MAGYAR PROTESTÁNS PANTEON: DESSEWFFY ARISZTID
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1802-1849
Az 1848-49-es magyar szabadságharc tragikus sorsú tábornoka 1802-ben született az Abaúj-Torna vármegyei Csákányban középbirtokos nemesi családban. Kassán és Eperjesen végzett iskolái után apja nyomdokaiba lépett a katonai pályán. Húsz esztendeig szolgált a császári hadsereg kötelékében Itáliában az 5. huszárezrednél, a „Radetzky huszároknál”. 1839-ben innen vonult nyugalomba Sáros vármegyei birtokára kapitányi rangban. A Habsburg birodalomban később kitört itáliai és magyarországi zavargások idején eredménytelenül kért lehetőséget aktív szolgálatra. Eközben családi életét szomorú események terhelték meg: feleségül vett unokahúgát és gyermekeit idejekorán elvesztette.
Visszavonultságában
az 1848. március 15-ével kezdődő események hoztak fordulatot. Augusztusban
már őrnagyi rangban vett részt a Sáros vármegyei lovas nemzetőrség
szervezésében Eperjesen, majd a felvidéki hadtest őrnagya lett, november 26-án
pedig alezredesi kinevezést kapott. Katonai pályáján gyorsan emelkedett: a
Franz Schlik császári tábornok csapataival vívott kassai és tarcali ütközetek
után a fel-dunai hadsereg ezredese és hadosztályparancsnoka lett 1849. február
14-étől. 3. osztályú érdemrenddel tüntették ki a váci csatában tanúsított
hősiességéért, majd április 30-án az I. hadtest lovashadosztály
parancsnokává léptették elő. További katonai sikerei nyomán június 2-án
kapott tábornoki kinevezést a IX. hadtest élén.
A
szabadságharc forgatagában vette feleségül Szinyei Merse Emmát Pesten július
5-én. Az esküvőt követően újra kivezényelték az egyre hátráló magyar
csapatokhoz. A tiszai hadsereg kötelékében vett részt augusztus 5-én a szőregi,
augusztus 9-én a temesvári vesztes ütközetben. Ezután hadosztálya maradványaival
a török határ felé tartott, de egykori tiszttársa, Liechtenstein herceg, császári
altábornagy rábeszélésére mégsem menekült török földre, hanem előtte
augusztus 19-én Karánsebesnél letette a fegyvert. Innen szállították az
aradi várbörtönbe, ahonnan sem feleségének, sem Liechtenstein hercegnek a közbenjárása
sem tudta kiszabadítani.
Az Aradon felállított császári haditörvényszék az osztrák császári hadseregben tett esküjének megszegése (hogy ti. „törvényes császárának és királyának csapatai ellen harcolni nem fog”), valamint az április 14-ei debreceni függetlenségi nyilatkozat támogatása okán felségsértéssel vádolta. Végül szeptember 26-án 12 társával együtt kötél általi halálra ítélték, amit esetében Haynau táborszernagy „enyhítésével” lőpor és golyó általi halálra változtattak. Az ítéletet 1849. október 6-án hajtották végre Aradon. A vár sáncaiban ásott sírban 1850. tavaszáig feküdt, ahonnan maradványait – vesztegetés útján kilopva – a család margonyai birtokán helyezték végső nyugalomra.
