MM-INTERJÚ

„Dona nobis pacem…"

Ökumenikus kápolna nyílt a Ferihegy 2/B terminálon

 

 

Új szolgálati lehetőséggel gazdagodtak a történelmi egyházak 1998 decemberétől. A képzeletbeli nagy, közös karácsonyfa alatt egy ökumenikus repülőtéri kápolnát kaptunk ajándékba a frissen átadott, vadonatúj Ferihegy 2/B terminálon. Az emeleti szint egyik félreeső, csendes folyosójáról nyíló – és a jól elhelyezett piktogramok (egy térdelő alak imára kulcsolt kézzel) segítségével könnyedén megközelíthető – kicsi helyiség mintha a béke, a megnyugvás szigete lenne a nyüzsgő repülőtér forgatagában. Berendezése modern, a vallásos szimbólumok csak jelzésszerűek, oldalt, az egyik falon örökmécses ég. Ez a kápolna kézzelfogható megvalósulása annak, hogy az egyház, küldetéséhez híven, kilép a templom falai közül, és odamegy, ahol az emberek vannak: az „élet sűrűjébe”. Nem egy „plusz szolgáltatás” ez, amely szerényen beilleszkedik az éttermek, bankfiókok, utazási irodák sorába, hanem hitvallás arról, hogy az Isten mindig is az Ő népével van. A szolgálat beindulása után két hónappal látogattunk el Ferihegyre, ahol Krasznai Andrea református lelkésznőt kértük fel e speciális missziói szolgálat bemutatására.

 

- Maga a tény, hogy egy repülőtéren – ahol naponta ezrek és ezrek fordulnak meg – kápolna is működik, csak nálunk, Magyarországon számít újdonságnak…

- A különböző nemzetközi repülőtereken a kápolnának a látványa és léte nem meglepő, gondoljunk csak Nyugat-Európa számos országára, ahol ilyen és ehhez hasonló kápolna létezik, vagy akár az óceán túlsó partjára, ahol úgyszintén számos kápolna várja a betérő utasokat és megpihenni vágyókat. Az egyház jelenléte egy nagy nemzetközi csomópontban külföldön már régóta megszokott dolog.

- Miről kapta a nevét a kápolna?

A „Dona nobis pacem" annyit jelent: adj nekünk békét. A XX. század, amely telve volt és telve van háborúsággal, békétlenséggel, sok-sok szenvedéssel, úgy érzem, ebben a kápolnában egyfajta üzenetet is kaphat. Nagyon nagy szükségünk van megnyugvásra, belső, lelki csendre, megállásra, megbékélésre. Hiszem, hogy ez a kápolna ebben a nagyon színes világban ennek az elcsendesedésnek, a vigasztalásnak a szentélyévé válhat. Arra hívogat, hogy betérve rakjuk le terheinket az Úr előtt és engedjük, hogy az Ő békéje töltse be a szívünket.

- Lelkésznő milyen kezdeti tapasztalatokról tudna beszámolni?

-A református egyház Zsinatától karácsonyi meglepetésként kaptam a felkérést a reptéri szolgálat végzésére. Az első tapasztalatok alapján az a kép alakult ki bennem, hogy egy nagyon komoly lelkigondozói munka alakulhat itt ki, amely az elmúlt hetek során már kezdetét is vette. A reptéren sokan megfordulnak, várakozó utasok, kísérők. De vannak olyanok is, akik „csak úgy” eljönnek, hogy megcsodálják ezt a szép, új terminált, s útjuk során betérnek a kápolnába is. Nagyon meglepődnek és persze örülnek annak, hogy ebben a gyorsan változó, színes, nyüzsgő, lüktető világban van egy hely, ahol néhány pillanatra meg lehet állni. Az a vágy fogalmazódik meg az emberekben, hogy valaki meghallgassa őket. És lehet, hogy rámutatnak az órájukra, hogy „csak néhány percünk van, és már szaladunk is tovább, mert indul a gépünk", de ahogy észreveszik, hogy valaki odafigyel rájuk és meghallgatja őket - mindjárt nem sietnek annyira…

És egy-egy ilyen sietősnek indult beszélgetésből adott esetben 15-20 perces, de akár másfél órás komoly együttlét is kialakulhat, amelyben emberi életek nyílnak meg, elmondják belső problémáikat, amelyek legtöbbször a munkával, a családi élettel kapcsolatosak. Tehát az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a lelkigondozói, személyes beszélgetéseknek óriási jelene és jövője van.

