A Budafoki Evangélikus Gyülekezet története 1945-1970 között

(a fennmaradt gyülekezeti jegyzőkönyvek tükrében)

(Összeállította: dr. Major Jenő gyülekezeti jegyző)

Budapest-Budafok, 2001.

"Mily kedvesek a Te hajlékaid, seregek Ura! Vágyódik, sőt eped a lelkem az Úr udvarai után; szívem és testem ujjonganak az élő Isten felé."…"Boldogok, akik a Te házadban lakoznak, és dicsérhetnek Téged szüntelen."…"Mert jobb egy nap a Te udvaraidban, mint máshol ezer." (84. Zsoltár)[1]

Bevezetés

A Budafoki Evangélikus Gyülekezet megalakulása 1921-re megy vissza, amikor a budafoki, albertfalvai, budatétényi, budaörsi és törökbálinti evangélikusok elhatározták egy önálló evangélikus gyülekezet létrehozását. ^[2]. A gyülekezet alakuló közgyűlése 1921. január 9-én volt, Budafokon, az egyházközség hivatalos megalakulására azonban csak 1928. augusztus 12-én került sor. Az első lelkész Petrovics Pál, az első felügyelő Macskássy Sámuel volt.

A Templomot 1935. november 3-án szentelte fel ünnepélyesen D. Raffai Sándor bányakerületi püspök és Kemény Lajos budapesti esperes[3]. A Templom eredeti terveiben parókia épület felépítése is szerepelt, erre azonban a II. Világháború kitörése miatt nem kerülhetett sor. A gyülekezet gyors fejlődést mutatott, és igazolta az alapítók akaratát az önálló gyülekezet létrehozására. A kulturális élet is fellendült, amit jól példáz az Evangélikus Nőegylet létrehozása, ill. evangélikus ifjúsági egylet Budafoki Ifjúsági Diákszövetséggé alakulása. Emellett a Templomban kórus is működött. A gyülekezet létszáma kezdetben kereken 800 fő volt, ami később 1000 fő körüli létszámra bővült. Jelenleg szintén kb. 800 evangélikus élhet a gyülekezet területén, amiről azonban időközben levált a törökbálinti és a budaörsi filia, ill. elnéptelenedett a kelenvölgyi szórvány.

1942-től, Petrovics lelkész nyugalomba vonulását és Macskássy felügyelő lemondását követően, Kökény Elek lett a lelkész, és Jóby Frigyes Vilmos, majd dr. Szánthó Gyula a felügyelő^[4]. Az ő vezetésük alatt vészelte át a gyülekezet a II. Világháborút. A fennmaradt presbiteri, ill. közgyűlési jegyzőkönyvekre alapozott vizsgálódásunk 1945-ben, a háború utolsó napjaiban kezdődik.

Eseménytörténet

Az Úr 1945. évének kezdete Budafokon már a háború végét jelentette. Azonban a háború súlyos megpróbáltatást, komoly veszteségeket jelentett, mind az emberi életekben, mind az anyagi javakban. A háborút túlélt emberekben kétféle érzés mutatkozik, egyfelől a túlélés öröme, másfelől a jövő bizonytalansága. Sok ember sorsa ismeretlen, sok az elesett, eltűnt, elhurcolt. Komoly megterhelést jelent emellett, a károk helyreállítása is. Ez a helyzet és ez az érzés tükröződik az 1945-ből fennmaradt egyetlen egyháztanácsi jegyzőkönyvben is[1].

A Budafoki Evangélikus Missziói Gyülekezet is komoly károkat szenvedett, mind a hívek soraiban, mind az ingó és ingatlan állományban. A gyűlésen számba veszik a károkat. Sok egyháztag sorsáról nincs semmi információ. A szovjet megszállás során a templomból elhurcolták az oltári szőnyeget, összetörték az ajtókat, ablakokat, azonban, csodálatos módon, az épületet ennél nagyobb kár nem érte. Megsérült a korábban sértetlenül maradt parókia, amit a szovjetek teljesen feldúltak, és kiraboltak[2]. Az akkor legsúlyosabbnak ítélt kár talán az volt, hogy eltűntek az 1935. utáni jegyzőkönyvek[3]. Egyedül az úrvacsorai edények és az anyakönyvek maradtak meg, minthogy azokat Karnay Béla presbiter megmentette. Az Egyháztanácsban közös vélemény, hogy a károkat közös munkával, mihamarább helyre kell állítani. Határoznak a lelkész javadalmazásának emeléséről[4], és az egyházi adó korábbi mértékű, de önkéntes befizetéséről[5]. A hitélet és a pusztítások helyreállítása érdekében a lelkész az Istentiszteletek szorgalmas látogatására, a felügyelő pedig a hívek összetartására szólította fel a gyülekezetet.

Ezt követően 1947-ig nem maradt fenn jegyzőkönyv. Így, sajnos, ez az izgalmas korszak, a jegyzőkönyvek hiányában, és az első 25 évről szóló visszaemlékezés[6] szűkszavúsága következtében, nem rekonstruálható.

1947. márciusában Kökény Elek lelkészt meghívta a rákospalotai gyülekezet. Utódának a budafoki gyülekezet Fogarassy J. Árpád, Budapest-zuglói segédlelkészt választja meg[7]. A lelkészválasztó közgyűlés jegyzőkönyve az első, ami 1945 után fennmaradt[8]. A beiktatásra 1947. június 15-én, Szentháromság utáni 2. vasárnap került sor, Moór Henrik alesperes és a Bányai Egyházkerület képviseletében dr. Kemény Lajos jelenlétében[9].

Az új lelkésznek mindjárt gazdasági kérdésekkel is foglalkoznia kellett, a templom-ablakokat be kellett üvegeztetni, a tetőt ki kellett javítani[10], az adószedő nem számolt időben el, emellett túlfizetéssel bajlódtak, és ráadásul elveszett az 1946. évi zárszámadás, ill. az 1947. évi költségvetés[11]. Gond volt az alapítványi ingatlanok bérlőivel is[12]. Valószínűleg ezekkel a problémákkal is összefügg, hogy ebben az évben lemondott Jóby Frigyes Vilmos felügyelő és id. dr. Báthory György jegyző. A lemondottak helyére dr. Somogyi József, főiskolai tanárt felügyelővé, Kemény Lászlót jegyzővé[13], Radnay Mártont pedig, aki a gyülekezeti kórust is szervezi[14] (ismételten) kántorrá választják[15].

1948-ban kezdetét veszi a kommunista diktatúra, és ezzel az Egyház nyílt üldözése. Ez jól tükröződik a jegyzőkönyvekben is[16]: A Mihályfi Ernő[17] által megvádolt világi vezetőket megvédendő, a lelkész határozati javaslattal áll elő. Ezt azonban az Egyháztanács, arra hivatkozással, hogy a nevek nem ismertek, elutasítja, ill. azt nem is tárgyalják[18]. Keményebben foglal állást a gyülekezeti elnökség, ill. a Presbitérium akkor, amikor az egyházi iskolák államosításáról van szó. Többségi szavazással elfogadott közgyűlési állásfoglalásuk szerint (idézet): "A közgyűlés az államosítást nem helyesli, és azt aggályosnak tartja az Egyház tanítási jogának szempontjából."[19]

Ebben az évben telik le az egyházközségi vezetőség és a presbitérium 6 éves hivatali ideje. A tisztújításra októberben kerül sor, a megnehezülő időkben a gyülekezetet a következők vezetik tovább: lelkész: Fogarassy Árpád, felügyelő: dr. Somogyi József, II. felügyelő: id. dr. Báthory György, tiszteletbeli örökös II. felügyelő: Jóby Frigyes Vilmos, gondnok: Czampén Henrik, alapítványi gondnok: Schmidt Jenő, ellenőr: Szokoly József, jegyző és kántor: Radnay Márton, ügyész: ifj. dr. Báthory György, presbiterek: Bradák János, Esze Jenő, Fogarasi Lajos, Huszár Géza, Kemény László, Kovács József, Laubach Gyula, Klucsik Pál, Péter János, Polareczky András, Rényi Géza, Schmidt Jenő, Stötzer Frigyes, Zsiga József és Usják Gyula. Tiszteletbeli presbiterek: Birkner Rezső, Bognár Ferenc, Esze Illés, Kéry József, Polonkai Antal és Szépréti János[20]. Beiktatásukra 1948. november 14-én került sor[21]. Az egyházfi ekkor Véghelyi István volt. Decembertől Garay Gabriella FÉBÉ diakonissza is segítette a gyülekezet munkáját.

Az év nem mentes a gazdasági problémáktól sem. Jóllehet elfogadott zárszámadással és költségvetéssel indul, az év végére súlyos gazdasági helyzet mutatkozik, ami jelentős mértékben az államosítások előkészítéséből, ill. az egyházi adó beszedésének megoldhatatlanságából adódik. Decemberben az egyháztanács megállapítja, hogy jóllehet az alapítványi pénztár vezetése rendben van, az alapítványi birtokokból[22] befolyó jövedékkel baj van. Egyfelől, az új állami rendelkezések értelmében, a kúnszentmiklósi 100 holdas birtokrészből 75 holdat a helyi Földműves Szövetkezet rendelkezésére kell bocsátani, és csak 25 hold adható ki bérbe, másfelől a bérlő régóta tartozik és a tartozása nem hajtható be. Mindennek következményeképpen, de megrendült egészségi állapotára való hivatkozással, Schmidt Jenő alapítványi gondnok lemond, helyére a korábbi felügyelőt, dr. Szánthó Gyulát választják meg, aki emellett továbbra is betöltöti az adószedő tisztét. A bajok áthidalására javasolják az egyházfi állásának megszüntetését, ami azonban ekkor még nem valósul meg[23].

Ebben az évben kerül sor a zsinati küldöttek megválasztására is. A gyülekezet egyházmegyei zsinati küldöttnek javasolja (egyházi tagként) Kemény Lajos budapesti esperest és dr. H. Gaudy László v.t. igazgatót, ill. (világi tagként) dr. Molnár Gyula budavári felügyelőt és dr. Thuráky Dezsőt[24].

