KÉMELMhonlap
Conference of Hungarian Lutheran Church Workers Abroad
Arbeitsgemeinschaft der ungarischen evang.-luth. Seelsorger im Ausland

*
Sorozat: Párbeszéd a "Diakóniai Teológiával"

 

III.
Terray László:
"EGYHÁZ A SZOCIALIZMUSBAN" [ * ]
1. ÁLLAM ÉS EGYHÁZ A MAI MAGYARORSZÁGON

 
Ex: KOINONIA, 28.szám / 1983 december
Magyar evangélikus teológiai folyóirat, szerkeszti: VAJTA VILMOS

 

Öt-hat évvel ezelőtt történhetett. Az egyik budapesti evangélikus templomban a lelkész épen befejezte a vasárnap délelötti istentiszteletet. Egy idegen kopogtatott a sekrestye ajtaján, angolul beszélt. Félrevonta a lelkészt s a kabátja zsebéből egy fekete könyvet vett elő. "Látott már ilyet, lelkész úr?" - kérdezte suttogva, hogy a többi jelenlevők ne hallják mit mond. A kezében -egy magyar Bibliát tartott.

A lelkész ingerült és bosszús lett, joggal. Ellentétben több más keleteurópai országgal ugyanis, Magyarországon lehet Bibliát kapni.Egy közös protestáns fordítás öt évvel ezelőtt készült el, s az kaphatö a lelkészi hivatalokban s egy "protestáns könyvkereskedésben" Budapest központjában. A példányszám ugyan korlátolt, s nem lehet tudni, mikor jön a következő kiadás. Ára pedig kétnapi keresetnek felel meg, 180 forint. De lehet kapni Bibliát.

Ez nem az egyetlen pozitív vonás a magyarországi evangélikus egy-ház helyzetében. Hadd említsük meg,

- hogy az istentiszteletek látogatottsága sok helyütt igen jó,

- hogy az új bibliafordításon kívül az elmúlt télen új énekeskönyvet is kapott az evangélikus egyház,

- hogy jelenik meg egyházi irodalom, többek között megjelent egy kommentársorozat a Biblia könyveihez,

- hogy az evangélikus egyháznak 18 diakóniai intézménye van,

- hogy az egyház aktívan vesz részt a nemzetközi egyházi élet-ben: az Európai Egyházak Konferenciájának (KEK ) magyar tanulmányi igazgatója volt 1975-től 1979-ig, az Evangélikus Világszövetség végrehajtó bizottságának tagja egy magyar püspök, Káldy Zoltán, s a világszövetség genfi tisztviselői között van egy magyar lelkész, három évre szóló szerző-déssel, - s ami még jelentősebb:

- hogy az Evangélikus Világszövetség 1984-ben Budapesten tartja nagygyűlését, s erre már javában folynak az előkészületek.

A többi magyarországi egyházak életében is vannak hasonló pozitív jelenségek. Az evangélikusok az ország lakosságának csak 5 %-át teszik ki, míg a református egyház 20 %-ot foglal magában, a római katolikus pedig jó 65 %-ot. Ezek az adatok egy régi számítási módon alapulnak, hiszen a Magyar Népköztársaságban nincs hivatalos egyházi statisztika.

2.
Ami a református egyházat illeti, ez az egyház néhány évvel ezelött "Schweitzer Albert Otthon" néven nagy diakóniai intézményt épített és vett használatba Budapesten. Egyik püspökük, Tóth Károly, elnöke az úgynevezett Keresztyén Békekonferenciának.

A római katolikus egyház is pozitív fejlődésről számolhat be.

1975 januárjában, a magyar állammal való tárgyalások eredeményeképen, öt új püspököt nevezett ki a Vatikán, s ezt a számot 1982 júniusában még hárommal egészítette ki. A 13 katolikus püspöki szék némelyike ekkor már évtizedek óta betöltetlen volt. Lázár György miniszterelnök, sőt a kommunista párt főtitkára, Kádár János is járt hivatalos látogatáson a Vatikánban. S miután a római katolikus egyház Magyaroszágon 28 éven át fő nélkül volt, 1976-ban kinevezte a pápa Lékai Lászlót esztergomi érsekké és Magyarország prímásává, - szintén a magyar állammal való tárgyalások alapján.

Állami részről is meg vannak elégedve azzal, hogy "pozitív irányban fejlődik a magyar egyházaknak a szocialista államhoz való viszonya" - amint az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre, szokta mondani. A magyar kommunista párt központi bizottságának egy 1979 márciusában közzétett nyilatkozata szerint "a kiegyensúlyozott belpolitikai helyzet egyik legfontosabb tényezője az állam és az egyház közötti rendezett viszony".

Ez meglehetősen egyedülállő az úgynevezett "keleti blokkban". Magyarország itt mintát fejlesztett ki, melyért irígylik a többi keleteurópai országok.

A második világháború utáni első szabad választások alkalmával Magyarországon a kommunista párt körülbelül ugyanolyan százalékát kapta a szavazatoknak, mint Dániában: 17 %-ot (Dániában 16-ot). De a szovjet megszálló csapatokra támaszkodva a párt hamarosan átvette a három legfontosabb miniszteri tárcát, köztük a belügyminiszterit is. Ez alá tartozott a rendőrség valamint egy újonnan szervezett politikai rendőrség, mely utóbbi, a megszálló hatalommal együttmüködve, az ország tényleges végrehajtó hatalma lett.

