Rákosliget

Dr Kósa Pál: A Rákoskeresztúri evangélikus Egyház története c. kéziratából részlet

Rákoskeresztúr község területén épült önálló település, mely első időben a "Munkás Otthon" nevet, majd 1903-tól "Rákosliget” nevet viseli , az anyagyülekezet legjelentősebb fiókegyháza lett. A település történetéről a következőket kell tudnunk: (V.ö.: segédkönyv a XVII. kerület történetének tanításához. Huszlicska Károly).

Az Általános Munkásbiztosító Pénztár építette munkások számára. Az Ipari- és Kereskedelemügyi Minisztérium is akart a munkásság számára lakást építeni. Történetesen Budapesten, Győrben és Salgótarjánban. A budapesti településre végül Rákoskeresztúrt választották, mert az aszódi vasútvonal mellett, amely (épült 1867-ben) jó közlekedési lehetőséget kínált; egészséges, szép helyen feküdt, jó levegőjű volt és olcsó.

Eredetileg 1000 lakást kívántak itt építeni, kiskertes munkásházat, szövetkezeti alapon. A telep előharcosai Rauchmaul Károly, Kiss Károly és Kürschner Jakab voltak. A telep kialakítását a Minisztérium Fach Károly miniszteri tanácsosra bízta. (Róla nevezték el a központi teret; ma Hősök tere) Fuchs Ignáctól megvásárolták a vasút 10. számú őrháza mellett 155 katasztrális hold mezőgazdasági területet 230.000 koronáért. A házak terve: amerikai mintára számozott utcákkal, egyenes vonalú, sakktáblaszerű kertes lakóházakat terveztek, melyekből néhány még található Rákosligeten. Első lépésként 500 ház építéséhez fogtak hozzá. Az egész mozgalom 1896-ban kezdődött, l898. november 6-án meghal Fach Károly. Utolsó utóda Geyer H. Viktor lett, aki evangélikus egyházunk nagy embere, a templomépítés kitűnő szorgalmazója volt.

1899-ben már megindult az első honfoglalás. A kertes, szép házakat sorsolás útján adták át a leendő tulajdonosainak. Ugyanakkor vízvezetékkel látták el a telepet. 1902-ben az államnak adományozott telken megépítették az állami iskolát és óvodát, me ly 1903-ra készült el.

A telep természetesen Rákoskeresztúrhoz tartozott. Az adót a község beszedte, de egyébként nem sokat törődött vele. 1903-ban ezt a lakosság panaszolta a vármegyénél. Ennek eredményeként a nevét “Rákosliget” használatot félhivatalosan engedélyezte az alispán, de az önálló községgé történő leválasztást nem. Ez így maradt 1907-ig. Ekkor községgé lett és jogerősen használhatta a Rákosliget nevet.

Ezzel a kör bezárult, a Munkás Otthon település végleg elvesztette “munkástelep” jellegét, tisztviselő és nyaralótelep lett, mert az alapító munkáscsaládok majdnem teljes számban elhagyták a telepet, illetve kihaltak, csak egy-két munkáscsalád él még az alapítók közül. Teljes rétegváltozás állott be a rohamosan továbbfejlődő község életében."

Ezzel a “teleppel” már 1899-ben kapcsolatba került az anyaegyház lelkésze, Kovácsovics János igen buzgó postatisztviselőn keresztül. Nevezett a rákosligetiek első gondnoka, majd felügyelője, az anyaegyház hosszú időn át másodfelügyelője volt. Neki van leírása az “első idők” problémáiról. Az anyaegyház és a fiókegyház fennmaradt jegyzőkönyveiben is ugyanazok a kérdések említtetnek. Lényegében Kovácsovics leírására támaszkodom a következőkben.

A Munkás Otthon telepén letelepedett 1899-től kezdődően mintegy 450 család. Ez lélekszámban 1200-1400-at tett ki. Túlnyomó része munkás volt, mert a szövetkezet alapszabályai szerint csak 25 % lehetett tisztviselő vagy egyéb foglalkozású. Ez az arány azonban 1-2 év múlva, illetve alatt megváltozott. Azért lett ez így, mert a munkások kereset hiányában és az emelkedő drágaság miatt a házfenntartási költségeket nem bírták, így házaik gazdát cseréltek a biztosabb keresettel rendelkező tisztviselőkkel. Ez a folyamat oda fejlődött, hogy a harmadik évtizedben, tehát a húszas évek után Rákosliget már tisztviselőtelepnek számított. Gyülekezetünk összetétele megfelelt a Fasori gyülekezetünk összetételének.

Az 1899-ben betelepedett lakosság hitfelekezeti megoszlása a következő volt:

Kovácsovics érintkezésbe lépett Dubovszki Nándor lelkésszel, mert úgy gondolta, hogy 60-70 evangélikus lakhatik már a telepen. Ezekkel valamit kezdeni kellene. Barátkozott a lelkésszel, aki nyilvánvalóan megbecsülte a hitét szerető és egyházért áldozatokra kész hittestvért. Kétségtelen, hogy a telepieknek több okból is nehéz volt a gyülekezeti életbe bekapcsolódniuk. Az akkori viszonyok között nehéz volt megközelíteni a keresztúri istentiszteleteket. Különösen gondolnunk kell a télvíz idejére. A telepi hívek sokszor a vasárnap délelőttöt is Pesten töltötték. Nekik a délután lett volna alkalmas az istentiszteleteken való részvételre. No, de Keresztúron eleinte csak minden ötödik, majd később minden harmadik vasárnap volt magyarnyelvű istentisztelet. Kétségtelen, hogy a falusi gyülekezet színvonala és a ligeti hívek színvonala között óriási különbség volt, a melyben az igehirdetés formája döntő szerepet játszott.

A beszélgetések eredménye az lett, hogy a lelkész 1900. év december 24-én estére a telepi iskola tantermébe összehívta a telep első istentiszteletét (6 órakor). Ezen az istentiszteleten - tekintettel arra, hogy más nem is volt, a telep minden hitfelekezetéhez tartozó lakói vettek részt. Kovácsovics így ír: "Ezen isteni tisztelet képezte kiinduló pontját annak, hogy telepünkön az összes számottevő hitfelekezetek tagjai mozgalmat indítottak arra, hogy egyházközségekké alakuljanak. Így alakultak me g a római katolikusok templomépítő bizottsággá; a reformátusok missziói egyházzá; csak mi maradtunk rendezetlenül, jól lehet Rákoskeresztúron, ame ly községhez politikailag és egyházilag tartoztunk a lakosság túlnyomó része ágostai evangélikus. Végre tartatott az egyházi közgyűlés 1901. április 15-én, mely 9. pontjában foglalkozott a munkástelepi hívek adózási kérdéseivel. Közgyűlés idézett pontja a következő: “Lelkész jelenti, hogy “Munkás Otthon”-ban lakó hitsorsosainkkal a tagsági díj fizetésre rendbe kell jönnünk. Néhányan, - úgymond - a lelkész megjelentek a paplakon, akarván fizetni az évi tagsági díjat, de a lelkész utasította őket arra, hogy várjanak, míg az ügy közgyűlés elé hozva és a fizetési kulcs rájuk nézve megállapítva lesz. Kérdés tehát, milyen kulcs szerint vetessék ki rájuk nézve az egyházi illeték, mert azt a kulcsot nem lehet rájuk alkalmazni, mint a falubeliekre, minthogy állami iskolájuk lévén, nem kötelezhetők arra, hogy a mi iskolánk fenntartásához ők is járuljanak, tehát a közgyűlés azt határozza, hogy ház utáni járulékot nem tartozna fizetni, tekintetbe véve azt is, hogy a házak még nem is az övék addig, amíg törlesztési idejük le nem jár. Ezért, pár után 6 koronát, fél pár után 3 koronát tartoznak fizetni; azonkívül a lelkésznek és tanítónak járó rozsilleték fejében fizessenek egy-egy véka után 4 koronát. Ellenben ők részesülnek abban a kedvezményben, hogy miután saját temetőjük nincsen és a mienkbe temetkeznek a sírhelyért 4 koronát fizettek, akik az egyházi fenntartáshoz járulni fognak, nem fognak fizetni a sírhelyért 4 koronát, hanem díj nélkül meg fog engedtetni a sírhely. Különben a lelkész legközelebb érintkezésbe fog lépni velük és a közgyűlés határozatát velük közölni fogja. Tudomásul szolgál".