1949, a "fordulat éve" a gyülekezetben[25] gazdasági szempontból a zárszámadás és a költségvetés elfogadásával indul, és az alapítványi birtokok államosításával zárul[26]. Ez a háttér sajnos megmutatkozik a gyülekezeti és a hitéletben is. Az alig megválasztott gyülekezeti vezetőség jelentős része (különböző indokokra hivatkozva) lemond az év során: Szokoly József ellenőr munkatorlódásra hivatkozással lemond, helyére Stötzer Frigyest választják. Bradák János és Kemény László presbiterek elköltöznek, helyükre Kéry Józsefet és Schneider Pált választják[27]. Véghelyi István egyházfi felmond, a helyét nem töltik be[28].

A diktatúra hitéletbeli negatív hatására mutat, hogy a lelkész meginti a presbitereket, amiért nem voltak jelen a reformáció ünnepén[29]. Korábban ilyen utalás nincs a jegyzőkönyvekben. Pozitívum, hogy októbertől Brebovszky Gyula segédlelkész megkezdi gyülekezeti tevékenységét. Ebben az évben kerül sor az új egyetemes felügyelő megválasztására, a budafoki gyülekezet dr. Mándy Zoltán kereskedelmi főiskolai tanárra adja le a szavazatát[30]. Ugyancsak megválasztják egyházkerületi felügyelőnek az egyetlen jelöltként induló Darvas József közismert írót[31]. Az alapítvánnyal kapcsolatos gondok továbbra is fennállnak, a bérlők nem fizetnek, ráadásul a zuglói bérház tatarozásra szorul.

Ezekkel a gondokkal zárul az év, és kezdődik egy új korszak is a gyülekezet életében.

Az 1950. év[32] további jelentős változásokat hoz a hazai evangélikusság életében. Hamis vádakkal börtönbe kerül D. Ordass Lajos bányai püspök, akinek a helyére (egyetlen jelöltként) a diktatúra beerőlteti Dezséri László óbudai lelkészt. A gyülekezeti közgyűlésen két bátor nem mellett 21 igennel megszavazzák Dezsérit[33]. Ugyancsak sor kerül a lelkészek Nagy-budapesti értekezlete felhívása értelmében a békeívek aláírására is[34]. Az év októberében esperesi látogatásra kerül sor, ekkor az esperes kihangsúlyozza, hogy a kiesett bevételek pótlása érdekében fokozni kell az adószedést[35]. A takarékosság fokozása végett javasolja a telefon leszerelését, ezt azonban a Presbitérium visszautasítja. Az esperes értetlenségének ad hangot, amiért a Baross Gábor telepen eddig szokásos házi Istentisztelet elmaradt, minthogy a hívek félnek otthonaikat erre a célra rendelkezésre bocsátani! Ezzel a Baross Gábor telepen az Istentiszteletek végleg meg is szűnnek.

Ez év legelején a gyülekezet szembe találkozik azzal a problémával, hogy az előző év végén elrendelt államosítás megszűntette azt a minimális többletbevételi forrást is, amivel eddig gazdálkodhatott, nevezetesen az alapítványi birtokokból származó bevételeket. Az államosítási rendelet[36] ugyanis felszámolta az alapítványt, és az ingatlanokat részben Budafok város[37], részben Budapest főváros, ill. Kúnszentmiklós község tulajdonába adta. Mint azt a presbiteri jegyzőkönyv lemondóan megállapítja: "Innentől az egyházközséget nem illette meg a bér."[38]. A presbitérium mit tehet, tudomásul veszi a helyzetet. A hatóság továbbá az elvett birtokok után adatszolgáltatásra is kötelezi a volt tulajdonosokat, amit a gyülekezet is teljesít[39]. A zárszámadás tudósít bennünket a birtokok meglétekor befolyt összegekről: az 1949. évi bevétel összesen 20.267,- Ft, a kiadás összesen 18.674,32 Ft volt. A jegyző meg is jegyzi, hogy a közteheremelések miatt, az alapítványi birtok ekkor már nem jelentett jelentős bevételt[40].

E változások következtében ismét lemondásokra, és új személyek megválasztására kerül sor. Betegségre hivatkozással lemond Czampén Henrik gondnok, ám rábeszélik, hogy lemondását vonja vissza[41]. Ugyancsak lemond id. dr. Báthory György II. felügyelő, akinek a tisztét ekkor nem töltik be. Lemond Radnay Márton kántor és jegyző, helyére kántorrá választják Stötzer Frigyest (javadalmazás nélkül), jegyzőnek pedig Sziráky Jánost. Új presbiterek: Schumann Zoltán és ifj. Morvay Lajos[42]. Jellemző az új püspökök szemforgató magatartására, hogy kötelezik a gyülekezetet a tisztségek betöltésére, ezért II. felügyelőnek megválasztják Czampén Henrik addigi gondnokot, aki helyére Schumann Zoltán kerül[43]. Pénztárossá dr. Szánthó Gyula ny. járásbírót választják. Beiktatásukra Kelenvölgyben kerül sor, 1950. szeptember 17-én[44]. 1950. június 1-től, az addig Budafokon szolgáló Brebovszky Gyula segédlelkészt Óbudára helyezik át, helyére Roszik Mihály, volt pilisi lelkész kerül segédlelkésznek. Így a nagykiterjedésű szórvány korábbi színvonalú ellátása továbbra is lehetséges marad.

A hitélet iránti igényt mutatja, hogy több helyen is megindulnak a családi Istentiszteletek, dacára annak, ami a Baross telepen történt. A fennmaradt 1950. évi lelkészi jelentés[45] a közel 1000 adófizetőt magába foglaló gyülekezetben összesen 248 igehirdetésről, 262 bibliaóráról, 783 látogatásról, 13 keresztelésről, 11 esketésről, 14 temetésről, 27 konfirmációról, 1 betérésről és 1 kitérésről számol be. A keresztelések, esketések és a konfirmáltak száma némileg csökkent az ugyancsak itt megadott előző évi adatokhoz képest.

1950-51-ben a lelkésznek is és a segédlelkésznek is gyermeke születik, mint erről a beszámoló közgyűlés Istennek való hálaadással megemlékezik[46]. Karácsony második ünnepén Bach estre is sor került a Templomban.

Az 1951. és 1952. évek jegyzőkönyvei hiányosak, így azokból az események teljesen nem rekonstruálhatók[47]. A gyülekezetben bizonytalanság érzékelhető, személyeskedések, támadások kezdődnek. 1951-ben támadások célpontjává válik dr. Szánthó Gyula pénztáros[48], aki le is mond. Az új pénztáros Stötzer Frigyes, aki ezért lemond ellenőri megbízatásáról. Helyére Schneider Pál presbitert választják ellenőrnek[49]. A támadások ezzel azonban nem szűnnek meg, így az ugyanaznap tartott közgyűlésen[50]dr. Szánthó Gyula adószedői megbízatásáról is lemond. Ugyanekkor presbiternek választják Tátrai Vilmost[51] és Kelemen Andrást.

1952. októberében Várady Lajos esperes és dr. Somogyi József egyházmegyei felügyelő látogatást tett a budafoki gyülekezetnél[52]. Az esperes kiemelte a példás rendet, amit általában talált. Nem helyeselte azonban a jegyzőkönyvek laponkénti rendszerét, és a jegyzőkönyvek füzetbe másolását javasolta[53]. Megállapította továbbá, hogy a paróchus lelkész fizetése (400 Ft/hó) igen alacsony, míg a segédlelkész jövedelme átlagos (összegről nincs adat). A gyűlésen Zsiga József presbiter támadta a lelkész liturgiai változtatásait[54], és ehhez Stötzer Frigyes is csatlakozott, azonban ekkor még magukra maradtak a Presbitériummal szemben. Azonban a helyzet lassan elmérgesedik, és ez 1954-ben Fogarassy Árpád lelkész távozásához vezet.

1952. decemberében, püspöki körlevél értelmében felül kell vizsgálni az egyházközség háztartását. A körlevélben foglaltak szerint a gyülekezetnek válaszolnia kell az alábbi kérdésekre[55]: 1.) Az egyházközség háztartása törvény szerinti-e? (A Presbitérium válasza: igen.) 2.) Alkalmazkodik-e a társadalmi változásokhoz? (!) (A Presbitérium válasza: az adók önkéntesek.) 3.) A gyülekezet ismeri-e és teljesíti-e a költségvetést? (A Presbitérium válasza: a közgyűlés tárgyalja.) 4.) A gyülekezet gazdasági jövője biztosított-e? (A Presbitérium válasza: igen.). Ezzel kapcsolatban a Presbitérium összehasonlította az akkor már rendelkezésre álló 1952. évi zárszámadást az 1950. évivel, és megállapította, hogy a bevételek a korábbiakhoz képest visszaestek[56].

Erre a két évre jellemző, hogy a korábban elindult kedvezőtlen, egyes esetekben félelmetes folyamatok (mint a bizonytalanság, a torzsalkodás, a gazdasági helyzet és mindenek előtt a hitélet színvonalának romlása) folytatódnak, ill. kiteljesedtek. Mindehhez az új felső egyházi vezetés tevékenyen hozzájárult, és ahelyett, hogy feladatát teljesítette volna, kiszolgálta a diktatúra elvárásait.

Ez a helyzet vezetett át 1953-ba, amely fényes ünnepnapokat és sötét hétköznapokat egyaránt tartogatott[57]. Ebben az évben ünnepli a gyülekezet fennállásának 25. évfordulóját[58], melyre a körülményekhez képest méltón kerül sor. A kísérletképpen szeretetvendégség keretében megtartott első, a zárszámadást és a költségvetést tárgyaló közgyűlésen a korábbiakhoz képest feltűnően sok a résztvevő[59]. Az ünnepségek előkészítése két egyháztanácsi gyűlésen történt[60]. Az október 11-i ünnepi Istentiszteleten Vető Lajos püspök szolgált. Az ünnepi közgyűlésen dr. Somogyi József felügyelő felolvasta az első 25 év történetéről írott munkáját[61].