A szövjet csapatok az 1947-ben megkötött békeszerződés után is ott maradtak az országban, - forma szerint azért, hogy biztosítsák az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok számára az átvonulást. Ausztria csak 1955-ben kapta meg Staatsvertrag-ját. Közben létrejött a varsói szerződés, melynek alapján szovjet csapatok állomásozhatnak valamennyi országban a keleti blokkban. A szovjet csapatok ideiglenes ottléte tehát immár 36 éve tart.

Mikor a kommunista párt 1948 májusában puccs-szerüen formailag is átvette a hatalmat, Magyarország világos sztalinista típusú szocializmust kapott, az ismert (és hírhedt) Rákosi Mátyas vezetése alatt, aki azon kívül hogy pártvezér volt, egy sereg más vezető állást is betöltött. Hogy az ezután következő nyolc év nagyon kemény terroruralmat képviselt, azt még a Nagy Szovjet Enciklopédia legutóbbi kiadásai is elismerik. Erről a korszakról csak az utóbbi években kezdődött kialakulni egy átfogó kép, miután történelmi és memoár-irodalom most már nyugati nyelveken is hozzáférhetővé lett.

Ignotus Pál újságíró a második világháború alatt menekült volt Londonban s 1945-ben abban a reményben tért vissza Magyarországra, hogy ott résztvehet egy demokrácia felépitésében. Hamarosan letartóztatták és börtön-büntetésre ítélték, csak az 1956-os felkelés alatt szabadult ki s jutott ki ismét Londonba. "Hungary" c. könyve (1972) alighanem a legátfogóbb és legjózanabb képet adja az utóbbi évtizedek gazdasági, kulturális és politikai viszonyairól.

Kopácsi Sándor meggyőződéses kommunista volt, s a sztalinista időkben budapesti rendőrfőnökségig vitte. Miután az 1956-os felkelés alatt csapatait a felkelők mellé vezényelte, az orosz beavatkozás után börtönbe került Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt. Mikor utóbb kijutott Nyugatra, emlékiratait előbb franciául (Au nom de la classe ourvriere 1979), majd németül is megjelentette (Die ungarische Tragödie, Stuttgart 1979).

Hogy egy ilyen terrorrendszerben milyen pszichológiai jelenségek lépnek fel, azt legjobban Konrád György "A cinkos" (Der Komplize, Suhrkanp, 1980) c. regényében lehet tanulmányozni. Konrád több könyvet adott ki, az 1970- es években mint szociológus működött, 1979-ben került Nyugat-Németországba.

Az 1956 október 23-i felkelés és a november 4-i szovjet beavatkozás körüli eseményekből lépett aztán elő Kádár János, s átment a legkülönösebb metamorfózison, melyben valamely modern államférfinak része volt: gyulölt hazaárulóból az ország atyja lett. A sztalinizmus lassan enyhe keleteurópai szocializmussá alakult át, melyben még gazdasági kísérletezésnek is helye volt. A 70-es években piacgazdaságnak is hely jutott (hivatalos magyar neve "új gazdasági mekanizmus"), magánkezdeményezéssel és jó eredményekkel. Lengyelországgal és Romániával ellentétben Magyaroszágon nincsenek ellátási problémák. Most a valuta konvertibilitásával foglalkoznak, létrejött egy bank, melyben a nemzetközi pénzvilág érdekei is képviselve vannak, a határok aránylag nyitottak: többek között Ausztria és Finnország felé vízummentesség van, - bár ez meglehetősen egyoldalú, mert magyar állampolgároknak továbbra is vannak bizonyos nehézségei, ha külföldi utazáshoz útlevelet akarnak szerezni.

Míg a kommunista párt egyre inkább megerősítette poziciőit közvetlenül a második világháború után, az egyházak egyre erősebb nyomás alá kerültek. A hatalom birtokosai azt követelték, hogy az egyházak hajtsanak végre lényeges személyi változásokat s teljes szívvel támogassák az új magyar államot.

Az evangélikus egyházra vonatkozólag ez a feszültség a magániskolák elkobzásának kérdésében kulminált. Abban az időben Magyarországon az iskolak 70 %-a egyházi iskola volt. S az egyházak közott az evangélikus volt az, amely hagyományosan igen nagy súlyt fektetett egy jó iskolai rendszer fenntartására.

Nagy feltűnést keltett, mikor Ordass Lajos evangélikus püspököt 1948 őszén letartóztatták és két évi fegyházra ítélték. A vád ellene az volt, hogy szándékosan elmulasztotta bejelenteni az evangélikus egyház "külföldi követeléseit". Külföldi testvéregyházak anyagi segítséget helyeztek kilátásba az egyházi újjáépítés támogatására. De nyílvánvaló volt, hogy félreállításával az iskolák ügyét szándékoztak megoldani a hatalom birtokosai.

Ordass Lajos 1901-ben született, s azon evangélikus lelkészek egyike volt, akik a két háború közötti időben s a második világháború alatt erőteljesen ellenálltak annak a nyomásnak, melyet szélsőséges nacionalista és nemzeti szocialista részről gyakoroltak az egyházra. Segítőakciókban való részvételével az üldözött zsidókkal való szolidaritását is megmutatta. Négy jelölt közűl választották nagy többséggel 1945 őszén az evangélikus egyház legnagyobb egyházkerületének püspökévé, s fáradhatatlan erővel látott neki az egyházi újjáépítésnek.

1947-ben az Evangélikus Világszövetség alelnöke lett e szervezet alakuló gyűlésén a svédországi Lundban. Nyugat-Európaban és az Egyesült Államokban tett látogatásai során nemzetközileg ismertté vált a neve, s tudták róla, azt az álláspontot képviseli, hogy az egyház ne engedje önként át iskoláit az államnak, ellenben őrizze meg identitását és integritását a megváltozott politikai viszonyok között is.