Ez az anyaegyházi közgyűlési határozat megállapította a Munkás Otthon híveinek kötelességeit, de nem szólt az ellenszolgáltatásokról: az istentiszteletek tartásáról, gyermekek hitoktatásáról stb. A hívek ezt igen sérelmezték. De ugyanakkor aktivitásra ösztökélte. 1901. július 7.-ére - mivel azon nagyon kevesen jelentek meg - 14.-ére értekezletet hívtak össze a Munkás Otthonba. Kovácsovics szerint ez a második összejövetel fordulópont volt a telep evangélikusai szervezkedésének aktusaiban. ”Ezen a gyűlésen láttuk meg, hogy mi, ahelyett ügyünket, amelynek célja az volt, hogy telepünkön isteni tisztelet rendszeresíttessék, s gyermekeink vallási oktatásban részesüljenek, nem csak hogy el nem értük, hanem még anyagilag meg is terheltettünk, szóval a mi közeledésünket a rákoskeresztúri egyház csak anyagiaknak gyarapítására használta fel, anélkül, hogy az egyházi hozzájárulásért megkövetelhető legcsekélyebb ellenszolgáltatást is nyújtott volna. Ez volt az oka annak, hogy ezen időtől kezdve szüntelen harag fejlődött ki köztünk, amely arra késztet bennünket, hogy amennyire lehetséges, függetlenítsük magunkat egyházilag Rákoskeresztúrtól".

A következő évek a fiókegyházi szervezkedésig ezért a viszonylagos "önállóságért" folyó harcban teltek el. 1904. március 2. 5. pontja szerint "A rákosligeti evangélikus hívekre nézve Szegedy Albert indítványára kimondatott, hogy miután ők is Rákoskeresztúr községhez és az evangélikus vallásúak a Rákoskeresztúri Egyházhoz tartoznak, egyház illetéket tartoznak ép annyit fizetni, mint az anyaegyházbeliek. "Erre a szinte provokatív határozatra a lelkész Kovácsovics János kérésére - akivel a határozatot közölte - április 24-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze. Ez a közgyűlés végre is minden szenvedélyessége ellenére békülékeny hangulatban és mindenkit kielégítő határozatokban ért véget. A "távolból" úgy látszik, hogy a lelkész is és Kovácsovics is a béke embere lehetett, mert a jegyzőkönyv megállapításaiból erre lehet következtetni.

Végül is megállapodtak abban, hogy a III. 2-i közgyűlés 5. pontját a rendkívüli közgyűlés visszavonja és megváltoztatja.

A rákosligetiek is beleegyeztek a hat koronás, illetve fél páronként 3 koronás párbérbe. Ebből fizetik a lelkészt és a tanítót megillető rozspénzt is. Teljesítik a lelkész ama kérését, hogy Rákosliget külön gondnokot választ, aki az anyagi ügyeket intézi. Egyhangú bizalommal Kovácsovics Jánost választják meg, aki az esküt nyomban leteszi.

A rákosligetieket a presbitériumban a gondnok és egy tag képviselje. Schochterus Ottót nyomban megválasztják, aki az esküt is letette. Úgy látszott, mintha ezzel elhárult volna minden nehézség a fejlődés elől. Szegedy Albert azonban megfellebbezte a határozatot. Az egyházmegye közgyűlése Budapesten tartott ülésében helyt adott a fellebbezésnek. Ezt a határozatot viszont a telepiek fellebbezték meg a bányai egyházkerülethez. Érveik között nem egyházjogi, de érzelmi és a helyzetből, illetve annak nehézségeiből adódóak szerepelnek. Ezek: nincs istentisztelet a rákoskeresztúri istentisztelet rendje, ideje, távolsága nem felel meg a lehetőségeiknek. S ami ennél érzelmileg még döntőbb volt: gyermekeiknek nincs evangélikus hitoktatása sem, mert a miniszter még mindig nem nevezett ki az állami iskolához evangélikus vallású tanítót, aki a hitoktatást rendesen el tudná látni.

Ez a fellebbezés nem került a bányai egyházkerület közgyűlése elé, alaki hibák miatt (nem az egyházközség és esperességen keresztül lett felterjesztve - hivatalos út). De ezzel a fellebbezéssel együtt illetve egy időben Rákoskeresztúron lelkészválasztásra került a sor. Dubovszky Nándor 1904 nyár elején elhunyt. Utóda még nem volt. A főesperes Török József ceglédi lelkészt arra utasította, hogy vizsgálja ki a helyzetet. Török nagy bölcsen nem foglalkozott a dologgal, de azt tanácsolta a rákosligetieknek, hogy olyan lelkész megválasztását igyekezzenek elősegíteni, aki ügyüket igazság és méltányosság alapján kedvezően igyekszik elintézni. A rákosligetiek hallgattak a bölcs szóra. Noszkó István fővárosi hitoktató lelkészben olyan valakire véltek találni, aki ügyüket kézbe veszi és elintézi. Ez volt az újabb fordulópont- Kovácsovics szerint - a ligeti hívek életében. Noszkó István Lajos választatván meg lelkészül, az ügy jogi megoldását szorgalmazta s a rákosligetiek örömmel vették, hogy - noha Rákosliget még politikailag Rákoskeresztúrhoz tartozott, nekik mégis fiókegyházi státust biztosítson.

Ez sem ment azonban probléma nélkül. Végül mégis meg lesz az egyház megye által is jóváhagyott szerződés az anyaegyház és a rákosligeti fiókegyház között. Minekutána mindkét fórum jóváhagyta, Rákosliget 1905. december 17-én, Rákoskeresztúron 1906. április 22-én, Egyházmegye 1906. július 1-én).

Szerződés a rákoskeresztúri anyaegyház és a Rákosligeten lakó evangélikusok között.