Az év azonban az ünnep mellett mást, komoly megpróbáltatásokat is hozott. A gyűlésekről számos egyháztanácsos immár rendszeresen hiányzott, ami felvetette az Egyháztanács működőképességének a kérdését is. A lavina azonban akkor indult meg, amikor betörés során ellopták az ünnepen gyűjtött perselypénzt, amit mind a lelkész, mind a felügyelő elfelejtett a páncélszekrénybe tenni. Ezért őket a presbitérium megrótta, és kötelezte őket a kár megtérítésére[62]. Tovább tartott a lelkész és most már a felügyelő ellen is a szembenállás. Ezután nem meglepő, hogy dr. Somogyi József felügyelő hamarosan lemondott[63]. A Presbitérium a felügyelő lemondását ekkor még nem fogadta el. November 29-én azonban Fogarassy Árpád paróchus lelkésszel szemben került sor bizalmatlansági indítvány benyújtására[64]. Ezzel a gyülekezet teljes válságba került, amin már nem segített sem a zárszámadás és a költségvetés elfogadása, sem egy orgonaharmónium megszerzésének lehetősége, amire pedig a Presbitérium tagjai is bőkezűen adakoztak[65].

A válság megoldására a következő évben kerül sor, és ekkor végre mintha némi fellendülés is mutatkozna a gyülekezet életében.

Az 1954. év elején Fogarassy Árpád paróchus lelkész püspöki engedéllyel, május 1-ig szabadságra ment. Márciusban, Várady Lajos esperes jelenlétében, egyháztanácsi gyűlésen megtárgyalták a kialakult válsághelyzetet[66]. Segítséget jelentett, hogy az év legelején Sikter László lelkész szolgálatra jelentkezett a gyülekezetben[67], és egészen május 15-ig helyettesítette Fogarassyt. Anyagi természetű gondok is nehezítették a helyzetet, a pénztáros lemondott (helyére Schneider Pált választották), és a folyó kifizetésekhez szükséges 1000 Ft sem állt rendelkezésre. Ezek a problémák késztették a gyülekezet vezetőségét a Számvevőszék felállítására[68], melynek első elnöke Zsiga József, tagjai pedig Schneider Pál, Stötzer Frigyes és ifj. Morvay Lajos voltak. A következő presbiteri gyűlésen, május 16-án, Várady esperes bejelenti, hogy Fogarassy Árpád addigi paróchus lelkész április 30-ával lemondott budafoki lelkészi állásáról[69]. Május 15-től az illetékes püspök kinevezte Csákó Gyula püspöki titkárt helyettes lelkésznek, addig, amíg a gyülekezet lelkészt nem választ. Ennek kapcsán új díjlevelet fogalmaztak meg, amit a következő közgyűlésen a gyülekezet el is fogadott[70]. Az esperes javasolta még a másodlelkészi állás megszervezését, amit a Presbitérium szintén elfogadott. Az utóbbi időben egyházfiként tevékenykedő (már idős és beteg) Esze Illés helyére, új egyházfi megválasztását is javasolták, amit a Presbitérium nem fogadott el. A lemondott lelkész felesége is segélyért folyamodott a gyülekezethez, amit a Presbitérium elutasított[71].

A válsághelyzet azonban hamarosan megoldódik. 1954. június 20-án lelkészmeghívó közgyűlést tartanak, amin Muncz Frigyes egyházmegyei főjegyző, mint az esperes helyettese bejelenti, hogy az Egyháztanács június 5-i gyűlésén[72] egyhangúan hozott határozattal meghívta Visontai Róbert lelkészt, akit a közgyűlés is közfelkiáltással meghív. A lelkész beiktatására ünnepélyes keretek között, 1954. július 4-én került sor Budafokon. Az újonnan beiktatott lelkészt Várady Lajos esperes, Tessényi Kornél püspöki titkár, Muncz Frigyes (Kelenföld), Sokoray Károly (Pestszentlőrinc) és Karsay Ferenc (Budafok, ref.) lelkészek, ill. Budafok nevében Muzsnay László köszöntik. Visontai Róbert paróchus lelkész ezt követően nyugdíjazásáig, 1977-ig szolgálta hűségesen a gyülekezetet[73].

Az év második felében az új lelkész lecsendesíti a gyülekezetben kialakult háborgást. Azonban a diktatúra újabb egyház-ellenes lépései következményeit ő sem tudta kivédeni. Így az államsegély megszűnése után kialakult helyzet megoldására október 3-án összeült egyháztanácsi gyűlésen felmerül, hogy tartalékolással, vagy a bevételek további (kétséges sikerű) fokozásával próbáljanak az ellehetetlenülésen úrrá lenni[74]. A helyzet annyira kilátástalannak tűnik, hogy Schumann Zoltán gondnok lemond. Ezen a Presbitérium annyira megindul, hogy legott megválasztják felügyelőnek, Stötzer Frigyest gondnoknak, Szatmári Lajost pedig jegyzőnek[75]. Beiktatásukra december 12-én került sor.

1955. márciusában Bodrog Miklós másodlelkész is megkezdte szolgálatát a gyülekezetben[76]. Ugyanekkor bevezették az évenként négyszeri áldozati vasárnap szokását, és a közgyűlésen megválasztották egyháztanácsosnak Vass Józsefet, Fogarasi Lajost, Kovács Lászlót,ifj. Ihrig Dénest, Müller Oszkárt és Szőllősi Jenőt, ill. ellenőrnek ifj. Morvay Lajost, akik beiktatására március 20-án került sor, Muncz Frigyes esperes helyettes jelenlétében[77]. A személyi változásoknak azonban még nincs vége, az év folyamán lemondanak a számvevőszék tagjai, az új tagok: Polareczky András és Kovács József, póttag: Usják János. Az elnök továbbra is Zsiga József marad[78]. Ezután még a pénztáros is lemond, az új pénztáros: ifj. Ihrig Dénes[79]. A Budafoki Evangélikus Egyházközség tanácsának 1955. március 13-án a következők voltak tagjai: Schumann Zoltán, Czampén Henrik, Stötzer Frigyes, Szathmáry Lajos, Morvay Lajos, Zsiga József, Ihrig Dénes, Jóby Frigyes Vilmos, Klucsik Pál, Esze Illés, Huszár Géza, Usják János, Radnay Márton, Kovács László, Fogarasi Lajos, Vass József, Lámer András, Tomán József, Kovács József, Kéry József, Müller Oszkár, Péter János, Polareczky András, Wunderlich Sándor, Vétek József, Szőllősy Jenő, Tátrai Vilmos és dr. Somogyi József.

A bajok mellett azonban már több példa mutatkozik arra is, hogy a gyülekezet minden megpróbáltatás ellenére él, és élni akar. Ebben az évben kerül át Budafokon a korábban 10 órai Istentisztelet 11 órára, és így is marad 44 éven át[80]. Határoznak a havonkénti presbiteri gyűlés bevezetéséről is, amire ettől fogva minden hónap első vasárnapján, Istentisztelet után kerülne sor a sekrestyében[81]. A hitélet nehézségeit példázza, hogy az iratterjesztésben ekkor egyedül az Evangélikus Élet található meg, ill. ezen nehézségek sajátos eszközökkel történő leküzdését mutatja, hogy a konfirmandusok ajándékát Stötzer Frigyes gondnok fedezi a saját zsebéből. Határoznak továbbá a templomkerítés megépítéséről, és erre gyűjtést indítanak. A kerítés megépítésére 1956. tavaszán kerül sor. Ugyancsak elkezdik a templomkert kialakítását is. Mindezek a gyülekezetben meglévő, a diktatúra által elnyomhatatlan energiákra utalnak.

Ilyen körülmények között köszönt be a forradalmat hozó 1956. év.

1956 több értelemben is korszakhatár, ami azonban sajátos módon, nem jelenik meg a fennmaradt jegyzőkönyvekben. Az évről mindössze két egyháztanácsi gyűlés és két közgyűlés jegyzőkönyve maradt fenn, a legutolsó dátum október 10. Ezek mind fontos, de csak helyi jelentőségű ügyekkel foglalkoznak. Ezen kívül fennmaradt még a lelkészi jelentés is. A forradalom alatt és azt követően, láthatóan nem tartottak gyűléseket a gyülekezetben. Márciusban a zárszámadás tájékoztat az előző év anyagi helyzetéről, mely lényegében megfelel az előző évieknek[82], dacára a folyamatos megszorításoknak. A lelkész tájékoztatja a Presbitériumot, hogy az év során az államsegély további csökkentése várható, amit csak legalább 100 egyháztag buzgó és havi rendszerességű adakozása pótolhatna. A gyülekezetnek tehát komoly áldozatot kell vállalnia a saját fenntartása érdekében. Erre az állami lépésre a Presbitérium a templomkert kialakításával válaszol. Az áprilisi közgyűlésre ismét szeretetvendégség keretében kerül sor, ekkor új presbitereket is beiktatnak: Fogarasi Lajost, ifj. Ihrig Dénest, Kovács Lászlót, Lámer Andrást, Müller Oszkárt, Szöllősy Jenőt, Tátrai Vilmost[83], Tónusz Józsefet és Vétek Józsefet. A lelkész itt is fokozott áldozatvállalásra szólítja fel a gyülekezetet. Az egyház is próbálkozik valamiféle pótlás kialakításával, és létrehozzák a Központi Alapot, amiről a kongruára fel lehet venni támogatást[84], amint erről a lelkész október 10-én tájékoztatja az Egyháztanácsot[85]. Ez azonban a látszólagos segítség mellett, további terhet ró a gyülekezetre.

Ezután, ahogy mondani szokás: "se kép, se hang". Más forrásból ismert, hogy a lelkész a forradalom végnapjaiban legalább egy, a november 6-8. közötti budafoki események során elesett kiskatonát eltemetett[86].

Az év a jegyzőkönyvek sokat mondó hallgatásával (a gyűlések hiányával) zárul. A lelkészi jelentés azonban arról tanúskodik, hogy a gyülekezetben fellendült a hitélet, és, bár az előző évinél némileg kevesebb keresztelésre került sor, az Úrvacsorával élők közössége jelentősen gyarapodott, ill. az őszi forradalmi eseményekig, még a gyermek Bibliaórák látogatottsága is emelkedett.