Ebben az időben senki nem érezhette magát biztonságban Magyarországon. Egy parlamenti képviselőt, akit a kommunista párt félre kívánt tólni, nyilt utcán tartóztatott le a szovjet katonai rendőrség, s hat évbe telt amíg hallottak felőle. A hírhedt Rajk-per néhány hónappal Ordass letartóztatása után következett. Ebben az időben állították bíróság elé és ítélték életfogytiglani fegyházra a római katolikus egyház magyarországi fejét, Mindszenty hercegprímást is. Magyarország régi alkotmánya szerint fontos közéleti poziciót töltött be. Mikor még őt is le lehetett tartőztatni és elítélni, mindenkinek meg kellett értenie, hogy ebben az országban már "bármi" megtörténhetik.

Az állandó terrornak ebben az atmoszférájában tette meg az evangélikus egyház 1950 áprilisában azt a lépést, hogy Ordass Lajost megfosztotta püspöki tisztétől. Ezt az ítéletet az egyház saját külön-bírósága hozta, s Ordass után Dezséry László egyetemi lelkész lett püspök.

Ordass teljes rehabilitációt nyert, mind állami mind egyházi rész-ről 1956 őszén, a magyarországi felkelés előtt. De közben már sok minden történt a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Ezek közűl az első és legfontosabb az az Egyezmény volt, melyet az egyház új vezetősége kötött az állam képviselőivel 1948 decemberében.

Mind egyházi mind állami részről ismételten hangsúlyozták az évek során, milyen fontos ez a megállapodás, s hogy milyen fontos volt, hogy ezt 1948-ban kötötték. Itt tehát egy olyan okmányról van szó, melynek alapvető jelentősége van az egyház és az állam közötti viszonyban.

Az Egyezmény első pontja kimondja, hogy egy állandó közös bizottság fog előkészíteni esetleges új "vallásügyi törvényeket". Az egyház saját maga fogja végrehajtani "az új országos vallásügyi törvényeknek megfelelő módosításokat az egyházi törvényeken". A vallásgyakorlat teljes szabadságát a magyar köztársaság kormánya "minden lehetséges és szükséges eszközzel biztosítja" (2. pont). - Az állam az egyházi élet szabad működése körébe tartozónak tekinti az istentiszteletek tartását "templomban, más erre alkalmas középületben, családi otthonokban és szabad téren", továbbá bibliaórák tartását, "az egyházi lapokban és önálló sajtótermékekben folytatott missziót; a Biblia- és iratterjesztést; gyülekezeti és országos egyházi konferenciák, evangelizáló összejövetelek tartását, a kötelező iskolai vallás-oktatást és a szeretetmunka végzését" - s az egyház díjmentesen használhatja az állami iskolák tantermeit tevékenységei céljára (3. pont). - Az Egyezmény tiszteletben tartja az egyháznak azt a kötelezettségét, hogy híveit jó cselekedetekre buzdítsa, különösen is "a szegények, elhagyottak, árvák és aggok gondozására", s e célból az állam biztosítja "szeretetintézmények fenntartásának, fejlesztésének és szeretetadományok gyüjtésének jogát" (4. pont). -

Az Egyezmény 5. pontja államsegély folyósításáról szól. Az egyházi földtulajdont már korábban kisjátította az állam, most az iskolák ellenszolgáltatás nélküli átvétele következett. Ellenszolgáltatás képen az állam 20 éven át hozzájárulást ad a lelkészi fizetésekhez és más egyházi kiadásokhoz. Ez a hozzajárulás minden ötödik évben 25 %-kal csökken és 1968-ban megszünik. - A 6. pontban az egyház tudomásul veszi az iskolák államosítását (melyet különben a parlament félévvel előbb törvény formájában végrehajtott), de ezen pont szerint továbbra is egyházi iskola marad a Fasori gimnázium és a Deák-téri leánygimnázium, s változatlan marad a soproni teológiai fakultás jogviszonya. - Az Egyezmény 7. pontja alapján az egyház gondoskodik arról, hogy liturgiájában helye legyen az államért és annak vezetőiért való könyörgésnek.

Az Egyezmény 30 éves jubileumát országszerte megünnepelte a Magyarországi Evangélikus Egyház 1978-ban, egyházegyetemi szinten épúgy mint a gyülekezetekben. Annál különösebb, hogy 1948 óta az Egyezmény szövegét úgyszólván soha nem idézte vagy tette közzé az egyházi sajtó. Lehet, hogy ez azért van, mert az Egyezmény legtöbb pontja vagy soha nem lépett érvény be, vagy elvesztette aktualitását.

Az első pont szerint felállítandó állandó közös bizottság soha nem jött létre. Minden későbbi törvényhozást - s ezek közul, mint látni fogjuk, több törvény igen komoly következményekkel járt az egy-ház belső életére, - az egyházak meghallgatása nélkül készített elő és hajtott végre az államhatalom.

Nem került arra sem sor, hogy közelebbről meghatározták volna, mi értendő "a vallásgyakorlat teljes szabadságán". Hogy a vallásszabadságot Kelet-Európában egészen máskép értelmezik, mint a világ többi részében, az nyílvánvaló. Az is világos, hogy maga az állam-hatalom bármilyen eszközt felhasználhat arra, hogy saját ideológiai propagandáját kifejtse.

