Főlap

Panteon 

Egyházak 

Intézmények

Mérföldkövek 

Szellemi központok 

Művészetek 

Aktualitások

Pápai Páriz Ferenc
(1649 - 1716)

(Dés, 1649. máj. 10. - Nagyenyed, 1716 szept. 10.) református tanár. 

Désen kezdte tanulását 1654-ben. Ezt 1656-tól Gyulafehérvárt, 1658-tól Kolozsvárt, még attól az évtől újra Désen, 1661-től való besztercei szünetelés után, 1663-tól Marosvásárhelyen, 1664-től Nagyenyeden folytatta, ahol 1667-ben köztanító, 1671-ben pedig contrascriba lett. Majd külföldre ment és 1672 májusától Lipcsében, novembertől Marburgban, 1673 elejétől Heidelbergben, ápr. 29-től Baselben főleg orvosi tanulmányokkal foglalkozott, melyeknek 1674 okt. 20-án az utóbbi helyen doktorává avattatott. Schaffhausenben és Zürichben is járt míg aztán 1675-ben visszatérvén hazájába, Nagyenyeden városi orvos, 1677-ben a fejedelem udvari orvosa, 1680 elején pedig tanár lett, ám ezután sem hagyott fel kiterjedt orvosi gyakorlatával. Miután az osztrák sereg 1704-ben feldúlta a kollégiumot, ennek ismételt közeledésekor 1707-ben a diáksággal és tiszttársaival együtt elmenekült onnan. A Rákóczi Ferenc adományokban is megnyilvánuló pártfogása alatt előbb Szatmáron, 1708-tól Nagybányán állapodott meg ez a "bújdosó kollégium", mely 1709 elején mehetett vissza Nagyenyedre. Folytonos összeköttetésben állt külföldi protestánsokkal, kivált tudósokkal, mint egykori baseli tanárával, Hoffmann János Jakabbal, úgyszintén Jablonsky Ernő Dániellel, kivel a magyar protestantizmus történetének megírása és az emez által magyar ifjaknak kieszközölt oderafrankfurti stipendiumok ügyében érintkezett. Az ő fáradhatatlan gondoskodásának köszönhette kollégiuma a növendékeinek Leidenben felajánlott stipendiumot, valamint a hasonló nevű fia és Ajtai Szabó András közreműködésével Angliában 1716-ban összegyűlt és százezer Ft-ot meghaladó segélyösszeget. Betetőzte működését irodalmi téren kifejtett buzgó munkásságával, amelynek legnépszerűbb és leghasznosabb terméke a Szenczi Molnár Albert latin-magyar és magyar-latin szótárának tetemesen bővített kiadása (Lőcse, 1708.), mely többször megjelent azóta.

Irodalom:

Zóványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon" 3. kiadása (1977).