1957. január 1-én az Egyháztanács mindjárt gyűlést tart[87]. Ezen a (forradalom kitörése óta első alkalommal összehívott) gyűlésen tükröződik az a rövididejű szabadabb légkör, ami a forradalom következtében az egyházban kialakult. A lemondott korábbi egyházi felső vezetés helyére a gyülekezet vezetősége kétharmados többséggel Thúróczy Zoltánt választja meg az Északi Egyházkerület püspökének, és egyhangúan szavaz Mády Zoltán Északi egyházkerületi felügyelőségére[88]. Ezután a vezetőség ismét kétharmados többséggel szavaz Várady Lajos budavári lelkész (korábbi esperes) budai esperessé választására, és egyhangúan szavaz Schumann Zoltán budafoki felügyelő budai egyházmegyei felügyelőségére. Javasolják dr. Somogyi József korábbi felügyelő tiszteletbeli felügyelővé választását is, amit az Egyháztanács elfogad. Ezeket a döntéseket a közgyűlés is megerősíti, kivéve az esperesi szavazatot, ahol a közgyűlés 13:7 arányban a másik jelöltre, Danhauser Lászlóra szavaz[89].

Áprilisban újra felmerül a Presbitérium kiegészítésének igénye[90]. Az új vezetőséget a szeptember 2-én tartott közgyűlésen iktatják be: felügyelő: Schumann Zoltán, örökös tb. felügyelő: dr. Somogyi József, II. felügyelő: Czampén Henrik, gondnok: Stötzer Frigyes, jegyző: Esze Jenő, ellenőr: Morvay Lajos, pénztáros: Ihrig Dénes, a Számvevőszék elnöke: Zsiga József, presbiterek: Esze Illés, Fogarasi Lajos, Huszár Géza, Klucsik Pál, id. Kéry József, Kovács József, Kovács László, Lámer András, Lantos Sebestyén, Müller Tivadar, Péter János, Polareczky András, Radnay Márton, Szőllősy Jenő, Usják János, Vass József, Vétek József és Wunderlich Sándor, pótpresbiterek: Fülöp István, Horváth Miklós, ifj. Kéry József, Németh Zoltán és Szegedy Mátyás[91].

Az év további része csendes munkával telik el. Fellendül a hitélet, működik az énekkar, a felnőtt és a gyermek Bibliaórák rendszeresek, szeretetvendégségekre kerül sor, és újra sor kerül egy segédlelkészi állás megszervezése. Ennek eredményeként a gyülekezetben 9 hónapon át szolgál segédlelkészként Karner Ágoston. A fennmaradt lelkészi jelentés szerint a templomba járók száma megkétszereződött, és most rendszeresen 60 fő fölött van. A rendszeresen úrvacsorát vevők számának gyarapodása is ugyanennyi. Konfirmációban 20 fő, hitoktatásban kb. 50 gyermek részesült, ami majdnem a teljes gyermeklétszám. Szeptemberben a lelkész örömmel állapítja meg, hogy az adófizetési kedv is növekszik. Emellett megkezdik "az első keresztyén gyülekezetek példáját követő imaközösségek" megszervezését[92]. A gyülekezetben kerül sor az egyházmegye Cantate vasárnapi hangversenyére is. A templomkertben is rendezik a vízvezetéket. Mindez a gyülekezet határozott vitalitásának jele, a diktatúra időközbeni újra megerősödése ellenére.

1958, és a rákövetkező évek a megmerevedés évei[93]. A fennmaradt lelkészi jelentés ezt így fogalmazza meg (idézet): "Az erős nekilendülést jelentő előző esztendőnek az eredményeit, amennyire csak lehet egy ilyen szórvány gyülekezetben, sikerült megtartani." Minthogy az újabb személycseréket is jelentő, magasabb egyházpolitikai döntéseket immár nélküle hozzák, a gyülekezet a saját dolgaival foglalkozik. Az új segédlelkész Schreiner Vilmos, aki hamar beilleszkedik a gyülekezet életébe. A konfirmáltak száma drámaian csökken, de az úrvacsorát vevők száma még nő. Az előző évben újraindított albertfalvai Istentiszteletek is látogatottak még. Visontai Róbert lelkészt megválasztják az egyházmegyei Gyülekezeti Segély előadójának[94]. Közben közeledik a Templom fennállásának 25 éves évfordulója. A lelkész ennek méltó megünnepléseként javasolja, hogy a gyülekezet kezdje el a parókia építését[95]. Ez a munka azonban ekkor még nem kezdődik el. Ősszel a Presbitérium újra kiegészül, az eddigi póttagot, Horváth Miklóst[96] a testület kooptálja, azonban Ihrig Dénes szanatóriumi kezelése miatt lemond pénztárosi megbízatásáról. Helyére dr. Börzsönyi Jánost választja meg a Presbitérium pénztárosnak. Emellett a lelkész a gyűlésen ismét megrója a híveket az egyre inkább eluralkodó passzivitás miatt.

1959 első presbiteri gyűlésének is fő témája (a zárszámadás és a költségvetés mellett) a parókia építésének kérdése, amihez ekkor már a kelenvölgyi imaház felépítésének igénye is társul[97]. A Presbitérium megállapítja, hogy a Templom tatarozásra szorul, amihez az előkészületeket megkezdik. Újra felmerül egyházfi alkalmazásának igénye, azonban erre nincs anyagi lehetőség. Ősszel azonban már megmutatkoznak a gondok is a parókiaépítés körül. A lelkész rezignáltan állapítja meg, hogy a nagy lelkesedéssel felállított építési bizottság nem funkcionál. Az szinte csak a sorok közül derül ki, hogy nem is működhet, hiszen a gyülekezetnek az építkezés elkezdéséhez szinte semmilyen anyagi lehetősége nincs. Ugyanezen a gyűlésen, a napirend előtt, lelkész és a Presbitérium megrendülten emlékezik meg az Úrhoz távozott Esze Illésről, aki a gyülekezet egyik leghűségesebb és legmegbízhatóbb tagja volt[98].

1960-ban továbbra is az előző két évre jellemző megtorpanás érzékelhető a fennmaradt jegyzőkönyvekben. Pedig ez az év a Templom fennállásának 25. évfordulója. A Templomszentelés jubileumának ünnepére november 3-án került sor. Ennek kellett volna áthatnia az egész évet, azonban erre, minden erőfeszítés ellenére, részben külső okokból is, nem kerülhetett sor, és az év igencsak szürkére sikeredett. Az éves zárszámadáskor kiemelik, hogy az, semmiben sem tér el a korábbi évekétől[99]. A gyülekezet aktivitásából leginkább szeretetvendégségre telik, azonban a többi alkalmak alacsony látogatottságát a lelkész (és néhány presbiter is) rendszeresen kifogásolja. A konfirmandusok száma, igen nagy erőfeszítések árán, némileg magasabb, mint az előző évben. Az úrvacsorát vevők azonban kitartanak. Továbbra is csak tervek születnek a parókiára, a Templom tatarozására és a fűtés korszerűsítésére[100]. Ezzel kapcsolatban, Wunderlich Sándor, a rá jellemző modorban, a saját lélek tatarozásának szükségességére is felhívja a figyelmet. Azonban ezek a tervek is, mint minden más terv, a felső egyházi vezetés által elosztott külső segélyektől függ, a gyülekezet a tervek önálló megvalósítására anyagilag ekkor már képtelen. A kért segélyeket pedig a gyülekezet nem kapja meg[101]. Nagyobb aktivitást mutat ezúttal is a kelenvölgyi szórvány, ahol saját erő bevonásával megtörténik az imaház falának belső megerősítése[102].

Az év során két igen hűséges és aktív egyháztag is hazatért az Úrhoz: Stötzer Frigyes kántor és gondnok[103], ill. Usják János presbiter. Halálukkal, melyről a jegyzőkönyvekben is megemlékeztek, nagy veszteség érte a gyülekezetet. A Presbitérium ekkor Wunderlich Sándor és Polareczky András személyében egyszerre két gondnokot is választott, a megüresedett presbiteri szolgálatra pedig a Presbitérium sorai közé hívta Varga Istvánt. Számvevőszéki tagnak Lámer Andrást választották meg.

1961 három fennmaradt jegyzőkönyve sem mutat vidámabb képet. Halálesetről ugyan nem tudósítanak, de az általános benyomás, ami olvasásukkor támad, ugyanolyan elszomorító vergődés képe, mint az előző években. Az egyetlen vigasztaló dolog az, hogy egyáltalán létezik a gyülekezet, a presbiterek és a lelkész egymásba kapaszkodnak, és úgy biztatgatják egymást a hitbeli kitartásra. Megkezdődnek a lemorzsolódások, először még kimentésekkel, később anélkül is távol maradnak jó néhányan. Emiatt a lelkész állandóan korholja a presbitériumot. A templomlátogatás is csökkenő tendenciát mutat[104]. Különösen aggasztónak találják a gyermekek hitben való megtartásának helyzetét, és erőfeszítéseket tesznek a gyermek Bibliakör látogatottságának fokozására[105].

Az év legnagyobb pozitívuma, hogy a vagyonmérlegben 7000,- Ft nyereség mutatkozik, és kaptak 5000,- Ft segélyt, ami azonban kevés a gyülekezet terveinek megvalósításához, minthogy a kongrua havi 100 Ft-tal csökken, elvesznek értékek, be kellene az énekeskönyveket köttetni, és meg kellene kezdeni a tatarozást[106]. A rendelkezésre álló keret vagy a tető, vagy a belső tér tatarozására elég, a Presbitérium a tető javítását látja fontosabbnak. A munka előkészítésére, ill. gyorsítására bizottságokat hoznak létre, de az év folyamán nem kerül sor sem a tető tatarozására (leszámítva az ereszcsatornák javítását), sem a könyvek beköttetésére. Lelkész bejelenti, hogy a gyülekezet a továbbiakban nem fog tartalékolni, minthogy az egyház létrehozott egy központi alapot. Ez sem erősíti a gyülekezet helyzetét. A következő évi költségvetés is ezt az általános állapotot igazolja, amikor megállapítják, hogy az semmiben sem tér el az előző évitől.