Ami az egyházi sajtót és irodalmat illeti (3. pont), ez egy kelet-európai országban termeszetesen papír- és nyomtatási engedélytől függ. Mikor az Egyezményt aláírták, az evangélikus egyháznak egy egész sor lapja és folyóirata volt, de a rákövetkező években mindezek megszűntek. Ma az evangélikus egyháznak egy egyházi lapja van, az Evangélikus Élet, mely hetenkint 6 oldalon 10.000 példányban jelenik meg. "Gyülekezeti lap" vagy "missziói lap" Magyarországon ismeretlen fogalom. Van azonban egy havi folyóirat lelkészek számára (Lalkipásztor), s három évvel ezelőtt új folyóiratot indított az evangélikus egyház (Diakónia címmel), ez évi két számában kulturális ás társadalmi kérdésekkel is foglalkozik. De az egyházi lapok korábbi gazdag spektruma nem létezik többé.

A kötelező hitoktatást az Egyezmény 3. pontja biztosította. Ezt azonban már jó félévvel az Egyezmény aláírása után megszüntette egy 1949 szeptember 6-i keltezésű törvény. De a fakultatív hitoktatás elé is válogatott akadályok gördültek. Manapság nyíltan bevallja az egyházi vezetőség is, hogy a 2 millió lakosú Budapesten évek óta nem volt hitoktatás (eltekintve a konfirmációi oktatástól, mely továbbra is aránylag széles látogatottságnak örvend). Egy evangélikus egyházi vezető egy német folyóiratban nyíltan bevallotta, hogy az 1949-től 1956-ig terjedő időben "a hitoktatás, az ifjúsági munka, a diakónia és az evangelizáció teljesen parlagon hevert".

Az egyház diakőniai szolgálatára nézve megállapította az Egyezmény, hogy az egyház a szegények, árvák, elhagyottak és aggok gondozására szeretetintézményeket tarthat fenn (4. pont). De három évre rá, 1951 november 30-i hatállyal, a három evangélikus diakonissza anyaházat feloszlatta az államhatalom, s intézményeik legnagyobb részét elkobozta. Igaz, ma is van az egyháznak 18 diakóniai intézménye. Ezekben szellemi fogyatékosokat és egyházi nyugdíjasokat gondoznak, - egyébként csodálatraméltó hűséggel és odaadással.

 

A soproni evangélikus teológiai fakultás 1922 óta a pécsi egyetem része volt. Az 1930-as években egy-egy évfolyamnak 20-30 hallgatója volt, s atanárok legnagyobb része magas színvonalú képesítéssel rendelkezett. Az Egyezmény szerint a fakultás státusa változatlan kellett maradjon. Már 1950 nyarán leválasztották a fakultást az egyetemről, s utána vándoréletet élt. Először Sopronból Budapestre költöztették, majd a fővároson belül kétszer kellett helyet változtatnia, míg mai helyére került 1974-ben. Egy evangélikus öregotthont meg kellett szüntetni, hogy helye legyen a fakultásnak (mai nevén akadémiának), míg az addigi helyiségekbe az Állami Egyházügyi Hivatal költözött be. A hallgatók száma most (mind az öt évfolyamban együtt) 30 és 40 között van, s több tanárnak nincs tudományos képesítése.

Az Egyezmény legfontosabb pontja kétségtelenül az államsegélyre vonatkozó rendelkezés volt. Ennek 1968-ban meg kellett volna szűnnie. De eddig, minden évben új kérvényre, mindig meghosszabbította az állam a megállapodást. Az evangélikus egyháznak ez évi 7 millió forint segélyt jelent. A teologiai tanárok egész fizetését az állam adja, a lelkészek pedig havonkinti segélyt kapnak. Ennek összege 500 és 700 forint között van, az összeget minden egyes lelkész számára az egyházvezetőség szabja meg. Ez a segélyrendszer igen erős befolyást biztosít az állam számára.

Az Egyezmény 1. pontja értelmében az evangélikus egyháznak saját magának kellett módosítania torvényeit úgy, hogy azok az új vallásügyi törvényeknek megfeleljenek. Ez két "törvényhozó zsinaton" történt, 1952/53-ban és 1966-ban. Ezeket a törvényeket, az 1948 évi Egyezmény 3. pontjának megfelelően, az államfő hagyta jóvá.

A magyarországi evangélikus egyházban hagyományosan nagy súly volt a gyülekezetek és presbitériumok önálló és aktív szerepén. Az egyházi tanácsokban mindig kettős elnökség volt, mind gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi és egyházegyetemi összefüggés-ben: egy lelkész és egy gyülekezetileg választott laikus (felügyelő) osztozkodott az elnöki tisztben. A gyülekezetek maguk választottak lelkészüket, s egy gyülekezeti lelkészt csak egyházi törvénykezési eljárás alapján lehetett eltávolítani, s ennek szigorúan meghatározott szabályai voltak.

Az új egyházi törvények teljes törést jelentenek e hagyományok tekintetében. A közgyűlésekkel szemben most a presbitériumok nagyobb és fontosabb hatáskört kaptak (ezeket könnyebb ellenőrizni), ugyanakkor a püspök nagyobb hatáskört kapott, a presbitériumok róvására. Az egyház legfelsőbb szervei most nagyobb és nagyobb időközben tartják üléseiket. Tulajdonképen sok a hasonlóság ezek és a keleteurópai parlamentek között. Ez utóbbiak jelentések és prognózisok meghallgatására ülnek össze, melyeket egészen más szervek dolgoztak ki számukra. Vita az egyházi közgyűléseken épúgy nem fordul elő, mint az egyházi sajtóban. A püspök hatásköre most azt is magában foglalja, hogy bizonyos esetekben lelkészeket távolítson el vagy nevezzen ki.