- Milyen speciális vonásai vannak az itt folyó szolgálatnak?

Speciálissá teszi az, hogy nagyon sokan látogatnak el a kápolnába azok közül az utasok közül is, akik nem a magyar nyelvet beszélik. Akiknek néhány percük van a gépük indulásáig, itt egy pici nyugalmat és elfogadást szeretnének megtapasztalni. Megpihenni, és úgy továbbindulni. Mindenképpen speciálisnak tartom azt, hogy itt az Isten igéje hangzik, különösen is azok felé a szaladó és rohanó emberek felé szól, akik egyébként talán nehezen tudnának megállni. Nagyon jelentős feladatunk még az, hogy a reptér dolgozóival személyes kapcsolatot alakítsunk ki, és ezekből a közvetlen beszélgetésekből a jövőben egyfajta állandóság kerekedjék ki.

- Volt-e valamilyen érdekes esete, amiről szívesen beszélne olvasóinknak?

Igen, egy alkalommal két férfi lépett be a kápolnába, és az egyik azt mondja: Te nézd, micsoda nagyszerű lehetőség ez itt a reptéren, egy házasságkötő terem! A másik férfi néhány pillanat múlva megszólal: ez nem egy házasságkötő terem, ez egy kápolna! Ez csak egy kis példa volt arra, hogy ennek a kápolnának a léte sokakat elgondolkodtat. És megállnak itt azok az utasok is, akik terheiket nem akarják a szívükben elvinni egy másik országba, ahová éppen útnak indulnak. Nagyon komoly kérdésekkel keresnek meg emberek. Megkeresett például a múltkoriban egy férfi, aki nagyon őszintén elmondta, hogy az élete gyakorlatilag csődöt mondott. A párkapcsolatában végleges törés következett be, ő pedig az önpusztítás gondolatával foglakozik. Ilyenkor, mivel csak néhány perc áll a lelkész rendelkezésére, nagyon ügyesen és okosan kell sáfárkodni a nekünk adott idővel. Majd pedig az imádság az, ami mindig is a megoldáshoz vezethet el: minden egyes beszélgetésnek a koronájává válhat.

-A vasárnapi istentisztelet mellett milyen hétközi alkalmakkal várják az utasokat és az itt dolgozókat?

- Rendszeresen várjuk áhítatokra a repülőtéri alkalmazottakat, továbbá a katolikus kollégával beosztás szerint ügyeleti napokat tartunk, amelyek nagyszerű külső keretet biztosítanak a személyes beszélgetésekre.

- Hogyan valósul meg az ökumenikus együttműködés a kápolnában?

- A négy történelmi egyház hivatott szolgálni ezt a kápolnát. Jelenleg még csak a római katolikus tisztelendő úrral töltjük be hivatásunkat, de nagyon várjuk a reptéri szolgálatba az evangélikus kollégát és egy izraelita rabbit.

- Van-e már valamiféle visszajelzés a szolgálatot illetően?

- Az istentiszteleti alkalmakra rendszeresen készítünk egy újságot, amelyben néhány nagyon nemes gondolat és ének szólítja meg az emberi szíveket. Ezekért az iratmissziós anyagokért és egyéb traktátusokért rendszeresen följárnak, visszajárnak az itt dolgozók, egyfajta igényüket is kifejezik ezek iránt. Úgy gondolom, jóllehet rövid ideje vagyok itt a reptéren, mégis nagyon jelentős ez a visszajelzés. A szoros kapcsolatnak egyfajta alappillére lehet az írott irodalom.

K. D.


Vissza a Missziói Magazin 1999/2. szám főoldalához