|
1890. augusztus 30.
Kolozsvár - 1941. október 24. Kolozsvár
Erdélyi evangélikus költő.
Kolozsvári jogi tanulmányait szembetegsége miatt nem fejezte be. 1916-tól
csak az irodalomnak él. 1921-től a Pásztortűz főszerkesztője.
1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. 1937-ben és 1941-ben
Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben posztumusz az MTA nagydíjával ismerték el
munkásságát.
Első verseskötete (Fagyöngyök,
1918) a Nyugat első nemzedékén nevelkedett, vívódó, magányos költőre vall.
Az 1918 után Végvári álnéven megjelent köteteiben (Mindhalálig, 1918;
Végvári versek, 1918-21) a kissebségre szorult erdélyi magyarságot
buzdította kitartásra, a szülőföldön maradásra szólít föl. A régebbi és őj
verseiből összegyűjtött
A műhelyből
(1924) c. kötet darabjai már költői alkata és a kényszerűen vállalt szerep
összeférhetetlenségéről panaszkodik. Betegségekkel küszködve a vallásban
keresett menedéket. Istenes verseit a
Kenyér helyett
(1932) c. kötetben adta ki. A 30-as évek második felére a transzilván
szellem kiemelkedő képviselőjévé vált. Költői és emberi programját a
Romon virág
(1935) c. kötet Ahogy lehet c. versében fogalmazza meg: az erdélyi
hagyományokhoz való ragaszkodásra tanított, s akkoriban sokan vallották ezt
magukénak. Áprily Lajos és Tompa László mellett a "helikoni triász"
tagjaként az erdélyi magyar irodalom egyik vezető költője. A fasizmus
térhódításának hatására lírájában erősödik a humanista, antifasiszta
vonulat.
Istenes verseiben hit és hitetlenség ütközik, istenkeresés és hitvallás
együtt szólal meg. Legismertebb vallásos versei: Templom és iskola,
Pilátus, Az óriás (melyben Luthernek állít emléket),
Kegyelem, A fordító (Károli Gáspár emlékének), Kenyér
helyett,
Elkéstetek,
János evangéliuma.
A Házsongárdi temető lutheránus részébe temették, sírfelirata az idézet:
"Egy lángot adok, ápold, add tovább..."
Reményik Sándor összes versei
|