Az állam részéről igen fontos "törvényerejű rendelet" jelent meg 1957 márciusában. Ennek alapján magasabb egyházi állásokat csak úgy lehet betölteni, ha az illetékes személyeket előzőleg jóváhagyta az állam.

Ez többek között azt jelenti, hogy ha teológiai tanári vagy püspöki állás vagy egyetemes felügyelői vagy egyházkerületi felügyelői tiszt ürül meg, akkor az államhatalom határozza meg, kit lehet a megürült állásra vagy tisztségre jelölni. Ennek alapján aztán az a gyakorlat alakult ki, hogy csak egy jelölt van, s ezt az egy jelöltet megválasztják. Az evangélikus egyház valamennyi jelenlegi vezetője így került állásába vagy tisztségébe. A választás eredményét közli a Hivatalos Közlöny, miután azt jőváhagyta az ország legfelső hatósága, az Elnöki Tanács.

Ez a "törvényerejű rendelet" (1957. évi 22. sz.) 1956 oktőber 1-ig visszamenőleg érvényes. Célját könnyű volt megérteni: ezzel helyezte az állam hatályon kívül azokat a változásokat, melyek 1956 őszén történtek az egyház vezetésében. Ennek alapján távolították el püspöki tisztéből 1958 júniusában Ordass Lajost, annak ellenére hogy teljes rehabilitációban részesült 1956 október elején. Ugyanez történt az evangélikus egyház másik püspökével, Túróczy Zoltán-nal. őt 1957 februárjában iktatták be ünnepélyesen püspoki tisztébe, az állami hatóságok és az Evangélikus Világszövetség képviselőinek jelenlétében. Röviddel utána eltávolították, ezen törvény alapján, mely a beiktatás után egy hónappal kelt.

Azon állami intézkedések között, melyek befolyással voltak az egyházak életére, döntő jelentőségű volt az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) felállítása 1951-ben. Ez lett az állam legfontosabb szerve az egyházak felügyeletében. Ezt a felügyeletet ma kétféle módon végzik a hatóságok: egyrészt ezen Állami Egyházügyi Hivatal révén, másrészt a rendőrség egyházi osztálya révén. Mindkettőnek vannak megyei irodái es számos alkalmazottja. Kívülállók nehezen kapnak betekintést abba, hol megy a határ e két szerv feladatai között. Valószínű, hogy a rendórség feladata az ellenőrzés és információk beszerzése, míg az ÁEH hatáskörébe személyi és pénzügyi dolgok tartoznak. Az irodának nincs minisztériumi státusa, de elnöke tagja a minisztertanácsnak.

Ebben az irodában kellett, a 70-es évek elejéig, hetenként megjelennie az egyházi lapok szerkesztőinek, hogy a lapkorrektúra jóváhagyást nyerjen, mielőtt kinyomták a lapot. Ide hívják be azokat a lelkészeket, akik ellen kifogása van a helyi irodáknak, a rendőrségnek vagy az egyházvezetőségnek.

Ha egy lelkészi hivatalnak új pecsétre van szüksége, vagy egy római katolikus gyülekezet szentképeket akar nyomatni, ahhoz az ÁEH engedélye szükséges. Sokszorosított egyházi információn fel kell tüntetni az engedély számát. Ha egy gyülekezet 20.000 forintnál nagyobb összeget ad ki valamilyen célra, ehhez is jóváhagyás kell. Ha egy gyülekezetbe új lelkész érkezik, ezt jelenteni kell az illetékes megyei irodának. Hitoktatásra is az ÁEH ad engedélyt. Egy katolikus lap egyik híréből az is kiderült, hogy lelkészszentelés csak akkor történhetik, ha az ÁEH engedélyt adott, hogy az illető lelkészjelölt szolgálatba lépjen.

Az evangélikus egyház hivatalos történésze, Dr. Ottlyk Ernő volt teológiai tanár és püspök, ismételten aláhúzza történeti munkáiban, hogy az evangélikus egyház magyarországi történetében, s nem utolsó sorban a legutolsó 35-40 évben egy "töretlen vonal" ismerhető fel: a "haladó erők" küzdelme az "egyházi reakciö" ellen. Ez a terminolőgia a mai magyarországi politikai nyelvhasználatból való. Mikor valaki a "haladó erők" sorában helyezkedik el, ezzel politikailag is helyezkedik, - s ez természetesen következményekkel jár azokra, akiket Igy "az egyházi reakció" soraiba utalt. Ez utóbbiak természetesen nem kapnak rá alkalmat, hogy pl. a sajtóban kom-mentárt fűzzenek ehhez a "szortírozáshoz".

8.

Ennek kétféle mődon vannak következményei. Az egyik az, hogy az államhatalom az egyház vezetőségébe erőltetett be olyan embereket, akiknek igen kevés közük volt az egyház életéhez, bár formailag az evangélikus felekezethez tartoztak vagy tartoztak volt, - viszont a "haladó erőket" képviselték. A másik pedig az, hogy az egyházzal való tárgyalások során az állam a "haladó erőkkel" tárgyalt, s nem az egyház hivatalos szerveivel vagy megbízottjaival. Az előbbi kategóriából itt legalább két nevet kell megemlíteni.