1. Rákosliget telep az anyaegyháztól a pest megyei egyházmegye által megerősített egyházközségi szab. rend. 2. § alapján - mint fiókegyház - külön válik, kijelentvén, hogy az anyaegyház semmiféle vagyonára nem tart igényt s az anyaegyházzal a következő viszonyba lép:

1. A fiókegyház az anyaegyház pénztárába évenként 50, azaz ötven koronát fizet s erre magát kötelezi.

2. A fiókegyház adófizetői, akik legfeljebb a folyó évi adóval vannak hátralékban, csupán a rendes lelkészválasztásnál bírnak az anyaegyházban szavazati joggal.

3. Az anyaegyház lelkészének évi 100 - azaz egyszáz - koronát, az anyaegyház kántorainak addig, amíg az isteni tiszteleteknél a kántori teendőket ők végzik, illetve addig, míg a rákos li geti állami elemi népiskolánál oly ágostai hitvallású evangé li kus férfi tanító, aki a kántori teendőket elvállalná kinevezve nem lesz, évi 50 - azaz ötven - koronát tartozik a fiókegyház fizetni. Mely összegek minden év november hó 1-ével esedékesek.

4. Stóla fejében a fiókegyház híveit a következő összegek fizetésére kötelezik:

• keresztelésért a lelkésznek 3 (három) koronát

• asszonyavatásért a lelkésznek 2 (kettő) koronát

• imával végzendő temetésért a lelkésznek 4 (négy), a kántornak 2 (kettő) koronát

• beszéddel végzendő temetésért a lelkésznek 10 (tíz), a kántornak 4 (négy) koronát

• esketésért a lelkésznek 8 (nyolc) koronát

5. Addig is, míg Rákosligetnek külön temetője és harangja lesz, a rákosligeti hívek kötelesek: kis halott utáni sírhelyért az anyaegyház pénztárába 2 (kettő) koronát, és a sírásónak 3 (három) koronát; nagy halott (12 éven felül) után: sírhelyért pedig az anyaegyház pénztárába 4 (négy) koronát, a sírásónak 4 (négy), harangozásért pedig az anyaegyház pénztárába 1 (egy) koronát és a harangozónak 1 (egy) koronát előre befizetni.

2. A lelki gondozást illetőleg az anyaegyház lelkészek gondozása alatt áll a fiókegyház. A lelkész köteles minden hónapban egyszer - meghatározandó vasárnap délután - az I. 3. pontban körülirt ideig a kántor is - a telepre ki menni és ott meghatározandó helyen - isteni tiszteletet tartani, magyar nyelvű szertartással. Azon kívül évenként kétszer, karácsonyi ünnep másodnapján és a húsvéti ünnep másodnapján reggel 8 órakor az Úr szent vacsoráját tartozik a lelkész a telepen kiszolgáltatni. S egyebekben a híveket lehetőséghez képest látogatja - s a betegeknek, ha erre felkéretik, az úrvacsorát kiosztani köteles; ily esetben azonban a fél tartozik fuvarral szolgálni.

3. Az anyaegyház közgyűlése kijelenti, hogy az I. 1. pontban jelzett összeget a fiókegyháztól elfogadja és lelkészét a jelzett időkre átengedi, de úgy, hogy az anyaegyházban kötelességeinek elsősorban eleget tenni tartozik. Temetőben helyet ad a halottaknak, harangok használatát megengedi, az I. 5. pontban jelzett díjaknak lefizetése mellett. S kívánja új fiókegyházának, hogy növekedjen és virágozzon híveinek üdvösségére s Isten dicsőségére.

4. A lelkész és a kántorok jelen szerződéshez hozzájárulnak.

5. A szerződés felbontása, vagy módosítása csakis az egyház megye jóváhagyása mellett történhetik meg.

Felolvastatott a rákoskeresztúri ágostai hitvallású evangélikus anyaegyház 1906. április hó 22. délelőtt 11 órakor tartott közgyűlésén és elfogadtatott, s ugyancsak felolvastatott a rákosligeti ágostai hitvallású evangélikus fiókegyház 1906. V. 26-án tartott közgyűlésén és elfogadtatott.

A rákoskeresztúri ágostai hitvallású evangélikus anyaegyház közgyűlésének megbízásából aláírták:

Bulyovszky Aladár felügyelő,
Noszkó István lelkész,
Altziebler András gondnok,
Pupek Mihály gondnok,
Marschalkó Gyula jegyző és
Kovács György , Gébele János kiküldött, közgyűlési tagok.

A rákosligeti ágostai hitvallású evangélikus fiókegyház közgyűlésének megbízásából aláírták:

Kovácsovics János megbízott II. felügyelő,
Schochterus Ottó megválasztott gondnok,
Zádor Géza megválasztott jegyző,
Geyer H. Viktor megbízott egyháztag.

Saját nevükben aláírták:

Noszkó István lelkész.      Marschalkó Gyula kántortanító és     Késmárszky Gyula kántortanító.

Az egyházmegye jóváhagyta 1053/1906

Kelt Fót, 1906. július 1.

Szeberényi Lajos főesperes

Ezzel a szerződéssel valóban új korszak következett el a Rákosligeten lakó evangélikusok életében. Mint a rákoskeresztúri gyülekezettől anyagilag független egyháztest, megkezdte a maga száméra való életet. Amit gyűjtött, magának gyűjtötte. A szerződésben foglaltaknak az elkövetkezendő időben mindenki igyekezet eleget tenni. Valóban sokat ért az önállóság. Ha a háború nem jön közbe és nem éri anyagi csőd a devalvációval az országot, hamarosan temploma lett volna a kicsiny nyájnak, mert a lelkesedése és áldozatkészsége azoknak, akik eddig is vitték előre az ügyüket, nem lankadt és nem csüggedt.

Nézzük most már a kis gyülekezet útját a "második periódusban!

Kovácsovics János, aki a jegyzőkönyvben II, felügyelőnek van titulálva és akit 1901. májusában a rákoskeresztúri egyház választott II. felügyelőjének és aki a húszas években már szerepel a rákosligetiek presbiterei között (?), már 1907. április 21-én azt jelenthette a rákosligeti fiókegyház közgyűlésén, hogy: „a rákosligeti Munkás Otthon Szövetkezet 1906.évi szeptember hó 18-án kelt Geyer H. Viktor intézett levelében arról értesíti az egyházat, hogy a templomépítés céljaira a szövetkezeti közgyűlés által megszavazott 480 négyszögöl nagyságú telket az egyház által kért helyen Rákosliget, XIX. utcában saját kezelésbe átveheti”. Ez a határozat azután hosszú éveken keresztül utazik az adminisztráció és a jogi kifogások útvesztőjében. Csak 1927. szeptember 9-én tudja dr. Pajor Ákos felügyelő jelenteni, hogy „végre a templomtelek tehermentesen a fiókegyház nevén azon bejegyzéssel, hogy csak templom és paplak céljaira használható, el nem cserélhető s el nem idegeníthető” bekebeleztetett. Az egyháznak már csak birtokba kell vennie és be kell keríttetnie, a mely ügy csakhamar folyamatba tétetik és semmi akadálya nincsen.

