Gémes István prédikációi
Jézus 12 példázata
11.

 

A bolond gazdag (Lk 12,16-20)


Nem tudom biztosan, mit szólna Jézus, ha én ezt az ő – az ókorban egyébként széltében-hosszában ismert motívumú példázatát, – átalakítanám a következő módon:

Egy bankárnak kitűnően sikerültek az üzletei. Tőkéje hihetetlen gyorsaságú felhalmozódásának könszönhetően el is határozta, hogy boldog-boldogtalannak felkínálja a pénzét, – jó kamat fejében. Kamatjai majd újra fiadzanak és további busás hasznot hoznak. Időközben vigyázott arra, hogy töménytelen menedzserdíjat fizessen ki saját magának, pénzre váltotta be összes bónuszait, sőt időnként még különböző „végkielégítésekkel“ is gyarapította egyre duzzadó vagyonát.. Szorgalmasan spekulált telkekkel, házakkal, trösztökbe szállt be, labdarugó egyesületeket vásárolt meg, vállalkozások függtek a kegyeitől, hiszen legtöbbje – már csak sok pénzére való tekintettel is! – kénytelen volt őt beválasztani felügyelő tanácsába. Viszonzásul ő is beszervezte a hivatalos szervek legbefolyásosabb embereit, nehogy esetleges vizsgálatoknál túl pontosan nézzenek utána az ügyleteinek. Impériuma nőttön-nőtt, s felépített határait ismételten kénytelen volt lebontani, hogy még jobban tágíthassa őket a következő ügyletekkel. Személyesen, maga dúskált a javakban, s hol a núbiai sivatagba repült saját gépén szabadságra, hol meg az űrbe repítette magát kibérelt rakétával.

Egyszer azonban – derült égből a villámcsapás! – rájött arra, hogy határt nem ismerő kapzsiságában mégis elkalkulálta magát. Nem volt kihez fordulnia – ehez különben sem szokott hozzá! –, mert egykori „barátai“ hirtelen hallani sem akartak róla. Támadón kapkodva fenyegette hát meg az államot, hogy ha nem segít neki, alkalmazottakat tesz ki az utcára, kivonja tőkéjét a piacról, a tőzsdét teszi tönkre és országos munkanélküliséget idéz elő. Az egykor tőle is függő és megfélemlített államapparátus egyszerre ugrott: elbocsátással fenyegetett meg néhány „bűnbaknak“ kikiáltottat, de – erre vonatkozó törvény híján! – azokat tulajdonképpen nem is vonhatta büntetőjogi felelősségre! Ott voltak viszont a kisemberek, akik évtizedeken át bizalommal bízták rá megtakarított pénzüket és tették vele gazdaggá a bankárt, s akikről ő már régesrég elfeledkezett. Ezeknek az adóiból – megkérdezésük nélkül! – gondolta menteni azt most az állam, aki éppen tönkretenni készült őket! Természetesen a gazdag megúszta a válságot ép bőrrel. Sem Istent, sem embert nem ismert, de magára is maradt. S kérdés, hogy egyáltalán képes lenne-e annak meghallására, hogy „Bolond, még ma éjjel elkérik a lelkedet!?“ Hát nem minden gazdag menedzser álma, hogy jóléte és gazdagsága teljében múljék ki ebből a világból? Hadd örököljenek fiai, unokái, s azok unokái is, időtlen időkig. Elégedetten.

Kedves Gyülekezet, lehet, hogy Jézus tényleg tiltakozna ilyen plagizálásom ellen. Pedig én csak azt akartam éppen bemutatni, hogy kétezer évvel ezelőtt elmondott példázata egyszerre milyen időszerűvé válhat a spekulánsok okozta, világméretű gazdasági káoszunkban. S már csak ezért is gondolom, hogy érdemes egy kicsit közelebbről is megismerkednünk azzal, amit Jézus vele nekünk ma üzen. Hátha a görbe tükörben felismerjük saját botlásainkat és melléfogásainkat is.

1.

Gyorsan előre bocsátom: végzetes lenne, ha a „Schaffe, spare, Häusle baue“ sváb közmondás világában félreértenénk Jézus példázatát. Nem az a baj, hogy ez az ember ügyesen végezte a munkáját. Elvégre nem lopással szerezte a vagyonát, jól üzemelt, bőségesen termelt, termését gondosan akarta megőrízni, nehogy csak egy szem gabonája is kárba vesszen. – Hát nem az most a gondunk, hogy nemzedékek nőnek föl, akiket elfelejtettünk megtanítani az anyagiak normális úton való megszerzésére, a megszerzettel való helyes és felelősségteljes gazdálkodásra és adandó alkalommal az egészséges szétosztására is? Mert ha fiaink ölébe hullatunk automatikusan mindent, ha arra neveljük őket, hogy a kereskedelmi propaganda virtuális illúziói szerint szórják el, amijük van vagy esetleg nincs is, ha elhallgatjuk előttük a jézusi bölcsességet, amely szerint „jobb adni, mint kapni“, – akkor ne csodálkozzunk, ha még egyházaink is kénytelenek adósságkezelő-tanácsadó irodákat működtetni, hogy totálisan eladósodottakat próbáljanak kihúzni a csávából!

