|
Jézus
Krisztus mondja: Én vagyok az élet kenyere.
A július havi igét olvasva egy furcsa, meghökkentõ mondattal találjuk szembe magunkat. Olyan állítás és kijelentés ez, amit eddig az emberiség története során soha senki nem mert állítani önmagáról. Nevezték magunkat királyoknak, jótevõknek, császároknak, vélt isteneknek, de élet kenyerének eddig még soha senki sem mondta magát. A kenyér a magyar nyelvben is számos átvitt értelmû kifejezésben, mély üzenetet hordoz. Úgymint: kenyérkeresõvé válni; valakinek a kenyerét enni; kenyértörésre vinni a dolgot. A mi nyelvünk is érzi, hogy a kenyér szó valamit megragad abból, amire az embernek leginkább szüksége van. Van egy japán mondás, ami valahogy így szól: A japán embernek két gyomra van. Az egyikbe az kerül, amit megeszik, a másikba meg a rizs. Rizs nélkül egy japán mindig éhes marad. Jézus, ha egy japánnak mondta volna, bizonyára így fogalmazhatott volna: Én vagyok az élet rizse. Biztosan átéltük már azt, hogy van bennünk valami éhség a szeretetre, a békességre, a nyugalomra. Valamit kíván a lelkünk, csak nem tudjuk, hogy mi az. Megálmodunk magunknak egy nyári utazást, és úgy gondoljuk, attól biztosan boldogok leszünk. Jól is érezzük magunkat, aztán nézegetjük a képeket még néhány hétig, és arra gondolunk, még kellene valami a boldogsághoz. Egy új gépkocsi, jön a gondolat. Dolgozunk reggeltõl estig, majd megvesszük, és nagyon boldogok vagyunk. Felkeressük ismerõseinket, rokonainkat, megmutatjuk az új szerzeményt, és valóban boldogok vagyunk néhány hétig. És azután? Valami még mindig kell, mert nem vagyunk már olyan boldogok. Biztosan egy új otthon hiányzik és lecseréljük a régit, már ha tehetjük. Ettõl igazán meg kellene jönnie a boldogságunknak. Ennek is nagyon örülünk, de valami - még - mindig - hiányzik. Jézus meg azt állítja önmagáról, hogy nem valami, hanem Õ az, akire nekünk szükségünk van. Az elõbb leírtak természetesen, -félreértés ne essék- fontosak az élethez, de az, ami megelégíti a lélek éhségét az egyedül Jézus. Azzal, hogy magát az élet kenyerének nevezi, azt mondja: Csak bennem nyugszik meg és talál békét a lelked. Addig mindig valami ûzni és hajtani fog belülrõl és sehol sem találsz megnyugvást. Augusztinusz egyházatya ezt így fejezte ki: Nyugtalan az ember lelke mindaddig, míg rá nem talál Istenre. Valóban így van ez? El lehet meditálni felette. Érvelni is lehet mellette és ellene is. Különbözõ véleményeket is meg lehet fogalmazni. A döntõ mégis az, a lélek éhségére valóban kenyér lesz-e Jézus? Nekem annak bizonyult és még senki sem mondta, hogy "beleharapva" nem hozta meg a várt megoldást. Ha még nem próbáltad, fogadd el tõlem a bátorítást és "harapj bele" az elõtted melegen gõzölgõ élet kenyerébe. Ha már kóstoltad, élj vele minél többször! Soha ne legyél éhes! Amit ez a néhány gondolat tehet, az annyi, mint amit a meleg, finom ínycsiklandozó illat, felkeltheti az étvágyat. Ha sikerült, az írás elérte célját, ha nem, talán olvasd el még egyszer, s ha még ez sem volt elég, akkor is kóstold meg, mert a kenyér még attól kenyér. Jó étvágyat
kíván egy "pincér"! |