1962-ben az előző évi zárszámadás megállapítja, hogy a bevételek az előírányzotthoz képest jelentősen elmaradtak, és ennek egyik okaként a kongrua mintegy 8%-os csökkenését jelöli meg, másik ok pedig a Templom látogatottságának csökkenéséből fakadóan a perselypénz csökkenése[107]. A lelkész az év folyamán érkező külföldi segélyben reménykedik a tatarozás folytatásához. A gyülekezet lelkésze segédlelkész nélkül kell ellássa a nagy szórványt, minthogy a vonatkozó püspöki körlevél a segédlelkész fizetésének minimumát havi 1800,- Ft-ban állapította meg, és ennek folyósítására a gyülekezet képtelen[108]. A segédlelkész el is hagyja a gyülekezetet, és másikat nem tudnak szerezni. Ez természetesen nagy leterheltéget jelent, ami a tatarozási előkészületek ellenőrzését is megnehezíti, és ez a minőség kárára megy. Így történhet meg, hogy a nemrég javított tető továbbra is beázik.

Az év folyamán további személyi veszteségek érik a gyülekezetet, az Úrhoz távoznak a legkorábbi idők tanúi közül többen is: Jóby Frigyes Vilmos tb. örökös felügyelő[109], Czampén Henrik II. felügyelő[110] és Tátrai Vilmos presbiter, valamint Csabai pénzbeszedő is.

Pozitívumnak tekinthető, hogy legalább a Biblia bizonyos részleteit kiadják, amit a gyülekezet örömmel üdvözöl, és a tavasszal Radnay Márton egyházzenei tevékenységéért kormányelimerésben részesül.

1963. márciusában letelik a hat éves megbízatás, és az időközben megcsonkult vezetőség kiegészül[111], felügyelő: Schumann Zoltán, örökös tb. felügyelő: dr. Somogyi József, másodfelügyelő: dr. Börzsönyi János, gondnok: Wunderlich Sándor, jegyző: Esze Jenő, pénztáros: Kovács László, ellenőr: Morvay Lajos, a Számvevőszék elnöke: Zsiga József, a Számvevőszék tagjai: Lámer András és Polareczky András, a Presbitérium tagjai: Ferencz János, Fogarasi Lajos, Fülöp István, Huszár Géza, Ihrig Dénes, Kéry József, Kovács József, Kovács Márton, Klucsik Pál, Németh Zoltán, Péter János, Radnay Márton, Szőllősy Jenő, Varga István, Vass József és Vétek József. Beiktatásukra az 1961. április 7-én tartott közgyűlésen került sor. Az év során egy rendkívüli közgyűlésre is sor került, az egyházmegyei felügyelőválasztás végett. A gyülekezet az eddig is hivatalban levő Zimmermann Aladárra szavazott[112].

Több éves elhúzódás után, az év végére befejeződik a templom belső tatarozása[113]. Az egyháztanács ülésein azonban újra és újra terítékre került a gyülekezet anyagi helyzetének siralmas volta. A gondokat tetézi, hogy kevés a pénzbeszedő, így egyes esetekben a felajánlások el sem jutnak a gyülekezethez[114].

1964-ből sem sok eseményről maradt fenn dokumentum. A gyülekezet élte a szokásos mindennapjait. Szeretetvendégségekre került sor, amelyek közül az egyiken az esperes is részt vett. Ezeken kívül jelentősebb alkalmakat csak a konfirmáció és a két, államilag is engedélyezett nagyobb egyházi ünnep (húsvét és karácsony) jelent. Komoly probléma már a reformáció ünnepe, amin alig van résztvevő, pedig jóformán ez maradt meg egyetlen egyházi ünnepélynek[115]. Állandóan visszatérő probléma a Bibliaórák kismértékű látogatottsága, és a presbiterek példamutatásának hiánya. Ugyanakkor, mintha javulna az egyházfenntartási morál, az elmúlt évek során kereken tízezer forinttal többet fizettek be a gyülekezet tagjai, a korábbi években tapasztaltakhoz képest. Ezek a lehetőségek felvetik egy szolgálati motorkerékpár megszerzésének lehetőségét[116], tekintettel arra, hogy a segédlelkészi állás betöltésére évek óta semmi remény nem mutatkozik, és a lelkésznek komoly megterhelést jelent a nagykiterjedésű szórvány ellátása.

1965 sem hoz lényeges változást a gyülekezetben. Az évek óta meglevő, alapvető problémák nem változnak, mégis ebben az évben több esemény történik. Zsinat előkészítése folyik, így a zsinati atyák megválasztására kerül sor. A gyülekezet rendes tagnak javasolja Várady Lajos esperest és Zimmermann Aladár egyházmegyei felügyelőt[117]. Lejár az esperesi mandátum is, a gyülekezet Várady Lajos eddigi esperest javasolja továbbra is esperesnek[118].

Felmerül a megkeresztelt, de a gyülekezettel kapcsolatot nem tartó evangélikusok felkutatásának, és a gyülekezeti életbe való bevonásának igénye. Ettől a hitélet fellendülését remélik. Ehelyett azonban az történik, amire eddig nem volt példa: a téli időszakban felfüggesztik a Bibliaórák megtartását, minthogy a hidegben nem jön senki.

Az anyagi helyzet az előző évhez képest annyiban változik, hogy a gyülekezet tárgyalásokat folytat egy nagytétényi telek értékesítéséről[119], és az év végére sikerül eladnia. A befolyt összegből új orgonaharmónium beszerzését határozzák el. Az költségvetés tervezésénél újra felmerül az évről-évre csökkenő államsegély, gyülekezeti segély és a közegyházi segély, mint az állandó anyagi gondok egyik fő oka, amihez az önkéntes felajánlásoknak az év folyamán tapasztalt csökkenése is társul, aminek okát az adószedők hiányában jelölik meg. Ennek ellenére megállapítják, hogy a mérlegek évek óta egyensúlyban vannak[120].

1966 legfontosabb, a jegyzőkönyvekben fennmaradt eseménye az, hogy találtak egy orgonaharmóniumot, amit Trajtler Gábor is ajánlott[121]. Az év elején Szirmai István segédlelkész működik a gyülekezetnél, akit azonban az év folyamán a püspöki hivatal Szentendrére helyez át. Kovács pénztáros és Morvay presbiter elköltöznek és ezért kiválnak a Presbitériumból. Ezért az év során a pénztáros cseréjére kerül sor, az új pénztáros: Zádor Vilmos, az egyháztanácsba pedig meghívják dr. Rajnai Vilmost és Szekér Józsefet[122]. Ellenőrnek Németh Zoltánt választják. A lelkész fizetését havi 100 Ft-tal felemelik, erre a takarékban levő pénz ad lehetőséget. A gyülekezet gazdaságilag egyensúlyban van, mint ez a zárszámadásról szóló feljegyzésekből kiderül.

Ez az év is azok közé sorakozik, amelyekben a korábban virágzó gyülekezet vegetálását észleljük.

1967 több fontos eseményt hozott. Az év legfontosabb közegyházi eseménye Vető Lajos püspök lemondása, és az így megüresedő püspöki hely betöltése. A kerületi egyháztanács, az Állami Egyházügyi Hivatal javaslatára, Ottlyk Ernőt ajánlja egyetlen jelöltként a püspöki szolgálatra. Ehhez az ajánláshoz a gyülekezet vezetősége is egyhangúlag csatlakozik. Ez a választás azonban gyökeresen más körülmények között zajlik le, mint az 1958 tavaszi, és ez tükröződik a jegyzőkönyvben is[123]. A gyülekezet lényegében belenyugszik egy, a feje felett meghozott döntésbe, és közben rezignáltan nyugtázza, hogy mást nem is tehet.

Az év során tölti be Visontai Róbert lelkész a 25 szolgálati évét. Ebből az alkalomból a gyülekezet megköszöni eddigi munkáját, áldást kíván a folytatásra, és egyhavi illetményt szavaz meg a számára jubileumi jutalomként[124].

A gyülekezet vezetősége ismételten kísérletet tesz a lanyha hitélet fellendítésére. A soron következő szeretetvendégségre meghívják a gyülekezet egykori lelkészét, Kökény Eleket, aki előadást tart. Felmerül a presbiteri bibliaórák szervezésének szükségessége is, és újra hangsúlyozzák a presbiterek példamutatásának jelentőségét[125]. Az eltávozott presbiterek (Fülöp István és Varga István) helyére megválasztják Sinkó Mihályt. A zárszámadás és a költségvetés tárgyalásakor a Presbitérium szeretné tudni, hogy kik is azok, akik még mindig áldozatosan támogatják a gyülekezetet. A lelkész ismerteti a hívek egyházfenntartási hozzájárulása rovat tartalmát. A presbitérium megelégedéssel nyugtázza, hogy a hívek a nehézségek ellenére kitartanak az egyház támogatása mellett.

1968, a "prágai tavasz" és az "új gazdasági mechanizmus" éve, a megújhodás reményét hozta el. Fontos esemény a püspöki látogatás a gyülekezetben. Az új püspök látogatása reményeket ébreszt a budafoki gyülekezetben.

Azonban a gyülekezetben a tavasszal, a költségvetés megvitatásakor, az állami támogatás további csökkentésével kell számoljanak[126]. Emellett azonban a gyülekezet egy jelentősebb külföldi segélyt kapott a régóta húzódó tatarozási munkálatok céljára. Ebből végre sor kerülhet a tetőszerkezet, a padok, az ablakkeretek és a fűtés kijavítására. Minthogy a segélyösszeget és a gyülekezet hasonló nagyságrendű önrészesedését az év folyamán el kell költeni, a munkálatok megindulnak[127]. Felmerül a másik nagytétényi telek eladásának a gondolata, hogy a folyamatban levő munkálatokhoz további pénzt szerezzenek, azonban a Presbitérium többsége nem támogatja ezt az elképzelést[128].

