Főlap

Határon túli egyházak:

Ausztrália

Ausztria

Csehország

Finnország

Hollandia

Horvátország

Jugoszlávia

Kanada

Nagy-Britannia

Németország

Románia

Svájc

Svédország

Szlovákia

Szlovénia

Ukrajna

USA

Magyarországi Egyházak

Evangélikus

Református

Unitárius

Intézmények

Mérföldkövek

Panteon

Szellemi központok

Művészetek

Aktualitások

A Magyar Királyság déli területei az I. világháború során szerb-horvát megszállás alá kerültek. A trianoni békeszerződés (1918) e területeket a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak ítélte. 
Az I. világháborút követően kialakított Szerb-Horvát-Szlovén Királyság  Európa etnikailag, illetve vallásában legtarkább államalakulatává lett, mely eltérő történeti tudatú és kultúrájú, a nyugati, a keleti kereszténység, valamint az iszlám vonzáskörében élő népeket egyesített.
Az itt élő népek nem egészen harmonikus együttélése előre kódolta a XX. század végéig e terület/ről/en kitört számos véres háborút, népírtást. 
A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a fokozódó szerb-horvát ellentétek, illetve a német terjeszkedés hatására szétesett. Egyes területei (Muravidék, a történelmi Baranya megye déli része, a Vajdaság nagyobb hányada) a Magyar Királysághoz kerületek vissza.
A II. világháborút lezáró párizsi béke ismét Jugoszláviának ítélte Magyarország déli területeit. Josip Broz Tito vaskézzel tartotta össze Jugoszlávia népeit, halála, az egyre agresszívebb nacionalizmus az eddigi balkáni háborúk és népirtások legvéresebb eseményeihez vezetett. 

Az 1991 augusztusi szerb agresszió következtében Baranyát és Kelet-Szlavóniát becslések szerint több mint 8.500 magyar hagyta el, ebből 2.250 ideiglenesen Magyarországra költözött, akiknek egy része azóta nyugati, vagy tengerentúli országba távozott. Jelentős a Horvátországon belüli magyar emigránsok száma is. A HMDK adatai szerint a Drávaszögben alig 5.000 magyar maradt, főleg öregek. 

1991-ig a horvátországi tömbmagyarságnak a Drávaszögben és Eszék környékén rendezett társadalmi, politikai, oktatási-művelődési és egyházi élete és jól működő intézményei voltak. A háború éppen azt a létfontosságú intézményi rendszert zúzta szét, amely döntő szerepet játszhat a magyarság szellemi életének fennmaradásában és fejlődésében.

1991-ig a baranyai és kelet-szlavóniai magyarság fele-fele arányban vallotta magát katolikusnak és reformátusnak. A katolikus egyházközösség a Gyakovói püspökséghez tartozik, a reformátusok státusza - Horvátország önállóságát követően - még rendezetlen, korábban a bácskai református püspökséghez tartoztak. 1992. januárjában megalakult a Horvátországi Református Egyház, amely a háború miatt nem tudta kiépíteni szervezetét.

A katolikus és a református közösség egyházi vagyona megsemmisült a háborúban, templomaik, parókiáik, intézményeik jelentős részét elpusztították. Mindkét közősségre jellemző a papok és a lelkészek hiánya. A szerb megszállás éveiben egy református lelkész házaspár látta el egész Baranyában az egyházi teendőket, temetett és esketett felekezeti hovatartozás figyelembe vétele nélkül.

1999 június 12-13-án alakult meg a Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház a horvátországi Kopácsiban tartott zsinaton. A Horvátországi Református Egyház, melynek ez volt a harmadik zsinata, ez idáig késlekedett a jugoszláv egyháztól való különválással. A hét egyházközség  - Eszék, Dellye, Vörösmart, Csúza, Hercegszõlõs, Szentlászló és Kopács - (Kórogy református gyülekezete egyelőre nem képviseltette magát) úgy döntött, hogy mivel a hívek 94 százaléka magyar nemzetiségű, az alkotmányozó zsinat határozata ételmében az egyház nevében szerepel a "magyar" jelző. Az egyházat a legfelsőbb egyházi vezető megválasztásáig héttagú bizottság vezeti, melynek lelkészi elnöke Varga György. 

A megalakuláson részt vett az magyarországi és az erdélyi református egyház számos magas rangú egyházi és világi vezetője is.