A hitélet megújítására irányuló törekvések már a századforduló előtt jelentkeztek, megfelelő szervezeteket alakítottak. A Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetsége a világháború után alakult. A Horthy-korszakban a református egyház sem maradt tétlen a társadalmi és szociális kérdésekkel kapcsolatban. A paraszt- és munkáskérdés előtérbe került különféle szervezetei munkájában, gyűlésein, kongresszusain. Neves a Soli Deo Gloria balatonszárszói konferencia sorozata, leghíresebb az 1943 augusztusi szárszói tanácskozás. (Az 1943. évi balatonszárszói magyar-élet tábor előadás és megbeszélés sorozata) Az általános belmisszióban tevékeny egyesületek még a vasárnapi iskola mozgalom, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a Bethánia Egylet, a Keresztyén Ifjúsági Egyesület, a Bethlen Gábor Körök, a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség. Jelentős bázisa volt az ébredési mozgalomnak (angolszász, skandináv, elsősorban finn impulzusok nyomán jött létre), és bibliai alapon szembefordult a racionalizmussal és államegyháziassággal. A Horthy-korszakban az evangélikus egyházban is felerősödött a belmissziós tevékenység. Különösen az ifjúsági munka területén születtek bíztató eredmények. A budapesti Luther Otthon évente 50-60 egyetemistának adott helyet. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetségen belül létrejött az evangélikus ág. Tagozódás figyelhető meg a KIE (földműves és iparos ifjúság protestáns szervezete: Keresztyén Ifjúsági Egyesület) munkájában is. E szervezeteknél sok volt az átfedés. Volt, amikor tudtak együtt dolgozni, volt amikor nem.