem Isten eltévelyedett teremtményét is látja.

Mert mi mindnyájan magunkban hordozzuk a búzát és a konkolyt is. Legyen hozzánk irgalmas az Úristen. Ámen


 


Tovább a következő prédikációhoz
 
Levél a szerzőnek: istvan.gemes kukac freenet.de
 
© Gémes István 2008