Az év folyamán többen távoznak a gyülekezet vezetőségéből. Megtér az Úrhoz dr.Börzsönyi János másodfelügyelő[129], és elhagyja a gyülekezetet a Számvevőszék addigi elnöke. A gyülekezet vezetősége tehát újból változik. Az új vezetőségi tagok: másodfelügyelő: Wunderlich Sándor, gondnok: Németh Zoltán, a Számvevőszék elnöke: Fogarasi Lajos, tag: Kéry József, ellenőr: Lámer András, valamint új presbiterek: Medvegy Ferenc és Murányi Árpád. Az elmúlt időszakban megszaporodtak a lazaságok, ezért a Presbitérium elhatározza, hogy szigorú rendszabályokat foganatosít a presbiterek gyakori igazolatlan távolmaradásának megállítására: aki háromszor egymás után igazolatlanul távol marad, azt a presbitert, saját magát kizártnak tekintik[130]. Fontosnak tartja a Presbitérium a hívek visszahívását a templomba. Emellett újra hangsúlyt kap az ifjúság helyzete, és szerepe a jövő egyháza szempontjából.

Az év második felében a csehszlovákiai megszállás okozta országos megdöbbenés az ez évből származó jegyzőkönyvekben nem észlelhető. Ide tartozik azonban talán az, hogy 1969-ből és 1970-ből mindössze egy-egy jegyzőkönyv maradt fenn, azok, amelyek a zárszámadást tartalmazzák. Ezek a jegyzőkönyvek rövidségükben és magányosságukban is igen tanulságos olvasmányok.

Az 1969. évi egyetlen fennmaradt jegyzőkönyv[131] tartalmazza a lelkészi jelentés kivonatát is. Az előző (1968.) év legfontosabb fejleményei a lelkész szerint a következők voltak: Csökken a gyülekezet, magasabb a halálozás, mint a születés és különösen, mint a keresztelések száma, magas az elvándorlás is. Hiányolja, hogy a gyülekezet nem testvéri jellegű. A konfirmált ifjúság Bibliaköre szétesett. Általában az Ige hallgatása iránti vágy csak kevés hívő lelkében él, folyamatosan csökkent a templomba járók száma, nagy a neves budapesti igehirdetők elszívó hatása. Úgy véli, a hívek félnek az Igétől, minthogy az nem csak gyönyörködtet, hanem szolgálatot is kíván. Emellett siralmasnak nevezi azt a tényt is, hogy az 1050 lelkes gyülekezet (anyagi) terheit mindössze legfeljebb 180 fő viseli. Vagyis, a jelentés összességében megdöbbentően pesszimista. A lelkész még azt a szörnyű kérdést is megfogalmazza, hogy kell-e ennek a gyülekezetnek, amely nem közösség, egyáltalán templom?[132] A választ a kérdésre persze tudja és meg is fogalmazza: lelki megújulás és hűséges szolgálat szükséges, és akkor lesz értelme a további munkának.

Az 1969. év során a Lutheránus Világszövetség segélyével és a gyülekezet áldozatkészségével befejeződnek a Templom legfontosabb javítási munkálatai. Az év során betörés is volt, ami felvetette a Templom zárhatóságának kérdését. Ennek kapcsán újra felmerült a Templom melletti parókia megépítésének igénye, amely erre a problémára is, de a gyülekezet összetartására is megoldást jelentene.

1970 egyetlen fennmaradt, zárszámadási jegyzőkönyvében ismét felmerül a parókia építésének szükségessége. Ezzel kapcsolatban benyújtanak egy kérvényt a felsőbb egyházi vezetéshez, azonban onnan novemberig még csak választ sem kapnak. Pedig az időpont jó, a XXII. kerületi Tanács az engedélyeket valószínűleg megadná, minthogy ugyanakkor van benn a Tanácsnál a reformátusok és a katolikusok hasonló kérvénye is[133]. Az idő tehát megint csak múlik, mint már annyiszor az elmúlt évtizedek során.

Az év során történt egyéb eseményekről a jegyzőkönyv hallgat, és nem található fel sem a lelkészi jelentés, sem a következő évi, a költségvetést tárgyaló, ezen keresztül az év fontosabb eseményeire némileg utaló jegyzőkönyv sem.

Általános történet

A Budafoki Evangélikus Gyülekezet fennmaradt jegyzőkönyveinek áttekintése során kialakuló, 1945-1970 közötti története, természetesen a gyülekezeti életnek csak egy, jóllehet talán a gyülekezet élete szempontjából legfontosabb eseményeket tartalmazó szelete. Emellett nyilván számos, más, az egyéneknek esetleg az itt megjelenő történéseknél fontosabb eseménye is volt, vagy lehetett. Azonban az az út is, amit a gyülekezet a jegyzőkönyvek tanúsága szerint bejárt, sok tanulságot tartalmaz. Az alábbiakban kísérletet teszünk ezek összefoglalására.

A gyülekezet két világháború közötti lendületes fejlődése a II. Világháború alatt lefékeződik, majd az 1944. karácsonyi ostrom alatt és után megtörik. Az 1940-es évek vége a helyreállítás és a több értelemben vett újrakezdés ideje. Ebbe a megújuló lendületbe robban bele a kommunista hatalomátvétel és az azzal összefüggő, un. "szalámi taktika"[1] keretében végrehajtott, elsősorban lelki-szellemi rombolás. A szovjet fegyverek árnyékában a hatalmat magához ragadó kommunista párt igyekezett az egyházakat, köztük az Evangélikus Egyházat, vezetőiben, szervezeteiben, de a gyülekezetek szintjén is lehetetlenné tenni. A Budafoki Evangélikus Gyülekezet[2] esetében is jól követhető ez a folyamat a jegyzőkönyvekben.

A gyülekezet történetének főbb vonalai 1945-70 között

A gyülekezet története a vizsgált időszakban három fő szakaszra bontható. Ezek a szakaszok, nem meglepően, lényegében egyeznek a korszak általános történelmében kirajzolódó korszakhatárokkal. Az első szakasz 1948-ig tart, és a háborús károk helyreállítása, ill. a gyülekezet újra magára találása jellemzi. A második szakasz a kommunista hatalomátvétel és a diktatóra megszilárdulásának időszaka 1949-55. között, majd a harmadik 1958-tól, a forradalom utáni megtörlások és az azt követő elszürkülés ideje. Ebbe a három korszakba ékelődik be két rövid, de annál jelentősebb periódus, az 1956-os forradalom, ill. az 1968. évi lelki felszabadulás időszaka.

Az ostromot túlélve, a gyülekezet nekilátott a károk felmérésének, majd felszámolásának, és a hitélet rendes mederbe terelésének. Arról sajnos, hogy ez milyen ütemben haladt, a jegyzőkönyvek hiánya miatt nem kapunk képet. Az 1947 évből fennmaradt jegyzőkönyvek szerint, ekkorra a helyreállítás még nem fejeződött be. A hitélet azonban közel a régi intenzitással működik, bár a korábbi evangélikus polgári kezdeményezések[3] újjáéledésének nincs nyoma. 1947-ben a gyülekezet Fogarassy Árpád személyőben új lelkészt választ, minthogy Kökény Elek Rákospalotára távozik.

A kommunista hatalomátvétel okozta kihívásokkal már az új lelkésznek kell megküzdenie. Ebben segítségére van az 1948-ben, hatéves mandátumának letelte után újraválasztott Presbitérium. A gondot egyfelől a hitélet korábbi szintjének fenntartása jelenti az egyre ellenségesebb légkörben[4], másfelől a gyülekezet fokozatosan megnehezedő gazdasági helyzete jelenti[5]. Egyre nagyobb nyomás nehezedik a vallásukhoz ragaszkodókra, ami a legdrámaibban a budatétényi Baross Gábor telepi házi Istentiszteletek megszűnésében mutatkozik meg, 1950-ben. A félelem ekkorra már olyan mértékű, hogy itt a hívek nem merik otthonaikat megnyitni a házi Istentiszteletek számára. Ugyancsak ide tartozik az a tény, hogy a tervezett nagytétényi evangélikus templom felépítésére többé nem lehet gondolni[6]. A gyülekezet kezelésében levő örökalapítvány eredetileg, az örökhagyók szándéka szerint, a gyülekezet anyagi lehetőségeinek szélesítését szolgálta volna, a hitélet szinvonalának növelése végett. A fozódó gazdasági nyomás kövekeztében az államosításkor, 1948-49-ben már nem hozott jövödelmet, és inkább gond volt vele a bérleti díjak elmaradása, és a fenntartási terhek emelkedése miatt. Mégis, az államosítás ekkor megvonta a gyülekezettől azt az egyetlen, az állami és magán támogatástól független bevételi forrását, amiből némi színt vihetett volna a gyülekezet álatlános és mindennapi munkájába.

Nem csoda, hogy a koncepciós perekkel, besúgásokkal, likvidálásokkal terhes időszakban, a gyülekezetben is több személyes válság bontakozik ki. A csoda inkább az, hogy csak ennyi, és csak ilyen mértékben. Az első támadások 1951-ben a korábbi felügyelőt, ekkor pénztárost és adóbeszedőt, dr. Szánthó Gyulát érik, aki, bár az ellene lefolytatott pénztárvizsgálat ártatlanságát igazolja, kénytelen minden megbízatásáról lemondani. A következő áldozat, 1953-ban dr. Somogyi József felügyelő, aki szintén kénytelen lemondani, majd ugyanebben az évben maga a lelkész kerül sorra. Ezzel a gyülekezet történetének egyik legnagyobb válsága kezdődik meg. Ezt a válságot 1954-ben az új lelkész megválasztása oldja meg.

A lelki és testületi meghasonlásokból a gyülekezet vezetősége folyamatosan igyekszik kiutat találni, és erőfeszítéseket tesz a hitélet szinvonalon tartására. Ennek érdekében Budafokon megváltoztatják az Istentiszteletek időpontját, hogy az egyfelől a híveknek kényelmesebb legyen, másfelől ne ütközzön a gyermek Bibliaórával. Kísérletet tesznek a presbiterek havi rendszerességű ülésezésének bevezetésére is, ez azonban ilyen formában nem valósul meg. A presbitérium tagjait a vezetőség, elsősorban a lelkész, de a felügyelő, és egyes presbiterek is rendszeresen a személyes példamutatás fontosságára figyelmeztetik. Ennek ellenére az Istentiszteletek és az egyéb alkalmak látogatottsága rohamosan csökken. Ez a folyamat 1956-57-ben, majd 1968-69-ben megtörik, és egy-egy rövid időre ismét fokozódik a hívek aktivitása, azonban a diktatúra megszilárdulása ezt a kedvező fordulatot mindkét esetben visszafordítja[7]. 1957. után, pl. újból csökken a konfirmandusok száma, és alig van résztvevő a Bibliaórákon.