Nem, Jézusnak egy szava sincs a dolgozó, gyűjtögető, gondos tevékenység ellen. Helyes volt, hogy ez az ember dolgozott, gyarapított és mindenek megőrzését is felelősségteljesen vállalta. Bár csak sokan tanulnánk tőle, egy olyan világban, amelyben már a csecsemőink nevelését is az állam nyakába akarjuk varrni, s a társadalomtól teljes egzisztencia-biztosítást várunk el és, ha egyszer magatehetetlenek leszünk, akkor vállalja minden ingadozás nélkül a gondozásunkat, még ha parkinzonosok vagy dementiások lettünk is. Hiszen már úgyse a saját világunkat éljük, hanem azt, amit a globalitás konyháján főztek számunkra. Milyen időszerű Illyés Gyula, 1956-ban elhíresült verse (Egy mondat a zsarnokságról) a mai kapitalizmusban is: „...eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe/ néznél, de csak azt látod, amit ő eléd varázsolt.“

Ha tehát van Jézusnak a mának szóló üzenete ezzel a példázattal, akkor elsőként ez az: ne engedjétek magatokat járomba fogni! Igenis van és kell hogy maradjon is becsülete az idők végezetéig annak, amit én képzeltem el, amit magam hajtottam végre, s hogy nem már előre megrágottat kérek táplálékul, hanem azt, amit a magam tehetségével és munkájával szereztem meg. Hajlandók vagyunk ezt a meggyőződést minden ellenpropagandával szemben határozottan képviselni? És készek vagyunk-e ezt gyermekeinknek nem csak prédikálni, hanem saját életvitelünkkel előttük meg is élni?

2.

Szorgalmas, törekvő, gondosan megőrző gazdagunk számításaiba azonban hiba csúszott be, s ez bizony szarvashiba! A példázatban ugyan nyoma sincs annak, hogy családja, gyermekei, házastársa, házanépe lenne. Én bontom le magtáraimat, én építek újakat, én takarítom oda be az én termésemet, én mondom magamnak: sok javad van, pihenj, egyél, igyál, szórakozz! Mondjam azt, hogy egocentrikus, önző emberrel van itt dolgunk? Ha modernkedni akarnék, legszívesebben úgy fogalmaznék, hogy a vagyonnak, a gyűjtésnek csak akkor van értelme, ha annak szociális vonzását nem felejtjük el. Ami Széchenyit, Robert Boscht vagy Alfred Nobelt összeköti, az ennek komolyan vétele: nagy vagyonából alapította az első a Magyar Tudományos Akadémiát. A második kórházakat épített és egyéb népjóléti intézményekre költött és költ ma is, s a harmadiknak – egyébként veszélyes – találmánya hozamával, 31 millió svéd korona kamataival ajándékozza meg 1901 óta azokat, akik az emberi tudást a köz javára bocsátják, vagy a népek közötti megértést mozdítják elő.

Micsoda nyomorult figurává lesz ilyen illusztris társaságban példázatunk felfújt gazdagja! Se fia, se borja, se Istene, se embertársa nem látja hasznát millióinak. A régi gazdagok legtöbbje még tudta, hogy a vagyon kötelez. Sőt az akkori idők emberei hittek is annak az ótestámentumi kijelentésnek, hogy nem az a gazdag, akinek van, hanem az, aki kész a meglevője szétosztására is!

Gazdagunk végül is hol követett el hibát? Hadd mondjam így: a produkció kapitalizációba ment át nála, s a busás profit logikája arra csábította, hogy kizárólag a maga élvezkedésére gondoljon. Hogy is szólt az antik világ elhíresült vicce? Hol kell a zsugori kapzsiság legfelső csúcsáról beszélnünk? – kérdezi a vicc. S a felelet: az a zsugori kapzsiság csúcsa, amikor valaki végrendeletet készít és egyedüli örökösének – saját magát teszi meg. Az ilyen ember nem csupán hedonista, azaz, akinek a saját fényűzése az egyetlen gondja, hanem, a modern lélektan nyelvén: nárcista is, azaz, aki tulajdonképpen nem is a vagyonába, hanem kizárólag saját magába szerelmesedett bele. Nincs érzéke többé az emberiességhez, légüres térben fuldoklik, hiszen se Istene, se embere. Kínjában önmagával folytat monológot, de ott is önmaga a legfontosabb!

Minden vagyon elkötelezettséggel jár, a legkisebb is! Különben nincs önmagában semmi értéke. De vajon gondol-e erre a nemrég csaknem megbukott állami bank lebukott és bűnbakként menesztett menedzsere, aki tízmilliókat kap végkielégítés címén – büntetésként –, és 52 évesen, élete végéig havi nyugdíja csupán 14.600,00 euró lesz?!

3.