Darvas József író 1950-ben lett az evangélikus egyház legnagyobb egyház-kerületének felügyelője. C.A. Marcartney brit történész Magyarország újabb történetéről szóló kétkötetes művében "kryptokommunistaként" jel-lemzi. Borbándi Gyula irodalomtörténész pedig "Der ungarische Populismus" (München 1976) c. átfogő munkájában azt írja, hogy Darvas 1967 őszén egy, a nyugatnémetországi Loccum-i evangéliumi akadémián tartott konferencián nyíltan bevallotta hogy ő "már 30 éve kommunista".

Mihályfi Ernő újságíró 1952-ben lett egyetemes felügyelő az evangélikus egyházban, s ezt a tisztet 1978-ban bekövetkezett haláláig megtartotta. Mint magas pozicióban levő tisztviselő, saját kívánságának megfelelően, "kommunista temetésben" részesült, mindennemű egyházi szertatás mellőzésével. Igaz, koporsója mellett, kommunista pártfunkcionáriusokkal együtt, evangélikus egyházi vezetők is résztvettek a díszőrségben, s Káldy Zoltán püspök megemlékezett az evangélikus egyház érdekében kifejtett tevékenységéről.

Az evangélikus egyház mai vezetősége a "haladó" szárny képviselőiből áll. Nem is lehet máskép, hiszen minden fontosabb egyházi állást és tisztséget úgy töltenek be, hogy egy jelöltet jóváhagy az Állami Egyházügyi Hivatal.

Mi jellemzi ezeket az egyházi vezetőket?

A "töretlen vonal" képviselői messzebbmenő engedményeket tettek, mint amit írott megegyezések biztosítottak. Így engedte át Dezséry László akkori püspök az államnak azt a két evangélikus gimnáziumot, melyeket az 1948-as Egyezmény egyébként meghagyott az egyháznak. Más egyházi tulajdont is ellenszolgáltatás nélkül az állam rendelkezésére bocsátottak, így pl. Norvég Misszió budapesti házát, mellyel akkor az evangélikus egyház vezetősége rendelkezett. Továbbá önkéntes támogatását adta az egyház vezetősége olyan rendelkezéseknek, melyek igen népszerűtlenek voltak. A mezőgazdaság kényszer-kollektivizálását (melynek emberélet is esett áldozatul) püspőki körlevél támogatta, melyet a lelkészeknek az evangélikus egyház valamennyi szószékéről fel kellett olvasniok. Megszólaltak az evangélikus püspökök az ("önkéntes") "békekölcsonök" ügyében, és - hallgatásukkal - támogatásukat adták az embertelen budapesti deportációknak is az 50-es évek elején.

Az egyházvezetőség szorosan együttműködik az állami szervekkel. Kényszernyugdíjazást vagy -áthelyezést rendszerint az állami és egyházi szervek együtt határoznak el. A három legnagyobb felekezet néhány püspöke megtalálható a "Hazafias Népfront" és a magyar "Béketanács" vezetőségében. Püspököket meghatározott választási körzetekben (természetesen egyetlen jelöltként) parlamenti tagságra is jelölnek és választanak be. Igaz, nem kell aggódnia egy magyar püspöknek, hogy e miatt agyondolgozza magát, - a magyar országgyűlés évenkint két, esetleg három ülésszakra jön össze, ezek mindegyike két napig tart.

Megfigyelhető az uralkodó ideológiához való alkalmazkodás is. Hogy egy meghatározott ideológia egy harminc éves egyeduralkodás során egy egész nemzedéket befolyásol, az érthető. Nem magától értődő azonban, ha egy ilyen ideológia a teológiai gondolkodást és egyházi gyakorlatot is befolyásolja. Példa erre az Evangélikus Élet szerkesztőjének egy eszmefuttatása a betlehemi csillagról, mely a lap 1973. újévi számának vezércikkeként jelent meg. A szerkesztő abból indul ki, hogy szobájában a csillár alatt egy csillag függ, melyet NDK-beli barátjától és szolgatársától kapott. A cikk címe "Csillagok útján".

"Amikor ma a csillagom ra nézek, a sokféle csillag közűl külonösen is egyre gondolok. Arra, amely egy leírhatatlanul szegény, elnyomott és üldözött nép egén ragyogott fel ötven esztendővel ezelőtt, s mely az elmúlt fél évszázad alatt oly sok szabadságra, igazságra, kenyérre é s békés otthonra vágyó nép reménységének csillagává lett. A szovjet népek csillagára gondolok, amely azóta a nemzetközi munkásság vezérlő csillagaként Európa, Ázsia sőt más földrészek felszabadított népeinek zászlaján is helyet kapott. ... A mi né punk számára is új életre vezérlő csillaggá lett a Szovjetunió csillaga. ... Népünk társadalmi és politikai életünk csillagát nem kívánja másikra cserélni.

Egyházunk számára is sokat jelentett ennék a csillagnak magyar föld feletti felragyogása. A hazai protestantizmus ... akkor lelte meg újra ... létének értelmét - amikor munkás népünk is felsorakozott a szocialista haza csillagos zászlója alá."

Talán meg lehet érteni, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal a 70-es évek elején megszüntette az Evangélikus Élet előzetes cenzurázását.

Egyházi gyakorlatát az egyházvezetőség egy sajátos teológiai rendszerre alapozza, melyet az utőbbi tíz év alatt fejlesztett ki s amelyet "diakóniai teológiának" neveznek. Egy nemrég megjelent könyvben egy magyar marxista gondolkodó, Poór József debreceni egyetemi tanár arra a következtetésre jut, hogy a diakóniai teológiában "a vallásnak egy olyan sajátos formációjával találkozunk, mely a történelemben először jutott arra a következtetésre, hogy a szocializmus társadalmi-politikai rendszere, elmélete és gyakorlata megoldja korunk valóságos társadalmi problémáit, ennek megfelelően segítő szolgálatát ajánlja fel ahhoz".