A gyülekezet azonban soha nem adja fel, és a vitalitás jelei is többször, a helyi lehetőségek szintjén látványosan megmutatkoznak. Ilyen a Templom környezetének rendezése, a kert kialkítása, majd a kerítés felépítése 1955-ben, éppen az egyik legsötétebb időszakban. Ezen kívül a gyülekezet végig nem mond le arről a dédelgetett tervéről, hogy méltó gyülekezeti központot építsen fel, amely a gyülekezeti helyiségeket, a parókiát és a lelkészek lakását is magában foglalná. Sajnos erre azonban ebben az időszakban nem kerülhet sor, egyfelől a saját anyagi teljesítőképesség korlátai, másfelől az ehhez szükséges külső, egyházi és állami támogatások hiánya miatt.

A vizsgált periódusra esik a gyülekezet két nagyobb saját ünnepe is, a gyülekezet, ill. a Templom fenállásának 25. évfordulói. A gyülekezet fennállásának jubileumára 1953-ban, az akkor hivatalban levő püspök jelenlétében kerül sor, és ekkor még szinvonalas zenei szolgálatot is meg tudnak szervezni. A Templom jubileumi Istentiszteletére, 1960-ban, már jóval szerényebb keretek között kerül sor, pedig ekkorra tervezte a gyülekezet, méltó megemlékezésként a parókia felépítését is. Azonban, és ezért elsősorban a felső egyházi vezetés hozzáállása hibáztatható[8], még a szükséges tatarozásokra sem kerülhet sor.

Megejtő az, ahogy a két forradalom, az 1956-os magyarországi, és az 1968-as csehszlovákiai a budafoki gyülekezet életében megjelenik. A forradalmi események egyik esetben sem tükröződnek közvetlenül, azonban a következő hetek, hónapok jegyzőkönyvei, pl. 1957. januárban a felsőbb egyházi vezetés újraválasztásával kapcsolatban, 1969-ben pedig a gyülekezet általános helyzetével kapcsolatban mutatnak, korábban nem tapasztalható lelkesedéset, ill. őszinteséget. Ezek egyértelműen igazolják, hogy Budafokon, ha a kommunizmus egyházellenessége nem lett volna, mára nagyon magas szintű lelki élet alakult volna ki, amely szilárd hagyományokkal rendelkezve képes lett volna a mai kihívásokkal is szembeszállni. Az, hogy ennek ellenére a gyülekezeti, ill. a hitélet itt fennmaradhatott, és mára olyan eredményeket mutathat fel, mint amilyenek a kultúra, a hitoktatás és nem utolsósorban egy ökumenikus iskola létrehozása iránti igényt mutatják, nem lettek volna lehetségesek az akkori hívek, de különösen a lelkészek és a Presbitérium hitéhez ragaszkodó, és áldozatos munkája nélkül.

A gyülekezet vezetősége, és tevékenysége

A vizsgált időszakban a budafoki gyületkezetben három paróchus lelkész, valamint több helyettes-, másod- és segédlelkész teljesített szolgálatot. Kökény Elek 1942-47 között, Fogarassy J. Árpád 1947-tól 1954-ig, Visontai Róbert pedig 1954-től nyugdíjazásáig, 1977-ig szolgált paróchus lelkészként a gyülekezetben[9]. A másod-, ill. segédlelkészek közül a jegyzőkönyvek Brebovszky Gyula,Bodrog Miklós, Karner Ágoston, Roszik Mihály és Szirmai István nevét említik meg. Az 1954-es tavaszi válságperiódus idején Sikter László, majd Csákó Gyula helyettesítette a távozó paróchus lelkészt. 1948-ban Garay Gabriella személyében diakonissza is segítette a gyülekezeti munkát[10].

A gyülekezet és lelkészei közötti kapcsolat általában bensőséges volt. A vizsgált időszakban két alkalommal volt lelkészváltás, ebből az első, 1947-ben zökkenőmentesen, a második, 1953-54-ben azonban, sajnos, komoly válságot él át a gyülekezet. Az indító ok a jegyzőkönyvekből nem derül ki. Még 1952-ben a Presbitérium kifogásolja a lelkész, közelebbről nem definiált liturgiai változtatásait. Ezután a szakadék a lelkész és a gyülekezet között egyre mélyül, és ez 1953 végén, a lelkész elleni bizalmatlansági indítványban tetőzik. Ezután hamarosan Fogarassy lelkész le is mond, és távozik a gyülekezetből. A válságból az új lelkésznek, Visontai Róbertnek sikerül a gyülekezetet kivezetnie, azonban a korszak légköréből fakadóan, a személyeskedő támadásokat ő sem kerülheti el. Ezek azonban, a gyülekezet és a lelkész közötti mély kapcsolatnak köszönhetően, nem mérgesednek el, és nem vezetnek újabb válsághoz.

A gyülekezet világi vezetősége ebben az időszakban, a zaklatott kornak megfelelően, gyakran változott. A gyülekezet felügyelői a vizsgált időszakban, sorrendben: dr. Szánthó Gyula (1945-ig), Jóby Frigyes Vilmos (1945-47), dr. Somogyi József (1947-54) és Schumann Zoltán (1954-től). A vizsgált 25 év alatt másodfelügyelőként, ill. tiszteletbeli felügyelőként szolgáltak: Jóby Frigyes Vilmos,Czampén Henrik, dr. Somogyi József, dr. Börzsönyi János, és Wunderlich Sándor. Kántorok: 1950-ig Radnay Márton, utána Stötzer Frigyes (1950-60). Stötzer halála (1960) után a jegyzőkönyvek nem nevezik meg a kántort. Jegyzők: Kemény László (1947-50), Szatmári Lajos (1954-55), Sziráky János (1955-57) és Esze Jenő (1957-től). Gondnokok: Czampén Henrik (1950-ig), Schumann Zoltán (1950-54), Stötzer Frigyes (1954-60), Polareczky András (1960-63), Wunderlich Sándor (1960-68) és Németh Zoltán (1968-tól). A gyülekezetben az 1954. évi válság következtében felállították a mind máig működő Számvevőszéket is, amelynek első elnöke Zsiga József volt.

A felügyelőket különösen, de a többi tisztségviselőt is kitűnő tisztelet övezte a gyülekezetben. Ez a magyarázata annak, hogy olyan magas a másodfelügyelők, tiszteletbeli felügyelők és tiszteletbeli másodfelügyelők száma ebben a viszonylag rövid időszakban. A Presbitérium egyfelől a betegség, kor, vagy a nem vállalható döntések kényszere miatt lemondott felügyelőket, ill. a más tisztségekben (elsősorban az akkor igen jelentős gondnoki szolgálatban) kiemelkedően teljesítőket jutalmazta ezzel a címmel, egyúttal jelezve, hogy hitükre, tapasztalataikra és becsületükre továbbra is igényt tart. Ugyanakkor a felelősség, ami ezzel a szolgálattal járt, gyakran kényszerítette az éppen hivatalában levő felügyelőt a távozásra.

A nagy kiterjedésű szórvány ellátása, annak ellenére, hogy hivatalosan másod-, ill. segédlelkésszel is kellene rendelkezzen a gyülekezet, leginkább a paróchus lelkészre marad, minthogy a fokozódó lelkészhiány következtében Budafokon legtöbbször nem sikerül tartósan betölteni ezt az állást. Ennek az az egyenes következménye, hogy a lelkészek túlterheltek, és nehezen tudják a lelki gondozáson túlmenő egyéb (elsősorban a tervezett építkezési, ill. a szükséges tatarozási) szervezési feladatokat ellátni. Ebben a Presbitérium nem tud segíteni, és a lelkészek rendszeresen panaszkodnak amiatt, hogy magukra vannak hagyva a sok, és szerteágazó feladatban. Nem csoda, ha a döntések nehézkesen születnek, és a megvalósítás még elhúzódóbb. Ez így is marad végig a korszak folyamán, annak ellenére, hogy a gyülekezet felügyelői és gondnokai (és a Presbitérium tagjainak nagy része is) igen lelkiismeretes és áldozatkész emberek.

1945-ben a gyülekezet egy örökalapítvánnyal és több telekkel is rendelkezett. Ezek bevétele kellet volna, hogy fedezze a (és a háború előtt fedezte is) a gyülekezeti élet magas szinvonalát. A gyülekezet gazdálkodása azonban már az alapítványok államosítása előtt is eléggé szűk keretek között zajlott, és elsősorban az egyházfenntartók adakozásától függött. Ez azonban nem volt másra elég, csak a minimálisan szükséges kiadások és a minimális igények kielégítésére. A nehézségek és a lelki terror fokozódása ellenére, az egyházfenntartói kedv végig nem lanyhul, sőt, éppen a legsötétebb időszakban, némileg fokozódik is. Ennek ellenére az evangélikusként számon tartottaknak csak kis része, nem több, mint 200 család tekinthető rendszeres egyházfenntartónak. Itt megmutatkozott meg az 1945-ben hozott, az adó kivetését eltörlő rendelet negatív hatása. Így a saját bevételek csak nagy megeröltetés mellett adtak lehetőséget a tervezésre, és ennek tudható be, hogy a vizsgált időszakban a gyülekezet sem egy harmóniumot, sem a lelkész részére egy szolgálati motorkerékpárt sem volt képes megvásárolni. Az, az évente visszatérő megállapítás tehát, miszerint a költségvetés bevételi, ill. kiadási oldala egyensúlyban volt, ebben a vonatkozásban nem a vitalitás, hanem a tudatos alultervezés következménye.

A szükségessé váló tatarozások, ill. a tervezett parókia építés a gyülekezetben visszhangra találnak, és 1960-ban a hívek adományaiból a munkálatok megindításához szükséges, tervezett önrészesedés, kereken 7000 Ft, össze is jön. Ennek ellenére, a tatarozás a szükséges segélyek elmaradása miatt, évekig húzódik, az építkezésre pedig a vizsgált periódusban nem is kerülhet sor.