A példázat tanulmányozása közben még egy további hiánycikkre lettem figyelmes: szó sincs benne a bő termésre való rácsodálkozásról, vagy köszönetmondásról, háláról. Legfeljebb a saját ügyességére csodálkozik rá, köszönetet is csak a saját egója érdemel és végülis hálát azért csak nem mondhat önmagának?! Pedig kézenfekvő lett volna, ha a bőséges termés betakaritása után elmegy a májusban ünnepelt savnot-ra, a zsidók aratási hálaadó ünnepére. Vagy legalább is az új magtára felszentelését is elvégeztethette volna egy rabbi közreműködésével. De talán éppen azért nem tette egyiket sem, mert akkor valamit mégis illett volna adományoznia az Istennek, egy picurka kis töredékét hatalmas vagyonának? S akkor talán be kellett volna mégis vallania, hogy a nagyon bő termés nem is az ő érdeme. Mert ajándék az. A Mindenhatóé.

Hihetetlen finomsággal szövi itt be Jézus a példázatba a gondunkat viselő, jó Istenről szóló tanítását. De teszi ezt furcsa módon, nem valami katekizmus paragrafusával. Mivel ugyanis gazdagunk megtakarította magának a hálaadás elvégzését, s valószínűleg bő terméséből nem is adta le Istennek a minden zsidóra kötelezően kirótt tizedet sem, ezzel is jelezve, hogy bő termése és az Isten között ő semmi kapcsolatot nem lát. Míg kortársai nagy felvonulásokkal és vallásos ceremóniákkal udvaroltak jó adományaiért az Istennek, addig gazdagunk legfeljebb a gazdasági élet öntörvényűségét látta igazoltnak sikerével.

A gazdasági élet mechanizmusának semmi köze a valláshoz, se az Istenhez! – halljuk ezt únos-untalan közgazdászaink szájából, fáradhatatlanul, ma is. Állítólag 5-6 éve tudták bennfentesek, hogy a ma kitört összeomlás elkerülhetetlen. Sőt az amerikai titkosszolgálat már egy évtizeddel ezelőtt figyelmeztette volna – eredménytelenül – a kormányát. Ami tehát nem jelent kevesebbet, mint hogy legalább 5-6 éve csüngtek beavatottak az istentelen mammonimádat emlőjén. És közben kínosan vigyáztak arra, nehogy a gazdasági öntörvényűség állítólagos függetlensége Istentől, és embermegvető galádsága kiderüljön. És húzták szorgalmasan egyre emelkedő „dotációikat“...

Gazdagunk is kínosan ügyelt arra, nehogy Isten és a vagyon kapcsolata valahogy napvilágra kerüljön. S az elbeszélő Jézus drasztikusan emlékezteti őt vétkes mulasztására. Ha ő nem szólította meg hálájával az Istent, akkor most mégis kénytelen lesz beszélni vele. Illetve meghallani határozott döntését: „Bolond, még az éjjel elkérik a lelkedet, s kié lesz akkor mindaz, amit fölhalmoztál?“ S ez a biblai szóhasználat szerint azt jelenti, hogy én, az Isten kérem el a lelkedet. Én, akivel te nem akartál szóba állni! Elvétetted az életedet. Mert, ha csak egyszer is komolyan vetted volna, akkor Fiam szavát is megszívlelted volna: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van és oszd szét a szegények között.“ (Mk 10,21) – Ennek engedelmeskedett Wald Péter előreformátor, a lyoni piacon szétszórva minden kincsét. És Assziszi Szent Ferenc, amikor lemondott jogos, apai örökségéről. És minden mai, jó szívvel segítő, akit megindít mások nyomora és elesettsége.

A magam részéről nem gondolom, hogy Jézus itt a hirtelen bekövetkező halállal, mint valami mumussal akarna riogatni bennünket. S ezt a példázat bevezetésével szeretném igazolni: Ott két testvér ment Jézushoz, hogy tegyen köztük igazat vagyonuk dolgában. Erélyesen visszautasította a kérelmet, s ezt így indokolta meg: „Vigyázzatok, őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert, ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.“ S ennek illusztrálására mondta el a bolond gazdag példázatát.

*

Elnézésteket kérem, ha ennek az igehirdetésnek semmi vonatkozása nem volt mai októberi, nemzeti ünnepünkhoz. Mivel azonban hallottam, hogy a most következő ünnepi műsor a szabadság fogalmát járja körül, azért gondoltam, hogy érdemes emlékeztetni arra, hogy milyen nehéz megőrízni szabadságunkat, ha pénzről, vagyonról van szó. S ha Jézus attól óv, hogy a pénz rabjai legyünk, illetve a vagyon helyes értékbesorolására int, akkor nem veszíthetjük el a fejünket a most ránktört káoszban sem. Mert szabadok vagyunk! Isten gyermekei szabadságát élvezzük. Ezért adunk ma is hálát neki. Ámen


 


Tovább a következő prédikációhoz
 
Levél a szerzőnek: istvan.gemes kukac freenet.de
 
© Gémes István 2008