MM – MILLENNIUM: A MAGYAR NÉP TALÁLKOZÁSA A KERESZTÉNYSÉGGEL

 

A milleniumi esztendőben együtt emlékezünk ezeréves államiságunkra és kereszténységünkre. De valljuk meg: az államalapítás vonásai sokkal jobban kirajzolódtak, mint az: hogyan találkozott népünk az evangéliummal? S egy másik egyoldalúság, ha ezt csak István király működéséhez kötjük, pedig anélkül, hogy jelentőségét kisebbítenénk, ennek útja bizony hosszú volt. Induló sorozatunk most erre a hosszú útra szeretne röviden emlékeztetni: milyen úton és hogyan találkoztak elődeink a kereszténységgel.

 

"Hunok tanulják a zsoltárokat…"

 

Bevezetésül egy újabb, sokszor téves információt kell eloszlatnunk. Ha a minket ért hatásokra gondolunk, általában a nyugati missziót szoktuk emlegetni. Igaz, erről lesz szó, döntő hatással valóban ez volt ránk, de nem szabad megfeledkeznünk a keletről indult keresztény térítésekről sem. Sőt, ennek is két fázisa, missziói hulláma volt. Az egyik a keletről nyugatra tartó vándorút alatt hatott elődeinkre. A másik pedig a már "hont-foglalt" Kárpát-medencében élő magyar népet érte el.

 

A hosszú vándorút alatt is találkozott népünk a kereszténységgel? Igen, erről határozott nyomaink vannak, s ez a hatás kétségtelenül bizánci volt, de lehetett örményországi is, hiszen itt jött létre "az első államvallás", s elődeink akkor a Kaukázus táján éltek. Hieronymus egyházatyának van egy érdekes mondata: "Hunok tanulják a zsoltárokat." S egy későbbi, 6. századi krónika leírja, hogy Gordas hun király megkeresztelkedett, de lázadó Muageri (Magyari?) testvére megölte. Egy 8. századi krónika szerint a Krím táján élő népeknek missziói püspökségeik voltak, így volt püspökük a "hunoknak" és az "onoguroknak" is. S egy 9. századi forrás szerint Chersonban Cyrill püspök is találkozott az "ugorokkal", akik vadul viselkedtek, de ő imádkozott és "az ugorok megszelídültek, meghallgatván intő szavát, elbocsátották őt." Vitás, hogy ezt az emléket a Krím, vagy már a Duna vidékére kell-e tenni. De nem szóltunk még a különböző népekről, akikkel a vándorló magyarok találkoztak, s akik közt bizonyára keresztény is akadt.

 

Talán így magyarázható a bezdédi tarsolylemez, amelynek mintája közepén egy kereszt áll. Ez a tarsoly valószínűleg Levédiában készült. Hogy egyszerű díszítés vagy hitvallás volt-e, nem tudjuk… De jelzés, s lehet, hogy egy misszió emléke is!

 

Keleti "kalandozások"

 

A honfoglalás utáni első keresztény emlékeink is keletiek. "A magyarok mindaddig nem szűntek meg pusztítani a birodalmat, míg fővezérük, Bulcsú Konstantinápolyba nem jött, színlelve, hogy a kereszténységet felveszi." - olvassuk egy 12. századi krónikában. Tehát nemcsak nyugati "kalandozásaink" voltak, s az első feljegyzett keresztség Konstantinápolyban történt. Gyuláról is tudjuk, hogy megkeresztelkedett itt, s magával hozta Hierotheos püspököt, aki "sokakat megtérített." Az első tudatos és gyümölcsöző misszió! Sőt, azt is tudjuk, hogy ez a misszió a "nép nyelvén" folyt, tehát görög szertartású magyar papjai is voltak. Mások mellett Gyula lánya, Sarolt is Konstantinápolyban keresztelkedett meg, ő később Géza fejedelem felesége lett.

A keleti misszió kiterjedtségét mutatja, hogy a veszprémvölgyi apácamonostor is görög szertartású volt. Van, aki azt állítja, hogy a Halotti beszéd is egy görög szerzetes temetésén hangzott el. S utolsó "adatként" - kicsit továbblépve - hadd tegyük ide a II. lateráni zsinat egyik határozatát: "A Tisza mentén lévő görög szertartású magyar egyházakba igazhitű papokat küldjenek, kik azoknak anyanyelvén végzik az egyházi szolgálatokat, hogy őket a szakadároktól elvonják." - olvassuk 1139-ből, vagyis a nagy nyugat-keleti egyházszakadás után!

Egy görög-keleti pap szerint később ezeket az első missziói nyomokat a nyugati missziók "eltörölték". Az azonban kétségtelen, hogy népünk vándorútján, és a honfoglalás után is az evangéliumot először keleti közvetítéssel, misszióval hallotta meg. S ennek mind a mai napig nyomai, sőt hatásai vannak.

(folyt. köv.)

                                                                                                                       

 Keveházi László

Vissza a Missziói Magazin 2000/2 számának főlapjára