A presbiteri gyűlésekről fennmaradt jegyzőkönyvek időbeli megoszlása igen tanulságos. 1947-ből összesen 7 egyháztanácsi jegyzőkönyv maradt fenn. 1948-ból már csak 3 egyháztanácsi jegyzőkönyv áll rendelkezésre, és az ötvenes évek során, minden erőfeszítés ellenére, rendszeressé válik az évenkénti három-négy gyűlés. a mélypont ebből a szempontból a hatvanas évek legvége, amikorból csak évente egy-egy jegyzőkönyv ismert. A közgyűlési jegyzőkönyvek száma (és ezzel valószínűleg a megtartott közgyűléseké) hasonlóan alakul, 1947-ben 4, 1948-ban 5 közgyűlés[11], majd évenként legtöbbször csak egy-egy, a zárszámadás és a költségvetés elfogadásával kapcsolatban.

1956 után nagyon megcsappan a gyűlési jegyzőkönyvek száma: 1958-ban 4 egyháztanácsi, 1959-ben 2 egyháztanácsi, 1960-ban ismét 4 egyháztanácsi, 1961-ben 3, 1962-ben pedig csak 2 egyháztanácsi gyűlésé maradt fenn. Úgy tűnik, ebben az öt évben egy közgyűlési jegyzőkönyv sem született. Megváltozik a jegyzőkönyvek stílusa is. Az eddigi részletes, az egyéni véleményeket is tükröző jegyzőkönyv vezetés helyett, 1958-tól a jegyzőkönyvek szikáran csak a legfontosabb döntéseket tartalmazzák. Ez a stílusváltás nem köthető az akkor hivatalba lépő új jegyzőhöz[12], minthogy korábban (1957. végén), ill. később (az 1960-as évek közepétől) ugyanő részletes jegyzőkönyveket készít. A feltűnő stílusváltás mögött tehát a diktatúra megkeményedése miatt kialakult félelem gyanítható.

Igen érdekes a gyűléseken résztvevők létszámának vizsgálata is. 1947-ben a lelkészválasztó közgyűlésen még 146 fő írta alá a jelenléti ívet. Ugyanezen év szeptemberében már csak 39 név szerepel a jelenléti íven. Van olyan közgyűlés, amikor összesen 21 fő vesz részt a közgyűlésen, pedig ekkor iktatják be az új mandátumot kapott felügyelőket tisztségviselőket és presbitereket. 1954-ben, a Visontai Róbertet lelkésznek meghívó közgyűlésen 44 személy vett részt. A legtöbb közgyűlésen 30 fő körül vesznek részt. Ez nyilván tükrözi a Istentiszteletek látogatottságát is, de egyúttal jellemzi azt a lelki elnyomatást is, amiben abban az időben a hazai keresztyénség, és benne az evangélikusság élt. Ezzel szemben a presbiteri, ill. egyháztanácsi gyűlések résztvevőinek létszáma rendszeresen magasabb. A jelenléti íveken az 1947-70 közötti időszakban átlagosan 16 aláírás szerepel, azonban az 1957-60 közötti évek-ben ez 20 fő[13]. Feltűnően lelkes azonban a részvétel akkor, amikor tényleges beleszólási lehetősége van a gyülekezetnek akár az állami, akár az egyházi fontos ügyekbe. Ilyen alkalom volt 1948-ban az egyházi iskolák államosításának ügye, illetve az egyházkerület felelős vezetőinek a megválasztása 1957-ben. Ez is jól mutatja azt, hogy a gyülekezet, amikor tényleg megszólították, felelősen adta meg a feltett kérdésekre a válaszát.

A gyülekezet és az országos egyház viszonya

Minthogy a korszak az egyház és az állam viszonya szempontjából is fontos, érdemes megvizsgálni, milyen módon viszonyul a budafoki gyülekezet azon problémákhoz, kérdésekhez, amelyek ebben az időszakban felmerülnek, ill. amelyekben a gyülekezet véleményt nyilváníthat. Nem mindegy az sem, hogy a véleményét milyen módon nyilváníthatja ki.

1948-ban a gyülekezet, az egyház tanítási jogát féltve, még bátran kiáll az egyházi iskolák államosítása ellen[14]. 1950-ben már csak némi ellenállás mutatkozik az egyházkormányzói múlttal nem rendelkező[15]Dezséri László püspökké választatásakor Ordass Lajos helyére[16], Darvas Józsefet pedig ellenszavazat nélkül választják meg egyházmegyei felügyelőnek[17]. Az első esetben még fontos volt az akkori egyházi vezetésnek a gyülekezet véleménye, azonban ezekben a szintén nagy horderejű személyi kérdésekben, a közben megváltozott viszonyok között ez már nem volt érdekes.

Az 1956-os forradalom elsöpri a kollaboráns, és legitimációval nem rendelkező felső egyházi vezetést. 1957 legelején a gyülekezet igen felelősségteljesen veszi számba azt, hogy a valóságos alternatívák közül melyiket válassza[18], és döntését menet közben felül is bírálja[19]. A Presbitérium a két esperes jelölt közül a korábban is hivatalban levő Várady Lajosra szavaz, amit a közgyűlés megváltoztat, és Danhauser Lászlóra adja le a szavazatát. Mind a püspök, mind az esperes megválasztásakor a légkör valóban demokratikus, a vélemények megoszolhatnak, amit mindkét esetben igazol a végszavazások kétharmad:egyharmad aránya. 1958 őszén, amikor a törvényesen megválasztott egyházi vezetőséget leváltják, már senki sem kérdezi meg a gyülekezetek véleményét, és ez egyúttal bizonyítja azt, hogy az akkor hivatalba került püspökök, esperesek[20], egyházkerületi és egyházmegyei laikus vezetők legitimitása legalábbis kérdéses.

Az 1967. évi püspökválasztás legitimitásához a jegyzőkönyvek alalpján nem férhet kétség, ha leszámítjuk azt az „apróságot”, hogy még látszólag sem volt ellenjelölt. Azonban a fennmaradt jegyzőkönyv[21] híven tükrözi a gyülekezet teljes érdektelenségét, mind a jelölt személyét, mind annak jövendő tevékenységét illetően.

Ugyancsak ide tartoznak azok a jegyzőkönyvekben fennmaradt apró megjegyzések, amelyek a gyülekezet anyagi szükségleteinek kielégítésére, a lelkészi ill. segédlelkészi fizetésre, az iratterjesztésre, vagy pl. a konfirmandusok hagyományos megajándékozására vonatkoznak, amelyek a felső egyházi vezetés gyakran cinikus hozzáállását mutatják[22]. Dezséri püspök részletesen érdeklődik a gyülekezetek anyagi helyzete felől, különös tekintettel annak anyagi jövőjére, de semmilyen segítséget nem nyújt, amikor azoknak (mint a tatarozásokkal kapcsolatban, pl. Budafoknak) erre nagy szüksége lett volna. Ugyanilyen hatású az, amikorpüspök minimalizálja a segédlelkészi fizetést[23], amikor a gyülekezet a lelkészét is alig tudja fizetni. Ezt nem lehet egy cinikus vállrándítással elintézni, miszerint ne tartson egy nagy szórványú gyülekezet segédlelkészt, ha nem bírja fizetni. Pedig akkor éppen ez a vállrándítás történt. Az iratterjesztésre jellemző az a megjegyzés, miszerint abban 1955-ben egyedül az Evangélikus Élet található[24]. A konfirmandusok ajándékát pedig volt, amikor magánszemélyek fedezték[25].

A gyülekezeti és a felső vezetés ennek ellenére békében élt egymás mellett. Budafokon nem voltak olyan megrázkódtatások, mint máshol. Ennek az oka abban található, hogy a gyülekezet ekkor nem vállakozott egyházpolitikai szempontból semmilyen kezdeményezésre, nem élt benne kiemelkedően fontos és ezért a diktatóra szempontjából veszélyes személyiség, ill. hogy a kapott utasításokat végrehajtotta, és a sértéseket eltűrte. Mindebben egyetlen cél vezérelte, a gyülekezet fenn-, és megtartása, és ezen keresztül a budafoki evangélikus keresztyénség túlélésének biztosítása.

Összefoglalás

A vizsgált, 1945-70 közötti időszakot nehéz sine ira et studio áttekinteni, ha a vizsgáló az Egyház általános, a Szentírásból következő feladatából, a lelkek üdvösségre vezetéséből, és az ebből fakadó járulékos, de nem kevésbé fontos feladatokból indul ki, mint a tanítás és a karitatív tevékenység. A fennmaradt jegyzőkönyvek vizsgálata egyértelműen mutatja, hogy ezen feladatok közül a Magyarországi Evangélikus Egyház a vizsgált időszakban, még a fő feladatát tekintve is, csak korlátozottan tudott eleget tenni, a járulékos feladatok ellátása pedig szinte teljesen lehetetlen volt. A Budafoki Evangélikus Gyülekezet vonatkozásában ezért a felelősség, és ezt egyértelműen ki kell mondani, nem a gyülekezeté!

Az 1945-70 közötti időszakról összességében elmondható, hogy a gyülekezetet sok kisebb-nagyobb megpróbáltatás érte (még ha ezek mértéke nem is hasonlítható a más gyülekezeteket ért megpróbáltatásokhoz), melyek többször megrázták, és egy esetben súlyos válsághoz is vezettek[26]. Ám a gyülekezet, mindezek ellenére tovább élt, ill. amikor, ha csak rövid időre is, levegőhöz jutott, magához tért, és minden alkalommal újabb lendületet vett. Jelenleg is virágzik, és fejlett hitéletén túl, számos más, kultúrális, de egyházpolitikai kezdeményezés is fűződik a gyülekezethez[27].

Hisszük és valljuk, hogy mindez nem lett volna lehetséges, az Isten segítő Lelkébe vetett erős hit nélkül.

Ez az Istenbe vetett hit, és az ebből fakadó élni akarás jellemzi a Budafoki Evangélikus Gyülekezetet, a kezdetektől, mind a mai napig.

Istennek legyen ezért hála!