|
|
||
|
(1805 - 1876) (Zabola, 1805. szept. 4. - Kolozsvár, 1876. szept 16.) református vallású államférfi. Miután
Nagyenyeden befejezte tanulmányait, állami hivatalba lépett, melynek lépcsőin
1847-ben erdélyi kincstárnokságra, egyszersmind belső titkos tanácsosságra
emelkedett. A szabadságharcot követő időkben irodalmi, társadalmi és egyházi
téren munkálkodott, míg 1865-ben országgyűlési képviselő, 1867-ben közlekedési
miniszter lett s az volt 1870-ig. Mint főpohárnokmester halt meg. Mint
a nagyenyedi kollégiumnak 1838-tól, az erdélyi egyházkerületnek 1840-től
egyik főgondnoka, korszakalkotó működést fejtett ki. Az 1849-ben feldúlt
nagyenyedi kollégium vagyoni helyzetét rendbehozta, épületét helyreállíttatta,
könyvtárát és éremgyűjteményét a magáéból megint gazdaggá tette. A kolozsvári
és szászvárosi gimnáziumokat bőkezűen segélyezte, a róla nevezett sepsiszentgyörgyi
gimnáziumnak (Mikó-kollégium) amellett, hogy előbb is bőven juttatott,
végrendeletében 60 ezer forintot hagyományozott. A kolozsvári teológiai
akadémia alapjához 4 ezer forinttal járult s számos egyháznak tett alapítványokat.
A világi és lelkészi elem egyházkormányzati paritása mellett állást foglalt.
Még mint az erdélyi múzeum megalapítója és a Magyar Történelmi Társulatnak
kezdettől (1867.) fogva haláláig elnöke szerzett halhatatlan érdemeket.
A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban tiszteletbeli
taggá választotta, amit mecénási és írói munkásságával egyaránt kiérdemelt.
Főleg a történelem terén dolgozott. Egyházi jellegű művei: Bod Péter élete
és munkái, Benkő József élete és munkái. Mellszobrát az általa nemzetének
ajándékozott kolozsvári "múzeum-kertben" 1889. jún. 10-én leplezték le.
Irodalom:
Zóványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon" 3. kiadása (1977). |
Gróf Mikó Imre
A sepsiszentgyörgyi Mikó emlékmű
A sepsiszentgyörgyi Mikó-Kollégium |
|
| . |