Most már az előretekintés évei következnek. Azoknak a céloknak a megvalósulása érdekében, melyért 1900-tól oly tudatosan harcoltak. Ilyen volt a hitoktatás kérdése.

Az is egyik nehézsége volt a gyermekek, evangélikus hitoktatásában, hogy a rákoskeresztúri tanítók nem igen vállalhatták. Hiszen ott volt a túl népes saját iskolájuk, illetve osztályaik, amire minden idejük elment. A rákosligetiek már nem járhattak át hittanra Rákoskeresztúrra. Ennek meg voltak az előbb már említett okai. A rákosligeti állami iskolánál nem volt kinevezett evangélikus vallású férfi tanító (nem tudom ma már megérteni, hogy a „férfi"-hez miért ragaszkodtak), aki a hitoktatást elvállalhatta volna. Addig, amíg az állam Rákoskeresztúr – Rákoshegy - Rákosliget - Rákoscsaba körzettel önálló állami vallástanárt Szabó Lóránt személyében 1928-ban ki nem nevezte, ez a kérdés megnyugtató módon nem rendeződött, de a segítés módjai belátást engednek azoknak a férfiaknak a lelkébe, akik harcoltak a rákosligeti egyházért, evangélikus vallásukért és önállóságukért.

Volt úgy, hogy a rákosligeti gyermekeink a református hittant látogatták; volt úgy, hogy evangélikus tanítónő istápolta őket. Szilvay Margit, volt egy időben, hogy elosztották maguk között a tanítást a gondnok, Paulinyi Gábor gondnok tanító, később iskolaigazgató, felügyelő, dr. Pajor Ákos, dr. Sárkány Lóránt, majd Peer P. Sándor péceli vallástanító. Ugyancsak gondjuk volt a vasárnapi iskola. Ez a munka a reformátusokkal együtt folyt, külön-külön csoportokban. Gyermekeink zöme járt erre a tulajdonképpeni hitoktatásra. Botrányos dolog volt dr. Csinos Albin működése ezen a téren s jó volt, hogy kilépett a lelkészi szolgálatból! (1922-ben).

Nagy gondot okozott a gyülekezetté formálódásban az a körülmény is, hogy havonta csak 1 istentisztelet volt biztosítva. Ez bizony elég kevés. A gyülekezet lelki életében nem volt meg a fejlődés, a mely a „lánglelkű” (ez a legkevesebb, amit mondhat a krónikás róluk) gyülekezet-építőkben lobogott. Minden évben pontos beszámolót tartott az egyházfelügyelő és ezekből nem hiányzott a panasz a közöny miatt. A hívek nem igen látogatták az egy délutáni istentiszteletet. Részvétlenség és közöny uralkodott el az emberekben. Hozzávesszük még ezt a kijelentést is, 1913-ban nagy fokú gazdasági nehézség, szegénység keserítette el az embereket. Ez különben a közgyűlésen résztvevők számából is megállapítható. Mindig ugyanazon nevek és nem több 20 személynél, akik az egyház ügyeinek intézését figyelemmel kísérik. „Országosan nyomasztó pénzügyi helyzet” - mondja a felügyelő. Ennek ellenére 1913-ban már volt templomépítési alap is.

A gyülekezet anyagi ügyet rendkívül okosan és szociális módon intézi. Az anyaegyházat katasztrófába sodorja a „mindenki egyformán adózzék" múlt századbeli elve, Rákosligeten már régen osztályokat állítanak fel és először három, majd nyolc, majd az állami fizetési osztályok rendjéhez hasonló „tarifa" szerint vetik ki az egyházi illetéket. Természetesen így is vannak, akik hátralékban maradnak; nem fizetnek. Része van ebben a szegénységnek és a hanyagságnak egyaránt, ezek ellen a presbitérium követe li a végrehajtást. De mégis azt kell mondani, hogy a fiókegyház szépen gyarapszik. Minden évben van erős maradványa. Igaz, hogy a pénz romlásával elvész a gyűjtött tőkéje, de amikor a húszas évek közepétől rendeződnek a pénzügyi viszonyok, ismét elkezd növekedni az egyház tőkéje. S amikor 1927-ben elhatározzák az imaház és paplak építését, három éves ciklusra osztva az adományok befizetését, hamarosan 10 ezer pengőre gyarapszik az egyház templomalapja és a kb. 100 családból csak 8 család volt, aki nem járult még hozzá a templom, illetve az imaház és paplak gyűjtéshez.

Az is érdekes, hogy az 1919-es kommün idején mennyire kifejezték az egyházhoz és a keresztyénséghez való hűségüket. Felmerült a kérdés: nem kellene-e a reformátusokhoz csatlakozni, vagy nem kellene e visszatérni az anyaegyházba? A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a fiókegyházát az eddigi szervezetében óhajtja fenntartani; a tisztikart és egyházi tanácsot bizalmáról biztosítva továbbra is meghagyva, a költségek viselését pedig önkéntes adományokból fedezi; az ígért adományokat a felügyelőnél lévő íven mindjárt elő is jegyzik. Ezen felajánlások a gyülekezet költségvetését, illetve annak rentabilitását biztosítják. A lelkész maga átjár az önkéntes hitoktatás megtartására. Jegyzőkönyvi megjegyzés szerint sohasem volt olyan jó a gyermekek ellátása, mint ebben az időben.

Az egyház kérdése nem anyagi kérdés hanem hitnek a kérdése. S abban az időben volt a rákosligeti egyháznak néhány olyan embere akiket a Lélek tüze fűtött. Hadd nevezzek meg néhányat: Kovácsovics János, Geyer H. Viktor, dr. Pajor Ákos, dr. Sárkány Lóránt, Paulinyi Gábor és a hölgyek között Boros Dezsőné, özv. Révay Béláné, akik a „nőegylet” nagyon áldott munkáját vezették. Csak egy példát hadd említsek: A wormsi birodalmi gyűlés 400 éves évfordulóján tartott presbiteri gyűlésen dr. Pajor Ákos olyan emlékbeszédet mondott, mely bármely teológus számára is beillő lett volna (1921). Pedig ott ült az egyház lelkésze is! Noszkó István is megtett - ha nem is mindent -, amit megtehetett a lelkiek erősítéséért. Két alkalommal is szolgált Rákosligeten báró Podmaniczky Pál a reformátusokkal közös reformációi ünnepélyen. Szolgált itt előadással, illetve igehirdetéssel Szlávik Mátyás, Kovács Sándor dr., a későbbi püspök.

A húszas években egy kicsit megszaporodik a gyülekezet. Ma már 100 család van evangélikus. Ennek nagy java vegyes házasságban él, - de szépen és jól él, mert Hildebrandt Móricz a római katolikus egyház 1921-ben beiktatott első plébánosa szolid ember volt. Beiktatására ugyan nem hívták meg az evangélikus egyházat - ami igen rosszul esett éppen a vegyes házasságban élőknek -, de pl. jelen sorok írójának látogatását visszaadta. A nálunk esketett párokat sem bántotta, sőt gyóntatta.