Az új egyházi törvények alapján s az állami szervekkel való szoros együttműködés segítségével az egyházi vezetőség szigorú fegyelmet gyakorolhat az egyházban. Csak egyfajta teológiának van helye, a "diakóniai teológiának", - s hogy ez így van, azt kifejezetten hangsúlyozza az egyházvezetőség. Teológiai eszmecserének nincs helye, sem az egyházi sajtóban, sem lelkészi összejöveteleken, sem egyházi gyűléseken.

Azt a hatalmat, melyet az új egyházi törvények biztosítanak, egész kézzelfoghatóan gyakorolja az egyházi vezetőség. Az 1959-ig terjedő időben körülbelül 60 lelkészt függesztett fel, helyzett át vagy kényszernyugdíjazott az egyházi vezetőség, köztük több teológiai tanárt is, vagy eltérő vélemények miatt vagy mert túlbuzgóak voltak szolgálatukban, - részben az Állami Egyházügyi Hivatal felszólítására, részben saját kezdeményezésére. A legbefolyásosabb lelkészeket így semlegesítette az egyházvezetőség, s így csírájában fojtott el minden esetleges egyházon belüli ellenzéket.

Ha valaki ma Magyarországról egy nyugati országba kíván utazni, a legtöbb magyar állampolgár kaphat három évenkint, egy hónapig érvényes útlevelet, munkaadója aláírása alapján. Az egyházakban ezt a szerepet a püspök tölti be. De az evangélikus egyházban csak az kapja meg ezt az aláírást, aki az egyházvezetőség hivatalos vonalát képviseli s aki felől bizonyosak lehetnek, hogy nem nyilatkozik az egyházvezetőség vagy a politikai vezetőség hátrányára, mikor külföldre jut az illető. Jutalom az, ha valaki utazhatik, - és büntetés ha nem kapja meg útlevél-kérvényére a püspök aláírását. Persze történhetik "hiba" is, mikor a püspök úton vagy szabadságon van.

10.

Manapság a magyar társadalomban messzemenően liberális magatartás uralkodik. Eltérő vélemények miatt nem juttatják börtönbe az embert, legfeljebb áthelyezik vagy lefokozzák (és, természetesen, nem adnak neki sajtót). A magyar néphumor szerint Magyarország ma "a szocialista barakk legkellemesebb szobája".

De pluralizmusnak nincs helye. Igaz, ma már elismerik, hogy vannak nem-marxisták is. Ez már nagy lépés előre. A Rákosi-korszakban állandóan azt a dogmát hirdették, hogy Magyarországon mindenki egyöntetűen lelkes híve a szocialista társadalmi rendnek. Ezt ma már ilyen formában nem hangoztatják. Nemrég még "dialógust" is tartottak "keresztyének és marxisták" között Debrecenben. De hogyan látják az állami hatóságok és a kommunista párt az "egyházat a szocialista társadalmi rendben"?

Erre jó támaszpontjaink vannak, hivatalos állami nyilatkozatok formájában. 1979 szeptemberében az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre, sajtókonferenciát tartott Bécsben, s ennek egyetlen témá ja "a magyar egyházpolitika" volt. E sajtókonferencián egy tőle származó németnyelvű kéziratot osztottak szét e témáról. Ekkor már egy másik, hasonló témájú tájékoztató is ismeretes volt tőle, "Új típusú viszony" (Relations of a New Type) címmel. Később hasonlő nyilatkozat jelent meg, több ízben nyugati nyelveken, nyílvánvalóan külföldi használatra. Miklös szerint két területen van az egyháznak szerepe a szocialista társadalomban.

1. Mindenekelőtt az egyházak "konstruktív módon járulnak hozzá a szocializmus építéséhez". Pozitív szerepet játszhatnak az egyházak "pl. azzal, hogy megvédik a békét, ápolják és erősítik a szocialista tájékozódású nemzeti egységet, ... terjesztik a humanizmus gondolatait, ápolják a néphez való hűséget, a munkahelyen való teljes munkabevetésre ösztönöznek, küzdenek a bűntények ellen, ápolják a haladó nemzeti hagyományokat és kulturális értékeket (pl. műemlékek gondozásával, egyházi gyűjteményekkel és történelmi kutatással)".

Itt hozzá lehet tenni, hogy a felszín alatt egész komoly társadalmi problémák vannak Magyarországon, annak ellenére, hogy pl. magyar újságok csak a legutóbbi időkben kezdtek foglalkozni ezekkel. A válási statisztikában Magyarország világviszonylatban negyedik helyen áll, az öngyilkosságok terén pedig Magyarorszagé az első hely a világstatisztikában.

2. A másik terület, melyen az egyházak Miklós szerint pozitív szerepet játszhatnak, a nemzetközi kapcsolatok ápolása. Ezzel kapcsolatban külön is megemlíti az Egyházak Világtanácsát, az ún. Keresztyén Békekonferenciát és a "Katolikus Hívők Berlini Konferenciáját".

