MAGYAR PROTESTÁNS PANTEON: VEREBÉLY TIBOR
|
|
|
* |
|
|
|
* |
Budapest, 1875.jan.28.- Budapest, 1941.márc.28
Sebész,
egyetemi tanár. Édesapja is neves
orvosprofesszor volt - Budapesten 1900-ban "sub auspiciis regis" avatták
orvosdoktorrá. Először a kórbonctani tanszéken működött, majd kórházi
kórboncnok főorvos. A sebészeti klinikán tanársegéd ill.
adjunktus.
Hosszabb külföldi tanulmányútja nagy részét a világhírű Kocher
professzor berni intézetében töltötte. Működött a Szent István Kórházban,
majd 1906-ban a Stefánia Gyermekkórház
sebész főorvosa lett.
1907-ben
lesz egyetemi magántanára a fertőzéses sebészeti betegségek karának.
1913-ban
rendkívüli tanár, 1914-ben a sebészet nyilvános rendes tanára Budapesten.
A III. majd a I. Sebészeti Klinika igazgatója, 1938-39-ben a budapesti Pázmány
Péter Tudományegyetem rektora. 1922-től a Magyar
Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1935-től rendes tag.
A
magyar sebészet egyik vezető egyénisége mint kórboncnok kezdte meg pályafutását.
E tudományágat kutatásaival továbbfejlesztette. Ő volt az első magyar sebész,
aki hosszú elméleti és patológiai tanulmányok után lépett a gyakorlati
sebészet munkaterületére. Elődei főként technikai kérdések megoldására
törekedtek, Verebély számos sebészeti kérdést egészen új megvilágításba
helyezett. A plasztikai műtétek és szövetátültetések csakis kórbonctani
ismeretek birtokában végezhetők eredményesen.
Kutatásokat
folytatott a daganatok, a csontbetegségek, a lép, a hasnyálmirigy, a gyomor
sebészetével, az exophthalmusszal (a szem kiállásával), az alkat sebészeti
vonatkozásaival kapcsolatosan. Széles körű elméleti és gyakorlati munkásságából
kiemelkedők a koponyasérülésekkel, az emlőrákkal, emlőplasztikával és a
belső elválasztású mirigyek sebészeti vonatkozásaival kapcsolatos tanulmányai.
Több mint 300 dolgozata jelent meg magyar és idegen nyelven. Több könyvet is
írt. Manninger Vilmossal közös műve A sebészet tankönyve 1910. Fő műve a
Sebészklinikai előadások I-IV, Budapest 1930-34.
1939-től
az egyetem képviseletében az országgyűlés felsőházának tagja. Elnöke
volt az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak az Országos Orvosi Kamarának, a Királyi
Orvosegyesületnek, az Orvosszövettségnek és a Sebésztársaságnak. Mindenütt
ott volt, ahol a hazát, a tudományt, a betegek és az orvosi kar érdekét
szolgálni lehetett.
Fáradt
testét és lelkét olykor a vadászat örömeiben, a természet ölén üdítette
föl. Itt is foglalkoztatták az élet és halál nagy problémái. Rajongva
szerette a Balatont, boldog heteket töltött ott családja és unokái körében.
Jelszava volt: "Scientiam et vitam pro patria" (a tudományt és az életet a hazáért).