A hitbuzgóság erősödik. A templom utáni vágy a több istentisztelet utáni vágy növekszik.

Elkövetkezik az 1927. esztendő. Pajor Ákost és a munkatársait már fűti a cselekedni vágyás. Mint mondja, már elmúlt húsz éve, hogy önállóvá lett Rákosliget és még mindig semmi. S mikor a régi tisztikart újabb hat évre, 1927-ben újra megválasztják; építsünk imaházat és paplakot, jelszóval animálják mozgósítják először a presbitériumot, majd a közgyűlést. Az volt az elképzelés, hogy egy olyan házacskát kell építeni, amelyben van egy teremszerű szoba és egy (tervrajz a sekrestyében) segédlelkésznek alkalmas lakás (egy szoba + mellékhelyiségek).

A teremben lehetne állandóan istentiszteletet és vasárnapi iskolát tartani. Míg az egész épület majd lelkészlakássá lehetne - ha a templom megépül - és erre össze is lehetne hozni 3-4 év alatt a szükséges anyagiakat. Akció indul a gyűjtésre hároméves felajánlással. A nőegylet is kiveszi a részét a propagandából és a gyűjtésből. Megvan a telek, építsünk templomot: Ez az örökös tiszteletbeli felügyelőnek, Geyer H. Viktornak a jelszava. Csak 10,000 Ft kell a tervhez. S megindul a roham az összeg megszerzéséért. S nem hiába! Az egyházmegye 1930-ban foglalkozik a rákosligetiek szándékával. Évi rendes közgyűlésen jóváhagyta a rákosligetiek szándékát. Eljárnak Raffay püspöknél is a vezető férfiak, aki sajnos csak erkölcsi támogatást tud ígérni. De nagyon boldogan áll rendelkezésükre ebben az ügyben. Tudniillik, közben a tiszteletbeli felügyelő - Geyer H. Viktor -, aki ez év július hó 9-én elhunyt, kiszámította, hogy 20,000 Pengő Ft-ból me g lehet építeni egy templomot is. Tehát építsünk templomot. Hiszen már van 12,000 Pengő Ft templomalapjuk.

1931. év a következő állomás. Nem beszélnek már imaházról és paplakról, hanem templomról. 1931 októberében Sándy Gyula műegyetemi tanárt keresik meg, aki sok evangélikus templom építője. XII. 5-én meg is kapja a végleges megbízást. Sándy kiszámította, hogy ha nem csináltatnak meg mindent, de amitől a templom használható, pl. a padlózatot, ajtóra szélfogó ajtó, stb., akkor 15.000 Pengő is elég lehetne.

Az 1932. I. 3-i rendkívüli közgyűlés elfogadja az előző év december 5-i gyűlés határozatát. Megindul a versenytárgyalás. Ahol sok az okos ember, ott sokat vitatkoznak. De végül is kiadták a munkát a Váczi-Juhász cégnek. Juhász helybeli református kőműves mester volt! Sajnos a terv megvalósulását nem érte el a buzgó felügyelő, dr. Pajor Ákos, aki váratlanul 1931 december 30-án meghalt (Besztercebánya, főér repedés). Az alig pótolható felügyelőt Rákosligeten temette 1932. I. 3-án Noszkó István lelkész, 52 éves korában.

A döntő közgyűlésre éppen az ő temetéséről jöttek me g a szomorú evangélikusok. Utódjául Belánka Györgyöt választja a közgyűlés, akiben egy finom lelkű, nagyon jóindulatú és minden agresszivitástól mentes, békéscsabai kegyességű és nagyműveltségű ember került a felügyelői székbe. Megindult a munka. Hogy miért lett a templom tarikőből építve, az eredetileg tervezett nyerstéglafalazat helyett, azt a jegyzőkönyvek nem árulják el.

Ugyanez év június 5-én Blatniczky Pál főesperes leteszi az alap követ. Októberre kész a templom a már említett hiányosságokkal. De fel lehet szentelni; benne istentiszteletet lehet tartani. Elvileg fűteni is lehet. November 20-án Raffay Sándor püspök felszenteli az álmok álmát. Sajnos két álmodója, Geyer H. Viktor, dr. Pajor Ákos nem éri meg!! Az építkezés 19,340 Pengőbe kerül. S ez az összeg kifizethető volt.

A díszközgyűlésen természetesen. a zsúfolt templomban a következők vannak jelen: Dr. Raffay Sándor, Noszkó István lelkész betegsége miatt nem lehet itt, az anyaegyház képviseletében dr. Csecsotka Károly felügyelő, Batta Árpád református lelkész, Szabó István községi bíró, Eisenberger gödöllői főrabbi, Apagyi Andor polgári iskolai igazgató, Sztrapács Károly OKH igazgató, stb...

Raffay püspök végszavai így vannak feljegyezve: „Kívánom, hogy erősödjön a rákosligeti egyház abban a buzgó vallásos érzésben, mely harci erőt adott néki e magasztos szép mű megalkotására!”

Először azonban még egy megpróbáltatáson kellett a gyülekezetnek átmennie. Az új paróchus lelkész szolgálata hozta meg a békét és a temploma befejezésének örömét és a szebb jövendőt.

Az év utolsó közgyűlése abban a boldog örömben telt el, hogy a templom fel van szentelve; lényegében csak 19 340 Pengőt tett ki az építési számla. Igaz, hogy nincs még rendben minden, de ettől a templom még használható. Erről a közgyűlésről felvett jegyzőkönyv legmeghatóbb szavai a Szabó Lórán t hitoktató lelkész szolgálatáról való megemlékezés (Szabó Rákosligeten a XIX. utcában lakott). Bizonyára igaz és szívből jövő szavak voltak azok, a melyek Bánhegyi, akkor még Belánka felügyelő ajkait elhagyták. De ekkor már megtörtént Noszkó lelkész és Szabó között a paróchus és a hitoktatók viszonyának tételes rendezés hiányában az a talán félreértésből eredő összekoccanás, a melynek következtében a paróchus lelkész már a gyűlés jegyzőkönyvét - személyesen betegsége miatt nem volt jelen - így írta alá: „Ezen jegyzőkönyvet azzal írom alá, hogy az nem volt közgyűlés, csak egyházi értekezlet, s a hozott megállapodások nem törvényes erejű határozatok. A lelkészi teendők ellátására vonatkozó megállapodások semmisek, mert a paróchiális jogba ütközők és a világi elnök az egyházi elnökkel történt megállapodásokkal teljesen ellentétben tett előterjesztést, amihez joga nem volt. De nem volt joga a hitoktatónak sem, aki a paróchus lelkészt csak helyettesítette az istentiszteleteknél, ajánlatot sem tenni, sem elfogadni a lelkészi honoráriumot illetőleg”. A Noszkó - kontra Szabó ügyben jelen sorok írója nem kíván állást foglalni. Az ördög mindig megtalálja a maga eszközét arra, hogy szépen haladó dolgokat összekuszáljon, azért diabolos. Minden esetre, ha ez a „malőr” nem történik, nem vagyok rákoskeresztúri lelkész.