"Az egyházak különös feladatuknak tekintik, hogy csökkentsék a nemzetközi feszültséget, s hozzájáruljanak a háborús veszély elhárításához". "Már a hidegháború idején" fáradoztak a magyar egyházi vezetők "a népek közötti kölcsönös megértésen". Továbbá:

"Teológiai és tudományos munkáik éles kritikát tartalmaznak az imperialista törekvések felett, és támogatják a szocializmust és a humanizmust". - "A szocialista országok egyházi tevékenysége növekvő jelentőséget kapott azóta, mióta a harmadik világ népei az érdeklődés előterébe kerültek s aktívan bekapcsolódtak a nemzetközi politkába". A magyarországi egyházak, folytatja Miklós, "fontos célkitűzésnek tekintik, hogy hozzájáruljanak a haladó erőknek nemzetközi mértékben való együttműködéséhez és támogatják azokat a törekvéseket, melyek egy egységes imperialista-ellenes frontot kívánnak kialakítani".

11.

Hasonló kijelentéseket különben már Kádár János is tett, éspedig a magyar kommunista párt központi bizottságának egy ülésén. Budapesten szamizdatként forgott közkézen egy jegyzőkönyv, amely szerint Kádár a következőket mondotta 1981 március 27-én: "Nem lehet túlbecsülni, hogy az egyházak lojális magatartása és a közéletben való aktív részvétele mennyire segítségére van politikánknak, mind itthon, mind nemzetközi vonalon. Akik arről panaszkodnak, hogy az egyházak túl nagy szabadságot élveznek Magyarországon, nem tudják, miről beszélnek". (Idézi The Guardian, 1981. júl. 4-i számában.)

Miklós Imre konklúziója az, hogy "új típusú viszony" állt elő "a szocialista állam és az egyházak kőzött. Az egyházak együttmunkálkodásukat új elvi alapra helyezték."

Nagyon valószínű, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője helyesen ítéli meg a helyzetet. Legalábbis a Magyarországi Evangélikus Egyházról el lehet mondani, hogy az állammal való együttmunkálkodását új elvi alapra helyezte, éspedig úgy, hogy egyházi, gyakorlatát az úgynevezett "diakóniai teológiára" építi. Ugyanakkor Miklós Imre nyilatkozatából az is világos lesz, hogy a magyar állam egyházpolitikájának nem célja az, hogy biztosítsa az állampolgároknak szabad vallásgyakorlathoz való jogát vagy egyéni emberi jogait, - hanem hogy segítséget kapjon az egyházaktól a szocializmus építéséhez. A "szocializmus" pedig - e felől nem lehet kétség, - Kelet-Európában a dialektikus és történelmi materializmuson, vallási tekintetben pedig az ateizmuson alapul.


FELHASZNÁLT IRODALOM

Aczél György: The Socialist State and the Churches in Hungary. The New Hungarian Quarterly, Vol. 18, No 66 (Summer 1977).

Beeson, Trevor: Discretion and valour. Religious conditions in Russia and Eastern Europe. (British Council of Churches) London, 1982 (2. kiadás).

Borbándi Gyula: Der ungarische Populismus. Műnchen 1976. Aktuelle Fragen unserer Kirchenpolitik. Gespräch mit Staatssekretär Imre Miklós.

Budapester Rundschau 38/1977, 4.o. (a budapesti Magyar Hlrlap alapján). Church Within Socialism. Church and State in East European Socialist Republics. IDOC Europe Dossiers II and III. Roma 1976. (Az 1948 évi Egyezmény szövege - a református egyházé - a 134-136. oldalakon, az 1957 márc. 24-. törvényerejű rendelet szövege a 138. oldalon.) Német kiadás: Frankfurt 1977,

Groó Gyula: Neubesinnung der lutherischen Kirche in Ungarn. Die evangelische Diaspora, März 1957 (27. Jahrg.) 243-246. o.

Ignotus, Paul: Hungary. London 1972. Im offenen Dialog mit Marxisten. Gesprách mit Bischof Zoltán Káldy, Budapest. Lutherische Monatshefte, 1982, 128-130. o.

Macartney, C.A.: October Fifteenth. A history of modern Hungary. 1-11. Edinburgh University Press, 1961 (2. kiadás).

Miklós Imre: Relations of a New Type. IDOC Bulletin (Roma), No 7, New Series, July 1977.

Mojzes, Paul: Christian-Marxist Dialogue in Eastern Europe. Minneapolis 1981.

Pressedienst, Ungarisches Kirchensoziologisches Institut. (Wien) Különösen is az 1980. évi febr. 16-os keltezésű szám.

Seland, Bernhard: Dommen over biskop Ordass. Kirke og Kultur 1950, 513-523. o.

Vajta, Vilmos: Umstrittene Theologie der Diakonie. Lutherische Monatshefte 1983, 3 (März), 114-119. o.

Továbbá Magyarországon kiadott magyarnyelvű folyóiratok, egyházi lapok és könyvek.

(Az eredeti kézirat lezarása után a bécsi Magyar Egyházszociológiai Intézetnek még két fontos kiadványa jelent meg 1983-ban: Church in Transition és Hungarian Catholicism. A Handbook.)


[ *) ]
E közős cím két cikket foglal őssze. Ezek eredetileg az Aarhus-i (Dánia) egyetem teolőgiai fakultásán 2-2 vendégelőadásként hangzottak el 1982 februárjában és márciusában, norvég ill. svéd nyelve n. Lerövidített formában az első az osloi Kirke og Kultur c. folyóirat ezévi 8. számában jelent meg nyomtatásban (495-509. oldalakon), a második a Lutherische Monatshefte ezévi 3. számában (114-119. oldalakon). Itt e cikkek magyar forditását közöljük.

 

vissza