(1890. augusztus 30. Kolozsvár - 1941. október 24. Kolozsvár)
Erdélyi
evangélikus költő. Kolozsvári jogi tanulmányait
szembetegsége miatt nem fejezte be. 1916-tól csak az
irodalomnak él. 1921-től a Pásztortűz
főszerkesztője. 1926-ban az Erdélyi Helikon
alapító tagja. 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjat
kapott. 1941-ben posztumusz az MTA nagydíjával
ismerték el munkásságát.
Első
verseskötete (Fagyöngyök, 1918) a Nyugat
első nemzedékén nevelkedett, vívódó, magányos
költőre vall. Az 1918 után Végvári álnéven
megjelent köteteiben (Mindhalálig, 1918; Végvári
versek, 1918-21) a kissebségre szorult erdélyi
magyarságot buzdította kitartásra, a szülőföldön
maradásra szólít föl. A régebbi és őj verseiből
összegyűjtött A műhelyből (1924) c. kötet
darabjai már költői alkata és a kényszerűen
vállalt szerep összeférhetetlenségéről panaszkodik.
Betegségekkel küszködve a vallásban keresett
menedéket. Istenes verseit a Kenyér helyett (1932) c.
kötetben adta ki. A 30-as évek második felére a
transzilván szellem kiemelkedő képviselőjévé vált.
Költői és emberi programját a Romon virág (1935) c. kötet Ahogy
lehet c. versében fogalmazza meg: az erdélyi
hagyományokhoz való ragaszkodásra tanított, s
akkoriban sokan vallották ezt magukénak. Áprily Lajos
és Tompa László mellett a "helikoni triász"
tagjaként az erdélyi magyar irodalom egyik vezető
költője. A fasizmus térhódításának hatására
lírájában erősödik a humanista, antifasiszta
vonulat.
Istenes
verseiben hit és hitetlenség ütközik, istenkeresés
és hitvallás együtt szólal meg. Legismertebb
vallásos versei: Templom és iskola, Pilátus, Az
óriás (melyben Luthernek állít emléket), Kegyelem,
A fordító (Károli Gáspár emlékének), Kenyér
helyett, Elkéstetek, János
evangéliuma.
A
Házsongárdi temető lutheránus részébe temették,
sírfelirata az idézet: "Egy lángot adok,
ápold, add tovább..."
-
- Reményik Sándor
- Az idős költő
- A házsongárdi síremlék