Mert mi történt! Noszkó István minden télen betegebb lett. Megunta a helyettesítgetéseket és a hívek is unták, így hallottam! Beküldte hát az iskola igazgatóját a püspöki hivatalba azzal a kéréssel, hogy a püspök úr neki káplánt adjon, de lehetőleg azonnal és legalább két nyelvűt! Az akkori „paptúltengő” időben én három nyelvű szolgálatra képesen Orosházán, az egy-nyelvű gyülekezetben tengődtem. Bezzegh Samu püspöki titkár Szügyi Károly igazgató jelenlétében mondotta a hozzá kijövő püspöknek: Orosházán van Kósa.

Az minden két hétben könyörgő levelet ír nekem, hogy tegyük valami alkalmasabb helyre s ráadásul mind a három nyelven tud szolgálni! No azonnal írj neki Samu, hogy január 1-ével jelentkezzék Noszkónál. Így valahogyan volt.

A rákosligeti evangélikusok 1906 óta abban a naiv elképzelésben éltek, hogy ők „elszakadtak" Rákoskeresztúrtól, a nem sokra becsült falutól. Ők önállóak és azt tesznek, amit akarnak, illetve tudnak. Ebben a hitben meghagyták őket! S amikor a paróchus a maga jogaira hivatkozott és annak a jegyében cselekedett, rettenetesen meglepődtek és megsértődtek. Az egyház jog azonban Noszkó István mellett állt. S ő nem kívánta a rákosligetieket eltiporni, csupán védte szerzett jogait és rendet akart a gyülekezetben.

Nekem rendkívül megörült, mert azt remélte, hogy a gyülekezet szívesen fogad és a helyettesítési gondoktól is szabadul. Magam nem tudva a teljes hátteret, az egyik tanítóval felmentem tisztelegni a rákosligeti felügyelőhöz és gondnokhoz 1932. december 30-án, mert az újévi istentisztelet nekem volt kiosztva Rákosligeten az új templomban. Keresztúron valaki más pesti segédlelkész prédikált. Csodáltam azt az ellenszenvet, amivel nevezettek fogadtak. Nem is nagyon tudtam, hogy miért, és nem voltam hozzászokva. Arra a kérdésre, hogy hogyan kerültem ide, csak annyit mondottam: a püspök úr idehelyezett. Nincs tehát Szabó Lóránt. Segédlelkész van, akinek egyelőre ez a szolgálati helye.

Ez az állapot vihart kavart, aminek a jegyzőkönyvben nincsen nyoma. Nagyon helyes. Lényeg az, hogy a rákosligetieknek be kellett látniuk, hogy nem tehetnek semmit. Az adott helyzetet el kell fogadniuk. S a helyzet elkezdett konszolidálódni, a mely csakhamar a teljes békességhez vezetett. Még néhány keserű pirulát le kellett nyelni s azután megindult az építő gyülekezeti munka és élet.

Mindenek előtt rendezni kellett az 1906-os szerződés helyett az anya és fiókegyház közötti viszonyt. Most már a lélekszám is megnőtt és az étvágy is. Körülbelül 100-110 adófizetője volt a fiókegyháznak, mely személyekben sokat változott, de mennyiségében általában megmaradt. Az elköltözöttek helyébe mindig jött pótlás. Az újak persze másképen viszonyultak a helyzethez. Nem érdekelte őket a régi sérelem!

Az 1935. év lényegében az új szerződés kidolgozása megszövegezése és elfogadtatásával telt el. Ebben már adva van a minden vasárnapi istentisztelet lehetősége. Ez nem csekély feladatot jelentett. Hiszen Rákoshegyen volt már fiókegyház és azok is minden vasárnap kértek istentiszteletet és volt az anyaegyház, ahol minden vasárnap két istentisztelet volt. Mindehhez másfél ember! Majd, amikor Szabó Lórántot a püspök úr Szegedre helyezte, és helyette Petró Elek felvidéki menekült lelkészt (Sajógömör) helyezte a gyülekezetbe, aki Szegeden volt hitoktató lelkész, - már két és fél ember volt, aki szolgálni tudott és az igényeket ki tudta elégíteni. De Petró Eleknek is tiszteletdíj járt a szolgálatáért, mert ő nem az egyház, hanem az állam alkalmazottja volt! Tehát bele kellett a zsebbe nyúlni. A szerződés jóváhagyásával kapcsolatban csak annyit, hogy véleményem szerint inkább a kötözködés, mint a komoly indokok fellebbeztek, prolongáltak. Végül mégis megszületett egy, az anyaegyház akarata szerint fogalmazott szerződés, mely ugyanakkor a rákoshegyi fiókegyházzal kötött szerződés példájául is szolgált. Álljon itt a szövege:

„Szerződés me ly egyrészről a rákoskeresztúri ágostai hitvallású evangé li kus anyaegyház, másrészről a rákosligeti ágostai hitvallású evangélikus fiókegyházközség között az 1906 évben kötött és 1906 évben megerősített egyházmegyeileg szerződés helyébe köttetett.

1. A Rákosligeten lakó ágostai hitvallású evangélikus vallású hívek eddigi fiókegyházi szervezetüket megtartván, a fiókegyház fenntartásáról gondoskodnak, sem az anyaegyház, sem a fiókegyház egymás vagyonára igényt nem tartanak, függetlenségüket az Egyházi. Alkotmány 47. § 167-ben me ghatározott korlátok között megtartva a következő viszonyba lépnek.

1. A fiókegyház az anyaegyház pénztárába évenként - minden év augusztus 1-i esedékességgel 60 - azaz Hatvan - arany Pengőt fizet, s erre magát kötelezi, a reá alkotmányosan kivetett egyházkormányzati illetéket november 1-ével fizeti az egyházmegyei pénztárba (288. §), az egyházmegye pénztárába fizeti a lelkészi állomások után a fiókegyházra kivetett lelkészi nyugdíjintézeti járulékot. ( Nyugdíjintézeti szabályrendelet 31.§ és 33. §).

2. A fiókegyház tagjai az anyaegyházközségben ugyanazon joggal bírnak, mint az anyaegyházközség tagjai, ha az Egyházi. Alkotmány.( 29.§ szerint anyaegyházközségi tagságot szereznek és az anyaegyházközség terheinek viselésében személy szerint arányosan részt vesznek.

3. Az anyaegyház mindenkori paróchus lelkésze a fiókegyház lelkésze is és ezért az Egyházi. Alkotmány 62-63 §-ban megszabott jogok és kötelességek figyelembevételével működik. Lelkészi tiszteletdíjul a fiókegyház annyiszor fizet évi 200 arany Pengőt és évi 30 arany Pengő fuvarátalányt, ahányszor vasárnap délelőtti istentiszteletet kíván; és annyiszor évi 150 arany Pengő tiszteletdíjat és 30 P fuvarátalányt, ahányszor havonta vasárnap délutáni istentiszteletet kíván. Az istentiszteletek számát a fiókegyház évi rendes közgyűlése a költségvetési évre előre állapítja meg. Az istentiszteletek idejét a lelkésszel egyetértőleg az egyháztanács állapítja meg jelen szerződés III. pontja figyelembevételével. Nem esnek külön rendes díjazás alá a következő - szükség szerinti úrvacsorával egybekötött - ünnepi istentiszteletek, amennyiben ezek nem a különben is meghatározott istentiszteleti napra esnek: karácsony első ünnepe de. szilveszter este, újév de., nagypéntek du., húsvét és pünkösdvasárnap de., a lelkész által meghatározandó és előre meghirdetendő órában; az Úr szent vacsorájánál szükségelt borról és ostyáról a fiókegyház gondnoka gondoskodik. Ezen ünnepeken a szokásos ünnepi és úrvacsorai offertóriumok a lelkészi hivány 8. és 9. pontjai értelmében a lelkészt és az énekvezetőt illetik; a lelkészi tisztelet és fuvardíjak negyedévi utólagos részletekben fizetendők.

