|
Mérföldkövek |
XVI. | század |
|
A REFORMÁCIÓ SZÁZADA MAGYARORSZÁGON A 16. század a magyar történelem egyik legválságosabb időszaka volt. A köz- és főnemesek közötti harcok, a gyenge királyi hatalom, a délről fenyegető török veszély jellemezte a század első évtizedeit. A segítség nélkül maradt ország 1526-ban Mohácsnál vereséget szenvedett a törököktől. A harcban elesett király helyére a két pártra szakadt ország két királyt választott: Szapolyai Jánost (1526-1540) és Habsburg I. Ferdinándot (1526-1564). Buda 1541-es török kézre kerülése után az ország három részre szakadt: a Habsburgok által kormányzott királyi Magyarországra, a török hódoltságra és a korlátozott önállóságú Erdélyi Fejedelemségre. A reformáció ebben a folytonos harcokkal teli korban röviddel 1517 után Magyarországon is kezdett elterjedni. Először északon a felvidéki szabad királyi városok (részben német ajkú) polgárai és értelmisége között, valamint az erdélyi szászoknál. Az Európát járó kereskedők és a Wittenbergből hazatérő tanárok, lelkészek voltak első terjesztői. A mohácsi vész (1526) után a köz- és főnemesek nagy része is a reformáció fő támogatójává vált (pl. Nádasdy Tamás Sárvárott). A mezővárosi parasztpolgárság Északkelet-Magyarországon és délen csatlakozott a keresztyén hit megreformálásához. A magyar törvényhozás a budai országgyűléseken (1523, 1525) törvényt hozott a lutheri reformáció ellen. (A magyar Luthernek is nevezett Dévai Mátyást börtönbe vetették, Bécsben az inkvizíció elé vitték.) A reformáció terjedését a század második felében kezdődő katolikus ellenreformáció se tudta megakadályozni. (Legjobb példa erre Bornemisza Péter életútja.) A 16. század közepére a lakosság nagy része protestánssá vált. A svájci reformáció tanai a század 2. felére az egész országban ismertek lettek. Követői külön egyházzá szerveződtek. Az 1567-es debreceni zsinaton a református lelkészek, Mélius Juhász Péter vezetésével aláírták a II. Helvét Hitvallást. Erdélyben és a hódoltság déli részén terjedt el az antitrinitarianizmus (Dávid Ferenc volt az unitárius egyház első püspöke). Erdélyben János Zsigmond fejedelem (1540-1571) a tordai országgyűlésen (1568), Európában egyedülálló módon, törvényerőre emelte a vallásszabadságot. A könyvnyomtatás Magyarországon is a reformáció egyik fontos eszközévé vált. Több protestáns lelkészünknek volt nyomdája (Brassó: Johannes Honter, Magyarórvár, etc.: Huszár Gál, Kolozsvár: Heltai Gáspár). A melanchthoni humanista alapokon álló iskolarendszer számos iskolánk megalakulásában, a tankönyvek kiadásában nagy szerepet játszott. Prédikátoraink olyan latin nyelvű teológiai munkákat írtak, melyeket egész Európában használtak (ld. a református Szegedi Kis István, Laskai Csókás Péter és Fegyverneki Izsák műveit). A reformáció anyanyelvi programja a széleskörű magyar nyelvű irodalom művelését segítette elő. Az erazmisták (Komjáthy Benedek, Pesti Gábor, Sylvester János) és mások részleges Biblia-fordító kezdeményezései után 1591-ben, Vizsolyban jelent meg a magyar nyelvű Biblia (Károlyi Gáspár és munkatársainak fordításában). Az 1600-ig írt magyar nyelvű versek mintegy harmada protestáns gyülekezeti, szertartási és prédikációs ének (pl. Szkhárosi Horvát András versei), bibliai história. A magyar nyelvű kommentárok, prédikációs kötetek, hitvitázó drámák (pl. Sztárai Mihályé), hitvallási iratok és imádságos könyvek nemcsak a protestáns tanokat terjesztették, hanem egy széleskörű olvasóközönséget is felneveltek. |
bírái előtt |
|
|
|
||
|
|
||
 Kézírásos Herbárium a marosvásárhelyi példányból |
||
|
Nyomda a XVI. században |
