MAGYAR PROTESTÁNS PANTEON: GÁLSZÉCSI ISTVÁN
|
|
|
* |
|
|
|
|
|
|
|
|
? - ?
Kátéja
és énekeskönyve maradt ránk, méghozzá mindegyik az elsők közül való a
reformáció gazdag történetében. Talán van aki, azt mondja, „csak”
ennyit örököltünk, de e kettő életével és szolgálatával együtt megérdemlik,
hogy alakjával külön is foglalkozzunk.
Életéről
alig tudunk valamit. Ősi, előkelő családból indult Gálszécsen. Külföldön,
Bécsben és Krakkóban tanult, majd Wittenbergben nyerte el a magisteri címet.
Tanított talán „otthon”, Gálszécsen és Gyulán is, bár ez még kérdéses,
de életét voltaképpen Abaújszántón élte, és itt dolgozott legtöbbet:
munkája országosan kisugárzó volt.
„Kegyes
énekekről és keresztyén hitről való rövid könyvecske” – ez a címe
az 1536-ban, Krakkóban megjelent énekeskönyvnek. Ebben természetesen több
szép Luther ének is van, de régebbiek is megtalálhatóak benne. Payr Sándor
egyháztörténeti professzor írja róla: az első protestáns énekeskönyv
hangjegyekkel hazánkban. Ő pedig szerényen így vezeti be: versei – tudja
– nem tökéletesek, de más ilyen könyv eddig még nem volt! S persze hozzáteszi
az énekekkel kapcsolatban is, aki a Szentírást tanulja, „nem kiált ránk,
kik hirdetünk csak Jézus Krisztusba való hütnek általa embereket üdvözülni…”
„A
keresztyéni tudományról való rövid könyvecske”, vagyis a Kátéja
1538-ban jelent meg, tehát szintén az úttörők között. Bod
Péter 1766-ban megjelent Magyar Athenas kiadásából tudjuk a könyv
teljes címét és tartalmát is, tehát tanítja a parancsolatokat, a
Hiszekegyet, az imádságot (Miatyánk), a gyónást, a szentségeket és a
keresztyén szabadságot, vagyis a keresztyén élet mindennapos gyakorlását
is. Központban a hitről szóló tanítás áll érdekes megfogalmazásban:
„mindegy e két mondás, irgalmasságból üdvözülünk és
hitből üdvözülünk. Mert a hit az irgalmasság bizodalmát jegyzi, azért,
mikor mondjuk, hogy hitből üdvözülünk, e mondást e képpen értsd, hogy
irgalmasságnak bizodalmából üdvözülünk…”
A
vele való foglalkozás közben még két szép vonása is kiemelkedik, s
mindkettőt érdemes megemlíteni.
Az
egyik a lelkipásztori hangvétel. Tanításában is erősít, lehetne mondani.
„Azért e jegyek witelisse (vétele) után oly bizonyossá légy a te üdvösségedről,
mintha a menyországból hallanád Istentől ilyen szózatot: Én tigedet üdvözlitlek
Krisztusba való hütért…”
A
másik együttes: szerénysége és szorgalma. Gálszécsi így ír: „rövid
nap, ha életemet Isten meghosszabbítandja, és ennyi scholai gondoktól
megszabadítand, ezekről nagyobb könyvet írok, hol mindezeket sok helyekkel
bizonyítok, azért eddig ezt, minden ember jó néven vegye éntőlem, és kevés
botránkozásimért, hogyha valamit találand, minket ne szidalmazzon.”
Gálszécsi
István hívő és szorgalmas alakját ránk hagyott kátéjával és énekeskönyvével
együtt érdemes lenne hát a feledés homályából kiemelni, s tőle többet
is tanulni.