4. A fiókegyház, amennyiben erre szükség van, az anyaegyház kántorait - velük külön kötendő megállapodás szerint - az istentiszteleteknél igénybe venni jogosult. Temetéseket azonban minden esetben az anyaegyház kántorai végzik.

5. A fiókegyház hívei stoláris funkcióknál stóla fejében a lelkésznek és kántornak (a lelkészi hivány ll. pontja) a lelkészi és kántori hiványokban megszabott és az anyaegyházban szokásos stóla kétszeresét fizetik és a szükséges fuvarról gondoskodnak.

2. Ezen szerződés I. 3. pontjában érintett lelki gondozás ellátása végett a paróchus lelkész köteles gondoskodni arról, hogy a meghatározott vasárnapokon s nevezett ünnepnapokon a fiókegyházban - templomában, imatermében magyarnyelvű szertartással istentisztelet tartassék; amennyiben a lelkész az istentiszteletek vagy egyéb funkciók végzésében magát helyettesíttető helyettese csak felavatott lelkész lehet.

3. A szerződő egyházközségek közgyűlései külön-külön kijelentik, hogy ezen szerződést elfogadják. Az anyaegyházközség közgyűlése kijelenti, hogy az I. 1-ben foglalt összeget elfogadja paróchus lelkészét vagy hivatalbeli helyettesét és kántorait a szerződésben jelzett funkciók végzésére, valamint az Egyházi. Alkotmány 62. §-63. § jelzett lelkipásztori tevékenységre a fiókegyháznak átengedi, hogy kötelességeiknek elsősorban az anyaegyházban kell eleget tenniük. Kívánja a fiókegyháznak, hogy növekedjen virágozzék híveinek üdvösségére, közegyházunk díszére és Isten dicsőségére.

4. A lelkész és kántorok jelen szerződéshez hozzájárulnak.

5. A szerződő felek a jelenlegi viszonyok változása esetén a szerződés módosítását kérhetik. A költségvetési év végével kölcsönösen és egyoldalúan felmondható. Jelen szerződés az egyházmegye jóváhagyásával nyer érvényt, módosítása és felmondása is az egyházmegye jóváhagyása mellett történhetik meg.

   ---

A szerződést az egyházmegye 1933. évi nyári rendes közgyűlésén jóváhagyta. Ezzel lényegében elült a vita. Az „ ellenzék” ugyan - mivel mandátuma úgy a vezetőségnek, mint a presbitereknek lejárt - szépen kimaradt a következő ciklusból, de az élet nem állt meg a kimaradottak azzal mutatták meg, hogy az egyházért való lelkesedésük nem volt külső máz, hogy amikor az egyház jó előmenetelét látták: szépen visszajöttek az egyház aktív szolgálatába. Belánka György újra felügyelő lett!

Az 1934. év mozgalmas: nyugdíjba megy Noszkó István, lemond Belánka György, Mátray Piroska kántor, új lelkész, új seprő jól seper.

A következő évben már harangra gondol a gyülekezet. Igaz, hogy télen jégverem a templom és padlóztatni előbb kellene. Mégis a nőegylet szelíd, de egyházukért minden áldozatra kész tagjai is harangot követelnek! Előbb vissza kell azonban a római katolikus egyháznak adni a 3 évre kölcsönkapott harmóniumot. A gyülekezet nőtagjai az összegyűjtött pénzt először erre fordítják és 600 Pengőért egyháznak egy új harmóniumot.

De meglesz a harang is, de nem egy, hanem kettő és a padlózat is, no meg a szélfogó ajtó is. Tudniillik az asszonyok nem lamentáltak sokat, de végiggyűjtötték, a gyülekezet és nem az egy haranghoz szükséges 600 Pengőt gyűjtötték össze, hanem 1300 Pengőt. Ezt kellett csak kiegészíteni és 1936-ban a templom teljesen rendbe lett hozva. Sajnos a fűtése nem sokat ért, mert olyan a templom szerkezete, hogy azt kályhával kifűteni lehetetlen. De minden megvolt: Szlezák László öntött egy 245 kg és egy 130 kg – „C”, ill. –„E” harangot. Mindez 1900 Pengőbe került. Sajnos a harangavatásról nincsen semmi feljegyzésünk, csak visszautalásunk az 1937. január 22-i jegyzőkönyvben.

Külön említést kell tennem a nőegylet tagjainak áldásos munkájáról. Mint már említettem volt: harangot akartak volna inkább, mint a belső teljes rendbehozatalát. S elkezdtek gyűjteni, mert nem volt ki az egyház pénze harangra sem. Az 1936. év volt a diadalmas év! Úgy nekiindultak a munkának - a gyűjtésnek - természetesen havi részletekben, hogy ki tudott fizetni az egyház pénztára 1971 Pengőt a 2. harangért Szlezáknak; 240 Pengőt a szélfogó ajtóért; 330 Pengőt a mozaiklapozásért; 260 Pengőt a padok aljának padlózásáért. összesen 830 P volt ez. Ugyanakkor Rákosliget az 1930-as népszámlálás szerint 208 evangélikus lakossal rendelkezett. Könyveink szerint 110 adófizetővel Rákosliget volt és ma is arányszám szerint a legjobban áldozó hívek gyülekezete.

Valaki azt tanácsolta, hogy híveknek nem szabad nyugtot hagyni, mert akkor elpillednek. Nem tudom, hogy ez vajon általában érvényes megállapítás-e? Mindenesetre a rákosligetiekre ráillett.

Alig voltak meg a harangok, előjött a lelkészük egy újabb programmal! Sekrestye bővítés, hogy legyen hol tanácskozásokat tartani; vasárnapi iskolát tartani, vagy legyen kis házunk, benne gyülekezeti termünk és egy kis szerény segédlelkészi lakásunk.

1938. november 6-án az egyháztanács azt határozta, hogy gyülekezeti házat épít, ahogyan írtuk “tanácsházat”! A következő év végére készen volt az az összeg, a mely a felépítés és a tető alá hozatalhoz kellett. Ez az összeg pedig 2400 Pengő körül volt. Árajánlat kellett. Mester és 1939. tele már tető alatt érte az épületet. Pelech Sándor kőműves mester, mint legolcsóbb vállalkozó, építette. (Ezt ugyan később megbántuk. A vakolások, belső berendezés, víz, villany stb. még 2800 Pengőt igényelt. De a hívek vállalták azt, hogy amit két évig havi részletekben fizettek, azt még egy évig fizetik, s így 194.1 novemberére csak készen lett a kis gyülekezeti házunk. Presbiteriktató gyűléssel egybekötve a helyi lelkész avatta fel.

Akkor még nem tudtuk, hogy milyen nagy jót műveltünk a gyülekezet szempontjából. Később, - míg a templom fűtése meg nem oldódott - ez a fűthető terem szolgált istentiszteleti hajlékul.
Közben már tartott a számunkra értelmetlen és esztelen háború. Próbáltuk az ige szavával hitben erősíteni, vigasztalni (volt a kis gyülekezetnek hősi halottja is). Próbáltuk egybe tartani a sok próbának kitett nyájat. Az 1945 azonban a gyülekezet életében is döntő fordulatot hozott. A legnagyobb az volt hogy kicserélődött a gyülekezet. Az öregek vagy elköltöztek, vagy “elköltöztek". Ma már úgyszólván senki sincs a régi rákosligetiek közül. A maiak már nem ismerik egymást. Az ős rákosligetiek ismerték és szerették is egymást. Az evangélikusok különösen összetartottak. Ebben nagy szerepük volt az asszonyoknak. özv. Révay Béláné, Boros Dezsőné és a többiek mindig mindenre kész szolgálói voltak a gyülekezetnek. Molnár István, Keres Árpád, Boros Dezső ugyancsak szolgáltak... A vasárnapi iskolát Molnár Gizella több évtizeden át vezette; hű segítője volt Tóth Erzsike. A nőegylet nagyszerű kultúresteket tudott rendezni, amelyek Rákosligeten élményszámba mentek. A Luther Szövetség (Szántó Róberték) nem egy kultúrestet adtak. A befolyt Pengők mind a templomot, vagy a gyülekezeti házat szolgálták. Ez a régi rákosligeti összetartó társaság nincs többé!

Most már csak az utolsó két évtizedről kell beszámolnom. Természetesen Isten gondoskodott az ő nyájáról. Az elköltözöttek helyett új egyháztagok jöttek. Közöttük is volt olyan, aki a Geyer tüzével és a Pajor okosságával szolgálta (pl.: Czipott Andor) az egyházat. Probléma tulajdonképpen nem is adódott. Az anyaegyháznak majdnem mindig volt segédlelkésze. Az istentiszteleteket, vasárnapi iskolát tudtuk tartani. Végül néhány évre az sikerült, ami Rákosheggyel kapcsolatban 1956-ban sikerült: Az anyaegyház második másodlelkésze Kósa László Rákosligeten lakott. Ez a helyzet nagyon kedvező volt és ma is érezhető a hatása. A finnországi stipendiáns Kósa László finn barátaitól kályhát kapott a gyülekezet templomába. Azóta fűtjük a templomot és télen is ott tartjuk az istentiszteleteket.

A gyülekezet jövője Isten kezében van, tehát jó kezekben

Az utóbbi két évtized 1950-70 nem mutat semmi érdekeset. Az azonban döntő a gyülekezet szempontjából, hogy a háború után teljesen kicserélődött a gyülekezet. Ma már egy-két családnak a tagjai emlékeznek - ha emlékeznek - apáik hősi idejére, amikor itt fiókegyház, majd templom, gyülekezeti ház épült. Havi részletekből összejött adományokból. Az utolsó két évtized sem múlt el áldozatok nélkül. Ki kellett festeni a templomot. Raffay Pál hívünk úgyszólván ellenszolgáltatás nélkül végezte! A templomunk fűthetetlensége miatt télire be kellett költöznünk a gyülekezeti terembe. Megöregedett a gyülekezet és nem bírta a templom csontokba mászó állott hidegét. Sajnos sokszor már október végén át kellett mennünk a templomból a terembe. Karácsonykor is ott kellett tartani az ünnepi istentiszteletet, de kettőt, hogy mindenki beférjen, mert a terem csak 30 embert bír el levegővel. Az egyház anyagi ügyei mindig rendben voltak, mert mindig voltak áldozat kész vezetők és sáfárok. A Boros házaspár feledhetetlen szolgátokat tett és a felügyelő, Czipott Andor! Kár, hogy korán elvesztettük. Ma Ádám Vilma hőséges világi vezető.

A XVII. kerületben kialakuló egy evangélikus egyháznak a rákosligeti templom köré csoportosuló gyülekezet értékes és szilárd része.

Adakozók:

1899-ben létesült Rákoskeresztúr egyik homokbuckáján "Munkás-otthon telep", melynek lakóit "Búr-nak csúfolták, mert az ország minden vidékéről való lakosok szívesen ragaszkodtak “óhazájuk” hagyományaihoz és ezért mindenkivel mindig harcban voltak és mert a futóhomokból paradicsomot akartak létesíteni. és meg is teremtették Rákosligetet. A telepesek közt legkisebb számban voltunk mi evangélikusok, mégis a legelső Istentiszteletet ezen a területen mi tartottuk 1900. december 24-én este 6 órakor. 1906-ban fiókegyházzá tömörültünk. 1917-ben a wittenbergi kalapácsütések 400 éves fordulóján templomépítési alapot kezdtünk, mely azonban devalválódott. 1921-ben wormsi gyűlés 400 éves fordulóján elhatároztuk, hogy az Augsburg-i confessio 400 éves fordulóján be fogjuk bizonyítani hithűségünket. 1926-ban fiókegyházunk 20 éves fennállásakor három éves önkéntes adományozást határoztunk el, imaház és paplak céljaira. A gyűjtés befejeződött és az építésre 1929 évi számadások szerint 9461 P96 fillér áll a rendelkezésünkre. Ez évben lesz az Augsburgi confessio század fordulója és mi eleget fogunk tenni kötelezettségünknek, mert az Erős vár a mi Istenünk templom építéséhez az első kapavágást Raffay püspök úr őméltósága ez évben meg fogja tenni. és jövőre a fiókegyház 25 éves fordulóján fedél alatt fog a templom is állni. 3 év alatt a templomhoz az alábbiak az alábbi összeggel járultak hozzá:

Nagyon szép összeg ez, a melyet az adományozók sokszor maguktól megvonva, de mindig szívvel adtak és sokszor nem azok adták a legtöbbet, akik számban adtak sokat.

Midőn az adományokért úgy a híveinknek, mint főképpen a másvallásúaknak köszönetet mondunk, kérjük azokat a csekély számú híveinket, akik nem tettek eleget kötelességüknek, vagy nem gyámolították eléggé az egyházat, pótolják azt és adakozzanak.

Végül kérjük az összes hittestvéreinket, hogy a hozzájuk juttatandó gyűjtőíveken az ősmerőseik között szíveskedjenek gyűjteni, hogy ezáltal szerezzük meg az építéshez és a templom berendezéséhez még szükséges összeget.

Rákosliget, 1930. ápri lis hó 5-én.

Ez adakozó lelkület a ma gyülekezetének tagjaiban is él! Hála Istennek!

Vissza a főoldalra